A strasbourgi magyar
önkormányzati delegáció tisztújítása

Strasbourgban ülésezett június 4. és 6. között az Európa Tanács Európai Helyi és Regionális Önkormányzatainak Kongresszusa (CLRAE). Az eseménynek két aktuális magyar vonatkozása volt: megtörtént az új összetételű magyar delegáció mandátumának elismerése, illetve a Régiók Kamarája tárgyalta a magyar regionalizmus helyzetét feltáró jelentést.

A CLRAE 2002. június 4-én újabb két éves ciklusát kezdte meg. Ennek megfelelően a tagországoknak gondoskodniuk kellett a delegációk tisztújításáról, amelyet az Európa Tanács (ET) főtitkára a belügyminiszterek javaslatai alapján fogadott el. A kétkamarás szervezetben a magyar delegáció is két részre oszlik. Az őszi önkormányzati választásokra való tekintettel az a megállapodás született, hogy a delegáció összetétele úgy változhat, hogy az esetlegesen újra nem választott polgármesterek megüresedett helyeire az önkormányzati szövetségek újabb személyeket javasolhatnak.
A Helyi Önkormányzatok Kamarájának magyar tagjai lettek: Dr. Bartha László, Becker Eleonóra, Dr. Magyar Levente és Szabó Gellért. A kamarába delegált magyar küldöttség helyettes tagjai lettek: Dr. Gémesi György, Dr. Kovács Zoltán, Magda Gábor.
A Régiók Kamarájának tagjai: Borbély István, Endre Sándor és Dr. Nagy Árpádné. A regionális kamara helyettes tagjai Domonkos László, Dr. Nagy Imre és Varga Kristóf Zoltán lettek.
A CLRAE újabb kétéves ciklusa a szervezet vezetésében is tisztújítást hozott. A CLRAE elnökévé a tagok Dr. Herwig Van Staa-t, Innsbruck polgármesterét választották, míg a Helyi Önkormányzatok Kamarájának elnöke a norvég Halvdan Skard, a Régiók Kamarájának elnöke pedig az olasz Giovanni Di Stasi lett.
A június 4-ei 9. plenáris ülésen magyar részről Becker Eleonóra, Dr. Magyar Levente, Szabó Gellért, Borbély István, Dr. Nagy Árpádné, valamint a delegáció titkára, Dr. Csalótzky György vettek részt. A plenáris ülés magyar vonatkozású pontjaként az ülésen a magyar regionalizmus állapotát és jövőjét feltáró ET jelentést tárgyalták a Régiók Kamarájában. A jelentés két lépcsőben készült, konzultatív módszerrel, és jelenlegi formáját az ET képviselőinek 2002. márciusában, Budapesten, a hazai önkormányzati szövetségek képviselőivel folytatott megbeszéléseit követően nyerte el.
A jelentés célja a regionalizmus helyzetének feltárásán túl az volt, hogy segítse a magyar illetékeseket a hazai sajátosságoknak megfelelő regionális rendszer kialakításában a demokrácia elvével és a szubszidiaritás követelményével összhangban. A jelentés ennek megfelelően a regionális demokrácia erősítésére, a közigazgatási szintek közötti hatáskörmegosztásra, illetve a megfelelő regionális források kialakítására tesz javaslatot. A magyar hozzászólók kiegészítéseket és magyarázatokat fűztek a jelentéshez, illetve módosító javaslatokkal éltek az ajánlás tervezetnek a szubszidiaritás elvére vonatkozó érvényesülésének, egyértelmű negatív megítélésével kapcsolatban.
A Kamara határozatban hívta fel figyelmét a Hivatalának és Intézményi Bizottságának a magyar regionalizációs folyamatok figyelemmel kísérésére, és a magyar hatóságok törekvéseinek támogatására. Az ET ügyrendjének megfelelően a határozat és az elfogadott állásfoglalás a Miniszterek Bizottsága elé kerül majd megerősítésre, és az Intézményi Bizottság 2002. novemberi, vagy 2003. márciusi ülésén foglalkozik a magyar regionalizmus kérdésével, ahol egy magyar állami vezetőt is vendégül látnak és meghallgatnak majd a témához kötődően.

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam, 6-7. szám * 2002. június - július
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.