A Magyar Urbanisztikai
Társaság diplomadíj pályázat nyertesei

A Magyar Urbanisztikai Társaság év végén adta át a 2005. évi diplomadíjakat a MUT Székházában. A pályázatokat elbírálta: Arató György, Hanczár Zsoltné, Koszorú Lajos, Ongjerth Richárd, Sersliné Kócsi Margit, Szokolay Örs, Vajdovichné Visy Erzsébet.

"A" Diplomadíj:
Bérdi Kata: A Mohács-szigeti településrész problémái és javasolt megoldásai településmérnök szemmel;
Borbély Sarolta: A táj szerepe zalakarosi gyógyturizmus fejlesztésében;
Csepely-Knorr Luca: Döbrentei utca környezetének szabadtérépítészeti revitalizációja;
Eplényi Anna: Vasúti zöldfolyósok kialakítása Budapesten; Ercsényi Márta: Dunakeszi- Fót - Göd kistérség fejlesztési lehetőségei; Mlakar Vivien: Miskolc belváros köztérrendszere;
Szabó Sándor Béla: Berettyóújfalu, tájrendezési tanulmányterve; Szögedi Zsuzsanna: Szomolya település tájrendezési tanulmányterve a helyi értékvédelem lehetőségei egy bükkaljai település példáján.

"B" Dicséret
Esztergomi Judit: Lakótelepi környezeti rehabilitáció a budapesti havanna-lakótelep példáján;
Hajba Csaba: Az értékvédelem lehetősége a Káli-medencében és Kővágóőrsön; Horváth Laura: Brennbergbánya fejlesztésének lehetőségei és korlátai; Murzsa Anikó: Záhony és térsége területfejlesztési koncepciója; Szántai Linda: Falusi turizmus - Tápióság új fejlődési irányvonala.

Németországban Georg Dehio művészettörténész foglalkozott először módszeresen a kérdéskörrel, a heidelbergi palota romjainak helyreállítása körüli 19. század végén kialakult heves vitában. Dehio-tól származik a "Konservieren, nicht restaurieren!" jelszó, a hitelességért, az épület eredeti állományának megőrzéséért folytatott harc érdekében. Annak idején a restaurálás alatt a "stílustisztaság" érdekében a műemlék állományába való elég erőteljes beavatkozás alkalmazhatóságát értették - Magyarországon is találunk példát hasonló eljárásra, gondoljunk csak a budavári Nagyboldogasszony (vulgo Mátyás) templomra.

Dehio-tól származik a műemlékvédelmi tevékenység alapelveinek máig is lényegében érvényes megfogalmazása:

"Megőrizni, és csak megőrizni; kiegészíteni csak akkor, ha a megőrzés materiálisan lehetetlenné vált; megsemmisültet visszaállítani csak meghatározott, korlátozott feltételek mellett."

Visszatérve a Frauenkirchére: aki még látta az újjáépítés előtti állapotot, emlékszik arra, hogy abból a kőhalmazból, ami a háború előtt a centrális tér elvét követő, az igehirdetésre és prédikációra összpontosító protestáns templomépítészet egyik legszebb alkotása volt, csak a szentély és az északkeleti saroktorony emelkedett ki, nagyjából a főpárkány magasságáig fennmaradva. A német újraegyesülés után drezdai polgárok összefogása kezdeményezte az újjáépítést, heves vitákat provokálva, melyekben a történelmi érvelés összefonódott a műemlékvédelmi és városépítési szempontokkal. Sokan a német háborús bűnök által provokált megtorlás, a súlyos bűn szülte rombolás mementójaként változatlanul akarták hagyni a romhalmazt. Mások azzal érveltek, hogy miért legyen a pusztításé az utolsó szó, éppen az európai megbékélés, Németország második világháború utáni békés átalakulása jelképeként van szükség az újjáépítésre. A drezdai lokálpatrióták azzal is kardoskodtak, hogy a város világhírű Elba-panorámájának fő, domináns elemére a városképben mindenképpen szükség van.

Magam is hosszan gondolkoztam azon, hogy mi is lett volna a történelmi megemlékezés, a műemlékvédelem és a városépítés igényeit egyaránt kielégítő megoldás. A kilencvenes évek elején egyszer hallgatóként jelen voltam Drezdában egy nyilvános vitán, ami ezt a témakört tárgyalta. Az egyik résztvevő, statikus kolléga (nevét sajnos elfelejettem), számításokkal és ábrákkal igen meggyőzően bizonyította, hogy drasztikus beavatkozás nélkül a sötétlően meredő romok is néhány éven belül kőhalmazzá omlanak, tehát legalábbis az addig valóban rendkívül szuggesztív látvánnyal a történelmi emlékhely akkori formája mellett hosszabb távon nem lehetett voksolni. Ha pedig amúgy is drasztikusan be kell avatkozni, folytatta a kolléga, akkor az eredeti tervek alapján a lehető leghűbb újjáépítés a követendő módszer. (A sors véletlene úgy hozta, hogy a Frauenkirchét közvetlenül a háború előtt restaurálták és ennek dokumentációja fennmaradt.)

Engem ez nem győzött meg egészen, hitelesebbnek tűnt volna nekem a pusztulás tudomásulvétele, egybekötve a romok integrálásával egy acél- üveg szerkezetbe, mely visszaadta volna a város sziluettjének a templomot, de inkább szinte szellemszerűen, a templom ideájaként, annak csak erősen redukált anyagi valóságában. Persze ezt sem egyedül találtam ki, sokan szerettek volna hasonló megoldást. Végül is a lakosság elsöprő többsége az újjáépítést, a másolatot preferálta, ami a szövetségi és a tartományi kormány, a város, az evangélikus egyház, a Dresdner Bank támogatásával és nem utolsósorban rengeteg egyéni és intézményes (köztük sok angol) adakozó jóvoltából meg is valósult. Az újjáépítést a Frauenkirche alapítvány irányította, melynek építési igazgatója, Eberhard Burger - akit joggal lehet a templom második megalkotójának tekinteni - "régészeti rekonstrukciónak" nevezte a követett módszert, melynek segítségével nemcsak az állva maradt épületrészeket sikerült integrálni, hanem a kőanyag csaknem felét az eredeti helyére visszahelyezni. A statikai rendszeren egy vasbeton koszorú beépítésével javítottak, mely nagymértékben csökkenti a karcsú kőoszlopok eredetileg túl erős igénybevételét, és jobban elosztja a kupola terheinek levezetését.

Eredeti fenntartásaim ellenére be kell vallanom, hogy miután a kupolát kibontották az állványzatból, és először láttam a vasúti hídról a kész épületet, azonnal megnyert a kupola eleganciája. Ma még világosan meg lehet különböztetni az eredeti részeket az újjáépített részektől - az utóbbiak csaknem fehérek, szinte világítanak. Kevésbé ismert, hogy a maradványok sötétsége nem annyira a tűzvésznek és a környezeti ártalmaknak tulajdonítható, hanem elsősorban a felhasznált homokkő vastartalmának. Az idő, tehát előbb-utóbb itt is elvégzi munkáját és néhány évtizeden belül felismerhetetlenné teszi azt, hogy mi a régi és mi az új. A régi Frauenkirchét még ismerő idős generáció számára bizonyára elégtétel látni a különbséget és örülni az újjáépítésnek, a fiatalabbak pedig később - az épület emlékhely-mivoltát nem feledve - szépségét fogják értékelni. Talán ez is a történelmi megbékélés egyik formája.

Dr. Brenner János

"C" könyv jutalom
Balogh Réka: Budatétényi Duna-part fejlesztési lehetőségei; Dávid Tamás: Forgalomcsillapítás és a közlekedési lehetőségek javítása Győrújbarát közúthálózatán;
Éliás Virág: Rákospalota fő utca- Kossuth utca- Régi Fóti út- Kazinczy utca által határolt tömbszabályozási javaslata, Jordán Tamás: Somberek község fejlesztési koncepciója;
Puck Melinda: Öcs településfejlesztési koncepciója (közterületi humanizáció); Tóth József: A napenergia hasznosítási lehetősége Sopronban.

Zsilinszky Gyula
Kós Károly Díjbizottság titkára

Barna Gábor Emlékérem
2005

A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, Aczél Gábor tavaly év végén második alkalommal adta át a társaság egykori főtitkáráról elnevezett Barna Gábor Emlékérmet. Kiemelkedő társadalmi tevékenység elismeréseként emlékérmet kapott:
Dr. Budai Aurél: Környezetesztétikai Tagozat színvonalas vezetéséért és a társaságért végzett kiemelkedő társadalmi tevékenységéért.
Kolundzsija Gábor: Budapesti és Pest megyei csoport színvonalas vezetéséért és a társasági élet fellendítéséért.
Papp Zoltán Tamás: Társaság célkitűzéseinek megvalósításában való aktív közreműködéséért, kiemelten a társaság Főépítészi Tagozata újjászervezéséért és a Hild Díjas városok konferenciájának magas színvonalú szervezéséért.
Bővebben: http://wwww.mut.hu

Kívánom, hogy ebbôl
a múltból mindannyian okuljunk...

