A Fidesz az otthonteremtés helyzetéről

A Fidesz veszélyben látja azokat az eredményeket, vívmányokat, amelyeket az előző kormány elért az otthonteremtés területén. Mádi László, a párt lakáspolitikai műhelyének vezetője sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta: a lakásépítésben és -hitelezésben tisztázatlan a kormányzati felelősség, nincs gazdája a területnek. Szavai szerint a sodródás, a koncepciótlanság, a zűrzavar idejét éljük.

A fideszes politikus kifogásolta, hogy a jelenlegi kabinet, ígéretei ellenére, mind a mai napig nem bocsátotta társadalmi vitára a nemzeti lakáspolitikai koncepciót, és a meghirdetett Európa-tervben egyetlen mondat sem szerepel az otthonteremtésről. Megjegyezte, a szocialista párt választási ígéretében 7 ezer 500 bérlakás építése szerepelt, ezzel szemben ma már csak 3-4 ezerről beszélnek; a bérlakásépítés korábbi 70-80 százalékos állami támogatását pedig - a kormány restriktív gazdaságpolitikája miatt - 30-40 százalékra kívánják csökkenteni.
Emlékeztetett arra, hogy az előző kormány idején, a Széchenyi-terv 10 ezer bérlakás építését tette lehetővé, 70-80 százalékos állami támogatással, amelyet a nehéz helyzetben lévő önkormányzatok is igénybe tudtak venni. Mádi László szerint a támogatás csökkentése miatt ezek a települések nem fogják tudni eltervezett lakásépítési programjaikat befejezni. Hozzátette: a hitelkeret 20 milliárdról 10 milliárdra csökken, ami szerinte drasztikusan visszaveti a lakásépítést és -vásárlást.
A politikus szólt arról, hogy ha a jelenlegi kormány a munkahelyek teremtését, illetve megtartását tűzte ki célul, akkor ebben a lakásépítésnek kiemelt jelentősége van. Mint mondta, ezen a területen a drasztikus viszszalépés a gazdasági növekedés ellen hat..


Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenharmadik évfolyam, 1-2. szám * 2003. február
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.