| ||
|
SZÁZMILLIÁRDOS FORRÁSBŐVÜLÉS? Ellenszavazat nélkül Az Országgyűlés július közepén ellenszavazat nélkül módosította a költségvetési törvényt. Ennek nyomán szeptembertől átlagosan 50 százalékkal emelkedik a közalkalmazottak bére, 20 százalékkal nő a családi pótlék, 30 százalékkal emelik a hallgatói normatívát, bevezetik a 13. havi családi pótlékot és adómentessé válik a minimálbér. A parlament 339 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 17 tartózkodás mellett fogadta el a 2001. és 2002. évi költségvetési törvény módosítását. A központi költségvetés idei kiadási főösszegét 4806 milliárd forintban, bevételi főösszegét 4320 milliárd forintban, hiányát pedig 486 milliárd forintban állapították meg, ami mind a bevétel, mind a kiadás főösszegének 250 milliárd 185 millió forinttal való emelését jelenti. Ennek nyomán szeptembertől átlagosan 50 százalékkal emelkedik a közalkalmazottak bére, 20 százalékkal nő a családi pótlék, 30 százalékkal emelik a hallgatói normatívát, bevezetik a 13. havi családi pótlékot és adómentessé válik a minimálbér.
értelmében - többek között - minden
év augusztusában egyhavi iskolakezdési támogatást folyósítanak az érintett
családoknak, és a szociálisan rászoruló gyermekek élelmezésére fordítják
az Országimázs Központ megszüntetéséből felszabaduló 4,7 milliárd forintot.
A nyugdíjasok júliusban 19 ezer forintos egyszeri juttatásban részesülnek,
ami 60 milliárd forint kifizetését jelenti az első félévi költségvetési
többletbevételekből.
Azonban Áder János újonnan megválasztott
frakcióvezető bejelentette: az általuk vitatott pontok, így például a
termőföld, illetve a jegybank ügye kapcsán önálló törvénymódosító javaslatokat
nyújtanak be.
Hangsúlyozta: százmilliárd forinttal
bővül az önkormányzatok támogatása, ezen belül pedig legalább ötvenmilliárd
forinttal fog nőni az a keret, amit az önkormányzatok a saját fejlesztéseikre
a címzett támogatási rendszeren keresztül használhatnak fel. Csillag István
gazdasági és közlekedési miniszter közölte: a kormány az ipari telephelyek
bővítésével és az infrastruktúra fejlesztésével szeretné támogatni az
önkormányzatokat.
Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam, 6-7. szám * 2002. június - július Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |