|
A reform elkerülhetetlen
A
TÖOSZ elnöksége május végén megtárgyalta az IDEA munkacsoport vitaanyagait.
Az egyeztetés során kialakított közös álláspontjuk alapján határozatot
fogadtak el, amelyet megküldtek a belügyminiszternek és az IDEA munkacsoport
vezetőjének is. Az elnökség fontosnak tartja, hogy a társönkormányzati
szövetségekkel egyeztessenek, és közös álláspont szülessen az államreformmal
kapcsolatban. Terjedelmi okok miatt csak a finanszírozásra vonatkozó fejezeteket
közöljük.
A
finanszírozással foglalkozó vitaanyag erőssége az önkormányzatok működési
és fejlesztési célú költségvetési gazdálkodásának, valamint az önkormányzatok
vagyonosodási folyamatának és vagyongazdálkodási tapasztalatainak az elmúlt
évtizedre vonatkozó tapasztalatainak összegzése. Ez az elemzés megfelelő
alapot nyújt az önkormányzati szféra a számára kritikai észrevételek megfogalmazására.
Az önkormányzati rendszer reformjával, az önkormányzati gazdálkodás modernizációjával
kapcsolatos követelményrendszer megfogalmazása nem ad egyértelmű választ,
hogy milyen módon finanszírozandó a modell feltételezte három szint. A
munkacsoport védelmére elmondható, hogy a reform jelenlegi kidolgozottságában
nem tart ott, hogy finanszírozási konstrukciót lehetne hozzá rendelni.
Nem lehet finanszírozási konstrukciót kidolgozni úgy, hogy ne legyen már
egyértelmű elképzelés ar-ról, hogyan történik az önkormányzati finanszírozási
rendszer reformja. Ez utóbbi pedig visszavezet ahhoz az ugyancsak megválaszolatlan
kérdéshez, hogy a teljes önkormányzati szolgáltató intézményrendszer modernizációjára,
illetve konszolidációjára mikor és milyen módon kerül sor.
A finanszírozás javaslatoknak szabályozási alternatívákat kellene megfogalmazni
a kötelező és a társulásos kistérségi modellhez; az önkormányzati és a
fél-autonóm kormányzati régió változataihoz, valamint egyértelműen nyilatkoznia
kell az intézményfenntartó társulásként működő megye helyzetéről, működési
szabályairól.
Elkerülhetetlen, hogy részletes - településtípusonkénti és területi -
modellszámításokra kerüljön sor az egyes új forrástípusokra és a tervezett
önkormányzati szintek teljes költségvetésére vonatkozóan. Ez a feladat
a kisebb számú és nagyméretű régiók esetében egyszerűbben elvégezhető,
mint a sokszínű és specialitású csaknem 3200 települési önkormányzat esetében.
Összegzés
A javaslat továbbra
is alapvetően strukturális átalakításban gondolkodik, új közigazgatási
terekben, új szervezetekben, ahol kiemelten figyelemmel kíséri az állami
részvétel és befolyás lehetőségét. Nem ad választ a kistelepülések problémáira,
és nem látni azt a finanszírozási hátteret, amire annak érdekében van
szükség, hogy a folyamat alulról is építkezve megvalósuljon.
Elkerülhetetlen, hogy az önkormányzati és közigazgatási reform ügyében
átfogó kormányzati elhatározás szülessen. Nem szolgálja a korszerűsítés
ügyét, hogy úgy tűnhet, mintha ez a kérdés csupán a Belügyminisztérium
ügye lenne és az egyes tárcák érdeklődő, de nem támogató figyelme kísérné
a munkát. A kormánynak középtávra és hosszútávra egyaránt meg kell fogalmaznia
az elérendő és megvalósítandó céljait. Csak reálisan ütemezett terv elfogadása
után van esély az átfogó reform megvalósításának.
Nem hagyható figyelmen kívül az alkotmánymódosítás kérdése. Csak feles
törvényekkel csonka siker érhető el, de természetesen ily módon is elindítható
a reform, viszont ekkor feltétlenül a kormányzatnak kell élen járnia a
decentralizációban és a források garantálásában. Pénzügyi nehézségekkel
küzdő, befelé forduló önkormányzatokkal nehéz hoszszabb távú stratégiai
célokat megfogalmazni. A reform önkormányzati támogatottságának mértékét
jelentősen befolyásolja a 2004-es költségvetés tartalma.
Ami a reform időzítését illeti, az némileg továbbra is vitatható, ugyanis
a jelenlegi körülmények között is lemaradásban van a közigazgatás az uniós
felkészülés tekintetében. Amennyiben az elkövetkezendő időben, a közigazgatásban
dolgozók jelentős része az esetleges átalakulással - valamint egyéni egzisztenciális
helyzetével - lesz elfoglalva tovább fogja hátráltatni a felkészülési
munkát.
Szükséges a jelenlegi helyzet aprólékos elemzése és értékelése. A szakmai
aprómunka nem hagyható el, melynek tartalmi elemzésén túl vizsgálni kell
a finanszírozási feltételeket is. Az egyes tervezett új feladat és hatáskör
telepítések esetén szükséges kísérleti programok megszervezése és objektív
értékelése.
Nélkülözhetetlen a pénzügyminisztérium szakembereinek bevonása az előkészítő
munkába, ennek hiányában a reformok kormányzati fogadtatása kedvezőtlen
lesz és ebből következően a megvalósítás is lehetetlenné válik. A reform
folyamán mindvégig vizsgálni kell a jelen és a jövő tekintetében, hogy
mi mibe kerül, és ki fizeti a számlát?
A TÖOSZ elnöksége és tagsága érdekelt az önkormányzati rendszer modernizációjában,
ezért a továbbiakban is részt kíván venni a szakmai vitákban és érdekegyeztetésben,
melynek során arra törekszik, hogy egyértelműen megfogalmazza az önkormányzati
szféra elvárásait az átalakítás gyakorlatával kapcsolatban.
A magyar közigazgatás reformja elkerülhetetlen, viszont az átalakítás
is igényli a tervszerűséget és összehangoltságot az állam, az önkormányzatok,
a politika és a szakma részéről.
Budapest, 2003. május 19.
Dióssy
László elnök
Dr. Zongor Gábor főtitkár
Tartalomjegyzék * tizenharmadik
évfolyam, 6-7. szám * 2003. július
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja
fenn.
|