|
"Kár lenne ezt a kedvező képet a célegyenesben elrontani"
A magyar társadalomnak nincs oka, hogy jobban tartson az uniós csatlakozástól, a nagytérségi versenyben való szerepléstől, mint a térségi történelmi sorstársainknak, mert felkészültségünk kimutathatóan jobb náluk - mondta Kádár Béla, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke egy februári miskolci konferencián.
A Hazánk
az Európai Unióban című gazdasági fórumon Kádár Béla kifejtette: minden
közgazdász tudja, hogy a viszonylagos versenyképességi előnyök döntik
el, melyik ország tud sikeresebben felzárkózni, teljesítményén javítani,
jövedelmet gyarapítani..., márpedig ezekben Magyarország meghaladja csatlakozásra
váró társait.
- Az április 12-i népszavazásig a közgazdászoknak is nagy szerepük van
abban, hogy ezt a helyzetet tudatosítsák a magyar lakossággal - mondta.
Rámutatott: az Európai Unió mára a világ legjelentősebb gazdasági térségévé,
külkereskedelmi partnerévé vált, amellyel Magyarország már több mint 10
éve szerződéses társulásban áll. Véleménye szerint politikai körökben
most ezért nem "fair" viselkedés arra hivatkozni, hogy "kevés
az információnk az Európai Unióról, várni kell, illetve nem tudjuk, hogyan
szavazzunk két hónap múlva".
Megjegyezte, hogy az önkormányzatoknak, oktatási intézményeknek is nagyon
nagy a felelősségük abban, hogy a lakosság felkészült legyen. Hangsúlyozta:
nem aggódik a népszavazás eredményéért, de nem mindegy, hogy milyen a
szavazati arány. Egy pozitív magyar állásfoglalás ugyanis javíthatja az
ország alku-pozícióit.
Meggyőződése: Magyarország a térségben a legjobban felkészült, és ezt
tudják az Unióban is, hiszen 1994-re már a volt szocialista országokban
befektetett pénz fele Magyarországra jutott és az ország világpiaci részesedése,
partneri értéke azóta is rohamosan növekszik. Kár lenne ezt a kedvező
képet a célegyenesben elrontani! - vélekedett Kádár Béla.
Tartalomjegyzék * tizenharmadik
évfolyam, 1-2. szám * 2003. február
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja
fenn.
|