A korrupció elleni küzdelemről,
számvevőszéki szemüvegen keresztül

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szándéka - "a parlament lelkiismereteként" - a közfinanszírozásban, a közvagyon-hasznosításban érzékelhető veszélyek jelzése. Alább nem a korrupció elleni küzdelem egészéről, a bűncselekmények felderítési esélyeiről, technikáiról, vagy a kapcsolódó igazságszolgáltatási lépésekről esik szó, hanem annak csak egy, ám a fejlett nyugati világban meghatározóan fontosnak tartott szegmenséről. Ma, annak ellenére, hogy nemzetközi megítélésünk még elfogadhatónak mondható, az egész magyar modernizációs és európai felzárkózási programot, versenyképességet érintő veszélynek tartjuk a korrupcióhoz vezető jelenségeket, s még inkább az annak életteret adó feltételeket - írják az Állami Számvevőszék vezetői, akiknek a tanulmánya még az üvegzsebként emlegetett törvény elfogadása előtt íródott. A dokumentumot, amely figyelemreméltó javaslatokat tartalmaz, a bevezető szerkesztésével és a hoszszabb történeti visszatekintés elhagyásával adjuk közre.

A globális gazdaságban számos tényező eredőjeként értelmezhető a versenyképesség. A korrupciós kockázat ennek egyik speciális, növekvő súlyú összetevője. Befolyásoló tényezője az egyes földrajzi térségek, országok irányítási és közigazgatási színvonala alakulásának, s rajta keresztül felzárkózási esélyének. Az Állami Számvevőszék is hozzákezdett ahhoz, hogy különböző témakörökben a tapasztalatai alapján elemző anyagokat, "tanulmányokat" bocsásson ki. Ezek nem tartoznak az ellenőri jelentések sorába, s nem is azonosíthatók, mint "átvilágítások".
Mint a továbbiakban bizonyítani igyekszünk, ellenőrzési eszközökkel igen sokat lehet tenni az állami szinten kezdeményezett korrupciós kapunyitások ellen. Tudomásul kell (vagy inkább kellene) azonban venni, hogy ennek meghatározott feltételei vannak: az ellenőrző szervezet tevékenységének súlypontozása, megfelelő területekre irányítása olyan elvi választásra, döntésre épül, amelynek alapját megint csak a feladatkör, a hatáskör, és a felelősség hármas összhangja adja.
A számvevőszékeknek nem csak az államháztartás pénzügyi pozícióinak védelme, hanem a korrupció elleni küzdelem szempontjából is újabb, mindinkább meghatározó feladata, hogy a közfinanszírozásból megvalósuló szolgáltatások ellátásának hatékonyságát, célszerűségét szélesebb, a társadalmi, államháztartási érdekeket hosszabb távon és nem csak a vulgáris gazdaságossági számításokat figyelembe vevő módon vizsgálja. Ennek alapján nyílik lehetőségük - a tapasztalt visszaélések, hibák, konkrét bűncselekmények feltárása esetén - a konkrét intézkedések kezdeményezése mellett, a prognózis készítésére. Arra, hogy felhívják a figyelmet a káros jelenségekre, az államháztartás "megcsapolásának" - hangsúlyozzuk - potenciális lehetőségeire.

Nem lehet eléggé határozottan kijelenteni:

a korrupció elleni harc pusztán jelszó marad, ha az ellenőrző szervezetekkel szemben nem ugyanazon szigorú követelményeket alkalmazzuk, mint amelyeket azok (maguk) kérnek számon és követelnek meg máshol, vizsgálataik során.
Az ellenőrző szervezetek munkájára még egyértelműbben vonatkozik: csak úgy lehet hitele megállapításaiknak, ha tevékenységük, indíttatásuk teljes egészében átlátható és elszámoltatható. A közvélemény számára - az érintettek véleményét is tartalmazva - hozzáférhetővé kell tenni a megállapításokat, és különösen az azokat alátámasztó, dokumentált hivatkozásokat, tanúsítva az állítások helytállóságát. A kialakult új helyzet - a pénzmosás, a korrupció világméretű láncolattá válása, és vele együtt a nemzetközi terrorizmus - az államszervezeti és nemzetközi feladatellátásban, szerepekben új megoldásokat követel.
A magánszektor szolgáltatásainak megvásárlásával, illetve az egyes, a szolgáltatások vegyes finanszírozásával megvalósuló államháztartási modernizáció - megfelelő ellenőrzés hiányában - ugyancsak jelentős korrupciós kockázat-növelő, s nem csak a közbeszerzések átláthatósága vonatkozásában. E kérdések végül is a hatalomgyakorlás demokratizmusához vezetnek el, s a legfelső szint pénzügyi ellenőrző szervezetek nem menekülhetnek az elől a felelősségük elől, hogy - ha az indokolt -, jelezzék a kormányzati munka nagyobb összefüggéseiben felbukkanó kockázatokat.
A közpénzért kapott szolgáltatások ellenértékének összessége tükrözi a közösségek érdekérvényesítő képességét. Mind a közösségi szolgáltatások szektorsemleges - hatékonyság-központú - ellátásának érdekrendszere, mind a társadalmi működés biztonsági érdekrendszere fokozatosan átrajzolja a magánszféra és a közszféra határait. Ez szükségessé teszi az intézményi hatáskörök, ellenőrzési, információszerzési jogosítványok újrarendezését. A változó igazgatási és irányítási keretekben a stabilitás, valamint a biztonság, növekvő jelentőségű modellműködtetési tényező.
A közbeszerzések értéke az indulástól, folyamatos növekedés mellett, három és félszeresére nőtt. Az eljárások nyilvánossága szélesedett. Az eljárásokat lefolytató önkormányzatok és intézményeik, a központi költségvetési szervek részesedése egyaránt bővült. Ennek során a kis- és középvállalkozások számára is szélesebb lehetőségek nyíltak arra, hogy a közpénzekből megrendelésekhez jussanak (2000-ben a nyílt eljárások értékének 6 százalékát nyerték meg).
Az államháztartás működéséhez kapcsolódó beruházásoknak, szolgáltatásoknak mind nagyobb területeit érinti a közbeszerzési rendszer.

2000-ben már közel 4000 közbeszerzési eljárást folytattak le, s több mint 600 milliárd forint (2,4 milliárd dollár) közpénzről döntöttek ilyen módon.

A törvény alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok átfogó értékelése, a kedvező irányú változások mellett, számos működtetési hiányosságot is felszínre hozott. Témánk szempontjából is rendkívül tanulságos annak rövid áttekintése, hogy az ÁSZ ellenőrzési tapasztalatait is felhasználva, milyen iránymutató megállapításokra jutott a közbeszerzésekkel foglalkozó országgyűlési különbizottság.
A bizottság jelentése kiemelten fontosnak tartotta és megerősítette azt a számvevőszéki tapasztalatot, miszerint még ma is jellemző, hogy a törvény helyi alkalmazását, gyakorlati végrehajtását segítő belső, intézményi szabályozások hiányosak és nem naprakészek. Kiemelte, hogy elégtelenek a személyi és tárgyi feltételek, nem megfelelő a közbeszerzésekhez kapcsolódó iratkezelés, és kifogásolható - megfelelő ösztönzés és kötelezés hiányában - az érintettek jogkövető magatartásának fegyelme. Nem kielégítő a gazdálkodó szervezetek rész-vételének regisztrációja. Nem elég konkrétak a megkötött szerződések teljesítési kritériumai, olykor a tárgy és a keretösszeg meghatározása sem az, ezáltal indokolatlan szállítói pozíciók alakulnak ki.
Nem történt átütő csökkenés az árszínvonalban, a minőség javulása, a határidők tartása is elmarad a reményektől. Az ÁSZ tapasztalatait elfogadva a bizottság azt is kifogásolta, hogy elmaradt a központosított beszerzések elemzése, a teljesítések értékelése. Végül egyetértettek azzal is, hogy nem kielégítő a belső ellenőrzés közbeszerzésekhez kapcsolódó munkája.
Mindezek a megállapítások egyben korrupciós kockázatokra is utalnak. Érdemes ezért ebből a szempontból is főbb vonalaiban áttekinteni, hogy az ÁSZ mit és miért javasolt, a gyakorlati megvalósítás és a kapcsolódó szemléletformálás érdekében.
A tapasztalatok egyrészt azt bizonyították, hogy bár szükség van a közbeszerzési törvény további átfogó módosítására, de a törvény - kisebb finomítási igények mellett - megfelelően működik, és keretet biztosít ahhoz, hogy alkalmazása az államháztar-
tás egészében fokozatosan elterjedjen.

A közbeszerzés kívánatosnál lassabb és ellentmondásosabb terjedése,

az előforduló hibák elsősorban a jogalkalmazók felkészületlenségére, szemléleti okokra, illetve alapvetően a csoportérdekek sikeres érvényesítésére, az átláthatósággal szembeni ellenérdekeltségre vezethetők vissza.
Másrészt pedig a tapasztalatok azt erősítették meg, hogy a problémák az államháztartási finanszírozás szabályozásával összefüggő más előírások ellentmondásaiból és gyakorlati megoldásai egyenetlenségeiből (időbeli szinkron hiánya, elszámolási korlátok, stb.) származnak. Az ÁSZ ezért elsősorban olyan szabályozásbeli finomításokat szorgalmazott, amelyek nem az általános jogi szigorításra, a jogalkalmazási mozgástér szűkítésére, hanem a jelenleg is érvényes előírások teljeskörű és következetes betartására ösztönöznek.
A számvevők igen fontosnak tartották, hogy a kormányzat teremtse meg a közbeszerzési szabályok és a különböző támogatási rendszerek pályázati, igénybevételi feltételeinek összhangját. Ennek során szüntessék meg az ajánlatkérők döntési önállóságát sértő és a pályázók esélyegyenlőségét nem biztosító ágazati beavatkozás lehetőségét. Olyan változásokat szorgalmazott ezért az ÁSZ, amelyek révén egyrészt szükségtelenné, illetve igen rizikóssá válnak azok a "kölcsönös szívességek", egymásra utaltságok, "halasztott fizetések", háttér-megállapodások, amelyek a közvetlen lepénzelés és a befolyással való üzérkedés, vesztegetés körébe tartoznak. A költségvetési intézményi gazdálkodás szabályainak harmonizációjával, illetve a szervezetek finanszírozása kiegyensúlyozottabbá tételével oldhatónak látszik a közbeszerzés területén tapasztalható mai korrupciós kockázatok jelentős része. *
A szabályozás - mint ezt az EU legutóbbi ország-jelentése is elismerte - számos ponton már változott. (Itt nemcsak a közbeszerzési törvényt, hanem a köztisztviselői, a képviselők jogállásáról és más normákról szólókat említhetjük.)

Érdemi változást azonban csak a társadalmi-gazdasági-politikai érdekharmonizáció javulásától várhatunk. Kevesebben tekintenék a közbeszerzést szükséges rossznak, a döntési szabadság korlátjának, s ezért kevesebben vállalkoznának a közbeszerzési törvény - tudatos, vagy a jogi előírások felszínes ismeretéből származó - megkerülésére.

A különböző vizsgálatok alapján tett javaslatokkal a címzett kormányzati illetékesek egyetértettek. Még az előző kormányzati ciklusban megkezdődött a műhelymunka a közbeszerzési szabályok és a különböző támogatási rendszerek (például az önkormányzati cél-, címzett támogatás, a környezetvédelem, a vállalkozásfejlesztés, az EU- források stb.) pályázati igénybevételi feltételei - köztük az igénybevételi lehetőségek papíron egyszerűnek tűnő időbeli összhangjának - megteremtésére, illetve fejlesztésére.**
Látható, további jogalkotói lépésekre, a munka felgyorsítására lenne szükség, hogy 2003-ban már valóságos változásokról adhassunk számot.
Az egyértelmű, közvetlen gazdálkodási előnyökön túl a korrupciós kockázatok csökkentése szempontjából is lényeges a közbeszerzések egységesebb, hozzáértőbb, információs hátérrel ellátott, jól ellenőrzött, központosított szervezetekhez kapcsolása. Ezért ajánlotta tapasztalatai alapján az ÁSZ, hogy a kormányzat támogassa és forrásoldalról is ösztönözze a közbeszerzések önkormányzati szintű centralizálását, valamint a központosított közbeszerzésekhez (illetve a későbbiekben az elektronikus közbeszerzéshez) való csatlakozás lehetőségeit.
Javasoltuk az önkormányzati közbeszerzési társulások létrehozásának támogatását, ezáltal az önkormányzati szféra sajátosságainak képviseletére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas külső szakértő szervezetek kiváltását.
Ma már, mint lehetőség, biztosított az önkormányzatok részére a központosított közbeszerzéshez való csatlakozás, emellett egyes társasági formában működő lebonyolító szervezetek - megbízás alapján - segítik (segíthetik) az önkormányzatok beszerzéseit. Az érdemi változáshoz azonban, a technikai lépéseken túl, arra van szükség, hogy oldódjon a helyi beszerzések központosításával szemben mutatkozó intézményi ellenállás. Utóbbinak részben van jogos alapja, mert éppen az adott, átmeneti helyzetű, a nem teljes körű versenyeztetés miatt egyelőre a központi beszerzéseknél elért ár, szállítási és üzembehelyezési kondíciók nem jelentenek megfelelő előnyt.
A kialakult csapdahelyzet beállítódottsági, szemléleti tényezőkre is visszavezethető.

Ugyanis él az a tévhit, hogy a beszerzések ilyen megvalósítása csorbítja a gazdálkodói önállóságot, hiszen csak a beszerzés operatív terhe levételéről, s nem a rendelkezési jog átadásáról van szó.

A korrupciós kockázatok mérséklésének 2002. őszéig az is akadálya volt, hogy a hatásköri korlátok, az üzleti titok védelmének szinte értelmezhetetlen falakat jelentő bástyái "féloldalas" helyzetet teremtettek. Így nem volt követhető a közpénzek útja a végfelhasználóig. Mindez úgy alakult ki, hogy látható volt, a költségvetési és a nonprofit szféra intézményei a közösségi szolgáltatások mind nagyobb körét vásárolták meg a magánszektor üzleti vállalkozásaitól, s a gazdasági fellendüléssel növekvő mértékű infrastrukturális beruházásokra került sor. A pénzügyi ellenőrzés a közbeszerzést kiíró állami szerveknél mindent, a pályázóknál, a közreműködő fő- és alvállalkozóknál viszont lényegében semmit sem ellenőrizhetett, sőt 2000-2001-ben számos területet kivontak a pénzügyi ellenőrzés hatásköre alól.
A kialakult helyzet egyszerre oka és okozata a gazdálkodók, költségvetési intézmény-vezetők között tapasztalható vitáknak. Ezek gyakran arról szólnak, hogy adott területeken oly mértékben indokolt előtérbe helyezni társadalompolitikai, vállalkozó rétegbeli preferenciákat, hogy az - divatos szóval - felülírja a közbeszerzési pályáztatás érdekrendszerét. Ilyen hivatkozásokkal, különböző jogtechnikákat alkalmazva maradtak például ki Magyarországon a közbeszerzési törvény hatálya alól a tipikusan e körbe tartozó autópálya-építések, vagy szabályozási hiányosságok miatt a közalapítványok által tulajdonolt gazdasági társa-ságok, köztük a Magyar Televízió Rt.
Miközben az előbbiek megszüntetésére intézkedések történtek, ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy a robbanásszerűen szaporodó és ma már mintegy 60 ezerre(!) becsült civil szervezetnek a fele - minden nem elvi különbségtétel nélkül - olyan non-profit szférába tartozó érdekérvényesítő és közösségi szolgáltatásra vállalkozó institúció, amely

a legkülönbözőbb - egészségügyi, karitatív, oktatási, vagy éppen európai uniós népszerűsítési - közösségi szolgáltatásokat lát el anélkül, hogy az erre kapott pénzügyi források felhasználásának rendeltetésszerűségéről, szabályosságáról és hatékonyságáról, vagyis arról, hogy a közfinanszírozási eszközökből mennyit használtak fel inadekvát, vagy magánzsebekbe vándoroló módon, megfelelő ismeret lenne.

Sőt, mint az ÁSZ legutóbbi, e területre irányított átfogó, rendszerkritika céljával készült vizsgálata kimutatta, a költségvetési elszámolások és a statisztikai információk között több tízmilliárdos eltérések vannak. A kialakult helyzet újabb és rohamosan növekvő, szabad tere a korrupciónak. Az itt érvényesülő - a személyi kapcsolatoknak is tág teret adó - pályázati rendszer nem teszi a rendszert átláthatóvá, a forrásátadásokban alig van normativitás.
A kialakult helyzet egyaránt tulajdonítható a finanszírozási - folyamatba épített és a kifizető helyi -, valamint a szolgáltatási szerződéseket megkötő hivatali apparátus működési zavarainak, kapacitásai elégtelenségének, az új helyzetre való felkészületlenségének, mind pedig a pénzügyi ellenőrzés felhatalmazásainak terén megélt - magánvállalkozások világához hasonló - eddig meglévő korlátainak.
Utóbbi - reményeink szerint - változni fog és lesz lehetőség a pénzügyi vizsgálódásokra. Ez bizonyára sokat fog segíteni az átláthatóságban és így a korrupciós kísérletek megelőzésében, de a finanszírozási rendszer strukturális gondjainak feloldása nélkül a magánszféra államháztartási modernizációs szerepének kibontakozása helyett, annak ellentétjét idézheti elő. Mindezek az új feltételekhez és lehetőségekhez való alkalmazkodási készség, a hosszabb távon ható, széles értelemben vett biztonsági érdekek felismerésének általános hiányát mutatják, valamint olyan rövid távú érdekek érvényesülését jelzik, ahol a végrehajtó hatalom, vagy az önkormányzati vezetés is meghatározott korlátok között tud mozogni. Piacot, gazdaságpolitikai és más meggondolásokból biztos megrendeléseket akar teremteni, illetve támogatni egy meghatározott vállalkozói kört.
Az adó- és vámhatósági, versenyhivatali munka hatósági ellenőrző szerepe ilyen tekintetekben csak esetlegesen vehető figyelembe. Egyrészt

az adó- és vámtitok kizárja a nyilvánosság kontrollját, ugyanakkor hatásköri okokból a pénzügyi ellenőrzés külső és belső apparátusai csak korlátozottan ellenőrizhették az árkalkulációkat, amelyeket háttér-kapcsolatok, kartell-megállapodások tettek átláthatatlanná.

Gondolva az EU támogatásokkal kapcsolatos megoldásokra - a támogatások felhasználásának szerződésben foglalt ellenőrizhetőségére -, 2002 őszén kidolgozták azokat a megoldásokat, amelyek lehetővé teszik a pénzügyi ellenőrzést azokban az esetekben is, amikor magánvállalkozók és partnereik állami megrendelésre dolgoznak.* Következésképpen, a pénzügyi ellenőrzésnek ma már - elvileg - megvannak a lehetőségei, hogy felderítse azokat a konkrét hibákat, szakmai tévedéseket, amelyek megelőzése, illetőleg felszámolása nagy lépést jelentene az eljárási rend tisztasága megteremtésében, a korrupció élettere szűkítésében. Mindez más, felkészültségi, finanszírozási okokkal együtt hozzájárulhat ahhoz, hogy az államháztartás működésének átláthatósága javuljon. Előrejelzésként ma az fogalmazható meg, hogy a tett kezdeményezések nyomán van esély arra, hogy a magyar gazdaság és államháztartás hosszabb távon ilyen tekintetben is javuló versenyképességet érjen el.
A Közbeszerzések Tanácsa a 2000. évi tapasztalatokról készített és az Országgyűlés elé terjesztett beszámolójában összegezésként annak a véleményének adott hangot, hogy a közbe-szerzési törvény alkalmazása a beszerzések nagy többségénél a közpénzek megtakarításához vezetett. A versenyeztetés bővítését jelenleg akadályozó körülmények megszüntetése pedig - elsősorban a nagy volumenű, illetve összevont beszerzéseknél - alacsonyabb árakat és jobb minőséget eredményezhet. A korrupció visszaszorítását segítheti az uniós szabályozással teljes összhangot megvalósító új közbeszerzési törvény előkészítése, s ennek keretében a megkötött szerződések teljesítésének utólagos ellenőrzésével, a jogorvoslati munka gyorsításával és hatékonyabbá tételével, a korszerű közbeszerzési ismeretek célirányosan szervezett oktatásával kapcsolatos kérdések rendezése.
A vázolt szabályozási és működtetési hiányosságok ellenére leszögezhető: a közbeszerzési törvény létének, az általa biztosított átláthatóságnak és nyilvánosságnak köszönhető, hogy a korrupciógyanús ügyek egyáltalán ismertté válhatnak. A törvény hatályba lépése előtt a közpénzek elköltését a társadalmi kontroll szempontjából homály fedte.
A politikai szervezetek - pártok, civil szervezetek, alapítványok - gazdálkodásával kapcsolatos vizsgálati tapasztalatok is az átmeneti időszak jegyeit tükrözik. A politikai pártok működéséről szóló, az 1989. évi rendszerváltoztatáskor hozott, 1992-ben módosított törvény a maga korában előremutató volt és segítette a politikai intézményrendszer pénzügyi finanszírozásának átláthatóságát.** Ugyanakkor a vizsgálatok számos problémára, a törvény előírásainak fokozatos elavultságára mutattak rá, s hasonló a helyzet az országgyűlési és helyhatósági választások pénzügyeit szabályozó normaszövegekkel kapcsolatban is.
A jelenlegi gyakorlatot összefoglaló vizsgálati megállapítások

a politikai pártok pénzügyei törvényessége és a választások elszámolásai ellenőrzésére kizárólag jogosult számvevőszéki ellenőrzés hatásköri korlátjait, s a korrupciós kockázatok jelentős arányát is jelzik.

Ezek a kockázatok elsősorban a magánszektor támogató szerepének korlátozott átláthatóságából, valamint technikai-szabályozási hiányosságokból származnak.
Ezeket a kockázatokat - esetenként szó szerint visszaidézve az ÁSZ korábbi, többször megtett kezdeményezéseit - összegzi a 2000. márciusában elfogadott korrupció ellenes kormányzati stratégia.***
A problémák hátterében az áll, hogy sajátos, a jelenlegi ellenőrzési felhatalmazásokkal átláthatatlan, "szürke" zóna alakult ki a politikai pártok körül. A tényekhez azonban az is hozzátartozik, hogy a honi helyzet még így is messze jobban átlátható, és szabályozottabb, mint az más, demokratikus hagyományokkal rendelkező országokban tapasztalható.
A politikai pártok működéséről szóló magyar szabályozás - összes hibája ellenére - nemzetközi összehasonlításban azért tekinthető még így is úttörőnek és előremutatónak, mert legalább magára a pártra, mint sajátos, korlátozott feltételek között működő gazdasági institúcióra vonatkozóan egyértelművé teszi, hogy milyen választási eredmények alapján jogosult költségvetési támogatásra, illetve általában milyen pénzügyi és természetbeni juttatásokat fogadhat el.
Így a számvevőszéki ellenőrzések körében megfelelő figyelem irányulhatott a költségvetési támogatásban részesülő politikai pártok gazdálkodására. Miközben a pártok "közvetlen" gazdálkodása fokozatosan átláthatóvá vált, érzékelhető volt, hogy a bizalmi tőke megtartása miatt érdekek fűződnek a hozzáértő gazdálkodáshoz. Ennek eredményeként ma már megfelelően ismertek, átláthatók a szervezeti működésre közvetlenül elszámolt pénzforrások és kiadások. Minden bizonnyal ennek is tulajdonítható, hogy a pártok vezetőit eddig elkerülték a korrupciós gyanúsítások.
Ugyanakkor a Számvevőszéknek és így természetesen sem a parlamentnek, sem a közvéleménynek nincs áttekintése a pártok gazdálkodásának szélesebb, a törvény hatálya alá jelenleg nem tartozó vetületeiről, ráadásul a pénzügyi elszámolás technikai szabályai sem mindenben egyértelműek, kiskapukat, eltérő értelmezéseket teremtenek. A politikai pártok által alapított gazdasági társaság és partnerei működésének, illetve a magánszféra világába tartozó politikai támogatásra szervezett, ún. forrás-gyűjtő alapítványok gazdálkodásának folyamatai átláthatatlanok és szabályozatlanok. Tekintve, hogy jelenleg

Magyarországon nincs hatályos lobbytörvény, s a különböző pénzmozgások átláthatóvá tétele ebben a körben különös, rövidtávú érdekek ellen vállalt, politikai bátorságra vallana, így e területet tarthatjuk ma a demokratikus intézményrendszeren belül korrupciós szempontból a legsérülékenyebbnek.

Politikai mérlegelést igénylő, a demokrácia működését érintő elvi kérdés annak a korrupciós kockázatok csökkentése szempontjából itt is fontos ügynek a tisztázása, hogy a párt által alapított, illetve az azzal kapcsolatban lévő magántársaságok is - amennyiben költségvetési támogatásokat használnak fel - váljanak a parlament ellenőrző szerepét megtestesítő számvevőszéki (pénzügyi) vizsgálatok alanyaivá.
Több pro- és kontra érv szól ennek bevezetése ellen- és mellett, hiszen ilyen lépés a pénzügyi átláthatósági és elszámoltathatósági előnyök mellett a magánvállalkozás állami kontrollja kiterjesztését jelentheti, ilyen módon egyben a vállalkozás szabadságát, az állam hatóköre határait is érintő elvi, alkotmányossági kérdés.
E kérdéskört illetően utalni kell arra, hogy minden érintett parlamenti erő jogosnak tartotta: legalább az ÁSZ technikai jellegű, alapvetően az elszámolások számviteli törvénnyel való összehangolását szolgáló módosító javaslatai valósuljanak meg. A szükséges újabb törvénymódosítások is elkészültek. Valószínűsíthetően a parlamenti erőviszonyok és ezen elvi kérdések nyitottsága okozták, hogy végül is ezek parlamenti benyújtására eddig nem került sor.
Hasonló a helyzet a politikai pártok gazdálkodását mélyen érintő kampányelszámolások pénzügytechnikai ügyeivel kapcsolatos ÁSZ javaslatok sorsát illetően is. A 2000. évi időközi választások lebonyolítására a választási eljárásról szóló törvény rendelkezéseit kellett alkalmazni. Az Állami Számvevőszék a korábbi vizsgálatok után jelezte a törvény azon hiányosságait, amelyek nehéz feladat elé állítják az ellenőrzést. A jelentések javaslatokat fogalmaztak meg a kormánynak, hogy kezdeményezze a választási eljárásról szóló törvény helyett egy új, a kampányfinanszírozás átláthatóságát is biztosító átfogó törvény megalkotását az Országgyűlésnél. Az új törvény megalkotása, illetve a régi törvény módosítása még sem történt meg, ezért az időközi választásokat és a 2002. évi országgyűlési és helyhatósági választásokat a korábbi hiányos szabályozás alapján kellett és kell végrehajtani.

Többszöri figyelemfelhívás ellenére, ma sincs meghatározva pénzügyi szempontból a választási kampány fogalma, a választási költség fogalomkörébe sorolható kiadások köre, maga a kampányidőszak, továbbá a beszámoló közzétételével kapcsolatos szabályok is kiegészítésre, pontosításra szorulnak.

Ma is csak az minősül kampányköltségnek, amit valamely jelölő szervezet annak minősít, és ami az elszámolási határidőig megjelent a nyilvántartásokban. A vizsgálatok feltételeiről és körülményeiről szükséges rögzíteni, hogy a választási eljárásról, valamint a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvények jelenleg nem biztosítják a választási kampánypénzek eredetének és felhasználásának teljes átláthatóságát. Így az Állami Számvevőszék nem tudja teljes mértékben betölteni a választási eljárás átláthatóságával kapcsolatosan azt a szerepét, amelyet az alkotmányos szabályozás megkívánna. A törvény hiányosságai fenntartják a választások finanszírozásának átláthatatlanságát és olyan a korrupciós kapcsolatoknak adnak teret, amelyek a következő években fogják romboló hatásukat kifejteni.
E tapasztalatok is megerősítik, hogy változatlanul indokolt a javasolt új törvény megalkotása, illetve a régi törvény módosítása, továbbá, hogy

mind nagyobb szükség lenne a lobbytörvény megalkotására, még akkor is, ha a transzparencia és az elszámoltathatóság nyilvánvaló csoportérdekeket sért, a ma "szürkezónába tartozó", támogató vállalkozói körnek az ismerete nyilvánvalóvá teszi, hogy ki mögött milyen anyagi erő, gazdasági orientáció húzódik meg, s ez (esetleg) a politikai, ideológiai alapú esélyegyenlőséget rontja.

A belsőellenőrzés megfelelő működtetése - mint az közismert - a korrupció megelőzésének egyik eszköze, gyengesége pedig korrupciós kockázatot jelent. Ezért a világon mindenütt e rendszerek intenzív fejlesztésének és az állami ellenőrzés legfelső szintű intézményeinek e fejlesztés összehangolásába történő bekapcsolódásának vagyunk szemtanúi.
A politikai rendszerváltást követően Magyarországon válságos helyzetbe került a belsőellenőrzés korábban kiépített rendszere. A (pártállami) kormányzás "pénzügyi-gazdasági ellenőrzést végző" intézményként definiált szervezete - a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság - megszűnt, a Pénzügyminisztérium korábban pénzügyi ellenőrzést végző főosztálya ugyancsak.
A volt ún. "tanácsi" belsőellenőrzés az önkormányzati keretekben szétesett, s hasonló sorsra jutottak a korábbi nagyvállalatoknál működő ilyen apparátusok. A felügyeleti ellenőrzés szervezetei ugyan megmaradtak, de a közigazgatás, intézményirányítás átalakulása, a sorozatos átszervezések folyamatos identitás-zavart okoztak körükben, s így paralizálta őket.
Ezzel egyidejűleg, később megalapozatlannak bizonyult remények fűződtek a könyvvizsgálat fegyelmező, átláthatóságot teremtő erejéhez és a külső pénzügyi ellenőrzés közvetlen prevenciót jelentő lehetőségeihez, illetve a liberalizálódó gazdaság önszabályozó mechanizmusaihoz.
Az ellenőri, könyvvizsgálói függetlenség kérdése - illúziókat teremtve - magától értetődőnek tűnt, s miközben éppen ezekben az években terebélyesedett ki az USA-ban az ún. "kreatív" - mérleghamisításokhoz segédkezet nyújtó - könyvvizsgálat. Magyarországon, mint máshol, erről fogalmunk sem volt. Így aztán, ha nem is örülve, de tudomásul véve a helyzetet, a könyvvizsgáló világcégeknek fokozatosan több tízmilliárdos piacot teremtettünk, s minden olyan esetben, ahol érdemi, a magyar vagyonérték meghatározását, elszámolását nemzetközi üzleti, sőt államháztartási kapcsolatokban (például PHARE) tanúsítani, hitelesíteni kellett, ott ők kaptak megbízást. Vagyis engedtünk nemzetközi good-will-jük és érdekérvényesít képességük, valamint eljárás-technikai szempontból, az ilyen sztenderdek alkalmazásában előttünk járó felkészültségük csábításának, vagy inkább kényszerének.
Az adott körülmények között, részben ennek tulajdoníthatóan is,

az új piacgazdasági követelményeknek megfelelő belsőellenőrzés szervezetrendszere még a lehetőségeknél is lassabban, működése színvonalát tekintve pedig nagy hiányosságokkal épült ki. Mindez ma is jelentős korrupciós kockázatot hordoz.

Sőt, a köz- és a magánszféra kibontakozó együttműködése, annak az előzőekben bemutatottak szerint nem mindenben átlátható kapcsolata miatt, e területen új veszélyek is jelentkeznek. A kormány ellenőrző apparátusaként működő szervezet - az államháztartási törvényben foglaltakhoz képest - késéssel, a különböző kormányzati időszakokban eltérő működési koncepciók szerint épült ki. A korrupció elleni harc szempontjából közelítve, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal mai formájában, elsősorban olyan egyedi ügyekben folytat offenzív vizsgálatokat és tesz ezek alapján további, büntetőjogi kezdeményezéseket, ahol különböző hibák, visszaélések gyanúja korábban már felmerült, vagy az ÁSZ vizsgálatai mutattak rá a szabálysértésekre.
Az ÁSZ nézőpontjából a belső (kormányzati) ellenőrzés fejlesztése EU-követelmény. A helyzet megváltoztatása nemcsak az államháztartás transzparens működése, hanem a korrupciós kockázatok közvetlen csökkentése szempontjából is elsődleges fontosságú, amelyet az Állami Számvevőszék képzési támogatással, a belsőellenőrzési problémákat felszínre hozó rendszervizsgálatokkal, útmutatókkal és nem utolsó sorban az ellenőr-képzés egyetemi-főiskolai bevezetése szakmai segítésével és szorgalmazásával támogat.
A belsőellenőrzés korrupciós kockázatait illetően Magyarországon - elsősorban a vállalati és az önkormányzati területeken - új jelenség, hogy a belsőellenőrzés apparátusainak kiépítése helyett, e feladatok ellátására - szolgáltatásként - olyan külső, könyvvizsgáló magáncégeket kérnek fel, amelyek később a vállalat pénzügyi beszámolóinak, gazdasági eredményeinek ellenőrzését - auditját - is elvégzik. Noha a nagyobb könyvvizsgáló cégek különböző szabályokkal, belső szervezeti különválasztással igyekeznek azt elkerülni, hogy az ellenőrök saját magukat minősítsék, és az auditorok személyi függetlensége is garantált,

a könyvvizsgáló cégek szintjén azonban előbb vagy utóbb szembe kell nézni azzal, hogy végül azok - cégszinten - saját tanácsaikat minősítik. Anyagilag is érintettek, hiszen ugyanazzal a menedzsmenttel szerződnek.

