A hulladékkezelési díjak emelése elsősorban a kistelepüléseken jelenthet problémát, mivel az önkormányzatok szakmailag nem elég felkészültek, anyagi helyzetük pedig nem megfelelő - hangzott el az Országgyűlés területfejlesztési bizottsága ellenőrző albizottságának ülésén. A Belügyminisztérium (BM) képviselője elmondta: a korszerű, megfelelő műszaki színvonalú és a követelményeket kielégítő hulladékgyűjtés, -lerakás bevezetésével a jelentősen növekvő költségek problémát okoznak a hátrányos helyzetű településeken. A BM szerint a szelektív hulladékgyűjtés a kistelepüléseken gazdaságtalan, így egész térségek maradhatnak ki a rendszer előnyéből. Ezeken a településeken viszonylag kevés hulladék keletkezik, míg a jelentős termékdíjjal megemelt termékeket az itt lakók is megvásárolják. A belügyi tárca képviselője szerint megoldást jelenthetne, ha a hátrányos helyzetű települések a fejlesztések mellett az üzemeltetés támogatására is pályázhatnának.

A tulajdonjogi garancia intézményével ismerkedett a parlament lakásmaffia albizottsága. A testület elnöke, Devánszkiné Molnár Katalin (MSZP) szerint a földhivatali elmaradások miatt még korai lenne a biztosítás bevezetése Magyarországon, s hasonló véleményen volt a földművelésügyi tárca képviselője is. Az elnök sikerként értékelte, hogy fegyelmi vizsgálat indult lakásmaffia-ügyben érintett ügyvédek ellen, s a közjegyzők fokozott gondossággal járnak el a jövőben.

Az iskolabezárások ügyében vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte az ellenzék. Sió László, a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője elmondta: az oktatási bizottság ellenőrzési albizottsága már hosszabb ideje vizsgálja a jelenlegi iskolabezárási hullámot. Az érintett minisztériumok azonban eddig érdemben nem voltak hajlandóak együttműködni az ellenőrzési albizottsággal, s nem szolgáltatták időben a kért adatokat.

Öt új tárcavezetőt nevezett ki májusban Medgyessy Péter miniszterelnök: Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminisztert, Hiller István, a nemzeti kulturális örökség miniszterét, Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztert, Juhász Endre és Lévai Katalin tárca nélküli minisztereket.




Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenharmadik évfolyam, 5. szám * 2003. május
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.