Hibás a mai rendszer

Államreform kéne régen!

"Én megmondtam már ezerszer,
Hogy hibás a mai rendszer,
Államreform kéne régen,
Persze nem hitték. Na tessék!
Adó, lakbér...nem csekélység!
Öt gyermekem van, kérem!"

Weörös Sándor:
Az éjszaka csodái (1940)

Weörös Sándor közismert versében olvasható Vígláb bácsi keserű kifakadása, amelyet írásom mottójául választottam. A vers ugyan több mint hatvanöt éve íródott mégis aktuális, hisz tudjuk jól, hogy "hibás" a mai rendszer. Úgy tűnik, az időközben meg- és átélt rendszerváltozások végsősoron nem eredményeztek olyan államreformot, amelyről Vígláb bácsival együtt álmodunk. Az államreform iránti igény az utóbbi időben egyre gyakrabban fogalmazódik meg a szakma és a politika részéről egyaránt. 1

Az ország költségvetési egyensúlyával kapcsolatos fokozódó figyelem az Európai Unió által megfogalmazott kifogásokon túlmenően aktivizálta a magyar gazdaság szereplőit az állami működéssel kapcsolatos kritikai véleményekben. Egyre erőteljesebben és hangosabban fogalmazódik meg az "olcsó" állammal kapcsolatos igény, amely az országgyűlési választások következtében a politikai vita és az ígéretverseny elemévé vált. Időközben elkészült Sárközy Tamás - hivatalosan kormányzati megrendelésre, valójában nagyvállalati sugallatra - írt tanulmánya, a hozzá kapcsolódó, a központi kormányzati rendszer átalakítására vonatkozó törvényjavaslattal együtt. Bár a témát a közelmúltban átfogóan és tudományos megalapozottsággal elemezte Lőrincz Lajos akadémikus, úgy tűnik, a politikai döntéshozatal szintjén a kérdés túlzottan is leegyszerűsödött, noha az akadémikus végkövetkeztetése megfontolásra érdemes: "Törekednünk kell az állam hatékonyságának növelésére, ám azzal kell számolnunk, hogy ez belátható időn belül nem az állam kisebbedésével, főként nem olcsóbbodásával fog bekövetkezni." 2

Átfogó politikai konszenzusra
lett volna szükség

A társadalomirányítás rendszerének átalakítása, korszerűsítése immáron több mint tizenöt éve valamennyi kormány programjában szerepelt, és csaknem negyven kormányhatározat született, amely felelősök és határidők megjelölésével tűzte ki célul a változás és a változtatás aktuálisan megoldandó kérdéseit. Átfogó változtatás viszont nem történt. Ami miatt a kérdéssel ismételten fontos foglalkozni, az az előzőekben jelzett nemzetközi és hazai helyzetből adódik. A Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok a korábbiaktól eltérően nagyon határozottan fogtak hozzá az átalakításhoz, viszont az eredmény csupán részlegesnek mondható, hiszen a közigazgatás és azon belül az önkormányzati rendszer érdemi átalakítása csak az alkotmány és a kapcsolódó kétharmados törvények módosításával lehetséges. A változtatáshoz átfogó politikai konszenzusra lett volna szükség, melynek hiánya csak pótmegoldásokat tett lehetővé (lásd az önkéntességen alapuló többcélú kistérségi társulások létrehozatalát.)

A változtatás szükségszerűségét egyértelművé tette a rendelkezésre álló források fokozatos apadása, amely 2006-ra azt eredményezte, hogy elsődlegesen az alacsony lakosságszámú és intézménnyel nem rendelkező kistelepülések kerültek leginkább kilátástalan helyzetbe.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a viszonylag csekély mértékű köztisztviselői és közalkalmazotti fizetésemelés végrehajtása is - részleges állami támogatás mellett - az önkormányzatok túlnyomó többsége számára nehézséget okoz. Jelen van tehát egyfajta gazdasági kényszer, melyhez társul a felfokozott politikai hangulat, amely a kérdés megoldása tekintetében többnyire leegyszerűsítő általánosításokat tartalmaz, melynek a leggyakrabban megfogalmazott állítása, hogy Magyarországon sok az önkormányzatok száma. 3 A kérdésfeltevés alapvetően hibás, mert nem az a kérdés, hogy sok vagy kevés az önkormányzatok száma, hanem, hogy működőképes-e az önkormányzati rendszer?

