| ||
|
KIEMELT ÁLLAMI CÉL A LAKÁSÁLLOMÁNY KORSZERŰSÍTÉSE Otthon Európában
A
nemzeti lakásprogram stratégiai célja, hogy mindenkinek biztosítsa az
elfogadható, egészséges, biztonságos, elérhető távolságban lévő lakást
és ezzel hozzájáruljon a jólét növeléséhez, a társadalmi összetartás erősítéséhez
- mondta Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott a tavaszi Construma
kiállításon az Otthon Európában címmel megrendezett konferencián a Budapesti
Vásárközpontban. a Nemzeti Fejlesztési Terv felerősíti az urbanizációt, ami kedvezően érinti majd az építőipart is.
a
belügyi tárca a nemzeti lakásprogrammal Ezek,
némi módosítással, a korábbi Széchenyi-terv lakásprogramját folytatják.
A belügyminiszter hangsúlyozta: kiemelt állami cél a magyar lakásállomány
korszerűsítése. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás pedig kihívást,
de egyben új fejlődési lehetőségeket teremt majd az építőipari vállalkozások
számára is. Úgy vélte, hogy a kibővülő építési piacon alapvető követelmény
a vállalkozások versenyképességének erősítése, s ez számos területen új
ismeretek elsajátítását és alkalmazását igényli. Példaként említette az
EU pályázati rendszereit, a szakképzés fontosságát, a termékbiztonságra,
a termékmegfelelésre, ezek igazolására vonatkozó előírásokat, a környezetvédelem,
valamint az energiagazdálkodás jelentőségét. az építőipar a bruttó hazai termék mintegy 5 százalékát hozza létre, a foglalkoztatottak 7 százaléka az építőiparban dolgozik Magyarországon. Az építőipar
húzóhatást vált ki a termelés és az innováció területein is, további fejlesztéseket
indukál más iparágakban és új munkahelyek létrehozását is elősegíti. Ezt
igazolja az is, hogy tavaly az elmúlt 12 év legmagasabb növekedési ütemét
érte el, ami a lakáspiaci kereslet bővülésének és kormányzati megrendeléseknek
köszönhető. A termelés növekedésén túl, a versenyképesség növelése érdekében
fontosnak nevezte a minőségi munka arányának növekedését. A Construma
és a Hungarotherm 2. alkalommal megrendezett nemzetközi fűtés-, szellőzés-,
klíma- és szanitertechnikai szakvásárán egyébként 16 ország 1152 kiállítója
45 ezer négyzetméteren mutatta be kínálatát. Köztük Csehország, Lengyelország,
Németország és Portugália kollektív standdal jelent meg. A rendezvény
öt napján mintegy 78 ezer látogattak a budapesti vásárközpontba.
Tartalomjegyzék * tizenharmadik évfolyam, 3-4. szám * 2003. március - április Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |