|
Elfogadták az önhikis
támogatásokat
Több mint 22
milliárd forint értékben, 1257 "önhikis" helyi önkormányzat
nyújtotta be kiegészítő támogatás iránti igényét a Pénzügyminisztériumhoz.
Ez mind a települések számát (60-nal több önkormányzat), mind az igényelt
összeget (plusz 2,7 milliárd forint) tekintve jelentős növekedés a korábbi
évekhez képest.
A pénzügyi tárca
felülvizsgálata alapján csak 1230 önkormányzat igénylése bizonyult megalapozottnak
az önhikis támogatások odaítélésénél. Ebből község, nagyközség a kérelmezők
93 százaléka. Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő települések
támogatásáról szóló PM-javaslat többek között azt tartalmazta, hogy az
úgynevezett első ütemű támogatási szükséglet 15,4 milliárd forint, ami
csaknem 2 milliárd forinttal több a 2001-ben folyósított összegnél.
A statisztika szerint a támogatásra javasolt önkormányzatok majdnem ötöde
Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, 15 százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből
került ki. A két megye települései részére megítélt pénz az összes kifizetés
41,6 százaléka. Csabai Lászlóné, szocialista országgyűlési képviselő hangoztatta:
az önkormányzatoknak juttatott összegek nem fedezik működési költségeiket,
ezt jelzi, hogy negyven százalékuk igényelt önhikis állami támogatást.
A döntés nyomán szó esett a rendszer tervezett átalakításáról, amelynek
első lépcsőjében 2003-ig türelmi időt adnának, s az elképzelések szerint
az új szabályok csak 2004-től lépnének érvénybe. Több fideszes honatya
azonban úgy vélte, hogy az átalakítással nem a nehéz helyzetben lévő település
lesz kevesebb, csak nem kerül be annyi önkormányzat a támogatandók körébe,
mint eddig. Csabai Lászlóné azt javasolta, hogy az új, jobb rendszer kialakítása
előtt a támogatásban részesült önkormányzatoknál öt évre visszamenőleg
vizsgálják, a céloknak megfelelően költötték-e el a pénzt.
Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam,
6-7. szám * 2002. június - július
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja
fenn.
|