AZ AGGLOMERÁCIÓRÓL

A térségi folyamatok hatása
a települések életére

(VIII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA)
Érd, 2003. szeptember 10-11-12.

A terület- és településüggyel, fejlesztési és rendezési kérdésekkel számos konferencia, szakmai rendezvény, avagy politikai fórum foglalkozott. Mégis azt lehet mondani, hogy a főváros mellett, a migrációs folyamatok kereszttüzében, egyik település sem élte át Érd sorsát. Ez a folyamat, a tapasztalás, az ebben rejlő konfliktusok minden szereplő számára tanulságként szolgálnak az egész országban, sőt Európa közepén is.
A 150 évvel ezelőtt még csak néhány ezer állandó lakosú Ófalu - az üdülőterületek átalakulásával, a közlekedési helyzet megváltozásával Közép-Európa "legnagyobb falu"-jává - közel 30 ezressé növekedett, hogy e nagyközségi státusz megváltozásával városi rangot nyerjen el. Azóta lényeges fejlődés nem történt, "csak" lélekszámban: ez megkétszereződött.
Ma, a tervezett megyei jogú várossá válás, az infrastruktúra gondjai mellett, a korszerű szolgáltatás-termelés hiányából fakadó ellentmondások feloldása és a fejlődés meggyorsítása foglalkoztatja a megnövekedő identitástudattal bíró városatyák, szakemberek és a lakosok gondolatait is.

A konferencia szekciói:

I. AGGLOMERÁCIÓS TELEPÜLÉSEK FEJLŐDÉSE - TÉRSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉS
Vezeti:
Közreműködők:
Tóth Ferenc, Tatabánya m. j. város főépítésze, az Országos Főépítészi Kollégium tagja
Pest Megyei Önkormányzat
Pro Régió Ügynökség
PESTTERV Kft.
minisztériumi szakértők (MeH, BM)
polgármesterek
főépítészek

II. TELEPÜLÉSKÖZPONTOK, ALKÖZPONTOK - TÖRTÉNETI TELEPÜLÉSRÉSZEK (ÓFALU)
Vezeti:
Közreműködők:
Dr. Aczél Péter, Budavár főépítésze
az Országos Főépítészi Kollégium elnökhelyettese
műemlékvédelmi szakértő (KÖH)
minisztériumi szakértők (NeKÖM, BM)
Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal
Quo Vadis Kft.
VÁTI Kht.
polgármesterek
főépítészek

III. GAZDASÁGFEJLESZTÉS ÉS KULTÚRA
(SZÁZHALOMBATTA)
Vezeti:
Közreműködők:
Dr. Sersliné Kócsi Margit Ferencváros főépítésze, az Országos Főépítészi Kollégium tagja
marketing, idegenforgalmi, fejlesztő szakértők
minisztériumi szakértők (BM, GKM, PM, NeKÖM)
IDEA Program szakértője
Matrica Múzeum
MTA RKK
Műhely Kft.
polgármesterek
főépítészek

Előzetes program:


S Z E R D A - szeptember 10.

9.00
14.00
19.00

regisztráció - Polgárok Háza
első köszöntés, városismertető séta - Érd, Százhalombatta
vacsora, társasági program - Ligeti Camping

C S Ü T Ö R T Ö K - szeptember 11.

8.30
9.00


9.30


11.00


11.30
13.30

15.30-19.00

20.00

regisztráció - Művelődési Ház
plenáris ülés, protokoll megnyitó- a házigazda köszöntője
a főépítész (rövid!) város bemutatója
egyéb
a konferencia nyitó előadása
AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ átadása

sajtótájékoztató

szünet

plenáris vitafórum
ebéd
, délutáni szieszta

szekcióülések
Művelődési Ház, Polgárok Háza
díszfogadás Érd város polgármestere/Pest Megyei Közgyűlés elnöke
helyszíne Polgárok Háza - Magyar Földrajzi Múzeum udvara

P ÉN T E K - szeptember 12.


10.00


12.30
14.00
14.00
20.00 körül
reggeli, szabadprogram
Művelődési Ház
plenáris ülés, - a konferencia összegzése, ajánlásainak megfogalmazása,
- az Országos Főépítészi Kollégium megválasztása
- a vándorzászló átadása
ebéd
hazautazás, szabad program
fakultatív kirándulás az agglomerációba
visszaérkezés

További információ:
Érd város Polgármesteri Hivatal
2030 Érd, Alsó u. 1. o Telefon: (23) 365-132 o Fax: (23) 365-500
Babos István, Érd város főépítésze
E-mail: ibabos@mail.erd.hu
Miczinger Ilona, alpolgármesteri referens
mob: 06-20/986-6371 o E-mail: miczinger@mail.erd.hu
Honlap: www.erd.hu

Tájékoztatás:
BM Főépítészi Titkárság
Budapest XIII., Visegrádi u. 116.
Postacím: 1903 Budapest, Pf. 314.o Telefon: (1) 451-7806,
Telefon/üzenet: (1) 451-7862 o Fax: (1) 451-7894
E-mail: klarapap@bm.gov.hu

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenharmadik évfolyam, 5. szám * 2003. május
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.