A kisebbségi ügyek
a csatlakozás tükrében


Az Európai Unió belső napirendjén a kisebbségi kérdés ritkán jut igazán fontos szerephez, ugyanis e problémák megoldását a Közösség - a szubszidiaritás elvének megfelelően - az egyes tagállamokra bízza. A cél az, hogy a rendezést ne egyfajta felülről jövő akarat irányítsa, hanem a valóságos, emberközeli helyzetekből adódó szükségszerűség. Ugyanakkor az Európai Unió alapdokumentumaiban megtalálhatók a kisebbségi kultúrák védelmére irányuló, a társadalmak belső sokszínűségének megőrzését kimondó, illetve a hátrányos megkülönböztetés elleni fellépés jogosságát alátámasztó rendelkezések. Jóllehet a kisebbségi jog meglehetősen új terület az uniós szabályozásban, a bővítéssel és az Unió folyamatos átalakulásával összefüggésben jelentőségük egyre növekszik.

Az Európai Bizottság, a legutóbbi (2001. évről), Magyarországról alkotott véleményében a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását vizsgálva szinte az egész erre vonatkozó fejezetet a roma-kérdésnek szentelte. Úgy vélte, hogy míg a Magyarországon elismert 12 más kisebbség jól integrálódik a magyar társadalomba, addig a roma kisebbség helyzete továbbra is nehéz. Életkörülményeik, várható átlagos életkoruk, iskolázottságuk jóval az országos átlag alatt van, és a romákat diszkriminálják az oktatásban, a foglalkoztatásban, az igazságszolgáltatásban és a közhivatalokban. A jelentés különösen a roma gyerekek kisegítő iskolákba helyezését tartja diszkriminatívnak. Értékelte viszont a roma kisebbség társadalmi beilleszkedésére kidolgozott hosszú távú kormányzati stratégiát. A Csatlakozási Partnerség keretében elfogadott középtávú roma program megvalósítása a finanszírozási háttér javulásával fokozatosan halad előre. Elismerésre méltó a roma diákoknak nyújtott ösztöndíj, a roma lakosságnak a közmunkákból való részesedése (40 százalék), a roma házépítő program beindítása, a roma jogsegély-szolgálat, a roma konfliktus-kezelő központok kialakítása, a romák rendőrségnél történő alkalmazásának támogatása, a roma kultúra ápolására létrehozott roma közösségi házak működtetése, a roma rádió beindítása. Ám mindezen eszközök kevesek ahhoz viszonyítva, amit a roma lakosság hátrányos helyzetének kezelése igényelne(!) - mutat rá a jelentés.
Az Európai Unió tehát a kormány 1078/2001. (VII.13.) korm. határozatával elfogadott hosszú távú roma társadalom- és kisebbségpolitikai stratégia irányelveit nem tartja elegendőnek a magyar roma társadalom problémáinak megoldásához. Helyzetük javítását az EU a PHARE roma-integrációs program keretében támogatja.
Magyarországon a statisztikák szerint 13 kisebbség él: bolgárok (5000), cigányok (700 000), görögök (4500), horvátok (90 000), lengyelek (10 000), németek (220 000), örmények (4000), románok (25 000) rutének (6 000), szerbek (5 000), szlovákok (110 000), szlovénok (5 000) és ukránok (2 000). Ezen nemzetiségek az ország területén szétszórtan élnek, tehát nem lehet területi koncentrációról beszélni egyikük esetében sem.
Egy kisebbség integrációja azonban számos kérdést vet föl. Elsősorban a hátrányos megkülönböztetés, a diszkrimináció problematikáját, amellyel a kisebbségeknek a többségi társadalom berendezkedése folytán szembe kellett nézniük. Ebből a szempontból a roma kisebbség a legérintettebb. A gondok megoldásához nem elégséges az úgynevezett pozitív diszkrimináció megvalósítása; a hangsúlyt a meglévő hátrányok kiküszöbölésére kell helyezni. Ez pedig nagyobb toleranciát, a kisebbségek felé irányuló mélyebb empátiát kíván, valamint szilárd politikai akaratot a végrehajtó hatalom részéről.
