Lamperth Mónika belügyminiszter előadásában hangsúlyozta, hogy a településektől több feladatot a kistérségekbe telepítene, közoktatási, egészségügyi és szociális feladatokat is átadna. "Nem az önkormányzatok száma az, amit meg kell kérdőjelezni, hanem az, hogy a feladatokat és a hatásköröket hogyan, hova, milyen felhatalmazással rendelje a jogalkotó" - jelentette ki a miniszter.
A következő évtizednek a vidékről kell szólnia, mert a kistelepülések olyan gondokkal küszködnek, ami már nem tartható tovább - mondta a konferencián Nagy Sándor. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára arra is felhívta a figyelmet, hogy "a vidék nem azonos az agráriummal", és, mint mondta, cél az is, hogy a vidékpolitikát a nemzetpolitika szintjére emeljék és kikerüljön a pártpolitikai csatározásokból.
Az Országgyűlés az 1990. évi első helyhatósági választások napját az 57/2000. számú (VI.16.) OGY-határozatban a Helyi Önkormányzatok Napjává nyilvánította. Az Országgyűlés határozatában felhívta az önkormányzatokat, az érdekképviseleti, szakmai szervezeteket és felkérte a polgárokat, hogy a szeptember 30-ai emléknapon közösen, méltó keretek között emlékezzenek meg a demokratikus jogállam kiépülésének e meghatározó, jeles eseményéről.
Az Országos Önkormányzati Szakmai Konferencia házigazdája, az OTP Bank hagyományosan az önkormányzatok bankja, számlavezetője és finanszírozója. A legnagyobb hazai hitelintézet és a helyhatóságok együttműködésének eredményességét jelzi, hogy - bár a piaci verseny az önkormányzati ügyfélkör megnyeréséért rendkívül kiélezett - 2005-ben az önkormányzatok több mint 74 százaléka, a 3187 önkormányzatból 2370 helyhatóság az OTP Banknál vezeti számláját.

A bank által kezelt betétek és hitelek volumenét összevetve a teljes bankszféra önkormányzati betét- és hitelállományával az OTP Bank részesedése 2005. június 30-án 61,6 százalék, illetve 52,5 százalékos volt. A legpontosabb képet a bank önkormányzati piacon betöltött szerepéről akkor kapjuk, ha az önkormányzatok és intézményeik költségvetési összegét veszszük alapul. Ennek alapján az OTP Bank piaci részesedése 80 százalék feletti. A banknál kezelt önkormányzati pénzállomány 2005. első félév végi öszszege 106,1 milliárd forint volt. A bank önkormányzati hitelállományának mértéke - elsősorban a fejlesztési hitelek volumen-növekedéséből adódóan - 104,5 milliárd forint volt. Ez a változás az önkormányzati beruházási kedv örvendetes növekedését jelzi.

2005-ben az önkormányzati ügyfelek 48,2 ezer betétjellegű és több mint 2500 hitelszámláját vezeti a bank. Az önkormányzati hitelállomány 99,98 százaléka a "problémamentes" kategóriába tartozik. Ez az adat is bizonyítja, hogy az önkormányzatok kiemelten jó és felelősségteljes üzleti partnerek.
Az év folyamán igényelt önkormányzati beruházási hitelek túlnyomó részét a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Sikeres Magyarországért Önkormányzati Infrastruktúra Fejlesztési Hitelprogram elnevezésű, refinanszírozott hitelprogramja keretében vették fel az önkormányzatok.
A program kedvező feltételeket kínál: a fizetendő kamat jelenleg 6 százalék alatti (maximum 3 havi EURIBOR+3,5%), az árfolyamkockázat kiküszöbölésére az MFB pedig árfolyamgaranciát vállal. A hitelek futamideje akár 20 év is lehet. A Sikeres Magyarországért hitelprogram lehetővé teszi az alap- és kötelező feladatok ellátásának finanszírozását, az infrastrukturális beruházások megvalósításához, a közoktatási intézmények rekonstrukciójához, a közművelődési feladatok ellátásához hitel igénylését. Ugyanakkor arra is lehetőség van, hogy a Panel Plusz Hitelprogram kapcsán pályázatból elnyerhető támogatásokhoz kiegészítő forrást, a pályázatot nem érintő esetekben pedig kedvezményes kamatozású hitelt vegyenek igénybe az önkormányzatok. A Sikeres Magyarországért program eredetileg 60 milliárd forintos keretét a Panel Plusz program megvalósításához 20 milliárd forinttal, majd a teljes keretet további 55 milliárd forinttal növelték, összesen 135 milliárd forintra. A többletből 25 milliárd forint - új célként - az egészségügyi intézmények fejlesztését, a kistérségi járóbeteg-ellátás javítását, valamint mentőállomások létesítését és rekonstrukcióját szolgálja.
Mint ismeretes, az uniós támogatásokat elsősorban kistérségi projektekhez lehet megpályázni. A kistérségen belüli kapcsolatok kihasználása gazdasági előnyökkel jár. Az összefogással könynyebben előteremthetők a szükséges saját források, a szolgáltatások összevonásával lehetővé válik gazdaságosan üzemeltethető beruházások megvalósítása. A települések többcélú kistérségi társulásáról szóló törvény megalkotásával és a kapcsolódó más jogszabályok egyidejű módosításával az ország csaknem valamennyi kistérségében megalakult a többcélú kistérségi társulás. Az új társulások önálló munkaszervezetet, valamint intézményeket hozhatnak létre, önálló bankszámlával rendelkezhetnek, illetve hitelt vehetnek fel. Az új szabályozással elhárult az akadály a társulások önálló pályázati részvétele elől.
Az OTP Bank komplex szolgáltatást nyújt az uniós támogatásokra pályázó társulások és az önkormányzatok számára.
A bank kialakította az uniós támogatások finanszírozását koordináló referensi hálózatát. A felkészült szakemberek ingyenes tanácsadást nyújtanak az uniós finanszírozási lehetőségekkel kapcsolatban.
A bankcsoport tulajdonosi közreműködésével jött létre az OTP Hungaro-Projekt Kft., amelynek feladata, hogy tájékoztasson a pályázati lehetőségekről, és segítséget nyújtson a pályázatok összeállításához. A vállalkozás a bank által akkreditált tanácsadó cégekből álló országos - valamennyi operatív programra és a Kohéziós Alapra is kiterjedő - hálózatot irányít.
Az OTP Bank az EU-projektek megvalósításának valamennyi fázisához, így a pályázati lehetőségek felismeréséhez, a pályázati anyag elkészítéséhez, a projektekhez szükséges önerő biztosításához, a támogatási öszszeg előfinanszírozásához egyaránt hatékony megoldásokat kínál.
N. E.