| ||
|
A Kollégium egy éves munkájáról
Az elmúlt évben a Kollégium jogszabályokkal, jogszabály-változásokkal és jogszabály-tervezetekkel kapcsolatos tevékenysége keretében az alábbiakkal foglalkozott: - a Kollégium által készített önkormányzati rendelet-mintákra érkezett észrevételeket két alkalommal megvitatva, módosította azok preambulumát, valamint úgy döntött, hogy az érdemi észrevételek alapján a későbbiekben felülvizsgálja a tervtanácsokról szóló rendelet-mintát. - A Parlamenti Nyílt Nap alkalmából áttekintette a településügyi törvény-tervezetekkel kapcsolatos előzményeket és feladatokat, valamint állást foglalt a téma napirenden tartásáról. - Foglalkozott az önkormányzati főépítészek tervezési jogosultságának gyakorlására vonatkozó kérdésekkel, ugyanis felvetődött, hogy az elmúlt időszak jogszabályváltozásai indokolják-e az erre vonatkozó 7/1998. számú OFK állásfoglalás, valamint a helyettes államtitkári levél módosítását. Az 1/2002. állásfoglalásban rögzítettek szerint nincs szükség a változtatásra. - Megtárgyalta az építésügyi igazgatás korszerűsítésével kapcsolatos feladatokat, és úgy foglalt állást, hogy az építésügyi igazgatás korszerűsítése során koncepcionálisan kell újragondolni annak rendszerét, és ezen belül érdemben kell biztosítani az önkormányzatok egyedi hatósági ügyekben való közreműködését. - A köztisztviselői törvény módosítása kapcsán foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy az befolyásolja-e a főépítészi munkakör betöltésének feltételeit. - A Kollégium munkacsoportja
- Dr. Tóth Zoltán BM közigazgatási államtitkár kérésére - "(nekünk
is) KÖZÜNK VAN HOZZÁ! - Bizonyítási kísérlet az építési ügyek önkormányzati
minősítésével kapcsolatban" címmel szakmai anyagot készített, melynek
célja az építésügyi jogszabályok módosításának szorgalmazása és elősegítése
úgy, hogy az önkormányzatok - a településkép alakítása érdekében - egyedi
hatósági ügyekben is érdemben működhessenek közre - az önkormányzatoktól
független építésügyi igazgatási rendszerben működő - engedélyezési eljárások
során.
Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam, 10-11. szám * 2002. október - november Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |