A CSATLAKOZÁSI TÁRGYALÁSOK
EREDMÉNYEI

A mezôgazdaság Magyarország esetében is a csatlakozási tárgyalások egyik legkritikusabb, legszélesebb és legtöbb problémát felvetô területe. A mezôgazdasági fejezetre vonatkozik a közösségi joganyag csaknem fele. Az átvilágítás nyolc fordulóban 1998. szeptembere és 1999. novembere között zajlott le. Magyarország részérôl kisszámú átmeneti mentességi igényt jelentettünk be, és mindenhol jeleztük tárgyalási igényünket, ahol a magyar mezôgazdasági termelést, illetve a támogatási lehetôségeket a csatlakozás után behatároló kvótákról, bázisterületekrôl volt szó.
A magyar mezôgazdasági tárgyalási álláspontot (ún. Pozíciós Dokumentum), 1999. november 29-én adták át Brüsszelben. Ezen dokumentum négy, a tárgyalások és a felkészülés során a magyar fél által teljesítendô célkituzést tartalmazott:

• Magyarország képes lesz a Közös Agrárpolitika rendszerébe integrálódni, és a csatlakozás idôpontjáig megteremtjük a Közös Agrárpolitika (KAP) muködtetési feltételeit;
  

• A mezôgazdaság területén átfogó átmeneti idôszak nélküli csatlakozásra törekszünk. Mentességi igényeink alapvetôen a termelôk felkészülését szolgálják, nem érintik a KAP rendszerének muködését;
  

• Igényt tartunk minden olyan támogatási formára, amelyet a csatlakozáskor az Európai Unió többi tagállamának gazdái, illetve agrárgazdasága élveznek, különös tekintettel a közvetlen termelôi kifizetésekre. Ezek a "közösségi vívmányok" részét képezik, e vívmányok elfogadása egybeesik az EU által támasztott csatlakozási követelménnyel. A csatlakozáskor tehát az EU jelenlegi tagjaival azonos kötelezettségeket vállalva és azonos jogokat szerezve kívánunk bekapcsolódni a Közös Agrárpolitikába;
  

• A KAP keretében alkalmazott termeléskorlátozó intézkedések, mennyiséghez kötött támogatások bázisaként olyan értékek elfogadását kérjük, amelyek tényleges mozgásteret jelentenek az érintett szektorok számára;
  

Az EU hivatalos tárgyalási álláspontja (Common Position), amelyet 2000. június elején küldött meg az Európai Bizottság, röviden a következôket tartalmazza:

• a direkt támogatások megadására vonatkozó kérésünkre csak a tárgyalások egy késôbbi szakaszában térnek vissza;
  

• a termelési kvótákra vonatkozó tárgyalások tekintetében az 1995-1999. évekre vonatkozó statisztikai adatsorokat kérnek;
  

• a derogációs kérések egy részét elfogadhatónak tartják, másik részének újragondolását kérik;
  

• az Európai Unió számos kiegészítô információt kér (statisztikai adatok, felkészülési ütemtervek, állat- és növényegészségügyi helyzet, stb.)
  

