|
A dánok eltökéltek
a bővítésben
Dánia az Európai
Unió soros elnökeként nem engedi majd meg, hogy bármely tagjelölt ország
késleltesse a bővítés folyamatát - jelentette ki július közepén Erik Bom,
Dánia romániai nagykövete. A diplomata elmondta, hogy Dánia abban bízik:
az év végére sikerül 10 tagjelölttel befejezni a tárgyalásokat, de ha
ezek közül valamelyik nem áll készen, a felkészültekkel lezárják a folyamatot.
Erik Bom hangsúlyozta, hogy a tárgyalások
jelenlegi szakaszában a mezőgazdasági termelőknek nyújtott támogatások
kérdése a legnehezebb probléma. Véleménye szerint ebben az ügyben a megoldás
csak a németországi választásokat követően születhet meg. További bonyodalmakat
okozhat a Nizzai Szerződés ratifikálásáról kiírt írországi népszavazás
kimenetele, illetve a ciprusi kérdés.
A dán nagykövet ugyanakkor úgy vélte, hogy az új tagokkal 2003 januárjában
aláírhatják a csatlakozási megállapodásokat, és a tényleges csatlakozás
2004-ben, "valamikor az Európai Parlament tagjainak megválasztása
előtt történhet meg". Románia EU-csatlakozását illetően a dán nagykövet
azt hangsúlyozta, hogy jelenleg a gazdasági feltételek teljesítése jelenti
az ország számára a legnagyobb problémát. Mint mondta, elsősorban ennek
a kérdésnek a megoldásától függ, hogy Románia 2004-ben lezárhatja-e a
tárgyalásokat és 2007-ben csatlakozhat-e az Európai Unióhoz.
A diplomata szerint Romániának még nagyon sokat kell tennie - elsősorban
a privatizáció terén - azért, hogy versenyképes gazdasága legyen. A másik
komoly gond Románia esetében a korrupció. A nagykövet úgy fogalmazott:
nem tudná megmondani, hogy a korrupció problémája a privatizációval, vagy
pedig politikai tényezőkkel, a jogállam helyzetével áll-e kapcsolatban.
A privatizációt mindenesetre folytatni kell, ehhez egyaránt ragaszkodik
az EU, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank.
Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam,
6-7. szám * 2002. június - július
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja
fenn.
|