|
TÁVLATOK ÉS MINDENNAPOK
A települési főépítész
a polgármester tanácsadója
A
közelmúltban a Belügyminisztérium egyik folyóiratában, az Önkormányzati
Tájékoztatóban, az Országos Főépítészi Kollégium felhívást intézett az
ország vala-mennyi polgármesteréhez. A felhívásnak az volt a célja, hogy
a polgármesterek figyelmébe ajánlja mindazokat a szakembereket, akik az
Önkormányzati törvény által meghatározott feladatok végrehajtásában a
döntéshozók partnerei lehetnek.
Ilyennek gondolják a településfejlesztési, településrendezési, valamint
az építészeti értékek védelmére vonatkozó feladat és hatáskörök kialakítását,
végrehajtását is. Tihanyi Csaba, Baranya megye főépítésze a közös gondolkodásról
és a partneri szerepről ír, felajánlva a megye településeinek a szakmai
segítséget a távlatok és mindennapok reményében.
Az épített környezet alakításáról
és védelméről szóló törvény szerint ez a szakember a települési főépítész,
és a jelzett feladatok teljesítésénél azok előkészítésénél való közreműködését
kötelezővé teszi.
A főépítész nem az építési hatóság része, bár hasznos segítséget adhat
számukra, például a rendezési tervek használatához, építészeti örökség-védelmi
ügyekben. A főépítész a polgármester, - és így - az önkormányzat munkájának
fontos partnere, segítője, tanácsadója. Mindez a területek célszerű felhasználhatósága,
a kulturált lakó- és természeti környezet formálása, fenntartása, összhangja,
valamint az ezekre vonatkozó pályázati feltételek biztosítása érdekében
szükséges.
A Baranya Megyei Önkormányzat és a Területfejlesztési Tanács egyaránt
lényegesnek tartja, hogy a megye településein lakó polgárok életkörülményei
javuljanak, a környezet természeti és művi elemei összhangban fejlődjenek,
és az ezekhez rendelkezésre álló, vagy pályázati úton megszerezhető összegek
a jóváhagyott rendezési terveknek megfelelően kerüljenek felhasználásra.
Megítélésük szerint ennek fontos eszköze, hogy a települési önkormányzatok
és a polgármesterek erre irányuló döntései, intézkedései szakmailag megalapozottak
legyenek, előkészítésük a törvény által kötelezően igénybe venni rendelt
szakemberek, - ez esetben a települési főépítészek - közreműködésével
történjen.
Elérendő cél, hogy valamennyi településnek módjában álljon igénybe venni
ezt a szakértelmet.
A hatályos jogszabályok lehetővé teszik, hogy olyan településeknél, ahol
nincs lehetőség az önálló főépítész alkalmazására, ott többen, közösen
foglalkoztathassanak megbízott főépítészt. A nagyobb településeknél, városoknál
azonban fontos az önálló főépítész alkalmazása.
A megye segítséget ajánl települései részére azzal, hogy a megyei főépítész
közreműködésével segít a megfelelő partner kiválasztásában, és annak megoldásáig
a legszükségesebb kérdésekben szakmai tanácsot is nyújt.
dr. Tihanyi Csaba
Baranya megyei főépítész
Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam,
6-7. szám * 2002. június - július
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja
fenn.
|