Optimista szocialisták. Az elmúlt évhez képest kevesebb azon önkormányzatok száma, amelyek önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe jutva kiegészítő állami támogatásra jogosultak - vélte Jauernik István (MSZP). Az önkormányzati bizottság alelnöke szerint nem vált valóra az ellenzéknek az a jóslata, hogy több százzal növekszik az idén az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok száma. S nem is azért lett kevesebb az önhikis támogatásban részesülő önkormányzatok száma, mert szigorodtak volna a pályázati feltételek - cáfolta az ellenzéki megállapításokat. Mindössze annyi változás történt, hogy a támogatás felhasználásával el kell számolnia az önkormányzatnak. A politkus megjegyezte: ez pedig jogos szigorítás.
Összességében úgy látja, hogy az önkormányzatok helyzete nem lett jobb, de nem is lett rosszabb a tavalyihoz képest. "Az önkormányzatok az elmúlt tíz év alatt felhalmozott gondjaikat görgetik tovább."
Ecsődi László MSZP-s képviselő arról szólt, hogy a kormány döntött az önkormányzatok 2003. évi céltámogatásáról, amelynek keretében az egészségügy területén gép- és műszerbeszerzésre, illetve a környezetvédelemben szennyvízelvezésre és -tisztításra lehetett pályázni. A rendelkezésre álló forrásból 77 pályázatot tudtak támogatni, amiből több mint 33 milliárd forint beruházási érték valósulhat meg. Kiemelte, mivel többségében nem egyes települések, hanem egyes térségek nyújtottak be pályázatot, így "több millió ember komfortérzetét javítják" a megvalósuló beruházások.

Elutasított romák. Az Európai Unióhoz csatlakozó Magyarország egyik legfontosabb feladata a területén élő kisebbségek integrálása, egyben nyelvük, kultúrájuk megőrzése - hangoztatták egy, a témában tartott konferencia résztvevői július elején Pécsett. "Sajnos, még mindig időszerű az a néhány évvel ezelőtt, a Pécsi Tudományegyetem hallgatói körében végzett felmérés, amely kimutatta: a hazai kisebbségek sajátos viszonyai, értékei, normái nem szerves részei a mai magyar társadalom érték- és normarendjének" - mondta Gyurok János szociológus.
A szakember, aki egyben a pécsi horvát kisebbségi önkormányzat elnöke is, beszámolt arról, hogy a kutatás eredményei szerint a hátrányos megkülönböztetés leginkább a cigányságot érinti. Példaként hozta fel, hogy a megkérdezett, mintegy 700 hallgató közül alig volt, aki elfogadna egy romát férjének, feleségének, vagy barátjának, egy esetleges szerelmi viszonyról is csak a megkérdezettek alacsony százalékánál lehetett szó.
A beilleszkedés a leghátrányosabb csoport, a romák esetében csak az oktatás, a nevelés és a tömegkommunikáció segítségével történhet.

Az ingyen ebéd és a debereceni óvodások. Annak a fideszes debreceni városvezetésnek, amely "tönkreverte 1998-tól kezdődően Debrecen addig kiválóan működő szociális hálózatát", "nincs erkölcsi alapja arra, hogy a szociálisan elkötelezett kormány intézkedéseit becsmérelje" - reagált a Medgyessy-kormányt ért bírálatokra az SZDSZ Hajdú-Bihar megyei elnöke. Gadus István a debreceni városvezetés sajtótájékoztatóján elhangzottakra válaszolt, amelyen Halász D. János alpolgármester kijelentette: a debreceni óvodásoknak mindössze 7,6 százalékát érinti az ingyenes étkeztetés, amelyet a miniszterelnök az Európa terv részeként hirdetett meg - szemben a kormány által közölt 30-40 százalékkal.

Szigorúbb építészeti szabályozás. Az építési törvény (Étv.) módosításával a fennmaradási engedélyek kiadásának szigorítását kezdeményezte a XII. kerület a belügyminiszternél. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, 1997-ben életbe lépett törvény fennmaradási engedélyekre vonatkozó szabályai a kerületi helyhatóság véleménye szerint visszaélésekre adnak lehetőséget.
Az önkormányzat az építési jogszabályok betartatása érdekében szeretné elérni, hogy a szankciók visszatartó erejűek legyenek. A kerületi helyhatóság azt kezdeményezte, hogy az építésügyi hatóságok csak akkor adhassanak ki fennmaradási engedélyt, ha az építmény a később jogerőre emelkedő, végrehajtható határozatnak mindenben megfelel. "Az építésügyi hatóság minden más esetben legyen köteles elrendelni a szabálytalanul épített építmény, építményrész lebontását" - szorgalmazza a kerület.
Szerintük a módosítást az indokolja, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás széles körben lehetővé teszi az építési előírások, az építészeti-műszaki szakszerűség követelményeinek megkerülését. A XII. kerület képviselő-testülete szerint "a jelenlegi Étv.-beli szabályozás kijátszásának lehetősége megkérdőjelezi az építési engedélyezési eljárás értelmét".

Az állatkínzás ellen. Előreláthatólag július végén indulhat útjára az állatkínzás szigorú büntetését szorgalmazó aláírásgyűjtési kampány - közölte Fiath Szilvia szervező azután, hogy elmaradt a július elejére, a fővárosi Állatkert elé meghirdetett rendezvényük. A kampány megkezdését azért kellett elhalasztani, mert az Országos Választási Bizottság (OVB) által hitelesített aláírásgyűjtő ív június 4-én jelent meg a Magyar Közlönyben, és a jogszabály szerint ettől számítva leghamarabb 15 nappal később lehet elindítani az akciót.
Az íven a következő állítás szerepel: "Egyetértünk azzal, hogy az Országgyűlés módosítsa a büntető törvénykönyvről szóló 1978/4-es törvényt, annak érdekében, hogy az állatkínzás bűncselekménynek minősüljön". 50 ezer összegyűjtött aláírás esetén az Országgyűlésnek napirendre kell tűznie a kérdést. A kampányt a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány kezdeményezte azután, hogy országos felháborodást váltott ki egy Fadd-Domboriban történt kutyakínzás.
A jelenlegi szabályozás szerint az állatkínzás szabálysértésnek minősül, és legfeljebb 50 ezer forintos bírság szabható ki az elkövetőkre. Az Európai Unió legtöbb országában az állatkínzást szigorúan büntetik, így a bűncselekményért akár több éves börtönbüntetéssel is sújthatók az elkövetők. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter korábban azt mondta: elsőként ő írja alá az ívet. Bárándy Péter, az igazságügyi tárca vezetője pedig korábban úgy nyilatkozott: szerinte "az állat- és természetvédelem jelenlegi szabályozása annyira rossz, hogy az már gyors közbeavatkozást igényel".

Támogatott szombathelyi sport. A kormány 1 milliárd forint támogatást biztosít a szombathelyi városi sportcsarnok megépítéséhez, a beruházás összköltsége 2,8 milliárd forint lesz - közölte Gyurcsány Ferenc sportminiszter. Ipkovich György, Szombathely polgármestere elmondta: a már engedélyeztetett tervekkel rendelkező beruházást "akár már holnap is el tudnák kezdeni". Hozzátette, a fennmaradó 1,8 milliárd forintot az önkormányzat saját forrásból és vállalkozói tőkéből kívánja biztosítani. Más sportlétesítmények építésére és felújítására szánt 750 millió forintból pedig legalább 200, többségében kisebb beruházás valósulhat meg.

Vizsgálják a debreceni nagyberuházásokat. A debreceni szocialisták határozottan visszautasították Kósa Lajos fideszes polgármester állítását, miszerint az MSZP állna a városi nagyberuházásokkal kapcsolatos rendőrségi vizsgálat mögött. A hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozás az önkormányzati tulajdonú Debreceni Vagyonkezelő Részvénytársaság tevékenységére és a hozzá tartozó önkormányzati cégek beruházásaira terjed ki. A hírek szerint a vizsgálat tárgya a közelmúltban átadott mediterrán élményfürdő beruházása is. Úgy tudni, a vagyonkezelő rt. például az élményfürdő számítógépes regisztráló rendszerének beruházására a pályázók közül a legmagasabb összeget megjelölt céget választotta ki, amely alvállalkozásban lényegesen olcsóbban adta ki az elnyert munkát annak a fővárosi cégnek, amely eredetileg is pályázott a díjazottnál lényegesen alacsonyabb árral.
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere politikai indíttatást sejt a rendőrségi eljárás mögött. "Miután az országos nagy ügyek eredmény nélkül fulladnak ki, a szocialisták most vidékre koncentrálnak, s az erőszakszervezetek bevonásával folytatják az "osztályharcot", feljelentgetve a fideszes önkormányzatokat". - mondta a polgármester.

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenharmadik évfolyam, 6-7. szám * 2003.június - július
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.