Lakásprogram



Az év végéig elkészül a Nemzeti Lakásprogram, amelyet a tervek szerint a jövő év első negyedében társadalmi vitára bocsátanak. A kormány várhatóan, 2003 májusában hoz döntést róla - közölte Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott, budapesti tájékoztatóján.

A kormány a második száznapos programban kiemelten kezeli a tízéves Nemzeti Lakásprogram elkészítését, melynek rendszerét a Belügyminisztériumban kezelik majd. A kormánymegbízott ismertette a főbb szervezeti formákat: a Lakáspolitikai és Építésügyi Tárcaközi Bizottság a minisztériumok lakásügyi feladatait hangolja majd össze, az Építési és Építésügyi Szakmai Testület pedig a szektor helyzetét érintő gazdasági és belügyminisztériumi kormányzati javaslatokat véleményezi. A tízéves lakásprogram elkészítése a Nemzeti Lakáspolitikai Tanácsadó Testület feladata lesz. Tervek szerint a Nemzeti Lakásprogram ez év végéig elkészül, és a jövő év első negyedében társadalmi vitára bocsátják, így a kormány előreláthatólag 2003 májusában hozhat döntést a hosszú távú programról. A program keretében a kormány szeretné elérni és tartani a lakásépítési minimumot, amely évente negyvenezer új lakást jelent. A kormánymegbízott fontosnak nevezte még az állami lakásépítés beindítását is, amellyel biztosíthatják az alacsonyabb jövedelműek otthonhoz jutását, valamint a bérlakásépítés és a panelrekonstrukció kiemelt támogatását. A program fontos eleme a lakásminőség általános javítása, a fiatalok, a nyugdíjasok és a hátrányos helyzetű családok otthonhoz jutási esélyeinek növelése és a roma telepeken élők lakáshelyzetének javítása.
Csabai Lászlóné ismertette a KSH gyorsjelentését a lakásépítések első félévi alakulásáról. Idén tízezer befejezett lakásra adtak használatbavételi engedélyt, 23 ezer lakás építése kezdődött meg, és nyolc százalékkal nőtt a kiadott építési engedélyek száma. Sajnos, a községekben és néhány megyében csökkent a kiadott építési engedélyek száma, valamint a negyven négyzetméter alatti lakások száma megkétszereződött, ami negatív változást hozhat a lakásstruktúrában.

Az adó- és kamattámogatás változatlan marad

A használt lakásvásárláskor igénybe vehető állami adó- és kamattámogatási kedvezményekről Csabai Lászlóné elmondta: jelenleg nem kívánják megváltoztatni, de egy szakmai bizottság fogja vizsgálni a kedvezmények hatását, majd ezek után döntenek az esetleges módosításokról. A kormánymegbízott szerint, az első lakáshoz jutóknak mindenképpen nagyobb kedvezményeket kell majd nyújtani. A szociális fordulathoz hozzátartozik az emberek lakáshelyzetének javítása, ennek érdekében négy év alatt a lakásépítésre fordított állami eszközök (jelenleg 97 milliárd forint) megduplázását szeretné elérni a kormány, és a felújításra költött három-négymilliárd forintos forrást pedig 15-20-szorosára emelik - hangsúlyozta a kormánybiztos.


Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam, 8-9. szám * 2002. augusztus - szeptember
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.