|
Kitüntetés Maróthy Győzőnek
Augusztus 20-a, alkalmából Dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök a
Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetését adományozta
Maróthy Győző okleveles építészmérnöknek, a Dél-alföldi
Területi Főépítészi Iroda nyugalmazott főosztályvezető-helyettesének.
Maróthy Győző több mint ötven éves szakmai munkássága szorosan kötődött
a magyar települések ügyéhez. Közel húsz éven keresztül településtervezőként
dolgozott a VÁTI-ban, majd szülővárosában, Szegeden. Államigazgatási tevékenységét
Salgótarjánban kezdte, ahol egyik szakmai irányítója volt a méltán elismert
városközpont megújításának. Ezt követően több éven keresztül a Nógrád
Megyei Tanács Építési, Közlekedési és Vízügyi Osztályának vezetője volt.
Irányításával és személyes közreműködésével több fejlesztési koncepció
és terv készült. 1985 végétől - már nyugdíjasként - területrendezési szaktanácsadóként
működött, majd 1994-től ez év közepéig a Dél-alföldi Területi Főépítészi
Iroda köztisztviselője, vezető-főtanácsosként és főosztályvezető-helyettesként.
Az elmúlt évtizedekben figyelemre méltó szakirodalmi tevékenységet folytatott.
Több mint húsz éven keresztül a megyei, il-letve a regionális Tervtanács
állandó szakértője, majd titkára volt.
Maróthy Győző életútját a megalkuvás nélküli emberi tisztesség és kivételes
etikai tartás, valamint a szinte példa nélküli szakmai igényesség és következetesség
jellemezte. Iskolateremtő mester, aki sokrétű és elmélyült tudását, valamint
tapasztalatát önzetlenül és hatékonyan tudta munkatársainak átadni.
.
Tartalomjegyzék * tizenkettedik
évfolyam, 10-11. szám * 2002. október - november
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja
fenn.
|