Megjelent Szilágyi István: Szombathely városépítés- és építészettörténete a dualizmus korában című könyve!

"Egy új könyv megjelenése mindig öröm, kiváltképp akkor, ha szűkebb környezetünkről, városunkról szól. Most újból ilyet tarthat kezében a Tisztelt Olvasó. Különösen örülhetünk azért, mert megjelentetését - több támogató segítségével - maga az önkormányzat vállalta magára. Örvendetesen gyarapodó helyismereti könyvállományunk ezzel a kötettel jelentősen gazdagodik. A címben szereplő korszakról számos résztanulmány született az elmúlt évtizedekben, de mindmáig hiányzott egy összefoglaló, a korszak városrendezési és építészeti folyamatainak egészét feltáró mű."

Szilágyi István könyve ezt a hiányt pótolja. Segítségével az ismert vagy vélt jelenségek többsége helyére kerül. Az átfogó kép egyben újabb kutatásokat is elindíthat, hiszen számos részkérdés megválaszolása további vizsgálódást igényel.

A kötet jelentőségét emeli, hogy a szerző munkája a városépítés-történet kutatói számára olyan anyagot tár fel, amely eddig jóformán ismeretlen volt. Bemutatja azt a gazdagságot, amely városunk, Szombathely dualizmus kori városépítését és építészetét jellemezte. A tervezői fantázia persze sokkal színesebb volt, mint ami végül is megvalósult. Azok az alkotások, amelyek csupán tervben maradtak fenn, szellemi kincseink közé számítanak. Megismerésükkel még gazdagabb a múlt. Kívánom, hogy ebből a múltból mindannyian okuljunk, s nyerjünk indíttatásokat a mai és a holnapi feladatainkhoz.

(Dr. Ipkovich György, Szombathely polgármestere)

Kiadó: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (2005.)
A könyv megvásárolható:
Művészetek Háza, 9700 Szombathely, Belsikátor u. 1. Telefon/fax: 94/511-266
Ára: 2860 Ft+postaköltség
A szerző a könyv megjelenésekor már súlyos beteg volt, 2005. december 5-én elhunyt. (a szerk.)

Kós Károly-díj - 2005

Az elmúlt év végén kiadott Kós Károly díjakra összesen nyolc személyre és három közösségre érkezett jelölés. A beérkezett jelöléseket a Kós Károly Díj Bizottság plenáris ülésén értékelte és négy egyéni és két közösségi díj kiadására tett javaslatot. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter a Kós Károly díjakat az Építészek Házában adta át.

Egyéni díjat kapott:
Olajos Csaba, Észak-magyarországi területi főépítésze, a történeti és népi építészeti értékek megőrzésében - tisztviselői feladatain túl - kifejtett több évtizedes szervező és publicisztikai tevékenységéért,
Dr. Pomozi István faipari mérnök, műemléki tervező, a műemlékek és népi építészeti értékek szakszerű védelmében kifejtett több évtizedes munkásságáért,
U. Nagy Gábor Ybl-díjas építész, a Nyugat-magyarországi Őrség területén kifejtett értékmegőrző, példamutató építészeti és közérdekű munkásságáért,
Winkler Barnabás építész, a budai "hap" Galéria létrehozásáért és példamutató működtetéséért, a XX. században alkotó, már elhunyt kiváló építészek és képzőművészek életművének bemutatásáért és emlékük ápolásáért.

Közösségi díjat kapott:
- a Budapest-Budafoki Savoyai Jenő Asztaltársaság, a budafoki és nagytétényi helyi építészeti értékek gondozásáért és az értékmentő közéletiségben való példamutatásért,
- a Sümegi Városvédő és Szépítő Egyesület, a városi közterületek szépítésében, fásításában, a város híres szülöttei emlékének ápolásában és az országos ifjúsági örökségvédő tábor ez évi megszervezésében kifejtett áldozatos tevékenységükért.

Zsilinszky Gyula
Kós Károly Díjbizottság tit kára

A rovatot szerkesztette: Zábránszkyné Pap Klára
papklara@dunakanyar.net