Az ítélet jogerős

Kizárólag kötelességszegés

Az elsőfokú ítélet után úgy tűnik, hogy a dolgok a helyükre kerültek: Kovács Sándornét 300 ezer forint pénzbüntetés befizetésére kötelezte a bírói tanács. A tanácsvezető az ügy kapcsán a sásdi jegyző felelősségét hangsúlyozta megjegyezve, hogy az ügyészség ellene nem emelt vádat. A megyei bíróság Peti Lőrinc másodrendű vádlottal szemben súlyosbított, az elsőfokon hozott ítéletet egy év 2 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre változtatta, mellékbüntetésként 3 millió forint pénzbüntetésre kötelezte. Az ítélet jogerős.

A Baranya Megyei Bíróság dr. Mészár Róza vezette büntető tanácsa másodfokon tárgyalta Kovács Magdolna és bűntársa, Peti Lőrinc büntetőügyét. Korábban elsőfokon egy év börtönbüntetésre ítélték Sásd volt polgármesterét, amelynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették. Az indoklásban jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és hanyag kezelés vétsége szerepelt.

Peti Lőrinc másodrendű vádlottat jelentős kárt okozó csalás, folytatólagosan, jelentős mértékben elkövetett sikkasztás bűntettében és számviteli fegyelem megsértésének vétségében találta bűnösnek a városi bíróság, ezért - négyszáz napi tétel - pénzbüntetésre ítélték.

Az elsőfokú ítélet kihirdetése után az ügyész súlyosbításért, a vádlottak felmentésért/enyhítésért fellebbeztek. Mészár Róza büntető tanácsa - az előzményekhez képest meglepő - jogerős ítéletet hirdetett: az elsőfokú ítélet után úgy tűnik, hogy a dolgok a helyükre kerültek: Kovács Sándornét 300 ezer forint pénzbüntetés befizetésére kötelezte a bírói tanács. Indoklás szerint az elsőrendű vádlottat kizárólag kötelességszegésben találta bűnösnek. Emellett figyelembe vették a vádlott eddigi példás magatartását is. A tanácsvezető az ügy kapcsán a sásdi jegyző felelősségét hangsúlyozta, megjegyezve, hogy az ügyészség ellene nem emelt vádat. A megyei bíróság Peti Lőrinc másodrendű vádlottal szemben súlyosbított, az elsőfokon hozott ítéletet egy év 2 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre változtatta, mellékbüntetésként 3 millió forint pénzbüntetésre kötelezte. Az ítélet jogerős.

Az előzményekről

A 2002-es önkormányzati választások után a kisebbségben maradt polgármester asszony ellen - még abban az évben - Fodor István akkori alpolgármester feljelentése alapján indult fegyelmi eljárás, majd ügyészségi vizsgálat. Fodor állítása szerint Kovácsné a részben önkormányzati tulajdonban lévő Hegyhát Iparterületfejlesztő Kht.-nak indokolatlanul utalt át húszmillió forintot. A feljelentő szerint a tervdokumentációk nem léteztek. Mindezt megelőzően a helyiek előtt nem volt titok, hogy Fodor, az akkori alpolgármester mindent megtesz annak érdekében, hogy Kovács Sándornét félreállítsa, polgármesterként megillető jogosítványainak gyakorlásában korlátozza. Annak ellenére, hogy a volt SZDSZ-es polgármester asszony népszerű volt a községben, a később városi rangra emelkedett Sásdon, a képviselő-testületben - a többségében ellenzéki képviselőkkel szemben - nehéz helyzetbe került. (A sásdiak négy alkalommal elsöprő többséggel választották polgármesternek, és négy alkalommal volt az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje.) A helyiek szerint Fodor folyamatosan "ügyeket kreált" mindaddig, amíg a sásdi önkormányzat fegyelmi bizottsága eljárást nem kezdeményezett Kovácsné ellene. Az ügyészségi vizsgálat megkezdésével Fodor elől végleg elhárult az akadály: Kovácsné lemondott a polgármesterségről és az önkormányzati képviselőségről, a volt alpolgármester pedig az időközi választáson polgármesteri címhez jutott, még ma is ő Sásd polgármestere.

Kovács Sándorné ellen megindult a vizsgálat és a meghurcoltatás: folyamatosan jelentek meg a rágalmazó újságcikkek, a sásdiak pedig nem értették, hogy mi történt, néhányan idővel kerülni kezdték, volt aki az egzisztenciáját féltette. A "falu jegyzője" azt is elfelejtette, hogy az ügyek keletkezésének idején is ő volt a törvényesség őre. (Megjegyezzük, hogy a jegyző ellen sem Fodor István, sem a testület, sem az ügyészség nem indított vizsgálatot!) Aztán, az egyik húsvét nagypéntekén a volt polgármester minden vagyonát zárolták...

Évek teltek el, azóta Kovács Sándorné nevet változtatott, Budapesten új életet kezdett, de a hétvégeket otthon tölti. Ha kérdezik, mindig elmondja, hogy ő csak azt akarta, hogy Hegyháton, Sásdon legyen egy ipari park, ez fellendülést hozhatott volna a Sásdi kistérség életében. Ma már a sásdiak közül sokan bíztatják, hogy induljon az önkormányzati választásokon, aláírásokat gyűjtenének mellette..., de Kovács Magdolna azt mondja, levonta a tanulságokat: sem párt színekben, sem függetlenként nem kíván ringbe szállni.

Tanulság ez másoknak is: nem elég polgármesteri székbe ülni, a képviselő-testület bizalmát is bírni kell(ene).

Csiky Ildikó - ÖNkorNET.hu



Aki betegnek tűnő szárnyast vagy elhullott madarat talál,
az hívja a 189-es zöldszámot!

Vadmadarak

Magyarországon is megjelent a madárinfluenza H5-ös típusa. Erről tájékoztatta hazánk az Európai Bizottságot. Az Európai Unió 110 ezer eurót ad a magyarországi intézkedésekre. A miniszterelnök rendkívüli tanácskozást hívott össze az Országházba a madárinfluenza miatt...

Két Bács-Kiskun megyei településen, Nagybaracskán és Csátalján olyan elhullott tetemet találtak, amelyek "a H5N típusú vírussal voltak fertőzve". Állatbetegségről van szó, nincs ok a túlzott aggodalomra.

A vírus emberre is veszélyes változata elleni oltóanyag kifejlesztésére kétmilliárdos állami hitelt nyújtanak.

Szigorú ellenőrzések
az érintett településeken

Az ősszel elfogadott kormányzati programoknak megfelelően összeült a megyei védelmi bizottság, amely az érintett települések három kilométeres körzetét lezárta. Ott a szárnyasoktól származó termékek szállítását megtiltják, 10 kilométeres körben pedig ellenőrzik a szárnyasok és a feldolgozásukból származó termékek mozgását. A korlátozást 21- 30 napig tartják fenn. A lezárásban a rendőrség helyi erői, és ha kell, a katasztrófavédelem és a nekik segítő polgári szervezetek vesznek részt.

Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón rámutatott: a betegség eddig kizárólag Magyarországon átvonuló vadszárnyasokat érintette. Az a legfontosabb, hogy megakadályozzuk, hogy ez a betegség átterjedjen a magyarországi tenyészállományra, a háziállatokra. Az érintett településeken számba veszik és folyamatosan ellenőrzik az állatállományt. A miniszterelnök leszögezte: ha a vírus a tenyésztett állatokra is átterjedne, akkor Magyarország - az unióban elsőként - rendelkezik azzal a vakcinával, amellyel be lehet oltani az állatok gondozásával foglalkozó embereket. Az oltást az országos tisztifőorvos rendelheti el, ám a kormányfő szerint "ennek a helyzetnek a közelében sem vagyunk".

Kétmilliárdos hitel
az oltóanyag kifejlesztésére

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2 milliárd forintos hitelt nyújt az Omninvest Kft.-nek annak érdekében, hogy a társaság kifejleszthesse a madárinfluenza emberre veszélyes változata, a H5N1 vírus elleni oltóanyagot - jelentette be Kóka János közlekedési és gazdasági miniszter az MFB-ben tartott sajtótájékoztatón. Az MFB ezzel a 2 milliárd forintos hitellel kívánja elősegíteni, hogy a madárinfluenza ellen hatásos magyar technológiát ne know-how-ként, hanem vakcina formájában lehessen piacra vinni. A miniszter elmondta: kormányhatározat született arról, hogy a H5N1 vírus elleni oltóanyag hazai és külföldi bejegyeztetését és gyártását előmozdítsa.

Több százezer szárnyast vizsgáltak

Az EU területén az utóbbi napokban több helyütt azonosították a madárinfluenza vírusát. Február 15-ei bejelentések szerint Ausztriában és Németországban bukkant fel a kórokozó elhullott vadmadarakban. A brüsszeli bizottság kiemelte, hogy a nemzeti programok alapján - szigorított ellenőrzés részeként - unió szerte összesen 300 ezer háziszárnyast és 60 ezer vadmadarat vizsgálnak meg.

Jóváhagyták az állategészségügyi bizottság tagjai azt a javaslatot is, hogy az EU tiltsa meg a kezeletlen tollak behozatalát az unión kívülről. A tilalom egyelőre július végéig marad érvényben. A bizottság eddig megnyugtatónak ítélte azokat a lépéseket, amelyeket a tagországok tettek.

ÁNTSZ: nem változatják meg a járványra
kidolgozott tervet

A magyarországi állatelhullások ellenére sem változtatják meg a tavaly októberben közzétett, pandémia kezelésére kidolgozott tervet - mondta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szóvivője. Ritoók Emese hozzátette: amíg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem emeli a fokozatot, addig azt Magyarország sem teheti meg. "Mi a WHO-val együtt haladunk, ha a WHO növeli a szintet, akkor tudjuk majd mi is" - hangsúlyozta a szóvivő. Egy esetleges világjárvány (pandémia) idejére készült terv harmadik fázisát (vírus madárról emberre terjed), Délkelet-Ázsiában vezették be.

A madárinfluenza vírusát eddig Kambodzsában, Kínában, Indonéziában, Japánban, Kazahsztánban, Dél-Koreában, Laoszban, Malajziában, Mongóliában, a Fülöp-szigeteken, Tajvanon, Thaiföldön, Vietnamban és Törökországban, Oroszországban, Romániában, Bulgáriában, Ukrajnában, Olaszországban, Szlovéniában, Görögországban, Ausztriában, Németországban és Magyarországon elhullott madarakban mutatták ki.


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenhatodik évfolyam, 1-2. szám * 2006. január-február
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.