Gazdaságpolitikai és önkormányzati szakértők számára egyre nyilvánvalóbb, hogy az áprilisi parlamenti választásokat követően - az államháztartás egyensúlyának megteremtése érdekében - az önkormányzati rendszert és annak finanszírozását is érintő változások elkerülhetetlenek. Kérdés az, hogy a parlamenti és az önkormányzati választás közötti rövid - kormányalakítással terhelt - időben lesz-e politikai erő és bátorság a változtatáshoz. Ezért is javasolta a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöksége - www.toosz.hu - , hogy az önkormányzati választások időpontja kerüljön meghosszabbításra, lehetőséget adva a korrekt átalakításra. 4

A gyors átalakítás csak széles körű politikai kompromisszum, minősített többségű parlamenti támogatottság alapján lehetséges. Ugyanakkor fennáll a veszélye annak, hogy a politikai megállapodások felülírják a szakmai és gyakorlati szempontokat, ezért szükséges összefoglalni azokat a lépéseket, amelyek részét kell képezzék az átalakításnak, és fel kell hívni a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyek pusztán pénzügyi megfontolásokat tartalmaznak.

Hiányzik az országos szakmai
feltételrendszer

Jelenleg a valóság be- és felismerése még nem egyértelmű. Sokan az - egyre inkább virtuálissá váló - önkormányzatiság "védelmét" a ténylegesen megvalósítandó és megvalósítható önkormányzati közszolgáltatások fölé helyezik, miközben egyértelmű, hogy az önkormányzatok azért vannak, hogy a helyben lakók számára a lehető legszélesebb körű és legjobb minőségű közszolgáltatást biztosítsák.

A célnak közösnek kellene lennie, mely szerint arra kell törekedni, hogy valamennyi állampolgár pontosan meghatározott minőségű önkormányzati közszolgáltatásban részesüljön, függetlenül attól, hogy hol él. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a közszolgáltatások mindegyike nem biztosítható valamennyi településen, ezért meghatározandó, hogy egyes településtípusokon milyen jellegű közszolgáltatások biztosíthatóak. Közösen meg kell határozni a települési önkormányzás minimumát, vagyis az átalakítási folyamat központjába kell állítani a települést. A probléma nem oldható meg az elmúlt évtizedben alkalmazott pénzügyi megszorítással és gazdasági ellehetetlenítéssel. Az átalakítás, ha csak átmenetileg is, de mindenképpen többletforrást igényel.

Az érdemi munkához valamennyi települési önkormányzati feladatot és hatáskört külön-külön elemezni és vizsgálni kell, abból a szempontból, hogy jelenleg hol, milyen színvonalon és milyen pénzügyi feltételek mellett valósul meg a feladatellátás, a tényleges feladatfinanszírozásra kell áttérni. Ebből a szempontból a közszolgáltatások többféleképpen csoportosíthatóak.

Az alapinfrastruktúrát valamennyi településen biztosítani szükséges, gondolok itt az egészséges ivóvíz ellátásra, a szennyvíz tisztítására, a belterületi utak fenntartására, a szemétszállításra, a helyi energiaszolgáltatásra. A felsorolt feladatokkal összefüggő fejlesztések megvalósítását törvényben garantálni kell, és ki kell emelni a pályázati rendszerből. Az infrastrukturális településfejlesztést lehet kistérségi szinten tervezni és koordinálni, viszont nem lehet eltekinteni azoktól a településközi, szűkebb együttműködésektől sem, amelyek megalapozzák a közös intézményrendszer fenntartását.

Az intézményhez kötött közszolgáltatások hatékony működéséhez - így az oktatás, egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi ellátás esetében - szükséges kialakítani az országos szakmai feltételrendszert, hiszen figyelemmel kell lenni az ország sajátos földrajzi és településszerkezetére, melynek következtében az országos minimum feltétel hiányában is lehet eltérő szabályt alkalmazni a sajátos körülmények miatt.

Például egy kistelepülések által közösen fenntartott iskola akkor is működhessen, ha hosszú távon sem biztosítható a szükséges gyerek-létszám, viszont a földrajzi körülmények miatt a gyerekek utaztatása aránytalanul nagy terhet róna rájuk (pl. 30- 40 kilométeres napi ingázást), így az adott esetben az átlagos állami támogatást meghaladó mértékű támogatás révén maradhatna a körzeti iskola. Természetesen a kivételes eljárásra vonatkozó szabályokat a gyakorlat által felvetett életszerű példák alapján szükséges kialakítani.

