A magyarországi régiók kiegyensúlyozott területi fejlődését célzó regionális operatív program pályázati kiírásaira és a központi programokra mintegy 107 milliárd forint összegű támogatás áll rendelkezésre 2004- 2006 között. Tavaly 1379 pályázatot nyújtottak be az önkormányzatok, intézmények és szervezetek. A formai és jogosultsági értékelés után 757 pályázatot fogadtak be a régiók. Az elbírálás és a nyertesekkel a szerződések megkötése folyamatos.

Célzott célok

Nagy az érdeklődés a regionális operatív program iránt

A regionális operatív program (rop) iránti érdeklődést mutatja, hogy rendkívül nagy számban érkeztek pályázatok, így több kiírást fel kellett függeszteni. Tavaly november 5-e óta nem lehet jelentkezni a turisztikai vonzerők fejlesztésére, a hátrányos helyzetű régiók és kistérségek elérhetőségének javítására, a városi területek rehabilitációjára, az óvodai és alapfokú oktatási-nevelési intézmények infrastrukturális fejlesztésére. A turisztikai fogadóképesség javítására kiírt pályázat határideje júniusban lejárt.

A pályázatok jelentős része kisebb, javítható, formai jellegű hiányossággal került a rop döntés-előkészítő bizottsága, majd az irányító hatóság elé. E pályázatok elbírálása folyamán az irányító hatóság alapvetően a pályázat egészének minőségét helyezte előtérbe. Nem zárta ki a folyamatból a jó minőségű, régiójában elfogadott, támogatott, de a kisebb hibák miatt kötelező formai javításokra szoruló pályázatokat. A lehető legnagyobb rugalmasságot igyekezett tanúsítani a jó pályázatok, elképzelések támogatása érdekében, ennek ára viszont az volt, hogy a sok hiánypótlás a folyamat időbeni elhúzódását eredményezte. Ezért alakult ki jelentős különbség a befogadott és a szerződött pályázatok száma között.

Az idén március 2-ától felfüggesztették a helyi foglalkoztatási kezdeményezések támogatását segítő intézkedést is. A felsőoktatási intézmények és helyi szereplők együttműködésének erősítése elnevezésű pályázati ablak nyitott, így erre folyamatosan be lehet adni a pályázatokat.

A pályázatok elbírálása várhatóan hamarosan abba a fázisba kerül, amikor láthatóvá válik: mekkora a beadott pályázatok összes támogatási igénye, mennyi a még rendelkezésre álló keret, illetve milyen belső forrásátcsoportosítás lehetséges. A felfüggesztett pályázatok újbóli kiírása attól függ, hogy a jelenlegi beadott és támogatásra javasolt pályázatok mennyi forrást kötnek le a régiós keretekből.

A területi különbségek mérséklése

A regionális operatív program átfogó célja a régiók belső erőforrásainak fenntartható hasznosítása és a hozzájárulás a területi fejlettségbeli különbségek mérsékléséhez. Ezt a célt a program megvalósítása során úgy kell elérni, hogy a fejlesztési pénzeszközök 75 százalékát a négy legkevésbé fejlett régióban - Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl - kell felhasználni. A programot az EU strukturális alapjai közül az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), illetve az Európai Szociális Alap (ESZA) támogatja. A magyar költségvetés társfinanszírozása 25 százalékos.

A rop első nyertes pályázója a Pécs/Sopianae Örökség Kht., amely "Pécs világöröksége, turisztikai vonzerő fejlesztése" című pályázatával 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap. A támogatást nyert el többek között a Hortobágyi Nemzeti Park a Pásztormúzeum fejlesztéséhez, Esztergom önkormányzata a belváros megújításához, Balatonfüred a reformkori városközpont megújításához és Halászi község a szigetközi kerékpárút megépítéséhez. A legnépszerűbb kiírás egyértelműen az oktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése volt, az erre a célra elnyert támogatásról többek között Ceglédbercel, Örkény, Dombóvár, Gyomaendrőd, Mezőcsát és Boldva már aláírta a szerződést. Városrehabilitációra egyebek mellett Marcali, Hajdúnánás, Tiszavasvári és Püspökladány nyert el uniós forrást. A hátrányos helyzetű térségek elérhetőségének javítása elnevezésű kiírás nyertesei négy- és ötszámjegyű utak felújításához, a települések megközelíthetőségét javító útfejlesztésekhez, hiányzó útszakaszok megépítéséhez és ipari területekhez vezető utak építéséhez kapnak támogatást.

Elindultak
a központi programok

Tavaly novemberében elindultak a rop központi programjai is. A területfejlesztésben érintett intézmények, valamint a civil szereplők kapacitásépítése elnevezésű intézkedés célja akkreditált képzési programok, tanfolyamok megvalósítása. A képzések között kiemelten szerepelnek a regionális fejlesztéshez, az uniós támogatások felhasználásához, a közszféra jobb működéséhez, a horizontális témákhoz, illetve a projekt-menedzsmenthez kapcsolódó ismeretek elsajátítására vonatkozó programok. A projekt támogatási összege 2 milliárd forint.

A 700 millió forint összegű Régióspecifikus szakmai képzések támogatása című intézkedés első komponense a regionális munkaerőpiaci kereslet és kínálat közötti összhang erősítését célozza meg.

A helyi közigazgatás korszerűsítése és kapacitásépítése képzési programok, tanácsadás és infrastrukturális fejlesztések révén című intézkedés keretében az Európai Unió és a magyar kormány együttesen 3,3 milliárd forintot biztosít az elkövetkező három évben az ügyfélközpontú, hatékonyan működő, az európai közigazgatási térbe illeszkedő, az uniós forrásokat hatékonyan felhasználni képes magyar közigazgatási rendszer megerősítéséhez. Az összegből mintegy 2,7 milliárd forint az EU-támogatás, amelyet 2007. december 31-éig használhat fel közigazgatásunk. A kormány 0,66 milliárd forintot biztosít a programhoz.

Keresik
a további támogatási
lehetőségeket

Tekintettel a pályázati ablakok rendkívüli népszerűségére és a beérkezett munkák nagy számára, várhatóan 2005 őszére a leszerződött pályázatok a rendelkezésre álló hároméves teljes keretet lekötik majd. Az irányító hatóság folyamatosan keresi annak lehetőségét, hogy a szakmailag támogatható, de forráshiány miatt tartaléklistára került pályázatok finanszírozása milyen egyéb forrásból oldható meg.

A 2006-ig tartó program pénzeszközeit a pályázóknak a szerződéskötéstől számított két éven belül kell felhasználniuk - ennyi ugyanis a projektek maximális megvalósítási és pénzügyi elszámolási ideje. Azok a pályázók tehát, akikkel 2005-ben köttetik szerződés, 2007-ig használhatják fel a támogatást, a 2006-ban szerződők pedig 2008-ig. Így a rendelkezésre álló teljes forrást Magyarország fel tudja használni.

Prioritás

Intézkedés

Regisztrált pályázatok

Befogadott pályázatok

A meghirdetésekor
rendelkezésre álló keret (Ft)

db

Igényelt támogatás (Ft)

db

Igényelt támogatás (Ft)

1. Turisztikai
potenciál erősítése
a régiókban

1. Turisztikai vonzerők
fejlesztése

139

62 613 889 037 Ft

83

36 947 300 343 Ft

19 620 300 000 Ft

2. Turisztikai fogadóképesség javítása

129

9 754 884 707 Ft

73

5 359 842 358 Ft

8 025 900 000 Ft

1. Prioritás összesen:

268

72 368 773 744 Ft

156

42 307 142 701 Ft

27 646 200 000 Ft

2. Térségi infrastruktúra
és települési
környezet fejlesztése

1. Hátrányos helyzetű régiók
és kistérségek
elérhetőségének javítása

162

48 003 615 037 Ft

111

36 796 602 445 Ft

28 512 700 000 Ft

2. Városi területek
rehabilitációja

74

52 984 172 216 Ft

50

33 707 755 726 Ft

21 267 000 000 Ft

3. Óvodai és alapfokú nevelési -oktatási intézmények
infrastrukturális fejlesztése

638

77 361 760 579 Ft

339

40 574 066 413 Ft

12 247 800 000 Ft

2. Prioritás összesen:

874

178 349 547 832 Ft

500

111 078 424 584 Ft

62 027 500 000 Ft

3. A humánerőforrás -fejlesztés regionális dimenziójának
erősítése

1. A helyi közigazgatás
és a civil szervezetek
kapacitásépítése

Központi

Központi

6 869 200 000 Ft

2. A helyi foglalkoztatási kezdeményezések támogatása

177

15 546 979 636 Ft

78

6 025 930 791 Ft

4 846 600 000 Ft

3. Felsőoktatási intézmények és helyi
s zereplők együttműködésének erősítése

60

3 052 150 332 Ft

23

1 250 351 054 Ft

2 876 600 000 Ft

4. Régió-specifikus szakmai képzések
támogatása

Központi

Központi

2 876 600 000 Ft

3. Prioritás összesen:

237

18 599 129 968 Ft

101

7 276 281 845 Ft

17 469 000 000 Ft

ROP összesen:

1379

269 317 451 544 Ft

757

160 661 849 130 Ft

107 142 700 000 Ft

 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenötödik évfolyam, 3. szám * 2005. március
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.