|
Megbízható megbízottak
Csaknem egy időben a korrupció megelőzősét is szolgáló üvegzseb törvénycsomag tárgyalásával, Szijjártó Péter fideszes képviselő egy sajtótájékoztatón kifogásolta, hogy a Forgács és Kiss ügyvédi iroda, ahol a kancelláriaminiszter korábban dolgozott, a Malév Rt. átvilágítására kapott megbízást. Később kiderült, hogy az iroda üzleti megbízást kapott a Nemzeti Autópálya Rt.-től is. A miniszterelnök törvényesnek, bár erkölcsileg elfogadhatatlannak ítélte az esetet. A megbízásokat visszamondták, Kiss Elemér kétnapos gondolkodás után lemondott tisztségéről.
Az érintett
Kiss Elemér kancelláriaminiszter a történtek után az ügyvédi törvény
módosítását javasolta, annak érdekében, hogy az ügyvédi irodából politikusi
pályára kerülő személyek korábbi munkahelye ne vállalhasson megbízást
százszázalékos állami tulajdonban lévő cégektől. A törvényjavaslatot az
igazságügy-miniszterrel egyeztetve március elejére elkészíti - ígérte
-, és ha a kabinet is megtárgyalta, akár már a tavaszi ülésszakban elfogadhatja
az Országgyűlés.
A miniszter úgy vélekedett: valamilyen etikai normarendszer is szükséges
lenne a hasonló ügyek szabályozására. Felkérte korábbi ügyvédi irodája
vezetőjét, hogy tekintse át az általuk százszázalékos állami tulajdonban
lévő cégekkel kötött kontraktusokat, és ha a megbízó is egyetért vele,
ezeket a szerződéseket szüntessék meg. Az iroda és a Malév közötti szerződésről
elmondta, az átvilágítási munkát nagyrészt elvégezték, de díjazásra eddig
nem került sor. Azt is kérte az irodától - közölte a nyilvánossággal -,
hogy ettől tekintsenek el.
Bodnár Zoltán, az NA Rt. vezetője bejelentette: a Forgács és Kiss
Ügyvédi Iroda egy kártérítési perben képviseli a társaságot, ám valószínű,
hogy a megbízást visszavonják.
Medgyessy Péter
miniszterelnök nyilatkozata a történtek után:
"A politikusoknak a hatályos jogot és az erkölcsi követelményeket
is fegyelembe kell venniük tevékenységük során. A politikusok feladata,
hogy a jog és az erkölcs időnként egymást nem fedő követelményei közül
mindig a szigorúbbhoz igazodjanak. Csak így lehet megerősíteni a politikai
élet tisztességébe, a köztársaság eszméjébe vetett hitet.
Különösen fontos, hogy elkerüljünk minden olyan helyzetet, amelyben a
politika és az üzleti világ meg nem engedhető kapcsolatának lehetősége
vetődik fel.
A Kiss és Forgács ügyvédi iroda állami vállalatokkal kötött szerződéses
kapcsolatát jogszerűnek, de erkölcsi alapon elfogadhatatlannak tartom.
Kiss Elemér tisztességéhez nem fér kétség. A mai sajtótájékoztatóján tett
bejelentései és javaslatai - az ügyvédi törvény módosítása és a jogi normákon
túlmutató, a kormányzati tisztségviselőkre kötelező erkölcsi kódex kimunkálása
és bevezetése - azt bizonyítják, hogy a miniszter úr helyes következtetésekre
jutott az ügy kapcsán.
Tudomásul veszem László Andrásnak, a Nemzeti Autópálya Rt. elnökének lemondását."
Budapest, 2003. február 20.
Tartalomjegyzék * tizenharmadik
évfolyam, 1-2. szám * 2003. február
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja
fenn.
|