Elkerülendő az a gyakorlat, mely jelenleg létezik, hogy az önálló iskola megmaradása érdekében hírtelen megnöveljük a "fogyatékos" gyerekek számát.

Az intézményi szolgáltatási minimum meghatározásán túl szükséges újragondolni az intézményalapítás minimum feltételeit is. Amennyiben a normatív finanszírozás rendszeréről a feladatfinanszírozásra térünk át, abban az esetben kizárható, hogy csupán az állami támogatás elnyerése érdekében hozzanak létre, például "művészeti iskolákat".

Az intézményhez kötött szolgáltatás esetén viszont garantálni kell, hogy az adott településen helyben nem nyújtható szolgáltatás hol és hogyan érhető el, vagyis biztosítani kell a szolgáltatáshoz való hozzáférés feltételeit. Jelenleg egyre égetőbb gond - elsődlegesen a nyugdíjas, valamint a munkanélküli lakosság részéről - a kistelepülésekről a közeli városba való eljutás. A helyzetet több helyen "rontotta", hogy az önkormányzatok - nagyon helyesen - bevezették az iskolabusz járatokat, melynek következtében még inkább csökkent az utazó közönség száma. A Volán-vállalatok által működtetett tömegközlekedés egyre kevésbé nyújt valóságos utazási lehetőséget az aprófalvakban lakók számára, ezért szükséges megvizsgálni és kialakítani az alternatív közlekedési formákat, lehetőségeket.

Településtípusok valóságos helye, szerepe

A meglévő, sok tekintetben csak elvileg teljesíthető feladathoz történő ragaszkodás helyett az egyes településtípusok valóságos helyét és szerepét kell megtalálni, melynek révén az intézménnyel nem rendelkező kistelepülés is hosszú távon alkalmassá válik megfelelő lakóhelynek, sajátos szolgáltató helynek.

Természetesen a feladat-ellátó képesség alapján történő differenciált hatáskör telepítés esetén nem a lakosság száma, vagy a település típusa dönti el, hogy hol kerül sor a hatáskör gyakorlására.

Az országos átlag és a pénzügyi teherbíró képesség figyelembevételével kialakításra kerülő minimum feltételek garantálása és megvalósulásuk ellenőrzése esetén az átlagnál kisebb lakosságszámú település is gyakorolhatja a hatáskört a szubszidiaritás elvének megfelelően.

A községek tekintetében jelenleg háromféle típussal találkozunk: kisközségek, melyek nem rendelkeznek közszolgáltató intézménnyel, nagyközségek, melyek fenntartanak közszolgáltató intézményt és mikrotérségközpont nagyközség, amely több település számára biztosítja a közszolgáltatások meghatározott körét.

Jelenleg a 3168 települési önkormányzatból több mint 85 százalék (2704) községi jogállású. A községek 64 százaléka (1720) ezer lakos alatti település. A 152 nagyközség kétharmada ötezer lakos alatti, vagyis a települések több mint 90 százalékának lakossága nem éri el az ötezer főt. A gyors megoldás hívei számára kézenfekvő felvetés az önkormányzatok számának drasztikus csökkentése, mondván a magyar helyzet nem felel meg az európai trendnek. Elöljáróban szükséges tisztázni, hogy önmagában nem a települések és települési önkormányzatok száma a sok. A lényegi kérdés az, hogy milyen feladatokat, hatásköröket kívánunk elláttatni az települési önkormányzatokkal.

Európában a Cseh Köztársaságban jut a legkevesebb lakos átlagosan (1500 fő) egy önkormányzatra, míg a legtöbb (118 503 fő) Nagy-Britanniában. Magyarországon egy települési önkormányzatra 3100 fő jut, vagyis a szám meglehetősen alacsony. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a korábban említett cseheken túl a francia (1600 fő), a szlovák (1700 fő), a görög (1800 fő) és a svájci (2166 fő) is "rosszabb" nálunk, sőt Ausztria (3400 fő) sem sokkal "jobb" . A jelzett - az OECD kimutatása szerinti 5- számokból adódóan a helyzetértékelés némileg félrevezető, ugyanis a szétaprózódott településszerkezetet követő önkormányzati rendszer önmagában még nem jelenti, hogy a rendszer nem működőképes.

Ebből következően a községi önkormányzatok számának csökkentésére vonatkozó - népszerűnek tűnő, a politikusok által előszeretettel hangoztatott - javaslat megítélésem szerint tévút, mivel a településszerkezet értelemszerűen változatlan maradna, s noha nem lenne minden településen önálló önkormányzat, mégis a meglévő települési struktúrában kellene megszervezni a közszolgáltatásokat. Tekintettel arra, hogy a közszolgáltatások ellátására a források korlátosan állnak rendelkezésre, így érthető a kistelepüléseken élők félelme, hogy számukra kevesebb jut a jövőben, amennyiben nincs szervezett befolyásuk a folyamatokra.

A kistelepülési önkormányzat fennmaradásának legfőbb indoka, hogy legyen szervezett érdekképviselete a kisfalvaknak is, amely községekben a polgármester leginkább a "kiabáló ember" szerepet tölti be 6, vagyis az a dolga, hogy harcolja ki a helyben lakók számára a közszolgáltatások elérését a lehető legközelebb és a legjobb színvonalon.

Amennyiben megszüntetnénk a kistelepüléseken az önkormányzatokat, nem tennénk mást, mint a kiabáló emberek hangját szüntetnénk meg, vagyis nem a hiányt és a problémát számolnánk fel, hanem annak nyilvánosságra kerülését és az összefogás lehetőségét. Abban az esetben, ha sor kerülne a jól végiggondolt, és megfelelően testre szabott differenciált hatáskör-telepítésre, úgy valóban lehetne ésszerűen koncentrálni az - anyagi, szellemi és szervezési - erőt, viszont a mindennapi működés folyamatosságát és zavartalanságát továbbra is garantálná a kistelepülési önkormányzatok fenntartása.

A helyzet kaotikus állapotát jól tükrözi, hogy a közszolgáltatási szerepkörtől teljesen függetlenül alakult a jegyzőségek és körjegyzőségek rendszere. Sok önkormányzat még ma is az önállóság feltételének tekinti az önálló jegyzőséget. Ugyanakkor a kistelepülési jegyzőségek által ellátott feladatok csupán kis részben (alig 20 százalékában) tényleges közigazgatási feladatok, a munka nagy része településmenedzseléssel összefüggő teendő. Külön vizsgálandó a közigazgatási közszolgáltatások színvonala és ellátása - személyi, technikai és szervezeti - feltételének megléte.

Tiszteletdíjas polgármester
a településüzemeltetés "gazdája"

Az intézménnyel nem rendelkező települések a legveszélyeztetettebbek és leginkább kiszolgáltatottak. Ezekben a falvakban csak állami segítséggel biztosítható a megfelelő helyi szolgáltatás. Szükséges fejleszteni a falugondnoki hálózatot, létre kell hozni - illetve a meglévő teleházakra építetten tovább kell fejleszteni - azokat a multifunkcionális tereket, amelyek alkalmassá válnak a lakosság információval való ellátására, továbbá indokolt alkalmazni olyan falugazdát, aki a közhasznú munkák irányítója, ellenőre és egyben a településüzemeltetés "gazdája".

Ez utóbbi feladatot adott esetben a tiszteletdíjas polgármester is elláthatná. A kistelepüléseken kialakítandó multifunkcionális tér és a hozzá kapcsolódó szolgáltatást nyújtó személyek köre pótolhatná elsődlegesen az intézmények megszűnéséből keletkező hiányt, valamint a hátrányból előnyt kovácsolva az e-közigazgatás és az e-önkormányzás végpontjaiként működnének.

Természetesen ezeknek a multifunkcionális tereknek és a hozzájuk kapcsolódó személyeknek a létrehozatalához és működtetéséhez is szükség van állami támogatásra, mind anyagi, mind szellemi értelemben. E tekintetben a 2006-tól megnyíló pályázati lehetőségek kedvezőek, viszont a kistelepülési humáninformáció közvetítést gyakorló személy helyének és szerepének intézményesítése elkerülhetetlen, a kérdés pályázati úton hosszabb távon nem kezelhető.

Jelentősen növekedett
a magyar városhálózat

A rendszerváltoztatás óta némileg szabályozatlanul, gyakorta szubjektív elemeket sem nélkülözve - jelentősen növekedett - a magyar városhálózat. 1990 óta 125 nagyközség nyerte el a városi címet (lásd: a táblázatot). Tavaly július elsejével a várossá nyilvánított települések - bele értve a 23 fővárosi kerületet is - száma 289, miközben területfejlesztési szempontból "csak" 168 kistérséggel számolunk. Így bőségesen vannak olyan városaink is melyeknek valóságban nincsen vonzáskörzete, és ami még ennél is nagyobb gondot okoz, nincsenek megfelelő körzeti szolgáltatást nyújtó intézményeik. Megjegyzendő, hogy több olyan kistérségközpont város is van, amelyikben nem biztosítottak az egyes alap-közszolgáltatások, így a térség községeinek nincs mire társulni. Őriszentpéter várossá nyilvánításával már csupán a Fejér megyei Aba nem város a kistérségközpontok közül, így a további új városok legfeljebb mikrotérségi központ szerepet tölthetnek be.

A felgyorsult "városiasodás" következtében is sürgősen el kellene készíteni az ország településhálózat-fejlesztési koncepcióját és tervét, mivel a jelenlegi helyzet már lassacskán kezelhetetlen. A 2005. évi várossá nyilvánítást követően még 152 nagyközségi jogállású település maradt Magyarországon.

A nagyközségek közül 11 (7%) lakosságszáma nem éri el a kétezer főt, közülük legkevesebben Tiszabecs (1059) nagyközségben laknak. A nagyközségek túlnyomó többsége (66%) 2000 és 4999 lakos közötti, a nagyközségek 25 százalékának lakossága meghaladja az ötezer főt, de nem éri el a tízezret. Csupán három nagyközség (Isaszeg, Maglód és Törökbálint) népessége haladja meg a tízezer főt. Az adatokból is kitűnik, hogy még bőségesen van lehetőség újabb városi címek adományozására.

Az 1990-es politikai kompromisszum eredményeként létrejött megyei jogú városok helyzete a magyar önkormányzati rendszerben az elmúlt tizenöt év óta tisztázatlan. A hatályos szabályok szerint a megyei jogú cím megszerzésének van csupán feltétele, viszont az elvesztésének nincsen, így Hódmezővásárhely lakossága hiába csökkent az alapfeltételként tekinthető 50 ezer lélekszám alá, továbbra is "nagyvárosnak" minősül. A dél-alföldi városon kívül a másik három - Nagykanizsa (51 788), Dunaújváros (52 794), Sopron (55 932) - nem megyeszékhely megyei jogú város mindegyikének a lakosságszáma kisebb, mint az 1996 óta négyszer "pályázó" Érd városé (59 377 fő). 7

Megoldandó, hogy a megyei jogú város és értelemszerűen a megyeszékhely ne idegen testként legyen részese az adott megyének. A megyeszékhely városok ugyanakkor a regionális fejlődés kiemelkedő szereplői.

Ma már nyilvánvaló, hogy a megyebéli települések és a megyei jogú városok és a megyei önkormányzatok csak együttműködve képesek az adott térség fejlesztését megvalósítani. Ugyancsak figyelemmel kell lenni a régióközpont szerepet betöltő városokra. 8

A kialakult helyzet következtében - a helyben nyújtott közszolgáltatások köre és minősége tekintetében - vannak: városi címmel rendelkező, de körzeti szerepet ténylegesen nem gyakorló virtuális városok, mikroközpont szerepet betöltő kisvárosok, kijelölt kistérség központ városok, megyei jogú városok (közülük is kiemelten megyeszékhely városok), kijelölt régióközpont nagyvárosok és a főváros. Ezek az eltérő városi típusok értelemszerűen meg kell, hogy jelenjenek a közszolgáltatási feladatok megosztásában és az ellátási körzetek meghatározásában is. A városi cím elnyerése önmagában nem biztosíték arra, hogy a magasabb színtű közszolgáltatások teljes köre az adott városban elérhető.

Város és környéke

A kistérségi együttműködés egyik alapvető kérdése a város és környéke közötti kapcsolatok továbbfejlesztése. A város és környéke kapcsolatban a hatósági igazgatás racionalitása által megkövetelt együttműködéseken túlmenően erősíteni szükséges a kistérségi fejlesztési programok és stratégiák közös kialakítását, valamint az önkormányzati közszolgáltatási feladatok térségi szemléletű fejlesztését.

