Kistérség plusz program. Növekvő esélyeket ígért Lamperth Mónika belügyminiszter a 48 leghátrányosabb helyzetű kistérség polgármestereinek. A kistérségek ugyanis - az önkormányzatok számához képest - kevesebb forrást kapnak, emellett az itt működő gazdálkodó szervezetek kevésbé sikeresek az uniós támogatások megszerzésében.
A Belügyminisztérium kidolgozta a "Kistérség plusz" programját, amely a napokban indul, s konkrét, közvetlen segítséget jelent számukra. A szolgáltatást a BM Önkormányzati EU Információs Központja biztosítja.
A program lényege a következő: ha a kistérségek kellő időben értesülnek a várható pályázati lehetőségekről, ha segítséget kapnak, hogy megfeleljenek a tartalmi és formai követelményeknek, ha forrásokhoz jutnak saját forrásaik kiegészítéséhez, információt kapnak a jogalkalmazásban, közbeszerzési kötelezettségeik teljesítése során, a hatósági engedélyek beszerzésénél és hitellehetőségek felkutatásánál, pályázási esélyeik jelentősen megnövekedhetnek, és felzárkózásuk felgyorsulhat.
Az EU információs központ figyeli a pályázatokat, segítséget nyújt a pályázati formanyomtatványok kitöltésében, valamint az európai uniós fejlesztési pályázatokhoz szükséges önkormányzati saját forrás kiegészítésére vonatkozó igénylések elkészítésében. Segít a jogértelmezésben, a hatósági engedélyek beszerzésében, tájékoztatást nyújt a hitellehetőségekről, pályázati információs fórumokat, konzultációkat szervez, kezeli a problémás kérdéseket, javaslatokat a projektek előkészítése és végrehajtása során. Emellett népszerűsíti a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben megvalósuló sikeres projekteket és tájékoztatja a helyi vállalkozásokat a számukra elérhető forrásokról.
A szolgáltatások igénybevételére mind a 48 érintett kistérség térítésmentesen jogosult, melyeket a központ folyamatosan biztosít számukra. A kistérségek tájékoztató anyagokat és egy adatlapot kaptak, melynek visszaküldése jogosítja őket a szolgáltatás igénybevételére. A további szolgáltatásokat a kistérségek által kijelölt kontaktszemélyeken keresztül közvetlenül, a kistérségek képviselőinek egyedi igényeit is figyelembe véve teljesítik. |
|
Európai önkormányzati tapasztalatok. Júniusban rendezték meg a 3. Nemzetközi Helyi Önkormányzati Konferenciát a görögországi Trikalában, A helyi önkormányzatok és szerveik tevékenysége a helyi fejlesztés és vállalkozás tekintetében - a "helyi növekedés" kihívásai témakörben. A konferenciát a Stratégiai Tervezés Európai Szervezete rendezte, melynek célja, hogy az egyes uniós tagállamok gyakorlati megoldásainak bemutatásával, a bevált módszerek, tapasztalatok átadásával egy olyan Európa jöjjön létre, amely stabil, erős és helyi szinten is megfelelően koordinált.
A résztvevők megismerhették a helyi vállalkozásfejlesztés görögországi módszereit, az Interreg és Leader közösségi kezdeményezésekből megvalósított és tervezett beruházásokat, valamint előadások hangzottak el Ciprus, Málta, Írország és Magyarország helyi önkormányzati gyakorlatáról is. A résztvevők összegzésként megállapították, hogy a "helyi növekedés" kihívásainak való megfelelés érdekében a decentralizációt tovább kell erősíteni, valamint a helyi önkormányzatoknak minőségi szolgáltatások biztosításával kell szolgálniuk a lakosság érdekeit. |
|
Alku a jogosítványról. Nem sikerült megállapodásra jutniuk a tagállamoknak második olvasatban a gépjárművezetői engedélyek egységesítéséről a közlekedési miniszterek tanácsának ülésén. Öt tagállam ellenezte a tervezett megállapodást, s ez elég volt a blokkoló kisebbséghez. Az uniós jogosítvány egy hitelkártya méretű plasztiklapocska lenne, digitális fényképpel és mikrocsippel ellátva. Utóbbi nemcsak a tulajdonos személyi adatait tartalmazná a hamisítás veszélyétől védve, de múltbeli közlekedési magatartásáról is információkkal szolgálna. A legfontosabb vonása azonban az lenne, hogy egységesítené a huszonöt tagállamban jelenleg érvényes 110-féle különböző okmányt. |
Uniós vidékfejlesztési irányelvek. Az Európai Bizottság 2005. július 5-én elfogadta a Vidékfejlesztési Stratégiai Irányelveket (Strategic Guideline for Rural Development). A jövőbeni vidékfejlesztési politika (2007-2013) három fő területre fókuszál, a versenyképesség növelésére, a környezet és vidék kapcsolatára, illetve a vidéki életminőség javítására. A tagállamok nemzeti vidékfejlesztési stratégiájukat hat közösségi stratégiai irányelv alapján készítik el. Segítik azonosítani azokat a területeket, ahol a vidékfejlesztésre szánt uniós támogatás felhasználása - EU szinten - a legnagyobb hozzáadott értéket teremti elő, kapcsolódnak a fő EU-prioritásokhoz, célkitűzésekhez és konzisztensek más EU-politikákkal, különösképpen a kohéziós, illetve a környezetvédelmi politikákkal. |
|
Otthonunk az unió
Otthonunk az Európai Unió címmel nemzetközi gyermekrajzpályázatot hirdetett Földes nagyközség képviselő-testülete az EU-hoz tartozó országok iskoláskorú gyermekei részére.