Magyarország a mezôgazdaság területén minimálisra korlátozta az átmeneti mentességre vonatkozó kérelmeinek számát, és azok olyan kérdésekre vonatkoznak, melyek nem zavarják az egységes belsô piac muködését.
A magyar mezôgazdaság jelenlegi teljesítménye még mindig az agrárszerkezet változásából fakadó nehézségeket tükrözi. Az ágazat kibocsátásának fejlesztése a nemzeti jövedelem szempontjából alapvetô fontosságú, ezért a bázisterületekre, az állatlétszámokra és kvótákra vonatkozó igényeink mérlegelésénél elvárjuk, hogy az Európai Unió tagállamai legyenek erre tekintettel és támogassák elképzeléseinket.
Magyarország igényt tart arra, hogy lehetôséget kapjon olyan mértéku mezôgazdasági termelés fenntartására, amely tükrözi a tényleges termelési potenciált, biztosítja a kedvezô adottságú területek kihasználását, hosszú távra fedezi a belsô fogyasztást és lehetôvé teszi a kivitelt azon termékekbôl, amelyek esetében az ország többet képes versenyképesen megtermelni, mint saját szükséglete.
Az érdemi tárgyalások elôkészítésére, illetve az 1998-1999-ben lezajlott átvilágítási fordulók óta elfogadott új közösségi jogszabályok harmonizálása érdekében 2001. tavaszán ún. Technikai Konzultációkra került sor. Lezajlottak növényegészségügyi, állategészségügyi, a piaci rendtartásokra (marha, juh, tej, gabona, zöldség-gyümölcs, cukor), illetve a borra és szeszes italokra vonatkozó technikai konzultációk. 2001. decemberében, a teljes jogú tagságot követôen az Unió irányelveinek megfelelôen folyósítható nemzeti támogatások, 2002-ben pedig a vidékfejlesztés került napirendre.
Az EU állásfoglalását figyelembe véve, a magyar kormány határozata alapján visszavonták az alternatív tojótyúktartásra, valamint a borjúnevelés állatvédelmi elôírásaira, a szarvasmarha és sertés sperma leptospira mentességére, továbbá a rum név használatára vonatkozó derogációs kéréseket.

A tagjelölt országok majdnem mindegyike jelezte, hogy a csatlakozás után bizonyos állami támogatásokat fenn kíván tartani. A legtöbb ilyen intézkedés összhangban van a közösségi elôírásokkal. Ahol nincs, a csatlakozásig a tagjelöltek hozzáigazítják azokat az e területen érvényes acquis-hoz. Két speciális átmeneti mentességre vonatkozó igény került benyújtásra:
Ciprus folytatni kívánja az öntözôvízre vonatkozó támogatási politikáját. Továbbá, fenn kíván tartani bizonyos éves támogatásokat a bortermelôk részére.
Az uniós szakértôk szerint egyik esetben sem lehetne jóváhagyni átmeneti mentességre vonatkozó kérelmeket. Cipruson ugyanis nincsenek olyan különleges problémák, amelyek indokolnák a spanyolországi, görögországi vagy olaszországi gazdáktól eltérô bánásmódot.
Magyarország különleges védzáradék (rendelkezés) beillesztését kérte a Csatlakozási Szerzôdésbe, amely engedélyezné számára, hogy komoly nehézségek esetén állami támogatást nyújthasson.
A kérés elfogadása - a szakértôk szerint - megfosztaná a Bizottságot attól a lehetôségétôl, hogy biztosítani tudja, hogy összhang és következetesség érvényesüljön az állami támogatás ellenôrzésére vonatkozó politikája, a közös agrár- és különösen a vidékfejlesztési politika keretében nyújtott támogatás között.
A csatlakozási tárgyalások keretében Lengyelország arra nyújtott be igényt, hogy a Közösség vegye át a belépés idôpontjában meglevô, és Lengyelország saját intervenciós politikája keretében felvásárolt készleteket (gabonát, vajat, tejport és marhahúst). Bár a kérdést csak egy tagjelölt ország vetette fel tárgyalási álláspontjában, mégis általános vonatkozású, ezért szükséges az összes tagjelölt országgal kapcsolatban megválaszolni. Az EU 2001. július 24-i Közös Álláspontjában leszögezte, hogy a meglevô készletek kérdését horizontálisan kell kezelni.
A folyamatban lévô tárgyalások során Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia importbiztosítéki záradékot kért, hogy el tudja kerülni az EU-ból érkezô többletimport miatti piaci zavarokat. Az EU Közös Álláspontjában kimondták, hogy az olyan kereskedelmi eltérésekbôl származó esetleges piaci zavarokat, melyek abból származnak, hogy túlzottan kihasználják a csatlakozás elôtti és utáni kereskedelmi lehetôségek különbözôségét, nem biztosítéki intézkedésekkel kell kezelni, hanem, elôvigyázatos módon, lehetôleg a csatlakozás elôtt hozott megfelelô intézkedések segítségével. Hasonlóan az Ausztria, Finnország és Svédország Csatlakozási Okmányának 149. cikkelyében rögzített átmeneti záradékhoz. Az EU elfogadta, hogy a tagjelöltek csatlakozása miatti kereskedelmi eltérés kockázatát szükség esetén átmeneti intézkedések útján kezeljék, amelyekrôl - a megfelelô eljárás keretén belül - a csatlakozás elôtt döntést kell hozni.

A jogharmonizáció területén ki kell emelni az élelmiszerek, valamint a takarmányok és a borok elôállítására vonatkozó jogszabályokat, amelyek tekintetében a magyar jogi keretek biztosítják az újonnan alkotott közösségi rendelkezések átvételét (Magyar Élelmiszerkönyv, Magyar Takarmánykönyv, Borkönyv).
A növényvédelemrôl szóló 2000. évi XXXV. törvény, illetve annak végrehajtási rendeletei a közösségi jogszabályok részleges harmonizációját valósítják meg, a teljes harmonizáció a csatlakozással jön létre.
A 2000-ben megvalósított Általános Mezôgazdasági Összeírást követôen 2001-ben került sor a szôlô- és gyümölcsös ültetvények összeírására, amelyet a 2000. évi CXIII. törvény biztosított.
A mezôgazdaságra vonatkozó közösségi joganyag harmonizációja terén szintén ki kell emelni a szôlôtermesztésrôl és a borgazdálkodásról szóló törvényt, valamint az állategészségügyi törvény módosítását.
2001. december végén a parlament elfogadta az ún. "földcsomagot", amely rendezi a földviszonyokat és biztosítja az életképes csalá-
di gazdaságok meghatározó szerepét a termelésben. (Bár a birtokpolitikai törvénycsomag alkotmánybírósági kontrollra vár.)

Az erôfeszítések és a legtöbb országban végbement sikeres fejlesztések ellenére a mezôgazdaság és az élelmiszeripar szerkezetátalakítása még mindig messze nem fejezôdött be, különösen az állattenyésztési ágazatban. A mezôgazdaság és a mezôgazdaság-élelmiszer lánc versenyképessége a tagjelölt országokban általában sokkal alacsonyabb az EU átlagánál.
A fô termékekrôl nemrégiben készült elôzetes számítások azt mutatják, hogy a jelölt országokban a gabona-, olajos mag- és sertéshústermelés-felesleg valamelyest növekedni fog 2006-ig (egy csatlakozás nélküli helyzetet feltételezve). A tej- és marhahústermelés várhatóan csökken, így több ország nettó importôrré válik a fogyasztói jövedelem és kereslet növekedésével.
Az EU árpolitikájának a jelölt országokban való alkalmazásának fô hatása az lesz, hogy bátorítja a gabonatermelést és a takarmányfogyasztás visszafogására ösztönöz. A marhahús- és tejtermelésre gyakorolt hatás enyhén pozitív, de nem elegendô ahhoz, hogy a jelenlegi termelési színvonalhoz viszonyítva jelentôs növekedés következzen be. A sertéshús-termelés valószínuleg csökkenni fog, egyidejuleg a fogyasztás növekedésével. A közvetlen kifizetések termelésre gyakorolt fô hatása valószínuleg a szemes gabona felé való további eltolódás és a specializált marhahús-termelés gyorsabb növekedése lesz, az anyatehén prémium-határaitól függôen.
A jelölt országok kedvezôtlen birtokszerkezete, azaz különösen a kis gazdaságok nagy száma és a félig önellátó gazdálkodás megléte, amely mellett jelen van a feltörekvô, eladásra termelô gazdálkodói réteg, egy sor adminisztratív és gazdasági dilemmát vet fel a Közös Agrárpolitika számára. A szerkezetek ezen kettôssége várhatóan felkorbácsolja a politikai feszültségeket a szerkezet-átalakítási folyamat során, amikor nemcsak a birtokszerkezet, de a felfelé és lefelé irányuló infrastruktúra (up and downstream infrastructure), a szolgáltatások és a mezôgazdaságon kívüli foglalkoztatási lehetôségek is fejlesztésre szorulnak.
A csatlakozást követô elsô évek legfôbb kockázata az lesz, hogy a szerkezet-átalakítási folyamat és a közösségi eszközök alkalmazása növekvô vidéki munkanélküliséggel és szegénységgel jár majd anélkül, hogy képesek lennének közvetlenül kezelni az alternatív jövedelemforrások alapproblémáját. Ebben a vonatkozásban a félig önellátó gazdálkodást és azok jóléti funkcióját aláásó intézkedések ellentétes hatást fejthetnek ki a termelékenységre, különösen, ha nem áll rendelkezésre másik biztonsági háló.

A közvetlen kifizetéseket a 15-tagú EU-ban a gazdák egy bizonyos számú szántóföldi növényre és szarvasmarhára kapják a támogatott árak 1992-ben bekövetkezett csökkentése és az Agenda 2000 keretében ezen ágazatokra bevezetett reform óta. A rizságazatban ezeket a kifizetéseket 1995-ben vezetették be, 2005-tôl pedig kiterjesztik a tejre, a szektorban tervezett támogatott árcsökkentéssel párhuzamosan. Ezenkívül számos ágazatban másfajta közvetlen kifizetések is adhatók, amelyek szintén támogatják a gazdák mezôgazdasági jövedelmét. Bár a közvetlen kifizetéseket kezdetben a támogatott árak csökkentésének kompenzálására vezették be, tízévi alkalmazásuk során elvesztették kompenzáló szerepük egy részét, helyette egyszeru közvetlen jövedelem-kifizetéssé váltak. Ezért a "kompenzációs kifizetés" elnevezést felváltotta a "közvetlen támogatás" kifejezés. Sôt, az Agenda 2000 a közvetlen kifizetéseket egy sor környezeti feltételtôl tette függôvé, nevezetesen, a kereszt-megfelelési mechanizmuson keresztül.
Annak kérdése, hogy az új tagállamok csatlakozásuk után kapjanak-e, és milyen módon közvetlen kifizetéseket, alapvetô jelentôségu a 7. fejezetre vonatkozó EU-álláspont kialakítása során. A fejezetre vonatkozó tárgyalási álláspontjában az összes tagjelölt ország kérte, hogy csatlakozásuk után gazdái az EU gazdáival azonos mértéku közvetlen kifizetésben részesüljenek. A tárgyalások során az EU még nem nyilvánított véleményt a kérdésben, de kijelentette, hogy állást fog foglalni a tárgyalások egy késôbbi szakaszában, miután alaposan megvizsgálta a kérdéssel kapcsolatos összes szempontot.
Az 1999. márciusában a berlini Európai Tanács által elért Agenda 2000 megállapodás nem tartalmazott semmilyen kifejezett álláspontot ezen kérdésrôl. Miközben a bôvítésre megállapított pénzügyi keretek kiszámításakor nem vették figyelembe a közvetlen kifizetéseket, a megállapodás nem zárta ki a közvetlen kifizetések esetleges bevezetését.
Mivel a közvetlen kifizetések a jelenlegi KAP acquis részét képezik, az új tagállamok tartós kizárása a közvetlen kifizetésekbôl nem tükrözné az EK Szerzôdésnek a mezôgazdasági termékek egységes piacára vonatkozó elvét, amely megbonthatatlanul kapcsolódik a Közös Agrárpolitika létezéséhez. Ez felveti azt a kérdést, hogyan kell a közvetlen kifizetések bevezetését végrehajtani.

O.M.