EU-költségvetés: a tagországok megosztottak


Az EU-tagállamok továbbra is erősen megosztottak az újonnan csatlakozó országoknak nyújtandó költségvetési visszatérítések ügyében, amelyről brüsszeli nagyköveteik először szeptember utolsó hetében folytattak részletesebb vitát. A miniszterek tanácsának bővítési munkacsoportjában a tagállamok képviselői már megtették első észrevételeiket az Európai Bizottságnak arról a munkadokumentumáról, amely a költségvetési fejezet tárgyalásakor alkalmazandó módszertanra tesz javaslatot.
Az előterjesztés eleve csak a számítási módszerekkel foglalkozik, így a benne szereplő adatok is tájékoztató jellegűek és korántsem véglegesek. Annyi azonban kiderült belőlük, hogy az uniós költségvetésből folyósítandó visszatérítések híján négy új tagország (Csehország, Szlovénia, Ciprus és Málta) is nettó befizetővé válna, Magyarország pedig tagsága első évében lényegesen kevesebb forráshoz jutna a közös kasszából, mint az azt megelőző utolsó évben.
Az első egyeztetések során azonban kiderült, hogy a tagállamok többségének már a számítási alappal szemben is fenntartásai vannak. A tizenötök egy része a bizottságnak azzal a javaslatával sem ért egyet, hogy az új tagországokat ne csak esetleges nettó hozzájárulásuk miatt kompenzálják, hanem azért a veszteségért is, ami a csatlakozásuk előtti utolsó és a tagság első évében kapott támogatások közötti különbség miatt érné őket. Ilyen álláspontra helyezkedett például Franciaország, de Hollandia is mereven elzárkózik a pótlólagos kompenzációk gondolatától. Németország, Hollandia, Nagy-Britannia és Svédország pedig továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, amely szerint az újonnan csatlakozó országoknak egyáltalán nem járnának közvetlen mezőgazdasági jövedelemkiegészítő támogatások.



Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam, 8-9. szám * 2002. augusztus - szeptember
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.