Mindez érinti az objektivitást vagy inkább annak meggyőző tanúsíthatóságát, és Magyarországon is növekvő korrupciós kockázatot jelent. Szabályozási, összeférhetetlenségi követelmény-állítási konzekvenciákat igényel.
Tisztában kell lenni továbbá azzal is, hogy a korrupció-ellenes küzdelemben a kampány-szerűség, amit rendszerint politikai érdekek generálnak, és a türelmetlenség, a sokféle érdek által determinált bizonyítási kényszer vagy reflex, maga is korrupciót növelő tényező. Sem a kívánatos általános korrupciós kockázat-csökkentés, sem a bírósági-ügyészségi rendszereken át megvalósuló felelősségre vonás - mint ezt tapasztalhattuk - nem valósul meg, sőt újabb - most már az átvilágítást megrendelőkkel és annak elvégzőivel szembeni elfogultsági (korrupciós) gyanúk fogalmazódnak meg.
Hangsúlyozni kell azt is, hogy a "mindenre kiterjedő" kontroll - különösen akkor, ha a tapasztalatok hasznosítása, a korrupciós cselekmények tűrése vagy tolerálása politikai, hatalmi érdekek mentén alakul - keveset segít a korrupció elleni küzdelemben. Bizonyos "fertőzöttségi" szint felett pedig, következetes és valós politikai támogatás nélkül, az ellenőrzés sok egyedi, kis ügyre kényszerítésével és lekötésével a küzdelem nem lehet hatékony. Sőt, még azzal is számolni kell, hogy rövidtávú, látványos eredmények után, hosszabb távon a korrupció elleni harc eredményességével szemben hat az ellenőrzést "ultima-rációként" felfogó, "rendőrért kiáltó" közhangulat, illetve a közvélemény olyan politikai és média befolyásolása, ami az ellenőrző szervezetekkel szembeni türelmetlenségben, a "megtorló szigor" követelésében nyilvánul meg. A "rend" és a "biztonság" kampányszerű túlhangsúlyozása éppen a szándékokkal ellentétes következményekhez vezethet.
Az ún. "offenzív" pénzügyi vizsgálatok követelése, a pénzügyi ellenőrzést végző szervezeteket, feltáró munkájuk hatásfokát árnyaltan, vagy néha nyíltan érő kritika, valamint a sajtó korrupciós pszichózist generáló megnyilvánulásai azzal a következménnyel járhatnak, hogy ezen intézmények - alkalmazkodási kényszereik nyomán - az átfogó, rendszerszemlélet problémafeltárás, vagyis a korrupció elleni küzdelem feltételeit javító keretek kialakításának segítése helyett, munkájukat szétforgácsolják. Ezzel mintegy akaratlanul bővítve a korrupció életterét.

A felelős, szakszerű és etikus vezetői magatartást, valamint a belsőellenőrzést nem helyettesíthetik tehát a külső ellenőrzések.

Ezt az elmúlt évek vezetőváltásait követően felszínre került ügyek is bizonyítják. Azon túl, hogy a belső kontroll gyengeségei az ellenőrzési rendszer egészének hatásosságát visszavetik, akarva-akaratlanul önmaguk is korrupciós lehetőségeket is teremtenek.
A korrupció a maga sajátos gazdasági és társadalmi kontextusaiban él, virágzik a Földgolyón.
Aránya és hatása azonban eltérő, és súlyos következményei vannak, ha egy országot az erősen fertőzött társadalmak között tartanak számon. S tudnunk kell azt is, hogy ez a minősítés sem mindig objektív. Az ellenőrzési rendszerek működtetése, korszerűsítése során, mint sajátos környezeti feltételt azt is figyelembe kell venni, hogy maga a korrupció is - beleértve az azzal kapcsolatos nemzetközi megítélést is - az érdekérvényesítés eszköztárába illeszkedik.

A nemzetközi megítélés is része a gazdasági érdekek érvényesítésének. Nemzeti érdekek ellen hat, ha egy ország irányító elitje - rövidtávú belpolitikai érdekeinek, politikai, választási harcainak engedve - önmagáról a valóságosnál és lehetőségeinél rosszabb kép kialakítását engedi meg, ha nem méri fel, hogy milyen súlyos - tőkeáramlási, kereskedelmi, érdekérvényesítési, államháztartási, hitelfelvételi - következményei vannak, ha egy országot az erősen fertőzött társadalmak közé sorolnak.

Minden intézkedést az a felismerés kell vezéreljen, hogy a gazdasági élet szereplőitől, az állampolgároktól akkor várható el törvénytisztelő és etikus magatartás, ha a közintézmény-rendszer is így működik. Csakis ezen az úton érhető el, hogy a közmorál lassan megváltozzék és ne tűrje meg a törvények kijátszását, a korrupciót.
Az ezredforduló kihívásaira, rendszerméretű változásaira a korábbiaktól eltérő módon reagálnak a társadalom, a gazdaság, a világpiac szereplői. A világ országainak jelentős részében mára teret nyert az a felismerés, amely a védekezési technikák világméret összehangolásában, a nemzeti intézményeknek a nemzetközi szervezetek munkájába történ intenzív bekapcsolódásában lát esélyt arra, hogy a korrupció ellen folytatott küzdelemben új fejezet kezdődjön. Ebbe a folyamatba Magyarország is aktívan bekapcsolódott.*
A korrupció elleni világméretű összefogás erősítésének igénye jut kifejezésre abban, hogy az ENSZ ad hoc bizottsága jelenleg az ENSZ korrupció ellenes egyezményének előkészítésével foglalkozik, s az Európa Tanács határozata pedig húsz pontban foglalkozik a kérdéssel, s ezen belül több pont foglalkozik a megelőzéssel és ebben az ellenőrzés szerepével. Témánk szempontjából meghatározó jelentősége van annak, hogy a korrupció elleni harcban az államszervezet ismételten megújuló, átformálódó szerepére, a gazdálkodási, piaci, irányítási és közigazgatási stabilitásnak és biztonságnak a növekedési lehetőségekkel, a nemzetgazdaság és a közigazgatás fejlettségével való markáns kölcsönhatásaira megkülönböztetett figyelem irányul.
A legfontosabb nemzetgazdasági és külpiaci versenyképességi követelményekhez ma már hozzátartozik a jogszolgáltatás és jogbiztonság, a rendőrség, a vám- és adóigazgatás, nem kevésbé a pénzügyi ellenőrzési és felügyeleti rendszer korszerűsítése, a nemzetközi normákhoz igazodó működtetése. A globalizálódás körülményei között a piaci szabályok áthágása, a jogszerűtlen működés, a korrupció - és sajnos újabban a terrorizmus és annak (pénzügyi) infrastruktúrája - is átlépi a határokat, ezért ennek ellensúlyozása sem képzelhető el az előbbiekben vázolt biztonsági garanciák, s ennek részeként megfelelő hatáskör és szakmai felkészültség ellenőrzés nélkül.
A pénzügyi ellenőrzés legfelső szintű intézményei - a számvevőszékek - az államháztartás egészére nézve hatáskörrel rendelkeznek, és külső ellenőrzésként, előre meghatározott program szerint működnek. Így látszólagos ellentmondás feszül a "központi", "csúcs"-intézményi szerep és a korrupciós ügyek közvetlen felderítésére való korlátozott alkalmasságuk között. Ennek a feloldása érdekében egyrészt érdemes hivatkozni arra, hogy hatósági jogosítványokkal nem rendelkeznek (szemben a vám- és adóhivatalok vagy a pénzintézeti felügyeletek pénzügyi kontrollt is végző intézményeivel), másrészt nem a folyamatba épített (belső) ellenőrzés a feladatuk. Így funkciójuk is más. Ugyanakkor ebbe a funkcióba, éppen a kockázatok csökkentése érdekében, beletartozik a már említett hatósági szervek, belső ellenőrzési apparátusok működtetésére, szakmai-hatósági tevékenységükre fordított pénzeszközök hasznosításának vizsgálata , valamint az ilyen rendszereknek az alkalmassági (rendszer) auditja.

Ahogy a korrupcióellenes küzdelemnek, így - mint mindennek - a pénzügyi ellenőrzés hatékonysága növelésének is van költségvonzata.

Az ellenőrzés is pénzbe kerül. Ráfordításaival szemben áll az a komplex haszon, ami részben pénzügyi mutatókban közvetlenül kifejezhető, - a korrekciók hatása, a javaslatok hasznosításnak anyagi haszna, stb.-, illetve közvetett előnyökkel jár. Visszahat az államirányítás, a társadalmi morál, fegyelem, bizalom - pénzügyi mutatókban aligha kifejezhető - alakulására.
Mindez azonban nem azt jelenti, hogy a harc esélytelen, hanem azt, hogy ezen a téren a megelőzéssel, az áttekinthető, átlátható, elszámoltatható - vagyis valóságosan ellenőrizhető - államszervezet kiépítésével lehet lényegi javulást elérni, s a pénzügyi ellenőrzést is arra kell használni, amiben a leghatékonyabb.
Ilyen szerteágazó és bonyolult összefüggéseket kell mérlegelniük a számvevőszékeknek is, amikor a globalizálódó gazdaságban tevékenységük megújításával a korrupcióellenes küzdelemhez való hozzájárulásukat igyekeznek növelni. A parlamentek aktív szolgálatával, a jelenségek tényszerű bemutatásával, következetességükkel, a kampányszerűségektől való távolmaradásukkal, maguk is hozzájárulhatnak a már említett, jelentős korrupciós veszélyt jelentő "demokrácia deficitek" mérsékléséhez.
Az elmúlt két évtizedben - ezekre az ismeretekre is támaszkodva - az egyes országok, szövetségek számvevőszékeinek tevékenységében és nemzetközi szervezeteik munkájában is egyre nagyobb hangsúlyt kapott a közpénzek védelme, a csalás és a korrupció elleni fellépés hatékonyabb támogatása. A közös munka eredményeként mára a teendők irányai is körvonalazódni látszanak. Lényegében egyetértés van abban, hogy

a számvevőszékek elsősorban a korrupció megelőzéséhez, a korrupciónak teret adó szabályozási és más feltételek felszámolásához tudnak hathatós segítséget adni.

Átfogó ellenőrzéseikre épülő tapasztalataik, a közpénzek beszedésével és felhasználásával szemben támasztott átláthatósági és elszámoltathatósági követelmények érvényesülését akadályozó körülmények megszüntetésére irányuló javaslataik azonban csak akkor szolgálhatják eredményesen az államháztartás hatékony működését, a társadalmi morál, fegyelem és bizalom erősítését, ha azokat a döntésre és intézkedésre illetékes szervek figyelembe is veszik.
Nem véletlenül fogalmazta meg már 1996-ban a Világbank elnöke, James D. Wolfensohn a következőket: "Tudatában kell lenni annak, hogy a korrupció komplex jelenség, s az esetek többségében politikai, kormányzati és intézményi torzulások eredménye. Olyan probléma tehát, amelynek megoldásával az országoknak, illetve kormányaiknak kell foglalkozniuk".
Az állami élet más területeihez hasonlóan a pénzügyi ellenőrzés legfelső szintű intézményei között is erősödik az együttműködés. Érzékelik, hogy a nemzetközi ellenőrzési szervezetek, mindenekelőtt a legfőbb állami ellenőrző intézmények nemzetközi szervezete, az INTOSAI munkájába való aktív bekapcsolódásuk nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a globalizálódó világban a kölcsönös bizalom erősítésével a nemzeti érdekek érvényesülését, a korrupció elleni küzdelmet lehetőségeik jobb kihasználásával segíthessék.
Látnunk kell azt is, hogy közelgő európai uniós csatlakozásunk egyszerűen megkerülhetetlenné teszi pénzügyi ellenőrzési rendszerünk tartalmi és formai harmonizálását.
Az Európai Unió szervezeti rendszerein belül - s ez témánkhoz közvetlenül kapcsolódik - több olyan szerv is van, amelyek fő - vagy részfeladatként foglalkoznak a korrupcióellenes küzdelem kérdéseivel. Bázis szerve az UNCLAF (Unit for Coordination of Fraud Prevention), azaz a bűncselekmények megelőzésének koordináló szerve. Feladata az Európai Unió pénzügyeit aláaknázó korrupció és csalás elleni megelőző védekezéspolitika és az ezzel kapcsolatos különböző intézkedések koordinálása.
Az Európai Unió Számvevőszékének (EU Court of Auditors) pedig főként a korrupció megelőzésében van fontos szerepe. E funkciója nagyobb részt abban a szakaszban teljesedik ki, amikor munkatársai előkészítenek egy-egy konkrét vizsgálatot. Azt tartják, a korszerű pénzügyi ellenőrzés nélkülözhetetlen eleme, hogy a vizsgálati programok összeállítása során a szakértők előzetesen felmérjék azokat a területeket, amelyek jelentős korrupciós kockázatokat hordozhatnak. A vizsgálatok során feltárt, vagy vélelmezett korrupciós ügyekről jelentést készítenek az ügyben valamilyen formában érdekelt uniós szerveknek, mindenekelőtt az UNCLAF részére. Az unió irányítási szintjein hozott intézkedések alapvetően az új kihívásokat megfelelően kezelő jogi szabályozás, erős és határozott, megfelelően strukturált intézményrendszer kialakítására és a közvélemény megfelelő tájékoztatására, a nyilvánosság biztosítására irányulnak.
A korrupció megelőzését és feltárását segítő tevékenységünk eredményesebbé tételében fontos szerepet tölt be az ellenőrzési eljárások és módszerek - korrupciós összefüggéseket is figyelembevevő - továbbfejlesztése, korszerűsítése.
A vázolt gondolatok és tények reményeink szerint választ adnak arra a kérdésre is, hogy a korrupcióellenes küzdelmet el lehet-e választani a pénzügyi ellenőrzés általános feladataitól, s lehet-e azt különálló és elsődleges céllá formálni. A válasz egyértelműen nem, hiszen az átlátható, szabályozott, hatékony rendszerműködés a pénzgazdálkodás és a pénzügyi ellenőrzés minden területén meghatározó feltétele a korrupcióellenes küzdelemnek.
A korrupció ellen folytatott küzdelem azonban egyre kevésbé szűkül le jogi, ellenőrzési vagy rendőri eszközökre. Erre utalnak a folyamatot mederben tartani, megállítani, visszaszorítani igyekvő mind keményebb lépések, amelyek tekintélyes nemzetközi szervezetek részéről tapasztalhatók.

Az új eszközök pedig csak akkor eredményesek, ha alkalmazásukhoz a társadalmak és különösen annak szélesebb értelemben vett gazdasági-politikai elitjei megfelelő feltételeket biztosítanak. Az eliteknek ehhez fel kell ismerni, hogy az önkorlátozás saját fennmaradásuknak is feltétele.

Mellőzniük kell a napi, közvetlen érdekek alapján történ - rövid-távú taktikai előnyök gerjesztette - fellépést. A hangsúlyt a morális következetességre és a hosszú távú érdekekre kell helyezniük, és szükségessé válik megtartóztatni magukat abban, hogy a korrupciógyanús ügyek felszínre kerülésekor a tények feltárása, elhallgatása majd "felmelegítése" a kölcsönös "sakkban-tartás" eszközeként szolgáljon.

2002. októberében készítette: Báger Gusztáv, Kovács Árpád, Krucsai Balázs és Lévai János

*Például a városok, falvak önkormányzatainak beruházási folyamatában különösen nagy a korrupciós fenyegetettség. Az e területen megvalósított közbeszerzési lépesek gyakran vitatott tisztaságúak. A gondok csökkenthetők lennének, ha a költségvetési évekre bontott, meghatározott beruházási célokhoz kapcsolódó ún. címzett kormányzati támogatás, valamint a különböző, kiegészítő forrásként szolgáló - például környezetvédelmi - pénzek szervezésében pályázati összhang lenne. Az önkormányzatoknak nem kellene átmeneti forrásgondjaik oldására a létesítmények kivitelezésére vállalkozókkal különböző "háttér" megállapodásokat kötni, helyi érdekérvényesítési lehetőségeiket feladni, s eleve kétségessé tenni a kiírt közbeszerzési pályázatok tisztaságát. A folyamatok összehangolásával - mind a támogatások odaítélésekor, mind a beruházások végrehajtása ellenőrzésekor - jelentős eredményeket lehetne elérni, a korrupciós kockázatok csökkennének.

**Ma a finanszírozás rendszere szinte kényszeríti az önkormányzati vezetőket a különböző szabálytalan, komoly korrupciós kockázatokat jelentő kezdeményezések megtételére.

* Kormányrendelet írja elő, hogy a költségvetési szervek a vállalkozókkal kötött szolgáltatói, kivitelezői, beszállítói, stb. magánjogi szerződéseikben feltételként szerepeltessék az ÁSZ és a KEHI teljesítéshez kapcsolódó vizsgálatainak tűrését.

** A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény. A sok ellentmondással, pontatlansággal terhelt magyar párttörvény a többpártrendszeri demokrácia politikai struktúrája pénzügyi működése szempontjából alapelveiben változatlan, s ilyen tekintetben messze meghaladja az Európában "szokásos" szintet. Előírásai szerint az Állami Számvevőszéknek szabályossági szempontból 2 évente vizsgálnia kell mindazon pártoknak a gazdálkodását, amelyek a választásokon a szavazatok 1 százalékánál többet szereztek, vagy képviselőjük jutott be a parlamentbe, és ezáltal, a szavazatok illetve a képviselői helyek arányában, működésükhöz költségvetési támogatást kapnak.

*** A 1023/200 . (III.1 4) Korm. határozat szerint: "A Kormány nem tartja kívánatosnak, hogy a pártok működéséhez bizonytalan eredet támogatások kapcsolódjanak. A jelenleginél hatékonyabban kell ellenőrizni a pártok vagyonának és anyagi támogatásának forrásait. Meg kell teremteni a hatékonyabb ellenőrzés törvényi feltételeit. Indokolt megszüntetni a pártok gazdálkodásának az általánostól eltérő rendjét. Meg kell vizsgálni olyan megoldás lehetőségét, melynek eredményeként a pártok érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok közbeszerzési eljárásban nem vehetnek részt. Összhangba kell hozni a számviteli szabályokat és a pártok gazdálkodására vonatkozó rendelkezéseket. Az előkészítő munka során meg kell vizsgálni az olyan megoldás lehetőségét, amely szerint kizárólag a központi költségvetéstől kapnának a pártok támogatást, természetes személyek és más jogi személyek részéről nem érkezhetne támogatás. Mindezek érdekében felül kell vizsgálni a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvényt, és kormány elé kell terjeszteni a szükséges jogszabály-módosítás tervezetét."

*Magyarország részt vesz az Európa Tanács és az Európai Közösségek Bizottsága által 1996 májusában indított, a közép- és kelet-európai államok korrupció és szervezett bűnözés elleni küzdelmét támogató közös programban (OCTOPUS-program), 1998-ban csatlakozott az OECD külföldi hivatalos személyek megvesztegetése elleni küzdelemről szóló egyezményéhez, majd 1999-ben az Európa Tanács Korrupció Elleni Büntetjogi Egyezményéhez, valamint a pénzmosásról, a bűncselekményből származó dolgok felkutatásáról szóló 199O. évi strassburgi egyezményhez. A kormány 2000-ben elfogadta korrupció ellenes stratégiáját.