A pályázaton az Európai Unióhoz tartozó országok iskoláskorú gyermekei három korcsoportban vehetnek részt.
I.: 6- 10 éves, II.: 11- 14 éves, III.: 15- 18 éves korig.
A rajz bármilyen papíron, táblán beküldhető, mérete maximálisan A/3-as (42 cm × 30 cm) lehet. Technika tetszőlegesen választható. Minden rajzot paszpartúrával ellátva, kiállításra kész állapotban kell beküldeni. Kitöltött jelentkezési lapot, illetve pályázati listát mellékelni kell minden pályázati csomaghoz, amelynek tartalmaznia kell a pályázati rajzok számát, címét, a pályázók nevét, korát, nemét. Egy személy csak egy rajzzal pályázhat. A beküldött rajzok a kiírók tulajdonát képezik, a pályázók nem kapják vissza azokat.
Beadási határidő: 2005. október 21. (péntek)
Eredményhirdetés: 2005. november 22-én, Hajdú-Bihar Megye Napján.
Az elbírálás október végéig megtörténik. A nyerteseket levélben értesítjük, illetve a díjazottak neve olvasható lesz az interneten, a www.foldes.hu honlapon. A munkákat alkotóművészekből és térségünk közismert közéleti személyiségeiből álló független zsűri bírálja el.
Díjak: korcsoportonként I.-II.-III. díj. A díjakat és a különdíjakat elnyerő gyermekek értékes tárgyjutalomban részesülnek.
A pályázatokat a következő címre várják:
FÖLDES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA, 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5.(Hungary)
Bővebb felvilágosítás kérhető: Tel/fax: (+36-54) 531-000,
(+36-54) 531-001, E-mail: fsph@axelero.hu
A borítékra kérjük ráírni a jeligét:
"UNIÓS RAJZPÁLYÁZAT II." |
Pályázat előkészítő alap. Az első pályázat előkészítő alap (pea) - melynek célja színvonalas uniós projektek teljes körű előkészítése volt - felhívására közel 3000 pályázat érkezett. Az alap nem anyagi, hanem szakmai, szakértői segítségnyújtással támogatta a projektek sikeres elkészítését annak érdekében, hogy 2004 januárjától szakmailag kidolgozott, színvonalas, kész pályázatok álljanak rendelkezésre. A program megvalósítására összesen 27 millió eurót költhettek, kezdeményezettjei főleg önkormányzatok és nonprofit szervezetek lehettek.
Az első pea tapasztalatai és eredményei figyelembevételével 2004-ben folytatódott a projektelőkészítő tevékenység. A PEA II. koordinációjáért a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal (MTRFH) felelős, a feladatok jelentős része azonban regionális szinten, a regionális fejlesztési tanácsok hatáskörében találhatók. A támogatásból önkormányzatok, önkormányzati társulások, kistérségi önkormányzati társulások, kistérségi területfejlesztési tanácsok, önkormányzati többségi tulajdonban lévő közszolgáltatást végző gazdasági társaságok, költségvetési szervek, köztestületek és civil szervezetek projektjei támogathatóak.
Az alap pályázatainak lezárását követően az MTRFH támogatási szerződéseket kötött az érintett regionális fejlesztési tanácsokkal a támogatás felhasználásáról (az egyes régiók nyertesei és projektjeik az adott régió honlapján megtalálhatóak). A régiókban megkezdődtek a projekt-előkészítéssel kapcsolatos tevékenységek, melynek segítségével a pályázók nagyobb eséllyel indulnak a 2007- 2013 közötti költségvetési periódusban megnyíló fejlesztési források fogadására. |
Fejlődő infrastruktúra. A 2007- 2013 közötti költségvetési periódusban a Magyarország által lehívható - a Strukturális Alapokból, illetve a Kohéziós Alapból származó - források meghétszereződnek. A hazai társfinanszírozással együtt előreláthatólag mintegy 8000 milliárd forint várható, ami nagy kihívás elé állítja mind a központi költségvetést, mind pedig a leendő pályázókat. Különösen igaz ez az állítás annak fényében, hogy a jelenleg egyeztetés alatt álló kohéziós rendelet-tervezetek a források felhasználását szorosabb határidőkhöz és szigorúbb feltételekhez kötnék.
Az uniós források eredményes felhasználása tekintetében kiemelkedő jelentőséggel bír a 2007- 2013 között megvalósítandó nagyprojektek - infrastrukturális beruházások - megfelelő előkészítése annak érdekében, hogy a tervezési időszak kezdetétől legyen lehetőség az uniós források lehívására. A tervezőmunkához szükséges fedezetet a 2005- 2006. évi költségvetés tartalmazza 27 milliárd forint értékben.
A projekt-előkészítés prioritásként való kezelése jegyében született meg az uniós támogatásra számot tartó, a 2007. évi kezdésre ütemezett nagyprojektek előkészítésének költségvetési támogatásáról szóló kormányhatározat, amely tartalmazza többek között az előkészítési támogatásban részesülő környezetvédelmi, közlekedési fejlesztések és a budapesti nagyprojektek körét, illetve e projektekre vonatkozó támogatások összegét. A határozat 3. pontja szerint a kormány emellett felhatalmazta az európai ügyekért felelős tárca nélküli minisztert, hogy támogatási szerződéseket kössön a kedvezményezettekkel a projekt-előkészítési feladatok végrehajtására. A nagyprojektekről a Nemzeti Fejlesztési Hivatal honlapja (www.nfh.hu) ad bővebb tájékoztatást.
(Híreinket a Belügyminisztérium EU Információs Központjának anyagaiból állítottuk össze.) |
|