| ||
|
Hírek Gázközművagyon
ügyben Csabai Lászlóné kormánybiztos arra kért mintegy 300 önkormányzatot
- amelyeket korábban már megkeresett egy tanácsadó cég a gázközművagyon
privatizálásával kapcsolatban -, hogy küldjék vissza mielőbb az erre vonatkozó
kérdőívet, mert augusztus 15-éig összesíteni kell az igényeket. Az 1993.
augusztus 4. és az 1995. december 31. között létrehozott gázközművagyon
is bekerül a kártalanítás körébe, és idén október 31-éig kell benyújtani
az erről szóló törvényt. Áder Jánost, a Fidesz ügyvezető
alelnökét választotta frakcióvezetőnek a párt országgyűlési képviselőcsoportja. Nincs veszélyben az otthonteremtés - válaszolta Mádi László (Fidesz) kérdésére a belügyminiszter. Az ellenzéki honatya Csabai Lászlóné szocialista politikus egyik nyilatkozatára hivatkozva fejezte ki aggodalmát a lakásépítési támogatások mérséklése miatt. Eszerint jövőre csökkennének az otthonteremtéseket támogató adó- és kamatkedvezmények. Lamperth Mónika ezt cáfolta. Leszögezte: a kormány nem tervez olyan intézkedéseket, amelyek hátrányosan érintenék az otthonteremtéseket. A 4-es út gyorsforgalmi úttá válásáról és szélesítési programjáról kérdezte az illetékes tárcát Botka Lajosné (MSZP). Szalay Gábor, a közlekedési minisztérium államtitkára válaszában elmondta, jövőre az MO-as út kiépítésével összhangban megkezdődik a 4-es főút Vecsést és Üllőt elkerülő szakaszának építése. Civil szervezetek is indulnak Szabolcsban az önkormányzati választáson. Az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Egyesület és a Nyíregyházáért Közéleti Egyesület. Az előbbi Helmeczy László jelenlegi vezetőt jelöli a megye képviselőtestületének elnöki tisztségére. A nyíregyházi szerveződés nem állít polgármester-jelöltet a településen, mert - mint azt Tapolczai Zoltán elnök elmondta - ,,a város első emberének funkciója politikai kérdés, az egyesület pedig nem politikai, hanem szakmai alapon kíván a közéletben résztvenni. Elvesztek-e vidékfejlesztésre
szánt SAPARD-pénzek? - firtatta Fetser János (MSZP). Az EU 1999 tavaszán
hagyta jóvá a SAPARD-programot, az eltelt három év azonban az Orbán-kormány
számára nem volt elegendő a támogatások felhasználásához szükséges intézményrendszer
kiépítéséhez. Ezért nem tudtak évente 38,7 millió eurót felhasználni a
falu és a vidék fejlesztésére - emlékeztetett a képviselő. Németh Imre
földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kijelentette: bár az előző
kormánynak valóban sikerült a SAPARD-programban a csatlakozni kívánó államok
között az utolsó két helyre leküzdenie az országot, a Magyarország részére
biztosított SAPARD- forrás még nem veszett el. Az Unió ugyanis a 2000.
évi források felhasználásának határidejét 2002. december 31-ről 2003 végéig
tolta ki. Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam, 6-7. szám * 2002. június - július Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |