
 |
 |
Több, mint egy határidőnapló. Kézikönyv jellegű, az állam- és a közigazgatás területén dolgozó, illetve az iránt érdeklődő szakemberek számára készített hasznos adatok és információk tára.
Az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve a kalendáriumot tartalmilag és formailag is folyamatosan megújítottuk. Önálló fejezetben foglalkozunk az EU intézményrendszerével és ismertetjük a magyar EU-képviselők névsorát, az intézményekben elfoglalt helyüket, tisztségüket és elérhetőségüket. Formailag pedig sikerült egy olyan újszerű agendát létrehozni, amely ötvözi a napi és heti előjegyzési naptár előnyeit.
Ezért figyelmébe ajánljuk minden polgármesternek, önkormányzati képviselőnek, a közigazgatási hivatalok, illetve a megyei és a regionális területfejlesztési tanácsok dolgozóinak. Mindazoknak, akik közszolgálati feladatot látnak el, a közigazgatásban dolgoznak, illetve a közigazgatás iránt érdeklődnek, és munkájuk során igénylik az ilyen irányú tájékozottságot.
A KÖZIGAZAGATÁSI KALENDÁRIUM 2007 fejezetei:
Pénzügyi és fejlesztési kiskáté - a helyi önkormányzatok szempontjából legfontosabbnak minősülő finanszírozási, gazdálkodási, terület- és településfejlesztési tudnivalókat foglalja össze
Közigazgatási címtár- a központi közigazgatásnak, a Magyar Köztársaság Kormányának, az államigazgatási, önkormányzati és köztestületi szerveknek (megnevezés, székhely, telefonszám, faxszám) az ország összes településének és polgármesterének névjegyzékét tartalmazza (megyei és kistérségi bontásban)
Az EU intézményrendszerének hazai vonatkozásai
Határidőnapló
|
|
Mellékletek: öröknaptár, 2007-es összesített naptár, havi előjegyzés, Európa, Magyarország színes térképe, legfontosabb útvonalak km- táblázata, munkaszüneti napok Európában, nagyobb külföldi városok és magyar nagyvárosok körzeti hívószámai, 16 oldal tárgyalási napló, telefonregiszter stb.
FORMÁTUM
Méret: B/5-ös, terjedelem: 160 oldal + 48 oldal adatbank, papír: 80 gr-os chamois ofszet, nyomás: bordó-szürke, kötészet: fűzve, sarokperforálással, kroko/világosbarna kombinált bőr borítással, könyvjelzővel. (50 példány felett lehetőség van a borítón cégük, intézményük logóját elhelyezni)
Várható megjelenés: 2006. december 6.
Bővebb információ: www.onkorkep.hu; www.onkornet.hu;
06 30 9615 573
Ha augusztus 20-áig megrendeli, tavalyi áron jut hozzá
(2750 Ft+áfa+posta- és a csomagolási költség.)
 |

Pallasz Athéné Oktatási Központ Kft.
1063 Budapest, Szív u. 16.
Telefon: 06/1 413-0988, Fax: 06/1 413-0989
E-mail:
Nyilvántartási szám: 01-0707-05
|
| |
A Pallasz Athéné Oktatási Központ Kft.
2006. I. negyedévi kezdéssel
közbeszerzési referens
képzést indít Budapesten, Pécsen, Szombathelyen, Zalaegerszegen és Szolnokon.
Lehetőséget biztosítunk azonban egyedi igényekre szabott kihelyezett
tanfolyamok szervezésére, lebonyolítására cégeknek,
intézményeknek egyaránt.
A közbeszerzési referens képzés szakmai tárgyának oktatója:
Lucsik János hivatalos közbeszerzési tanácsadó. |
 |
|
Fenti és egyéb képzéseinkről kérjen tájékoztatót, jelentkezési lapot:
Pallasz Athéné Oktatási Központ Kft.
1063 Budapest, Szív u. 16. a 06/1 4130988 telefonszámon vagy
e-mail:
|

Vezető szerepben a CEP piacon
Már a liberalizációra készül a posta logisztikai üzletága
A Magyar Posta több logisztikai szolgáltatása a közelmúltban megszerezte az ISO 9001:2000-es minősítést. A sikeres auditokat követően átadott tanúsítványok elsősorban az üzleti szolgáltatásokra vonatkoznak, de a társaság tervei szerint még az idén a lakossági szegmensben is megmérettetik szolgáltatásaikat. Az Európai Unió tagországaiban ismert és elismert tanúsítvány garantálja, hogy a vállalatnál a logisztikai folyamatok a legmagasabb minőségi követelményeknek is megfelelnek. Az ISO bizonyítvány azt is jelzi, hogy az állami tulajdonú társaság minőségi szolgáltatásokkal készül a 2009-es postai liberalizációra. A komplex logisztikai termékeket kínáló posta jelenleg meghatározó szereplője a currier express-parcel - magyarul a futár - az expressz és a csomaglogisztikai piacnak, amit szakmai körökben csak CEP piacként emlegetnek.
Naponta több mint 2- 2,5 millió levelet és 40- 80 ezer csomag feldolgozását végzik el a posta budaörsi központjában. A 23 ezer négyzetméteres csarnokot 2004. első negyedévében adták át. Az építés költségei megközelítették a 14 milliárd forintot. Az akkoriban sok kritikát kapott fejlesztés mára egyértelműen bebizonyította, hogy a vállalat versenyképességének javítása érdekében feltétlen szükség volt a beruházásra. A feldolgozási folyamatok korszerűsítésével mára a társaság jelentősen túlteljesíti a törvényben meghatározott minőségi mutatókat. Az elsőbbségi levelek több mint 90 százalékát már másnap eljuttatják a címzetteknek.
A Magyar Posta logisztikai üzletága más szolgáltatási területen is jelentős fejlesztéseket hajtott végre. A jelenleg már komlex logisztikai szolgáltatásokat kínáló üzletág nem csak sikeresen vette fel a versenyt a nemzetközi és a hazai konkurens cégekkel, hanem 23- 24 százalékos részesedésével meghatározó szereplőjévé vált a 40 milliárd forintos CEP piacon.
Az elmúlt két évben számos új termékkel jelent meg a logisztikai piacon a Magyar Posta. A termékportfóliót szigorúan a valós piaci igények alapján bővítették, jelenleg 26 versenyképes szolgáltatást nyújtanak üzletfeleiknek. A jó eredményekhez a tavaly átalakított ügyfélorientált értékesítési szervezet mellett, főként a célzott üzenetekkel és eszközökkel rendelkező marketing kommunikáció járult hozzá. Ennek hatására egyre több vállalat keresi meg a postát és bízza rá kiszervezett logisztikai tevékenységének elvégzését. |
Az alapszolgáltatások biztosítása mellett a cél az volt, hogy több új, magas hozzáadott értékű terméket vezessenek be, amelyek minden szempontból megfelelnek a kor legmodernebb követelményeinek. A posta ma már rendelkezik a többek között nyomkövetéssel, SMS-ben vagy e-mailban eljuttatható elektronikus visszajelzéssel, a csomagszolgáltatásokhoz időgaranciát biztosítanak, kérhető továbbá a háznál is felvétel és akár esti vagy szombati kézbesítés. A sok újdonság közül külön is érdemes megemlíteni az egyre kedveltebb Posta World Express Business Class terméket, amellyel lehetővé vált, hogy a Magyarországon feladott küldeményt már másnap reggelig kézbesítik a világ több országában.
A Magyar Posta logisztikai üzletágának nem titkolt célja, hogy a piac 2009-es megnyitásáig további termékfejlesztéssel és az ügyféligények folyamatos nyomon követésével megőrizze piacvezető pozícióját a CEP piacon. Eközben szeretné átvállalni a kis- és közepes vállalkozások teljes logisztikai tevékenységét is. Ennek jegyében tavaly ősszel már bevezette az úgynevezett vállalat közi és a vállalat és fogyasztó közötti kapcsolatokat kezelő, e-logisztikai megoldásokat kínáló rendszert. Ennek révén a posta az egyedi igényeket is képes kielégíteni.
Az említett célok elérését, illetve a versenyképesség további javítását segítheti, hogy az üzletág több szolgáltatása a napokban megkapta az ISO 9001:2000-es minősítést. A minősítések egyelőre csak az üzleti termékekre terjednek ki, de a Logisztikai Üzletág tervei szerint, idén ősszel a lakossági szolgáltatásokra is megszerzik a tanúsítványt. Az unió tagországaiban ismert és elismert tanúsítványt korábban a budaörsi Országos Logisztikai Központ is megkapta. Ez garantálja, hogy Budaörsön a levél- és csomagfeldolgozás a legmagasabb minőségi követelményeket is kielégíti. (-kó)
|

1063 Budapest, Szív u. 16.
06/1 413 -098 8 06/1 413-0989
__________________________
|
Az Estyne Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja Önt és munkatársait az alábbi helyeken és időpontokban megrendezésre kerülő rendezvényére.
Téma: A közbeszerzés aktuális kérdései, különös tekintettel a 2006. január 15-től hatályos változásokra.
A konferencia szakmai vezetője: Lucsik János hivatalos közbeszerzési tanácsadó |
|
Hely |
időpont |
Royal Hotel Szeged |
2006. március 6. |
Hotel Platán Debrecen |
2006. március 13. |
Grand Hotel Hungária Budapest |
2006. március 20. |
Fiume Hotel Békéscsaba |
2006. március 22. |
Hotel Rába Győr |
2006. március 23. |
Hotel Kapos Kaposvár |
2006. március 27. |
Bagolyvár Fogadó Pécs |
2006. március 28. |
|
Bővebb információ
és jelentkezési lap:
Estyne Kft. 1063 Budapest,
Szív u. 16.
Telefon: 06/1 4130 988 |
|
Részvételi díj: 35 000 Ft + ÁFA. Az első 30 jelentkező 10% kedvezményt kap. |
|


|