A "roma-programok" megvalósításánál figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a roma társadalom is modernizálódik, és a hagyományok megőrzése nem az életmód konzerválását jelenti. Az országon belüli roma kultúrák különbözősége azt a fontos kérdést is felveti, hogy vajon mi a cél: egységes roma nemzeti kultúra alakuljon-e ki, vagy integrált regionális kultúrák létezzenek. Abból a tényből fakadóan, hogy szerte Európában egymástól jelentősen eltérő hagyományú roma közösségek léteznek, és a majdan Kelet-Közép-Európát is magában foglaló kontinentális egységet a kisebbségi társadalmak sokszínűsége fogja jellemezni, az integráció a regionális kultúrák megmaradása mellett szól. Ily módon kiküszöbölhetők lennének azok az időnkénti feszültségek, amelyek a különböző nemzeti társadalmakban élő, egymástól határok által elválasztott roma közösségek kapcsolattartását jellemzik.
Megállapíthatjuk, hogy a roma társadalom életének különböző problémás területeit (a diszkrimináció, az oktatás, a foglalkoztatás, a hatóságok bánásmódja stb.) együtt, összefüggéseikben kell elemezni. A romák számára mindenekelőtt a minimális egzisztencia megteremtése az elsődleges cél. Az alapszükségletek kielégítésének lehetősége nélkül ugyanis kérdésessé válik, egyáltalán mennyire van, mennyire lehet értelmük a különféle integrációs programoknak.
A társadalommal való integráció egyik legfontosabb eszköze az "együttlakás". A kilakoltatásnak általában csak áldozatai vannak, ugyanakkor visszafordíthatatlan társadalmi ellenszenvet is kiválthat. Külön figyelmet kell szentelni azon településeknek, ahol a legtöbb atrocitás történt a cigányság és a helyi lakosok között.
Nagyon fontos a foglalkoztatás kérdése is, nem célravezető ugyanis az, hogy csak a közmunkára és a közhasznú munkára koncentrálódjon a cigányság foglalkoztatása, mert az a konzerválódást segít elő, és állandósítja a szegénységet. Kiemelt figyelmet kell fordítani a romák képzésére, szakképzésre.
A roma tanulók oktatása során számos olyan probléma adódik, amivel érdemes részletesebben foglalkozni. "A cigány tanulók oktatási rendszeren belüli szegregációjának Közép-Európa más országaiban sem ismeretlen módja e tanulók enyhe fokban értelmi fogyatékos gyermekek számára szervezett ún. speciális iskolákba, illetve osztályokba való átirányítása. Becslések szerint az ilyen intézményekben tanuló gyermekek fele cigány származású. A cigány tanulók magas száma ebben a továbbtanulási vagy elhelyezkedési esélyt nem kínáló intézménytípusban nemcsak a tanulók szellemi alkalmatlansága, hanem a velük szembeni diszkrimináció vagy a rendes közoktatási intézmények pedagógiai kudarca is lehet. A jelenség felszámolására irányuló megoldásnak tehát egyszerre kell szolgálnia a diszkriminatív gyakorlat felszámolását és az olyan közoktatási intézmények fejlesztését, ahol a roma tanulók száma magas.
Ugyanakkor az oktatásban jelentkező problémák túlmutatnak az oktatási intézményrendszer keretein, hiszen a cigány tanulók iskolai sikertelenségeinek hatásai később, a munkaerőpiacon, a mindennapokban jelentkeznek. Alapvető kérdésként merülnek fel a következők: Megteheti-e az iskolarendszer, hogy bármilyen oknál fogva elkülönítse a cigány gyerekeket akkor, amikor általános elvárás a cigányokkal szemben a társadalmi integráció? Vajon nem az iskola mai rendszere, illetve gyakorlata sodorja ezeket a gyerekeket kilátástalan helyzetbe azzal, hogy későbbi érvényesülésükhöz szükséges ismeretek megszerzéséből rekeszti ki őket? Mit tehetnek az oktatásban érintettek a helyzet - hosszú távon történő - megváltoztatása érdekében? Vajon a gyermekeknek, tanulóknak kell-e maradéktalanul alkalmazkodniuk az iskolához, vagy az iskolának, óvodának kell figyelembe vennie a szolgáltatást igénybe vevők érdekeit, körülményeit? E kérdésekre kell minél hamarabb elfogadható válaszokat keresni és a problémát megoldani.
Mivel valóban sok cigány gyermekről derül ki - a jelenlegi vizsgálati módszerekkel -, hogy nem képes együtt haladni a többiekkel, feltehető a kérdés, hogy az iskolai lemaradást a cigány etnikumhoz tartozás hogyan befolyásolja. Már egy csaknem húsz évvel ezelőtti országos, reprezentatív vizsgálat anyagában is olvasható a következő: "Az iskolakészültség nem "cigányspecifikus". Más szóval az alacsony színvonalú iskolakészültség okai (a beszédtechnikát és a relációszókincset kivéve) másutt keresendők. Még pontosabban szólva: a cigány gyermekek ugyanolyan okok miatt érnek el alacsonyabb vagy magasabb iskolakészültségi szintet, mint a nem cigány gyermekek."
Ha ezt tényként elfogadjuk és a roma lakosság országon belüli arányát összehasonlítjuk az ún. speciális iskolákban tanuló roma gyerekek arányával, megállapíthatjuk, hogy a cigány gyermekek áthelyezésével végződő eljárási folyamat - figyelembe véve a cigány szülők gyengébb érdekérvényesítő képességét, illetve információhiányát - megvalósíthatja a gyermekek hátrányos megkülönböztetését azáltal, hogy őket alacsonyabb színvonalú oktatásban részesíti és az emberi méltósággal össze nem egyeztethető helyzetbe juttatja. Az oktatásban résztvevők (pedagógusok, tanulók) szülők, települési és kisebbségi önkormányzati képviselők, nem rendelkeznek teljes körű információval az őket érintő oktatási kérdésekről. A helyzet javítása érdekében a résztvevőknek tisztában kell lenniük jogaikkal, kötelezettségeikkel, lehetőségeikkel, valamint döntéseik következményeivel. Ehhez azonban nem elegendő jó jogszabályokat alkotni, szükség van arra is, hogy az érintettek megismerhessék a jogszabályok tartalmát, lényegét, célját. Ez csak úgy érhető el, ha az Oktatási Minisztérium felhasználja a kommunikációs lehetőségeket a megfelelő információ biztosítása a érdekében. Ebben a minisztérium partnerei lehetnek a települési önkormányzatok, a helyi cigány kisebbségi önkormányzatok, az Országos Cigány Önkormányzat és a civil szervezetek. A pedagógiai szakmai szolgáltatás keretében a pedagógusoknak segítséget, információt, tájékoztatást kell nyújtaniuk a szülőknek a fogyatékos gyerekek oktatásáról, a jogszabályok tartalmáról, jogaikról és kötelezettségeikről. A helyi kisebbségi önkormányzatoknak szervezett szakmai továbbképzések anyagába be lehet építeni ezeket az információkat, szakmai tapasztalatokat.
Az Európai Unió számos szakmai elemzésében, illetve az egyes csatlakozni kívánó országokról alkotott véleményeiben foglalkozik a rendőrség kisebbségekkel szemben alkalmazott eljárásáról. A rendőrségnek ugyanis nagy a felelőssége: nem csupán az a feladatuk, hogy megelőzzék az incidenseket és védelmet nyújtsanak a veszélyeztetett közösségeknek, hanem azt is biztosítaniuk kell, hogy saját állományuk méltányosan, az emberi jogok maximális figyelembe vételével járjon el a különféle esetekben.
A rendőrök képzésénél fontos szerepet kell kapnia pszichológiának, melynek alkalmazása jelentősen befolyásolhatja azokat az intézkedéseket, ahol a kisebbséget atrocitások érik. Fontos, hogy a szervezet szintjén történjen változás, azaz a rendőrség etikája, munkatársi összetétele, működési mechanizmusa és szolgáltatásai feleljenek meg napjaink vegyes etnikumú, multikulturális társadalmi igényeinek. A rendőrök képzése során hangsúlyt kell fektetni a migránsok és a kisebbségek helyzetének szociális, történelmi, jogi és kulturális aspektusára, az eltérő értékrendszerek és eltérő kultúrák iránti tiszteletre, a rendőrség társadalomban játszott szerepére, az előítéletességre, a személyes és intézményes diszkrimináció fogalmára, a rasszizmus és idegengyűlölet negatív hatásaira. A hallgatókat meg kell tanítani az eredményes kommunikálásra, fel kell készíteni őket arra, hogy miként kerülhetők el a félreértések interkulturális helyzetekben, hogyan lehet kezelni az erőszakot és a konfliktusokat, hogyan lehet elviselni a stresszt, és milyen pozitív szakmai viselkedési normák követelhetők meg a rendőrtől egy ilyen helyzetben.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam, 3. szám * 2002. március
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.