Az uniós csatlakozás előkészítésével foglalkozó rovatunk e hónapban kiemelt témája a roma kisebbségi ügyek. A települési önkormányzatokra ezen a területen sem kis munka vár. Ezért segítségükre lehet az a pályázati figyelő, amely a www.romacentrum.hu Internetcímen érhető el. Lapunk a pályázatok egy részének rövid ismertetésével szeretné felhívni az önkormányzati szakemberek és politikusok figyelmét a lehetőségekre.
FOGLALKOZTATÁS
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VÁTI Területfejlesztési Igazgatósága a Gazdasági Minisztérium és a Szociális és Családügyi Minisztérium képviseletében pályázatot hirdet roma kisebbséghez tartozók munkaerőpiaci (re)integrációjának támogatására. A tevékenységek a 2000-es Phare célrégióiban zajlanak: Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön. A projekt időtartama nem haladhatja meg a 18 hónapot, s nem nyúlhatnak túl 2004. február 28-án.
Önállóan vagy partneri együttműködésben pályázó civil szervezetek egyaránt támogathatóak. Beadási határidő: 2002. április 4. 16 óra
A pályázatok elbírálása: 2002. július 31.
Részletes tájékoztató a Pályázati Útmutatóban található, amit a felhívással együtt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VÁTI Területfejlesztési Igazgatósága (http://www.pharereg.hu), az ESZA Nemzeti Programirányító Iroda (http://www.prof.iif.hu/esza) és az Európai Unió (http://europa.eu.int/comm/scr/tender/index_en.htm) honlapján találhatnak meg az érdeklődők, valamint az alábbi címeken juthatnak hozzá:
Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség
(3529 Miskolc, Csabai kapu 37.)
Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (4024 Debrecen, Piac utca 79.)
Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (6720 Szeged, Oroszlán utca 2.)
Felmerülő kérdéseiket elküldhetik az info03@esza.ph.hu e-mail-címre is.
A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány pályázatot hirdet a hazai cigányság számára, megélhetést biztosító termelői tevékenységre irányuló programok támogatása céljából. Pályázatot nyújthatnak be helyi cigány kisebbségi önkormányzatok, települési önkormányzatok, valamint társadalmi szervezetek és alapítványok.
Kétféle támogatási forma létezik:
1 millió Ft értékhatárig, amelynek egy része visszatérítendő és egy része vissza nem térítendő összeg (arányát a pályázó kérelmezi). A minimálisan visszatérítendő rész 30 %, de a Közalapítvány fenntartja a jogot annak megváltoztatására.
Kizárólag növénytermesztést - ezen belül elsősorban ültetvénytelepítést - célzó pályázatok esetén lehetőség van három évre vonatkozó pályázat benyújtására. Ez esetben a támogatás évenként egy-egy millió forint, melyből az első évben 20 %-ot, a második évben 50 %-ot, a harmadik évben 60 %-ot kell visszafizetni. A pályázati összeggel minden évben el kell számolni. Az évenként igényelhető 1 millió Ft nem vonható össze.
A pályázatok folyamatosan nyújthatók be.
Információ: Magyarországi Cigányokért Közalapítvány 1091 Budapest, Üllői út 47-49.
Tel/Fax: 215-6550, 215-6552
OKTATÁS, KULTÚRA
Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet cigány hagyományőrző, olvasó- és életmódtáborok megvalósítására.
A pályázat célja:
a cigány hagyományok megismerésének, ápolásának segítése,
a cigány fiatalok társadalmi beilleszkedését szolgáló életmódtáborok
megvalósításának támogatása,
drogprevenciós programok megvalósításának segítése
Pályázhatnak a cigány kisebbségi oktatási programot működtető oktatási intézmények és az Országos Cigány Önkormányzat.
A pályázat benyújtásának határideje: 2002. április 15.
A pályázat elbírálásának határideje: 2002. május 20.
Részletesebb felvilágosítás az Oktatási Minisztérium Közoktatási és Kisebbségi Kapcsolatok Főosztályán (1884. Budapest Pf.: 1. Tel: 473-7000) kérhető.
A Soros Alapítvány pályázatot ír ki roma médiaprogramok készítésére és médiaszakemberek képzésére.
Pályázni lehet szerzői és egyéb alkotói ösztöndíjakra, új internetes tartalomszolgáltatásra, szakmai továbbképzések, programok költségére, már működő és készülő programok előkészítési költségére, a program megszervezésének, beindításának és terjesztésének dologi és személyi költségeire, és különösen indokolt esetben eszköztámogatásra
Beküldési határidő: 2002. április 2.
A döntésről szóló értesítés várható ideje: 2002. június 15.
Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet akkreditált kisebbségi pedagógus-továbbképzések, támogatására.
Pályázhatnak az akkreditált romológiai, illetve iskolai előmenetelt segítő módszereket, ismereteket nyújtó pedagógus továbbképzést szervező intézmények és szervezetek
Az elnyerhető legmagasabb támogatás összege maximum a résztvevők által részvételi díjként fizetett összeg kétszerese.
A pályázat benyújtásának határideje: 2002. április 10.
A pályázat elbírálásának határideje: 2002. május 15.
Részletes felvilágosítás és a nyomtatványok a www.romacentrum.hu címen tölthetők le, illetve levélben és személyesen igényelhetők az OM Ügyfélszolgálati Irodájától (1055. Budapest V. Szalay u. 10-14. Postacím: 1884. Budapest Pf. 1.).
Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet a cigány kisebbséghez tartozó gyermekek iskolai életmódra való felkészítésében, illetve a cigány tanulók iskolai előmenetelében kiemelkedő eredményt elért óvodák, általános- és középiskolák valamint kollégiumok támogatására. A pályázat célja ezen intézmények pedagógiai többletmunkájának elismerése, felszereltségük fejlesztése.
A pályázat beadási határideje: 2002. július 15.
A pályázat elbírálásának ideje: 2002. augusztus 15.
A felosztható keret összege: 25 millió Ft. A támogatás összege a programmal összefüggő eszközök beszerzésére, valamint a programban résztvevő pedagógusok többletmunkájának díjazására használható fel.
Információ kérhető az Oktatási Minisztérium Közoktatási és Kisebbségi Kapcsolatok Főosztályán a 06-1-473-7531 vagy a 06-1-473-7324-es telefonszámon.
Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet a cigány kisebbségi nevelésben, oktatásban felhasználható kutatások támogatására.
Pályázati témák:
A cigány kisebbségi óvodáztatás, különös tekintettel az óvodai ellátottságra.
A cigány fiatalok általános iskolai végzettségének felmérése.
A cigány fiatalok középiskolai végzettségének felmérése.
Pályázhatnak: kutatóintézetek, kutatócsoportok.
A támogatás formája a kutatási programmal kapcsolatos költségek támogatása.
A pályázat benyújtásának határideje: 2001. május 30.
A pályázat elbírálásának határideje: 2001. június 30.
"Pályázati űrlap" és "Nyilatkozat" nyomtatvány a www.romacentrum.hu oldalon tölthető le, illetve levélben és személyesen igényelhető az OM Ügyfélszolgálati Irodájától (1055. Budapest V. Szalay u. 10-14. Postacím: 1884. Budapest Pf. 1.).
Információ kérhető a 06-/1/473-7531 vagy a 473-7324 telefonon.
LAKHATÁS
A Széchenyi Terv keretében az Országos Cigány Önkormányzat és a Gazdasági Minisztérium együttműködésében jött létre a sajátos élethelyzetben lévőket támogató lakásépítési program. A támogatás célja elsősorban a roma kisebbség lakhatási körülményeinek a javítása, és a lakásépítési kedvezmény felvételéhez szükséges saját erő megteremtésének támogatása. A program keretében az Országos Cigány Önkormányzat irányításával szervezett lakásépítés indul olyan szociálisan hátrányos helyzetű családok részére, amelyek gyermekeiket iskoláztatják, és mindent megtesznek azért, hogy igazolt, elsősorban munkából származó jövedelemmel rendelkezzenek.
Az Országos Cigány Önkormányzat együttműködési megállapodást köt azokkal a települési önkormányzatokkal és cigány kisebbségi önkormányzatokkal, amelyek minimum 10 közművesített telket, ingyenesen bocsátanak a rászoruló családok részére. Az önkormányzatok fenti döntésükről képviselőtestületi határozat hoznak, amelyet eljuttatnak az Országos Cigány Önkormányzathoz. Az Országos Cigány Önkormányzat által adható támogatás csak olyan lakásépítésre fordítható, amelyhez a települési önkormányzat ingyen telket biztosít.
A szociális lakásépítési programmal kapcsolatban további felvilágosítást nyújt:
Országos Cigány Önkormányzat
(1074 Budapest, Dohány u. 76. Tel: 322-89-03, Fax: 322-85-01)
EGYÉB LEHETŐSÉGEK
A Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány DemNet (1053 Budapest, Egyetem tér 5. IV/20) pályázatokat hirdet civil szervezetek részére hátrányos helyzetű társadalmi csoportok részére nyújtott érdekvédelmi, illetve jogsegély szolgáltatások működésének támogatása.
A pályázat célja olyan már működő modellértékű érdekvédelmi és jogsegély szolgáltatások működésének, fejlesztésnek támogatása, amelyek hatékonyan képesek szolgáltatásaikkal részt venni célcsoportjuk problémáinak megoldásban.
Támogatás igényelhető a szolgáltatások tárgyi feltételeinek javításhoz, illetve dologi kiadásainak részleges fedezésre.
A pályázók köre: mindazon civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, szövetségek) és intézményeik, amelyek tevékenységüket 3000 főnél kisebb településeken fejtik ki.
Megpályázható legmagasabb pénzösszeg: 500.000,- Ft
Keretösszeg: 2.000.000,-Ft
További információ: www.demnet.org.hu
A Soros Alapítvány pályázatot hirdet komplex szociális, egészségügyi és rehabilitációs programokra. Pályázni olyan programokkal lehet, melyek az elszegényedett térségek településein, telepszerű elkülönültségben (utca, sor, telep) élő roma népesség egészségügyi ellátásának, közegészségügyi helyzetének és lakókörnyezeti viszonyainak javítását célozza meg. Előnyben részesülnek az olyan pályázati programok, melyek nem az elkülönítést fenntartó és erősítő, hanem a roma és nem roma népesség együttműködését is előmozdító elképzeléseket tartalmaznak.
A Soros Alapítvány olyan programokat támogat, melyek a fiatalok számára egészségügyi és szociális segítő képzést szerveznek vagy a telepszerű elkülönültségben élő roma népességen belül egészségügyi bázisokat hoznak létre, illetve az itt élők lakókörnyezeti viszonyainak javítására, tereprendezésére, higiénikus viszonyainak javítására, játszóterek kialakítására, folyamatos tereprendezésre és karbantartására, stb. vonatkoznak.
Bővebb információ az Alapítvány honlapján érhető el: www.soros.hu