|
||
| Pályázatok Összeállításunkban néhány - helyi önkormányzatok szempontjából fontos - már meghirdetett, valamint a közeljövőben megjelenő pályázatra hívjuk fel a figyelmet. A pályázatokkal kapcsolatban többek között a BM Önkormányzati EU Információs Központban, illetve a Miniszterelnöki Hivatal EU Pályázati Információs Központjában adnak bővebb felvilágosítást. Gazdasági Versenyképesség Operatív Program GVOP 4.3 A fenti cél elérése érdekében pályázhatnak helyi önkormányzatok
és azok intézményei, kisebbségi önkormányzatok, közhasznú társaságok,
közhivatalok és regionális szervezetek: 54 és 540 millió forint közötti
értékben új, átfogó, integrált információs rendszerek kiépítésére, illetve
az EU-ajánlásokban szereplő, elektronikus ügyintézési szolgáltatási
szintek megvalósítására; 10 és 270 millió forint közötti értékben pedig
önkormányzati intézmények birtokában levő, KKV-k által hasznosítható,
üzleti döntéseket megalapozó vagy befolyásoló adatbázisok digitális
elérhetővé tételére. GVOP-2004-4.3.1. Pályázhatnak települési önkormányzatok 10 000 fő lakosságszám
felett, beleértve a fővárosi kerületek önkormányzatait, önálló jogi
személyiséggel bíró önkormányzati, együttműködési társulásokat. GVOP-2004-4.3.2. A pályázat célja a helyi önkormányzatok tulajdonában
lévő adatvagyon másodlagos felhasználásának lehetővé tétele más szervezetek,
vállalkozások, s ezen belül a kis- és középvállalkozások (a továbbiakban:
KKV) számára. Ennek érdekében: korszerű, nagy teljesítményű és megbízhatóságú
adatbázis-kezelő rendszerek implementálása; adatintegráció, adatmigráció
végrehajtása; online (interneten keresztüli) és alternatív (pl. honlapról
letölthető fájl, CD) hozzáférési lehetőségek biztosítása; a folyamatos
adatfrissítés megszervezése, biztosítása. Pályázhatnak: települési önkormányzatok
10 000 fő lakosságszám felett, beleértve a fővárosi kerületek önkormányzatait
is, önálló jogi személyiséggel bíró önkormányzati, együttműködési társulások,
ahol a társult önkormányzatok összlakossága eléri a 10 000 főt, valamint
kistérségi társulások. Agrár- és Vidékfejlesztés Operatív Program AVOP 3.2 A fenti célok megvalósítása érdekében mezőgazdasági vízszolgáltatást végzők, vízi-társulatok, önkormányzatok, gazdálkodó szervezetek pályázhatnak. Támogatásban részesül 1- 80 millió forint értékben: öntözőrendszerek fejlesztése, vízkárelhárítási létesítmények, mezőgazdasághoz, vagy erdészethez kapcsolódó, szám nélküli utak építése. Erre a célra 2006 végéig összesen 13,5 milliárd forint áll a pályázók rendelkezésére. AVOP 3.4 Használaton kívüli épület felújítására (közösségi célokra),
többfunkciós közösségi épületek létrehozására, műemléki építmények felújítására,
játszóterek, közösségi terek felújítására, természeti értékek, táji
elemek rendbetételére (pl. források, fasorok, teraszok), falumegújítási
tervek elkészítésére pályázhatnak jogi személyek, jogi személyiség nélküli
gazdasági társaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, valamint
természetes személyek, egyéni vállalkozók. Jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági
társaságok, helyi önkormányzatok és társulásaik, társadalmi szervezetek,
valamint természetes személyek pályázhatnak a vidéki térségek egymás
közötti együttműködésének, kapcsolatépítésére, kommunikációs hálózatépítésre
európai, nemzeti és regionális szinten, kiválasztott helyi akciócsoportok
helyi fejlesztési programjának megvalósítására. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program HEF OP 2.1 A fenti célok elérése érdekében a hátrányos helyzetű,
elsősorban a roma és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában érintett
szakemberek képzése és az integrációs oktatással kapcsolatos tantervek
és módszertanok kifejlesztése központi program keretében a Közoktatás-fejlesztési
Kht. felügyelete alatt valósul meg. A program második komponense keretében
pályázni lehet intézményi együttnevelést célzó oktatási formák kialakítására
és bevezetésére. A támogatásra helyi költségvetési szerv és intézménye,
nonprofit szervezet, egyesület, egyházi intézmény, alapítvány, közhasznú
társaság, egyéb jogi személyiségű nonprofit szervezet adhat be pályázatot. HEF OP 3.1 Költségvetési szerv és intézménye, központi, vagy helyi
önkormányzati szerv és intézménye, nonprofit szervezet, egyesület, egyházi
intézmény, alapítvány, közhasznú társaság, vagy egyéb jogi személyiségű
nonprofit szervezet pályázhat a Közoktatás-fejlesztési Közhasznú Társaság
irányításával központi program keretében új tananyagok, oktatási programcsomagok,
segédanyagok és módszertanok kifejlesztésére és bevezetésére kerül sor
a kompetencia-alapú oktatás területén. A program második komponensének
keretében az első komponens alatt kifejlesztett, az egyes intézmények
igényeihez igazított oktatási programcsomagok és módszerek adaptálására
van lehetőség. Emellett az intézményi együttműködés támogatására nyújthatóak
be pályázatok. HEF OP 2.2 Helyi önkormányzatok, kisebbségi önkormányzatok, egyházak,
közalapítványok, alapítványok, közhasznú társaságok, egyéb, alapítvány,
közhasznú társaság, egyesülés, egyéb jogi személyiségű nonprofit szervezet,
önkormányzati társulás, képzőintézmények, kutatóhelyek és egyesülések,
vállalkozások pályázhatnak, főként a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi
befogadását támogató szolgáltatások hatékonyságának növelése érdekében
a szociális területen és a bűnmegelőzésben tevékenykedő szakemberek
és önkéntesek képzésével megvalósuló programokkal. HEF OP 4.2 Helyi önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, egyház,
egyházi intézmény, közalapítvány, alapítvány, közhasznú társaság, egyesülés,
egyéb jogi személyiségű nonprofit szervezet pályázhat a család és munkahely
összeegyeztethetőségét elősegítő rugalmas bölcsődei szolgáltatások infrastruktúrájának
kialakítására és a hajléktalanok és fogyatékkal élők napközbeni ellátási
formáinak kialakítására. A program keretében mód nyílik épületek, helyiségek
létesítésére, felújítására, vásárlására, átalakítására, fejlesztésére,
bővítésére, felszerelésére és akadálymentesítésére. HEF OP 2.3 Konzorcium tagjaként nonprofit szervezet (egyesület,
alapítvány, közhasznú társaság, egyházi intézmény), helyi önkormányzat,
helyi kisebbségi önkormányzat, felnőttképzést folytató intézmény, vállalkozás,
költségvetési szerv és intézménye, továbbá főpályázóként nonprofit szervezetek
(egyesület, alapítvány, közhasznú társaság, egyházi intézmény) pályázhatnak
célcsoport-orientált tevékenységekre (pl. oktatásba való visszailleszkedés
elősegítése, képzések, tananyagok kidolgozása, munkatapasztalat megszerzésének
támogatása, alternatív munkamódszerek bevezetése a fogyatékosággal élők
megsegítésére). Környezetvédelmi és Infrastruktúra-fejlesztési
KIOP 1.1 "Az ivóvízminőség javítása" kapcsán önkormányzatok és állami vízközművek pályázhatnak rossz vízminőségű kutak megszüntetésére, vízátvétel műszaki feltételeinek biztosítására, új technológiák bevezetésére. A "Szennyvízelvezetés és -tisztítás fejlesztése" területén pályázhatnak szennyvízgyűjtő-rendszerek építésére, fejlesztésére, új szennyvíztisztító telepek építésére, kapacitásnövelésére, szennyvíziszap lerakók építésére, az iszap mezőgazdasági beruházásának elősegítésére. A fejlesztéseknél az önkormányzati saját erő 5 százalék. KIOP 1.2 Pályázati lehetőség nyílik az önkormányzatok, egészségügyi
intézmények, illetve közcélú feladatot ellátó intézmények számára régi
dögkutak és dögtemetők felújítására, illetve felszámolására, állati-hulladékkezelő
telepek fejlesztésére, egészségügyi hulladékgyűjtő rendszerek és berendezések
fejlesztésére, kórházi hulladékégetők fejlesztésére, valamint az építési
és bontási hulladékot kezelő és újrahasznosító üzemek kialakítására,
illetve az épületek azbesztvakolatainak ártalmatlanítására. KIOP 1.7 Megújuló energiatermelés infrastrukturális támogatására,
megújuló energiapiacra való belépésre, energiatermelő beruházások támogatása,
valamint lakossági megújuló energiaforrás hasznosítását célzó beruházások
támogatására, továbbá energiahatékonysági fejlesztések támogatására
nyújthatnak be pályázatot központi költségvetési szerv és intézményei,
helyi önkormányzati szerv és intézményei, közhasznú társaság, önkormányzati
többségi tulajdonú gazdasági társaságok, alapítványok, vállalkozások,
szövetségek (sport stb.), társulások. Regionális Operatív Program ROP 1.1 A program támogatja az üdülőkörzetekben és nemzeti
parkokban a turisztikai vonzerők fenntartható fejlődését, a turisztikai
kínálat bővítését, azok ismertségének elősegítését, továbbá, hogy ezek
a fejlesztések hozzájáruljanak a régiók közötti fejlettségbeli különbségek
csökkentéséhez. A fenti célok elérése érdekében a fejlesztendő helyszín
tulajdonosai, közhasznú szervezetek, alapítványok, közalapítványok,
egyházak, egyesületek, illetve önkormányzatok pályázhatnak: nemzeti
parkok fejlesztésére (100 millió és 1,5 milliárd forint között), világörökségi
helyszínek (250 millió és 1,5 milliárd forint között), múzeumok, valamint
egyedileg fejleszthető műemlékek látogatóbarát bemutathatóságának fejlesztésére
(50 és 300 millió forint között), kastélyok és várak turisztikai funkciókkal
való fejlesztésére (250 millió és 1,5 milliárd forint között), illetve
aktív turizmushoz kapcsolódó infrastrukturális beruházásokra (50 és
500 millió forint közötti értékben). ROP 1. 2 A program - amelyre gazdasági társaságok, helyi és
területi önkormányzatok, központi költségvetési szervek, közhasznú társaságok,
egyesületek, egyházak, alapítványok, közalapítványok, valamint jogi
személyiségű nonprofit szervezetek pályázhatnak - célja üdülőkörzetekben
és nemzeti parkok területén szálláshelyek és szolgáltatások fejlesztése,
új szálláshelyek létrehozása, valamint a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó
szolgáltatási háttér bővítése. ROP 2.1 Pályázni lehet a helyi és helyközi tömegközlekedési
szolgáltatás minőségének javítására, nehezen elérhető települések elzártságának
megszüntetésére, önkormányzati és állami utak kiépítésére; a turisztikai
vonzerőkhöz vezető utak kiépítésére, felújítására, valamint a települések
és azok részei közötti tömegközlekedési infrastruktúra és a hiányzó
közlekedési létesítmények kiépítésére. ROP 2.2 A program első célja a városok funkcióját vesztő, romló
településközpontjainak megújítása, munkahelyteremtő gazdasági tevékenységek
ösztönzése, valamint a hátrányos helyzetű csoportok által lakott településrészek
rehabilitációja. Cél továbbá a barnamezős területek (elhagyott laktanyák,
katonai objektumok, alig működő ipartelepek) újrahasznosítása, funkcióváltásuk
elősegítése a település szövetében való bekapcsolásuk a zöldmezős beruházások
területigényének csökkentése érdekében. ROP 2.3 A fenti célok elérésének érdekében támogatásban részesülnek
alapfokú oktatási épületek átfogó felújítására, korszerűsítésére, a
nevelés, oktatás tartalmi fejlesztéséhez szükséges eszközök, berendezések
beszerzésére, sajátos nevelési igényű gyerekek, diákok képzését biztosító
eszközök, berendezések, valamint informatikai berendezések, eszközök
beszerzésére benyújtott pályázatok. ROP 3.2 A program célja, hogy a közösség számára fontos, piaci
alapon nem megvalósuló, tevékenységeket valósítson meg. Cél az is, hogy
a nonprofit szektor helyi foglalkoztatási projektjei munkalehetőséget
biztosítsanak a tartósan állás nélkül maradtak számára. HM-ITP-18 A pályázat célja: informatikai rendszerek fejlesztésének és bevezetésének támogatása települési önkormányzatok és önkormányzati társulások számára az információs társadalom fejlődésének érdekében. Pályázati témalehetőségek:
A projektek nem fedhetik le az IHM más pályázataiban
meghirdetett/meghirdetendő célokat. Például önkormányzat hivatali működését
segítő megoldások, az online hivatali ügyintézést támogató rendszerek,
közösségi internet elérési helyek létrehozása. A pályázat keretében elnyerhető támogatás: pályázni egyszeri, vissza nem térítendő támogatásra lehet. Az elnyerhető támogatás maximum 30 millió forint. A kötelező önrész az elnyerni kívánt támogatás egyharmadával megegyező összeg. Határidők:
A pályázathoz kapcsolódó adatlapok letölthetőek az Informatikai és Hírközlési Minisztérium honlapjáról (www.ihm.hu) Balogh László országgyűlési képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke; Benkő Ferenc Tiszaladány polgármestere; Bor Imre ökormányzati képviselő, Paks; Dr. Boros Imre országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés tagja; Dr. Demszky Gábor Budapest főpolgármestere; Dióssy László Veszprém polgármestere; Fábián Zsolt önkormányzati képviselő, Gödöllő; Káli Sándor országgyűlési képviselő, Miskolc polgármestere; Molnár Árpád Balatonszabadi polgármestere, a Somogy Megyei Közgyűlés tagja; Dr. Sértő-Radics István Uszka polgármestere; Szabó Gyula országgyűlési képviselő, a Heves Megyei Közgyűlés tagja; Dr. Vég Beáta Mecseknádasd alpolgármestere. HELYETTESEK A delegáció vezetője: dr. Boros Imre, a Zalai Megyei Önkormányzat Közgyűlésének képviselője. KÉPVISELET Elérhetőség: Square Vergote, 5 B-1 200 Bruxelles www.b-m.hu: megjelent a BM Önkormányzati EU Információs honlapja A Belügyminisztérium új szolgáltatást indított a helyi
önkormányzatok számára az uniós csatlakozásra való felkészülésük segítése.
Miniszterelnöki Hivatal EU Pályázati Információs Központ
|
||
|
Tartalomjegyzék * tizennegyedik évfolyam, 1-2. szám * 2004. január-február Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |