Reményt keltő indítás volt...

A hazai falumegújítás múltja és jövője *

Ahhoz, hogy a mai értelemben vett falumegújítás igényét és motivációit pontosan értsük, érdemes egy rövid történelmi áttekintéssel kezdeni. A magyar településhálózat, az egyes települések története arra utal, hogy azok fejlődése többé-kevésbé mindig összekapcsolódott valamifajta állami beavatkozással. Gondoljunk csak azokra a különböző szabadságokra és kiváltságokra, amelyeket egyes uralkodók biztosítottak némely városok számára. És itt fontos hangsúlyozni, hogy városokról volt, van szó. A politikát mindig elsősorban a városok érdekelték és a juttatott jogok általában valamilyen érdemek elismeréséül szolgáltak.

A településhálózat fejlődésébe való, strukturális célzatú tudatos beavatkozásról talán akkor beszélhetünk először, amikor a monarchia kormányai az egységes Budapest fejlesztését fogalmazták meg prioritásként. A 19-20. század fordulóján a mai országterület infrastrukturális beruházásainak 40 százaléka koncentrálódott a fővárosra, miközben az ország lakosságának csak alig több mint egy hatoda élt ott. Ez persze jelentős feszültségeket gerjesztett, ami politikailag is megfogalmazódott. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület 1910-ben röpiratban fogalmazta meg a következőket: "Nemzeti érdek, hogy az a távolság, ami a város és a falu között gazdaságilag, jóléti és közegészség-ügyi intézményileg és műveltség tekintetében ma megvan, lehetőleg kiküszöböltessék, hogy ilyenképpen a falusi élet vonzóvá tétetvén, a lakosság kivándorlása, városokba özönlése lehetőleg mérsékeltessék, mert különben félő, hogy meggyengülnek, sőt elapadnak azok a források, melyekből a városok erőiket szívják és veszítenek azok a piacok, melyeken készítményeiket értékesítik.

* A SAVARIA Urbanisztikai Nyári Egyetemen 2004. augusztus 4-én elhangzott előadás rövidített változata. A teljes változat itt oldalon található.

Evégből szükségesnek tartjuk, hogy a vidéki népesség terhei könnyíttessenek s a teherviselés városban és falun arányban legyen a törvényhozás, a kormány és a közigazgatás által nyújtott előnyökkel és hátrányokkal." Ha volt is, vagy lett is volna szándék az akkori politikusok ban valóra váltani valamit ezekből a követelésekből, annak lehetőségét elmosta az első világháború, majd a Trianon okozta társadalmi és gazdasági katasztrófa. A falu a harmincas években került ismét - némileg - reflektorfénybe, köszönhetően az akkor kibontakozó népi és falukutató mozgalomnak.

Erőltetett iparosítás

A második világháborút követő földreform, az erőltetett iparosítás, majd a szövetkezetesítés alapvetően új helyzetet teremtett. A faluval kapcsolatos szocialista állami vagy inkább párpolitikát mindvégig egyfajta kettősség jellemezte. Ahogy Illés Iván fogalmazta meg: "Miközben a parasztságot mint termelőt tudatosan lehetetlenné tették, véglegesen kizsarolták, hogy bekényszerítsék az újonnan létesítendő termelőszövetkezetekbe, magának a falunak a civilizatorikus fejlődésében voltak határozott előrelépések." Nem részletezem most a falut érintő, valóban jelentős infrastrukturális és intézményi fejlesztéseket, de az okozott mentális pusztulást sem. Többnyire átéltük, vagy tapasztalatból ismerjük azokat.

Témánk szempontjából egy momentumot emelnék ki: a vázolt folyamat egyik súlyos következménye, a faluból a városba tartó tömeges népességáramlás indukálta - kényszerítette ki - a rendszer területfejlesztési politikájának kialakulását. Ennek eredménye lett a kormány és az Országgyűlés által 1971-ben elfogadott Településhálózat-fejlesztési Koncepció. Benne a települési hierarchiával és a sokat emlegetett és kárhoztatott szerepkör nélküli településekkel. (A dokumentum a legalsóbb fokú településeket "központi szerepkör nélküli" jelzővel definiálta.) Ezt a merev hierarchiarendszert a nyolcvanas években ugyan felülvizsgálták, de teljes egészében akkor még nem vesztette érvényét.

Ami a falvak problémáit alapvetően okozta ebben az időszakban, annak oka az volt, hogy az állami elosztási mechanizmust alapvetően a lakásépítés dominálta, mégpedig a házgyári technológia. Ez viszont a nagyvárosokba koncentrálódott. Ahol nem épült állami lakás, ott nem épült semmi. Állami támogatás hiányában egyes települések és vidékek teljesen ellátás nélkül maradtak és elnéptelenedtek. Ezekkel a gondokkal kell szembenéznünk ma még akkor is, ha a tendencia a nyolcvanas évek végétől változott: az állami lakásépítés radikális csökkenése kevésbé érintette a falut, ahol mindig is a magánerő volt túlsúlyban.

A helyzet súlyosságát érzékelték az akkori hatalmi szervek is. Az elemző anyagok megállapították, hogy a falvak fejlesztése az egész népgazdaság fejlesztésének szerves része, mégpedig olyanformán, hogy nem lehet különválasztani a falvak és a városok fejlesztését. Ebben jelentős feladatokat szántak részben a központi, a népgazdasági és a tanácsi szerveknek, másrészt építeni kívántak a fejlesztésben érdekelt falusi népesség sokirányú aktivitására. A kutatók érzékelték és a körülményeknek megfelelően jelezték is a falvakban tapasztalt anomáliákat, ám a politikai döntések csak az akkori egalitáriánus szemléletet tükrözik.

Új tendenciák:
a falumegújítás közelmúltja és jelene

A falvak sanyarú helyzetének kezelését illetően a módosulás a nyolcvanas évek végén kezdődött, összefüggésben nyilván a rendszerváltozást előkészítő hazai folyamatokkal. A Hazafias Népfront hozta nyilvánosságra 1989-ben az Országos Tervhivatal javaslatát a következő címmel: "Falufejlesztési (felújítási) programra van szükség". A tanulmány 15 év távlatából visszanézve is dicséretes a szerzőkre nézve és számos mai is érvényes gondolatot tartalmaz. Érdemes idézni a dokumentum helyzetértékelését: "A problémakör lényege abban foglalható össze, hogy a főbb társadalmi-gazdasági folyamatok, mint az iparosítás, a mezőgazdaság fejlődése, egyes térségek tartós gazdasági visszaesése, az urbanizáció, a településfejlesztés aránytalanságai, a népesedési folyamatok (.), a környezetvédelem hiányosságai (.), bizonyos mértékben a fejlődési folyamatok ellenőrizetlensége (.), a helyi társadalmak egyensúlyvesztése és értékzavara, az építészet és életstílus megváltozása nyomán a hagyományos vidék és falukép, a társadalmi együttélés kultúrája felbomlott. (.) "

A bevezető a tanulmány célját a következőkben fogalmazza meg:

" Jóllehet az ezzel (mármint a falvak felújításával - szerk.) kapcsolatos tevékenység jelentős mértékben megélénkült, ugyanakkor megállapítható, hogy e törekvések egymástól függetlenül, elszigetelve és csak részben tudták az e téren tapasztalható negatív, nemkívánatos, spontán tendenciákat mérsékelni. Ezért indokolttá vált, hogy - a kormányzati szervek támogatásával - egy olyan komplex falufejlesztési-falurekonstrukciós és közösségépítő mozgalom szélesedjen ki, amely integrálja az ez irányú kormányzati, szakmai elgondolásokat és törekvéseket, valamint fokozottan támaszkodik a lakosság helyi öntevékenységére, önszervező erejének ösztönzésére és kibontakoztatására. Mindezek alapján az Országos Tervhivatal egy integrált falufejlesztési (-felújítási) program beindítását és módszereinek kidolgozását szándékozik kezdeményezni az érintett kormányzati, társadalmi és politikai szervek, a Hazafias Népfront, a tanácsok és a bevonható különböző szakmai intézetek és egyesületek részvételével."

A falufelújítási javaslatból kiolvasható a nyugat-európai falumegújítási mozgalom szellemi hatása. A hangsúlyok eltolódása tükrözi az akkori hazai átalakulás kontextusát, amelyben társadalmi, politikai aspektusok voltak fontosabbak: a lokalitás erősítése a központi hatalommal, a civil szféráé az állammal, a helyi érdek az ágazatival szemben. Ettől függetlenül a javaslatnak óriási jelentősége lehetett volna a vidék, a falvak szempontjából, ha születik róla politikai döntés és történnek intézkedések.

Csongrád megyei
modellkísérlet

A dolgozat így sem maradt visszhangtalan, mert született részletes - és publikált - tanulmány két Csongrád megyei község, Rúzsa és Zsombó falufelújítási koncepcióinak, programjának elkészítésére és a végrehajtásuk feltételrendszerének kidolgozásra. Ezeket modellkísérletnek szánták egy szélesebb körű alkalmazás számára. De jött a rendszerváltozás és a tanulmány, úgy tűnik, feledésbe merült. Pontosabban úgy fogalmaznék, hogy a dokumentum konkrét javaslatai nem intézményesültek - a rendszerváltás egy részüket elévültté is tette -, de a gondolat egy másik ágon tovább élt.

Elsősorban a Savaria Nyári Egyetemnek, illetve az egyetemhez és Szombathelyhez is sok szállal kötődő Fazakas Péternek köszönhető, hogy a falumegújítás a kilencvenes években - még ha korlátozottan és főleg szakmai körökben is - a köztudatban megmaradt. Az egyetem ezekben az években sorozatban foglalkozott a falu kérdéseivel. A rendezvények mindegyike mögött valamilyen mértékben és minőségben ott volt Fazakas Péter, aki Vas megye főépítészeként szinte a falumegújítás magyar apostolának szerepét töltötte be. A személyes adottságokon és érdeklődésen túl persze kellett ehhez a megye határmenti fekvése és azok a burgenlandi kapcsolatok, amelyek építésére ezekben az években egyre több lehetőség nyílott. Ezeknek a bővülő politikai és szakmai kapcsolatoknak köszönhető, hogy itthon is ismertté vált a falumegújítás: az a mozgalom, amely Ausztriában akkor már többéves tapasztalattal és némi felmutatható eredménnyel rendelkezett.

A mozgalom hazai adaptálásának megértéséhez érdemes néhány mondattal kitérni annak történetére. A vidéki települések a huszadik század második felében Nyugat-Európában is gyökeres átalakuláson mentek keresztül, sok helyütt válságba is kerültek. Ennek hátterében jórészt a mezőgazdaság strukturális átalakulása állt, leegyszerűsítve: a gépesítés és a racionalizálás. Ez természetesen nem csak a mezőgazdasági termelést - és ezen keresztül a tájat - alakította át, hanem alapvetően érintette a falvak társadalmát. Radikálisan csökkent az agrárfoglalkoztatás, és mivel a helyi munkahelykínálat nem nőtt, megindult a munkaerő elvándorlása és növekvő mértékű ingázása. Ami persze előbb-utóbb az ellátó intézményrendszer térbeli átrendeződését is maga után vonta.

A folyamat a falvakat a társadalmi hatások mellett fizikailag és településképileg is súlyosan érintette. A mezőgazdasági épületek a termelési körülmények átalakulása miatt váltak kihasználatlanná, a lakásállomány állapotát pedig az elvándorlás és a népesség elöregedésének következményei rombolták. Hozzájárult ehhez a tulajdonviszonyok átrendeződése, valamint az ingatlanok értékének csökkenése. Mindez a falvak egyre szélesedő és mélyülő ökológiai, településépítészeti és társadalmi átalakulásához, mondhatni válságához vezetett. Zárójelben, de nem mellékesen jegyzem meg, hogy - mint látjuk - a vidék hazai átalakulásának folyamata nagyon hasonló az elmondottakhoz, még ha időben némileg másként alakult, vagy a háttérben eltérő mozgatóerők működtek is.

Ez a kihívás vezetett az Európai Vidékfejlesztési és Falumegújítási Mozgalom megalakulásához 1988-ban, azzal a céllal, hogy támogassa a települési önkormányzatok falumegújítási tevékenységét. Erről az utóbbi években több írás jelent meg, ezért csak emlékeztetőül idézem föl a mozgalom fő céljait: a vidéki lakosság szociális és kulturális identitásának erősítése, motiválása; a regionális különbségeket és az ökológiai szempontokat figyelembe vevő gazdaságfejlesztés és munkahelyteremtés; a falu és a táj kapcsolatának megőrzése; valamint a történeti épületállomány védelme, az új épületek környezetbe illesztése és hagyományőrző módon történő megépítése. A mozgalom éppoly komplex feladatnak tekinti a falvak revitalizációjára irányuló tevékenységet, mint amilyen összetettek azok a társadalmi, gazdasági, ökológiai, kulturális, műszaki-fizikai tényezők, amelyek a falvak korábban vázolt helyzetének kialakulásához vezettek.

Magyarország formálisan - az osztrák-magyar kormányközi területrendezési kapcsolatoknak köszönhetően - kezdetektől rész vesz a munkaközösség (közismert német rövidítésével: ARGE) tevékenységében. Sőt, az Európai Falumegújítási Díjat - amelynek köszönhető, hogy a hazai közvélemény egyáltalán hallhatott erről a fogalomról -, az 1989-ben Keszthelyen rendezett konferencia javaslatára alapították.

Európai falumegújítási díj

A pályázat alapján kétévenként kiosztandó díjat - illetve különdíjat és oklevelet - az elmúlt másfél évtizedben több magyar település is elnyerte: 1990-ben Györköny (Tolna megye), 1992-ben Szanticska (BAZ megye), 1994-ben Kapolcs és Vigánpetend (Veszprém megye), 1996-ban Pusztamérges (Csongrád megye) és Bük (Vas megye), 1998-ban Somogydöröcske (Somogy megye), 2000-ben Szalkszentmárton (Bács-Kiskun megye) és Szentgyörgyvölgy (Zala megye), 2002-ben Dunapataj (Bács-Kiskun megye) és Őriszentpéter (Vas megye).

A munkaközösség minden kiírásban meghatároz különböző kritériumokat és prioritásokat a pályázatok bírálati szempontjaként. De ami mindig közös alap: a komplex eszközökkel megcélzott társadalmi, gazdasági és kulturális falumegújítás érzékelhető eredményének bemutatása. A nevezés előkészítésében területi főépítészként évek óta különböző intenzitással részt veszek. Saját - talán esetleges - tapasztalatom az, hogy nagyítóval kell keresni azokat a településeket, amelyek produktuma megközelíti a kiírás követelményeit. Igen, kaptunk díjakat, még ha ezek esetenként különdíjak, vagy csak elismerő oklevelek is. De ha őszinték akarunk lenni magunkkal szemben - és a jövőnk érdekében erre szükség van -, akkor be kell vallanunk, hogy ez az elismerés az esetek többségében inkább csak bátorító gesztus, mint valódi teljesítmény díjazása.

Ezzel nem az említett települések érdemeit szeretném kisebbíteni. Azok a lehetőségekhez és a környezetükhöz képest valóban kiemelkedőt, vagy legalábbis többet tettek és értek el. Ám ha összehasonlítjuk eredményeiket az osztrák, vagy a bajor településekéivel, akkor látjuk a különbséget. De mindjárt hozzá kell tennem, hogy ez nem a településeken múlik elsősorban, hanem a falumegújítást meghatározó eszközrendszeren, az azt befolyásoló feltételeken. Röviden: az állam pénzügyi, jogi és logisztikai támogatásának elégtelenségén.

A falvak, a falumegújítás támogatása ott kezdődik - és ez még túl sokba sem kerül -, hogy animáljuk ezt a tevékenységet. Végül is ez a mozgalom lényege: útjára indítani, elterjeszteni és életben tartani egy eszmét. És itt kell visszatérnem Fazakas Péterre.

Amíg az állami szerepvállalás a falumegújítás terén kimerült a díjra történő kétévenkénti nevezésben, addig Vas megye főépítésze konferenciák és rendezvények sorozatával próbálta elültetni a gondolatot, fölkelteni az érdeklődést. Már 1989-ben megszervezte az első 'Falumegújulási és faluképvédelmi napot' Zsennyén. Ezt követően évente sor került a mozgalmat népszerűsítő rendezvényre. Először csak dunántúli kistelepüléseken, majd 1995-től az ország keleti felében is. A zsennyei esemény 10. évfordulóját Bükön ünnepelték a Magyar Falufejlesztési Találkozó keretében. Számos Vas megyei polgármester és szakember - több éven keresztül - konferenciasorozat keretében foglakozott a falvak fejlesztésének, rendezésének kérdéseivel. Nem véletlen tehát, hogy a munkaközösség magyar díjazottjai között dominálnak a nyugat-dunántúli települések. Fazakas Péter és tevékenysége a példa arra, hogy milyen módszerek alkalmazására lenne szükség - többek között - a falumegújítás eredményességéhez.

Ha már a személyes elkötelezettségről esett szó, nem tehetem meg, hogy ne említsem meg az ebben a témában szintén kiváló példát nyújtó Kemény Bertalan nevét. Ő a Falufejlesztési Társaság létrehozásával, a falugondnoki hálózat kiépítésével tett rengeteget a magyar falu érdekében.

Bármennyire eredményes volt is egyes területeken az említettek tevékenysége, nyilvánvaló, hogy néhány megszállott ember lelkes munkája nem pótolja a jogi és szervezeti intézmények súlyos hiányát. A falumegújítási mozgalom intézményesülését, beágyazódását a kilencvenes évek elején Magyarországon - talán paradox módon - éppen a rendszerváltozás késleltette, mindmáig.

Először is gyökeresen átalakult az önkormányzati rendszer. A települések a rájuk szakadt önállóságnak ugyan nagyon örültek, de kielégítő eszközök hiányában nemigen tudtak élni vele - legalábbis ami a fejlesztést illeti. Mert mi kell a komplex és eredményes falumegújításhoz: szakértelem, távlatos gondolkodás, jelentős önkormányzati tapasztalat és mindemellett sok pénz. A települések rendszerváltó politikai elitje ezekkel - sajnálatosan, de érthető módon - általában nem rendelkezett.

Másodszor: az újonnan kiépülő kormányzati struktúrában nem jött létre az a szervezet, amely a falumegújításhoz nélkülözhetetlen állami logisztikai támogatást biztosítani tudná. Az 1990-ben létrehozott Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium elvben alkalmas lett volna erre, hiszen több oda tartozó szakkérdésnek gazdája lett. Ám ott el voltunk foglalva a néhány évvel korábban szétzilált építésügy újjászervezésével, valamint a területfejlesztés jogi és intézményi megalapozásával, nem beszélve a természet- és környezetvédelem számos konfliktusáról.

Reményt keltő fejlemény volt, amikor az 1998-ban FVM-be került a területfejlesztési és építésügyi blokk. Ebben a minisztériumban együtt volt szinte minden, ami a komplex falumegújítás kérdéskörében kormányzati szintre tartozik - a településügy kivételével. Annál sajnálatosabb, hogy ebben a négyéves időszakban sem történt érdemi előrelépés ezen a téren. Az azonban megállapítható, hogy a kérdés kezelését, megoldását jelentősen hátráltatta a kompetenciák bizonytalansága. Más szóval: azt kellett először tisztázni, hogyan határolható el egymástól - és kapcsolható össze egyúttal - az agrárpolitika és a vidékfejlesztés, a vidékfejlesztés és a területfejlesztés, a vidékfejlesztés és a falufejlesztés vagy a falufejlesztés és a településfejlesztés. Mire a feladatok tisztázódtak és megfogalmazódtak, jött az újabb kormányváltás, és a kormányzati struktúra megint átalakult. A falumegújítás pedig - valódi kompetenciák és eszközök nélkül - a Belügyminisztérium reszortja lett.

Említést kell tennem még egy most formálódó kezdeményezésről, az EuroFalu programról. Amennyit tudok róla, ez céljait tekintve kissé hasonlít a falumegújítási mozgalomra és élvezi az FVM elvi egyetértését. Öt bihari település ez év tavaszán létrehozott egy közhasznú társaságot, többek közt a klasszikus mezőgazdasági tevékenység fejlesztésére, felnőttoktatásra, a lakosság életkörülményeinek javítására, a szociális ellátás erősítésére. A minisztérium támogatni kívánja tíz, hasonló mintaprogram indítását. Itt tartunk most.

A jövő feladatai

Kezdjük azzal a magától értődő megállapítással, hogy a falvak megújulása ugyan elsősorban az ott élők ügye és ennek elősegítése az azokat irányító önkormányzatok feladata, de egyúttal nemzeti érdek is. Ha pedig nemzeti érdek, akkor a kérdéssel kormányzati szinten is foglalkozni kell. Ehhez pedig mindenekelőtt meg kell nevezni a hatáskörrel rendelkező felelős szervezet.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kormányzaton belül egy olyan szervezetet kell létrehozni, amelynek kompetenciájába tartozik valamennyi, a falumegújítással összefüggő állami feladat kezdeményezése, a döntéselőkészítés és a koordinálás. Ezekhez sorolható többek közt a jogszabályi környezet megteremtése, a pénzügyi támogatások és egyéb intézkedések összehangolása, a kérdéskörben érintett közigazgatási szervezetek irányítása, a mozgalomnak és az önkormányzatoknak logisztikai támogatást nyújtó háttérintézmény megszervezése és működtetése, a falumegújítási tevékenység és a falvak megújulásának figyelemmel kísérése (monitoring) és intézkedési javaslatok készítése, valamint a nemzetközi kapcsolatok fenntartása.

A felsoroltakkal összefüggésbe hozható feladatok közül szeretnék kiemelni néhányat. Sürgős feladat a falumegújítás hazai irányelveinek - célrendszerének és feladatainak - kidolgozása a témakörrel foglalkozó nemzetközi és hazai dokumentumok adaptálásával. Miért lenne szükség egy ilyen, a kormány vagy még inkább az Országgyűlés által elfogadott dokumentumra? Elsősorban azért, mert a falvakat érintő pénzügyi támogatások és a mögöttük lévő fejlesztési célok még mindig szektorális vagy térségi szemléletet hordoznak. A falvak viszont települések, amelyekről tudjuk, hogy rendkívül bonyolult organizmusok, nagyon komplex és interaktív társadalmi-gazdasági viszonyokkal és az ezeket meghatározó, szintén összetett fizikai és természeti környezettel. Ebbe hatékonyan és eredményesen beavatkozni csak akkor lehet, ha világosan meghatározzuk azokat a prioritásokat, követelményeket és célterületeket, amelyeket nemzeti szempontból fontosnak tartunk. Ehhez a döntéshez lehet igazítani aztán a jogszabályi környezetet és a támogatások szinergikus rendszerét.

Ezzel elérkeztünk a jogalkotási feladatokhoz, amely teljesítése nélkül nemigen lehet ebben a témában sem tovább lépni. Több hiányt is pótolni kellene rövid időn belül. Mindenekelőtt szükség van egy települési vagy településügyi törvényre. Tudom, sokan vitatják ezt a szakmából is. A lassan három évtizedes településtervezői és igazgatási tapasztalatom alapján azonban úgy gondolom, számos probléma megoldásához hozzájárulna egy ilyen jogszabály. Igaz, van önkormányzati törvény, de az főleg azzal foglakozik, hogy hogyan működik a település, annak is elsősorban az irányító testülete.

De ha lakható és - hogy divatos kifejezést használjak - fenntartható településekben kívánunk élni, akkor annak a minimumát is meg kellene határozni, hogy mit kell tudnia, mit kell teljesítenie egy településnek. És itt nem csak mennyiségről, de minőségről is szó van. És meg kellene határozni azt is, hogy mivel kell foglalkoznia a testületnek, miről, milyen témában kell - a költségvetésen túl - döntéseket hoznia. Tudjuk persze, hogy a települések működésének, fenntartásának és fejlesztésének kérdéseiről számos jogszabály rendelkezik. Csak éppen az a keret hiányzik, amely ezeket a komplexitásnak megfelelően összerendezné egy cél érdekében.

Akik a kérdéssel foglalkoznak, számos példát tudnának arra fölhozni, milyen anomáliákat oldana meg ez a törvény. Az építési törvény közel hét éve elvárja - legalábbis indirekt módon - az önkormányzatoktól településfejlesztési koncepció készítését. A valóság viszont az, hogy ha készül is egy formailag annak nevezhető dokumentum, tartalmi szempontból gyakran a nullával egyenlő. Ennek háttérében a szakmai hiányokon túl ott van - és ez a másik probléma - a rövid távú érdekek és a hosszú távú gondolko dás konfliktusa . Jogos tehát a kérdés és az aggály: lehet-e feladatokat és eszközöket bízni olyan önkormányzatokra, testületekre, amelyek semmilyen jövőképpel nem rendelkeznek. Ám ezt a jövőképet csak akkor lehet számon kérni, ha annak tartalmát, formáját és egyáltalán készítésének kötelezettségét törvény írja elő számukra.

Ha egy ilyen kerettörvény rendelkezésre áll, akkor kell és lehet megalkotni azt a falumegújítási jogszabályt - mondjuk kormányrendeletet -, amely az erre a tevékenységre vonatkoztatva specializálja és kiegészíti az általános rendelkezéseket. Ez tartalmazhatná a falumegújítás fogalmának és célrendszerének meghatározását, a hatálya alá tartozó térség- és településtípusok, jogi és természetes személyek körének megállapítását, az önkormányzatok és az állam feladatainak megállapítását, az irányelvek rögzítését, a falumegújítás tevékenységi típusainak és területeinek definiálását, a falumegújítás folyamatának, fázisainak szabályozását, a támogatási feltételek, követelmények és ezek pénzügyi forrásainak meghatározását, az ellenőrzés és visszacsatolás (monito-ring) szabályozását, illetve rögzíthetné a falumegújítási tevékenység elismerési formáit, és a díjalapítást.

Beszélnünk kell még a falumegújítás intézményrendszeréről. Egy felelős kormányzati szerv megnevezésének, létrehozásának szükségességéről volt már szó. Az valószínűsíthető, hogy ennek valamilyen formában kell legyenek területi szervezeti egységei is, legalább regionális szinten. Ám a nyugat-európai tapasztalatok - és az eddigi hazai viszonylagos eredménytelenség - arra mutatnak rá, hogy ez önmagában kevés. Az önkormányzatoknak ugyanis nem csak - sőt, elsősorban nem - államigazgatási irányításra, hanem segítségre van szüksége. A pénz mellett metodikai, szakmai, logisztikai támogatásra. Tudjuk, hogy az igazgatási rendszer erre képtelen. Létre kell hozni tehát egy olyan háttérintézményt - akár nem-kormányzati, közhasznú szervezetet - ilyen az ARGE is - amely elvégzi ezt a munkát. Előállítja azt a tudás- és információs anyagot, szükség esetén biztosítja azt a szakemberállományt, amelyek rendelkezésre bocsátásával az önkormányzatok el tudják látni falumegújítási feladataikat. Úgy gondolom, ez lenne az első lépés, amire most szükség lenne. Ennek keretei között kellene többek között előkészíteni a falumegújítás hazai követelményrendszerét; kidolgozni a falumegújítás politikai és szakmai irányelveit, valamint a folyamat előkészítésének, lebonyolításának metodikáját. El kellene végezni azokat a településtudományi típusú kutatásokat, amelyek az előbbieket megalapozzák, elemezni kellene a falvakban zajló - a falumegújítást közvetlenül érintő - társadalmi és gazdasági folyamatokat; értékelni a különböző ágazatok idevágó koncepcióit és intézkedéseit; figyelemmel kísérni az ezen a téren keletkező nemzetközi tapasztalatokat és adaptálni az ott megjelenő dokumentumokat; működtetni a falumegújítás információs rendszerét, kiemelten az önkormányzatok irányában valamint szakmailag előkészíteni a témához kapcsolódó kormányzati döntéseket.

Keresztes Sándor
területi főépítész