NAGYÍTÓ ALATT

A gond nem jár egyedül


A kormány augusztus eleji ülésén megerősítette a közigazgatási reform iránti elkötelezettségét, bejelentette, hogy a közeljövőben megteszi azokat a lépéseket, amelyek a reform megvalósításának kezdetét jelentik. Bár a végrehajtást illetően sok még a tisztázatlan kérdés, egy azonban biztos terepnek látszik: ez pedig a kistérségi szint. A közigazgatási reform végrehajtását illetően megkezdődtek a különböző szintű szakmai érdekegyeztetések, többek között az országos önkormányzati érdekszövetségek elnökeivel is találkozott a miniszterelnök. A szeptemberi találkozón már a jövő évi költségvetés is a napirenden szerepelt.

Medgyessy Péter idén második alkalommal találkozott az országos önkormányzati szövetségek elnökeivel. Ezúttal Wekler Ferenc, a Községi Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Mecseknádasd polgármestere kezdeményezte a találkozót. A Szigethalmon megtartott tanácskozáson a közigazgatási reformról és a jövő évi költségvetésről esett szó. S hogy miért nem Mecseknádasdon? Mert az említett falu kétórányira van Pesttől, s oda-vissza - az már négy óra.
Lehetett volna Budapesten, de - azt már nem! - mondta a KÖSZ elnöke - legyen inkább Szigethalmon, egy karnyújtásnyira Pesttől; a gond ott sem jár egyedül. Nem a fővárosban akarunk tanácskozni, a községek gondjai nem azonosak a nagyvárosokéival, bennünket az iparűzési vagy a súlyadó bevétele nem kényeztet, nekünk nincs miből letenni a pályázatokhoz szükséges önerőt, nekünk nem a tömegközlekedési normatíva fáj.
A tanácskozás hangulatát megalapozták a Pénzügyminisztériumból kiszivárogtatott számok, amelyek a jövőt illetően nem sok jóval kecsegtették a polgármestereket. Talán ennek is volt köszönhető, hogy a hat érdekszövetség, kapva a szigethalmi alkalmon, már számokkal igazolt "követelménysorral" érkezett, amelyet Dióssy László, a TÖOSZ elnöke a miniszterelnöknek átadott, arra kérve őt, hogy a kormány a jövő évi költségvetés és a közigazgatási reform előkészítésekor vegye azokat figyelembe.
Wekler Ferenc nem értett egyet azzal, hogy már a tárgyalást megelőzően kész feladatsor készüljön, ezért nem írta alá a dokumentumot. Ehelyett úgy gondolja, hogy a feladatokat a tanácskozáson, egyeztetés alapján, közösen kell meghatározni. A "Hatok" által megfogalmazottak többségével a KÖSZ is egyetért, de véleményük szerint, abban a kistelepülések érdekei nem kaptak kellő hangsúlyt. A községek esetében mások a súlypontok.
A startkő közös, a muníciónak azonban híja van - ezzel mind a hét szövetségi elnök egyetért. Abban is egyetértés van, hogy ez így nem mehet tovább: a kormánynak több pénzt kell adnia, ha el akarja kerülni, hogy az önkormányzatok sorra csődöt jelentsenek. Vannak, akik a kormányprogramra hivatkoznak, és mindenki a közigazgatási reformot sürgeti. Hangsúlyozzák, hogy a reform csak akkor ér valamit, ha mindezt egy teljes önkormányzati finanszírozási reform kíséri. Arra is felhívják a figyelmet: többé nem fordulhat elő az, hogy feladatot kapnak, de nem jár hozzá fedezet.
Ha az eddigi, lebegtetett számoknak hinni lehet, akkor a jövő évi költségvetés egyenlő a katasztrófával. Megkezdődött a számháború, a szövetségek képviselői egymásra licitálnak, kinél több, kinél kevesebb hiányzik a jelenlegi költségvetési tervezet alapján. Húszmilliárd vagy ötven?
Van, aki százötvenről beszél, de akad olyan is, aki már tizenötmilliárddal beérné. A számok igencsak elvarázsolják a településpolitikusokat, a nézőpont ugyanaz, csak a probléma kezelése más... Nézzük, ki mit képviselt a szigethalmi randevún.


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenharmadik évfolyam, 8-9. szám * 2003. szeptember
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.