A határtalan város - 2010 Pécs Európa kulturális fővárosa

Március elején Brüsszelben héttagú, nemzetközi szakértőkből álló testület előtt mutatta be a nyertes Kulturális Főváros-pályázatát Pécs városa. Ezekben a napokban két unión kívüli jelölt - Isztambul
és Kijev - mellett Essen és Görlitz küldötteit is fogadta a bizottság. A meghallgatások utáni uniós állásfoglalást legkésőbb 5 héten belül hozzák nyilvánosságra. Ekkor derül ki, hogy Pécs mellett 2010-ben melyik német és unión kívüli város viselheti a fenti címet.

A pécsi önkormányzat életében jelentős volt az a márciusi nap, amikor a brüsszeli testület szigorú uniós előírások és időbeosztás szerint hallgatta meg a városi küldöttséget. Az eseményen dr. Toller László, Pécs polgármestere, dr. Kunszt Márta kulturális alpolgármester, Tarrósy István, a Pécs2010 Menedzsment Központ általános igazgatója, Merza Péter, a Pécsi Fejlesztési Kft. igazgatója és Szokolai Zsolt, a Pécs 2010-projekt turisztikai szakértője vett részt.
A brüsszeli szakértők A határtalan város (Borderless city) címet viselő pécsi pályázatot Tarrósy István prezentációjából ismerhették meg. Az előadást követő kérdések Pécs felkészültségére és a 2010-et követő időszakra vonatkoztak. A bizottság kíváncsi volt arra, hogy az Európában kevéssé ismert város hogyan tudja bevonni a lakosságot a projektbe, mi történik 2010 után a létrehozott intézményekkel, és hogy a Déli Kulturális Övezet milyen szerepet vállal az új intézmények fenntartásában. Pécs városa 2006 és 2009 között "felvezető" kulturális programokat szervez. Kiemelt figyelmet szentelnek a kulturális örökségnek, a tanításnak és tanulásnak, a környezet- és egészségkultúrának, valamint a vallási kultúrának. Idén, az Örökség Évében különféle fesztiválokat, ifjúsági rendezvényeket, egyházi és kisebbségi (pl. horvát, illetve roma) fesztiválokat, konferenciákat és tudományos tanácskozásokat rendeznek. 
Az Európa Kulturális Fővárosa-program anyagi hátterét a kormány- város szerződés, a partner- és testvérvárosok, valamint a Déli Kulturális Övezet bevonása biztosítja. 2011-ben a franciaországi Lille városhoz hasonlóan - mely 2004-ben volt Európa Kulturális Fővárosa - Pécs is "levezető" programot indít. A fenntarthatóságot és a projekttel való folyamatos kapcsolattartást az is segíti, hogy 2011-ben Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki posztját - hangzott a pécsi válasz Brüsszelben.

Csy-kó

 


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenhatodik évfolyam, 3. szám * 2006. március
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.