A jelenlegi kormányzati szakaszban a legjelentősebb elmozdulás a közigazgatási és önkormányzati rendszer tekintetében kistérségi szinten történt. Az "önkéntesen", vagyis kellő pénzügyi ösztönzéssel kialakított többcélú kistérségi önkormányzati társulások gyakorlatilag csaknem mindegyik kistérségben megalakultak. Nem tisztázott azonban a kistérség tényleges helye és szerepe. Sokan a kistérséget egyenesen a települési önkormányzatok kiváltására is alkalmasnak tartják, míg mások homályos megfogalmazással "szintszerűségről" szólnak. Az, hogy ténylegesen mire is használható a kistérség és benne mi az egyes eltérő lehetőségű, adottságú településeknek a szerepe nincs egyértelműen rögzítve.

Meggyőződésem szerint a kistérség nem az egyes konkrét települési ellátási feladatok megoldására hivatott, hanem egyfajta logisztikai központ szerepet tölthet be, amely alkalmas arra, hogy a kistérségbe tartozó települések számára információt nyújtson, hívja fel a figyelmüket a lehetőségekre, a fennálló veszélyekre, mutassa be az egyes települések helyzetét, összehasonlítva a hasonló adottságúakkal. A kistérségnek jelentős szerepe lehet a településközi közlekedés szervezésében, a településfejlesztési stratégiák összehangolásában, a közös értékek felkutatásában, bemutatásában, a településközi együttműködések erősítésében.

A kistérség nem nyújt megoldást mindenféle települési problémára. A kistérségközpont várostól - főleg, ha magyar viszonylatban nagyváros - a kistelepülések lakói és az őket képviselő polgármesterek tartanak. Mind az intézményhez kötött, mind a vezetékes infrastruktúra által biztosított közszolgáltatások nem csupán a kistérség központjában, hanem mikrotérség központokban is biztosíthatók, melynek következtében mind a szolgáltatást igénybe vevők, mind a közös szolgáltatásban érintett települések vezetői számára biztosítottá válik a megfelelő társadalmi kontroll, amely segítheti a szolgáltatások színvonalának növelését épp úgy, mint a közös szolgáltatásban érintett települések közötti további együttműködést.

Természetesen a mikrotérségek - melyeket akár hívhatunk településközösségeknek is - nem csupán befelé, a résztvevő településeknek nyújtanának szolgáltatásokat, hanem a feladat jellegétől függően a kistérség egészével együttműködnének mindazon ügyek megoldásában, amelyek meghaladják a mikrotérség lehetőségeit. A településközösségek kialakulásával, vagy mondhatjuk azt is újbóli megalakulásával erősíthető meg a települési szint, melynek következtében a kistérség akár közigazgatási, akár önkormányzati szintté fejlesztése indokolatlanná válik. A településközösségek megalakítása érzékeny téma, viszont a feladatok és hatáskörök, valamint a feladatfinanszírozás rendszerének a bevezetése erősítheti az önkormányzati vezetők felismerését, hogy csak az összefogással, a valóságos társulások megalakításával érhető el, hogy az ott élő emberek számára, vagy helyben, vagy elérhető közelségben biztosított legyen a közszolgáltatások sokasága. A rendszer átalakításakor következetesen figyelembe kell venni a szubszidiaritás elvének érvényesülését.

A települési önkormányzás kérdésének eldöntése és megfelelő biztosítékok nyújtása nélkül nem lehet egyértelmű döntést hozni a középszint ügyében. Amennyiben a települési önkormányzati feladatok sokasága felvihető lenne kistérségi szintre, úgy a regionális önkormányzás és igazgatás sem elképzelhetetlen. Belátható időn belül azonban a 3168 települési önkormányzatnak 168 kistérségi önkormányzatba való integrálása kizárt, így megfontolandó, hogy lehet-e és szabad-e regionális önkormányzatokat létrehozni. Azon a vitán talán már túl vagyunk, hogy azért kell választott testület a régióban, mert csak így juthatunk hozzá a regionális uniós forrásokhoz. Ma már a szakma egyöntetűen úgy foglal állást, hogy az uniós források megszerzésnek nem feltétele a regionális önkormányzatok léte, elegendő a területfejlesztés intézményrendszerét megerősíteni.

Megy-e a megye?

Jól hangzik és modernnek tűnik a megyék megszüntetéséről beszélni, viszont arról is gondolkodni kell, hogy a jelenlegi megyei feladatok biztonságosan hova telepíthetők úgy, hogy a szolgáltatásokat igénybe vevő polgárok helyzete javuljon. Pusztán strukturális változtatással nem lehet megjavítani a működés fogyatékosságait.

Különféle szintű és színű politikai kinyilatkozásokon túlmenően kevés érdemi érvet lehet hallani és olvasni, ami megnyugtatóan rendezné a közigazgatás és területi önkormányzás kérdését a megyék kiiktatása után.

Értelemszerűen a területi önkormányzás átalakítása elkerülhetetlen, hiszen a mai megyei szereposztás jelenlegi állapotában nem teszi hatékonnyá sem a megyei önkormányzat, sem a megyei közigazgatás működését. A változtatás megyei szinten is elkerülhetetlen, viszont nem kell megszüntetni a megyét, mint közigazgatási és önkormányzati középszintű teret, ha nincs helyette garantáltan jobb.

A megyei önkormányzást fennmaradása esetén valódi területi önkormányzattá kellene átalakítani, vagyis területfejlesztési feladatokkal kellene felruházni. A jelenlegi magyar megoldás, mely szerint működik egy politikailag legitim választott testület, melynek nincs szerepe a területfejlesztésben és helyette ezt a feladatot sajátos szempontok szerint delegált tagokból álló tanács gyakorolja, teljességgel abszurd és antidemokratikus.

A megyei önkormányzatok megerősödéséhez szükséges, hogy megváltozzon a közgyűlési tagok választási rendszere. A jelenlegi kétféle - alapvetően pártelvű - (10 ezer lélekszám alatti, illetve feletti településekből álló) listás választás helyett át kellene térni a kistérségre épített, több mandátumos egyéni választókerületi rendszerre, melyhez kapcsolódóan kompenzációs listán juthatnának be a megyegyűlésekbe a pártok megyei reprezentánsai is. A kistérségi érdekek megyei szintű intézményesített képviselete erősíthetné a kistérségi identitás kialakulását, valamint valóságossá tehetné az egyes megyei képviselők választópolgárok általi számonkérését is. A képviselők nem csupán az őket jelölő pártoknak, hanem az őket megválasztó választópolgároknak is felelősséggel tartoznának. A választási rendszer javasolt átalakulásával természetesen fennáll annak a "veszélye", hogy nem kis veszekedő parlamentek, hanem valódi térségi és lakossági érdekeket megjelenítő megyei testületek jönnek létre.

A rendszer átalakítása azonban nem csupán az önkormányzati szférán belül szükséges, hanem megkerülhetetlen a kormányzati feladatok forrásokkal együtt történő decentralizációja is.

A kormányok által támogatott regionalizáció azonban nem tényleges decentralizáció, hanem dekoncentráció, melynek révén az egyes minisztériumok a nekik felelősséggel tartozó kihelyezett embereik közreműködésével regionális szinten látják el feladataikat.

Ez a fajta lopakodó regionalizáció eddigi tapasztalatok alapján nem hozott érdemi javulást sem a döntéshozatalban, sem a pedig közigazgatás színvonalában.

Félreértés ne essék, területfejlesztési szempontból szükség van a NUTS 2 szintű régiókra, 9 viszont komplex (önkormányzati, közigazgatási és területfejlesztési) feladatellátásra középszinten alkalmassá tehető a megye. (A szakma a tekintetben is egységes, hogy Magyarországon egy komplex középszint elegendő, a kistérség, a megye és a régió együtt nem kezelhető.) A kistérség és a régió alapvetően területfejlesztési szint, ami nem zárja ki, hogy akár az önkormányzati közszolgáltatások, akár a közigazgatás tekintetében ezekben a terekben is létrejöjjenek együttműködések.

A komplex középszint létrehozatala semmiképp sem eredményezheti a települési érdekek elsődlegességének megkérdőjelezését. Nem a települések fölött álló, hanem a velük együtt dolgozó, a települések integrált érdekét megvalósító valódi térségi önkormányzat tudja erősíteni az önkormányzatiságot és képes biztosítani a térségi közszolgáltatási feladatokat.

A várható átalakítás legfontosabb színtere a települési önkormányzás, melynél a rendezőelvnek a helyi közszolgáltatás biztosításának kell lennie. A kistelepülések biztosan nem, de a nagyobbak sem sokáig lesznek képesek fenntartani a ma még létező feladatkörük sokaságát. A differenciált feladatellátás meghatározása és törvényi telepítése elkerülhetetlen. Nagyon fontos, hogy az átalakításnak az önkormányzatok aktív és cselekvő résztvevői, ne pedig egyszerű elszenvedői legyenek.

A váltás elkerülhetetlen, melyre fel kell készülni. Egy biztos, jobb ha - az érintettek tevékeny részvételével - a rendszer tudatosan kerül átalakításra, semmint egyszerű pénzügyi megszorítással válnak működés képtelenné az önkormányzatok, vagyis végleg és teljeskörűen elveszítik valódi autonómiájukat és befolyásukat a helyi ügyek intézésébe.  

Dr. Zongor Gábor

Jegyzetek:

1. Lásd: Wiener György: Regionális államreform Magyarországon - Magyar közigazgatás a reformok útján (7-19. o.) IDEA program 2003. és Zongor Gábor: Államreform, vagy mi? - Népszabadság 2003. augusztus 5. 12. o.

2. Lásd: Dr. Lőrincz Lajos: A hatékony állam - Magyar Közigazgatás 2005. augusztus 449-453. o.

3. Lásd: Zongor Gábor: Kiabáló emberek - ÖNkormányzat 2005. 3. 5-7. o.

4. Lásd: Sólyom Z.: Helyi voksok ideje - ÖNkormányzat 2006. 1. 12. o.

5. Forrás: 15 év a magyar demokrácia szolgálatában - Önkormányzati Tükör 1990-2005 - BM-CD.

6. Lásd: Zongor Gábor: Kiabáló emberek - ÖNkormányzat 2005. 3. 5-7. o

7. Érd megyei jogú várossá nyilvánításáról végül 2005 novemberében döntött kedvezően a Parlament. Az Országgyűlés határozata értelmében Érd a következő általános önkormányzati választások napjával viselheti majd a megyei jogú városi címet, melynek következtében a megyei jogú városok száma 23-ra emelkedik.

8. Lásd: Dr. Bognár Zoltán: Nagyváros és környéke - www.b-m.hu/idea/tanulmányok

9. Lásd: Dr. Zongor Gábor: Európa változó területpolitikája és a magyar törekvések - Comitatus 2004. 5. 20-27. o.

A Települési Önkormányzatok
Országos Szövetségének javaslata:
az önkormányzati választási ciklus
meghosszabbítására

A TÖOSZ elnöksége januárban kezdeményezte, hogy az általános önkormányzati választások és az általános parlamenti választások ne egy évben kerüljenek megtartásra. A kezdeményezés - a korábbi években megfogalmazottakhoz hasonlóan - egyben arra irányul, hogy később az önkormányzati választások a parlamenti választási ciklusok felező idejében történjenek. A kezdeményezés csak átfogó és széles körű politikai egyetértés esetén valósítható meg ezért a TÖOSZ elnöksége a politikai pártokhoz fordul a javaslat megfontolása és támogatása érdekében.

A javaslattevők indoklása a szerint

• a négyévenkénti kettős - parlamenti és önkormányzati - választás jelentősen megterheli a politikai közéletet és elvonja a figyelmet a mindennapi munkától;

• az önkormányzati és a közigazgatási reform szükséges bevezetésére is csak az önkormányzati választások után kerülhetne sor, ez a változtatások további elhúzódását jelentené;

• nem hagyható figyelmen kívül, hogy az Európai Unió hétéves költségvetési időszaka is 2007-ben kezdődik.

A javaslat szerint a jelenlegi önkormányzatok választott képviselőinek és polgármestereinek mandátumát egy évvel hosszabbítanák meg, ebben az esetben 2007. októberéig. Az új választási ciklus öt évre szólna, melynek következtében 2012-ben már a parlamenti ciklus félidejében kerülhetne sor az önkormányzati választásra, 2016-tól ismét négyéves ciklusokban történne.

A javaslat megvalósításához szükséges az alkotmány módosítása, mivel a jelenlegi szabályozás egyértelműen rögzíti az általános önkormányzati választások időpontját: az alkotmány 44.§ (2) bekezdése:

"A képviselő-testület tagjainak és a polgármestereknek a választását - az időközi választás kivételével - az előző általános választást követő negyedik év október hónapjában kell megtartani."

(www.toosz.hu)