Egy
jó partner
az önkormányzatok fejlesztéseihez
Új és komplex szolgáltatásokkal, megújuló országos intézményhálózattal, a regionális gazdaságfejlesztés piaci centrumaként áll az önkormányzatok rendelkezésére a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. (RFH) és regionális hálózatszerűen működő cégcsoportja. A cégcsoport középtávú, 2006- 2009 közötti időszakra kiterjedő stratégiájának irányelveit 2005 októberében hagyta jóvá a kormány, s a részletes feladataira ez év elején mondott igent a kormány gazdasági kabinetje. Az önkormányzati szféra ilyenformán maga mellett tudhat egy olyan partnert, amelyik megannyi ponton képes hatékony segítőtársként szerepet vállalni a helyi fejlesztésekben. A többi között erről a kapcsolatról adott tájékoztatást dr. Vajdáné dr. Horváth Piroska, az RFH vezérigazgatója.
- Milyen módon összegezhető az RFH küldetése az önkormányzatok számára?
A kormány tavaly októberben úgy hagyta jóvá az RFH hároméves stratégiájának irányát, hogy erre alapozva legyen kiemelt piaci centruma a regionális és kistérségi fejlesztéseknek, s hálózatával képes legyen - szakmai alapon - az európai uniós forrásfelhasználásban a pályázati és a végrehajtási folyamat valamennyi szakaszában érdemi támaszt nyújtani az önkormányzatoknak, mint projektgazdáknak. Ezzel kapcsolatban a kormány és a gazdasági kabinet fontos tanácsadási, forrásszervezési, projekt-menedzsmenti feladatokat is meghatározott az RFH részére, amivel segítséget nyújthat a helyi fejlesztésekben az önkormányzatok számára. Vagyis nemcsak klasszikus tanácsadóként működünk közre az önkormányzati fejlesztésekben, hanem szerepet vállalunk a projekt kidolgozásától kezdve, annak forrásigénye "összerakásáig" sok mindenben. Nyertes pályázatoknál a megvalósításban is részt veszünk, főként abban az esetben, ha az előfinanszírozásban is részt vállaltunk.
Az RFH hálózati elven, szakmai irányító és koordináló központként működik. A regionális fejlesztési társaságaink közvetlen partnerei mind az önkormányzatoknak, mind a vállalkozásoknak. Kihasználva a hálózati együttműködés előnyeit, így megalapozott segítséget tudunk nyújtani az önkormányzatoknak a második Nemzeti fejlesztési terv (hivatalos nevén a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret) önálló regionális programjainak a kidolgozásához, a projektgeneráláshoz, a pályázatok komplett elkészítéséhez és a projektek teljes körű megvalósításához, a szükséges képzés lebonyolításához. Emellett négy pénzügyi vállalkozásunk különböző elő- és kiegészítő finanszírozási termékekkel van jelen a piacon, segítenek a pályázók pénzügyi feladatainak teljesítésében, az önkormányzati hitelgarancia termékeinek a közvetítésében, a hitelgarancia megszerzésében. A csoport tagjai közül kiemelést érdemel még a Regionális Fejlesztési Finanszírozó Zrt., amely többek között a LEADER+ Program nyertes akciócsoportjai számára képes speciális tanácsadási, közbeszerzési szolgáltatásokat nyújtani, illetve a programok előfinanszírozásához rugalmas pénzügyi eszközöket biztosítani, valamint a Promei Kht., amely jelenleg programkoordinátorként vesz részt a regionális szinten közreműködő intézményi rendszer létszámbővítő projektjében és a Norvég Pályázati Alap szakmai menedzselésében. Bár az RFH piaci versenyhelyzetben működik, a helyi önkormányzatok ilyen komplex üzleti tanácsadó tevékenységet más szervezetektől például nemigen kaphatnak.
- Milyen speciális pénzügyi szolgáltatásokat kínálnak az önkormányzatoknak?
A cégcsoport tagjai az európai uniós és a hazai fejlesztési források megszerzése érdekében az önkormányzatok számára - az előbbiekben már említett komplex tanácsadáson és pénzügyi menedzselésen túl - az önkormányzati regionális és kistérségi fejlesztésekhez, pályázatokhoz képesek biztosítani a saját erőt kiegészítő tőketámogatást vagy a szükséges költségek megelőlegezését. Ez utóbbi szolgáltatásunk azért különösen népszerű, mert az európai uniós és a hazai fejlesztési támogatások szerint elszámoltathatók a projektek elkészítéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmányok, engedélyezési tervdokumentációk, hatástanulmányok költségei, de csak utólag, s ezeket a költségeket is a pályázóknak kell állniuk. A legtöbb önkormányzat azonban nincs abban a helyzetben, hogy a megvalósítani kívánt, egyébként támogatott fejlesztéseket előfinanszírozza, így az elnyert támogatást csak külső forrásból tudja lehívni. Az RFH szolgáltatása ezért olyan kedvező az önkormányzatoknak és a vállalkozóknak, mivel a támogatást megelőlegező kölcsönhöz gyors ügyintézés mellett, rugalmasan hozzá lehet jutni.
A regionális fejlesztési társaságaink bizonyos vállalkozásokba tőkebefektetéssel is beszállnak. Három pénzügyi vállalkozásunk van, melyek hitelnyújtással, lízingeléssel, faktoring tevékenységgel segítenek ügyfeleink finanszírozási gondjain. A cégcsoport tagjai közül ezzel kapcsolatban kiemelendő a Regionális Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., valamint az Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., amelyek valódi kockázati tőketársaságokként működnek. Sajnos, korábban sok, kockázati tőkét kihelyező társaságra vonatkozó álom foszlott szét, igazából csak a Corvinus Zrt. ilyen irányú tevékenysége volt sikeres, pedig az innovatív fejlesztésekhez nagy szükség van jóval több és különböző fokozatú kockáztató tőkére. Az önkormányzatokat is érintő ipari parki fejlesztésekben a testre szabott baráti vagy üzleti angyal nevű tőkekihelyezés már megtalálható a hazai palettán, de azt már nem követi második fokozat, a magvető tőke. Mi a Corvinus Zrt.-vel szorosan együttműködve a harmadik fokozatú igényre tudunk választ adni, valódi kockázati tőkekihelyezést valósítunk meg. Sajnos a magvető tőke intézményéről az első Nemzeti fejlesztési terv elfeledkezett, s azt is javasoltuk, hogy a második Nemzeti fejlesztési terv előkészítéshez kapcsolódva hozza létre ezt az alapot a kormányzat.
- A holding és helyi képviseletei a bankokkal is versenyeznek egyszerű, könnyen megszerezhető forrásokat kínáló állami intézményként?
Teljesen biztosan nem. Más léptékről és feladatokról van szó. És az is tény, hogy mindmáig szép számban vannak önkormányzatok, vállalkozások, amelyek finanszírozási szempontból nem partnerei a bankoknak. Kicsit erről is szól az a 40 milliárd forint, amelyet az RFH kihelyezett: szükség volt ennyi forrásra egy sor nagyon fontos és jó helyi önkormányzati, vállalkozási feladat megoldásához, de hitelintézetektől erre a mi partnereink képtelenek lettek volna finanszírozást szerezni. A holdingnak lehetősége van 100 millió forintig, de praktikusan 50 millió forintnál kisebb összegekkel támogatni önkormányzati, vállalkozói pályázatokat, projekteket. Ami ennél fontosabb, hogy a Magyar Fejlesztési Bankkal és a Hitelgarancia Zrt.-vel kötött megállapodásunk keretében segíteni tudunk a partnereinknek abban, hogy megfelelő üzleti terveket készítsenek, illetve elérjék a hitel- és tőkepiac nyújtotta lehetőségeket, így különösen az önkormányzatok fejlesztéseihez kapcsolódó speciális hitelkonstrukciók igénybevételéhez tudunk segítséget nyújtani a partnereinknek.
- Stratégiai befektetéseikkel hol lehet találkozni?
Elsődlegesen ipari parkokban, logisztikai központokban. Nyíregyházán, Ajkán az ipari parkban, Székesfehérváron a logisztikai központban, Veszprémben pedig az innovációs központban befektetőként ott van az RFH. De e nagyobb léptékű szerepvállalások mellett számos kisebb invesztícióval, támogatással váltunk és válunk partnereivé önkormányzatoknak, cégeknek.
- Mennyire ismerik az önkormányzatok a tevékenységüket?
Az RFH cégcsoporthoz tartozó regionális fejlesztési társaságokat jól ismerik az önkormányzatok, amelyek potenciális partnereik között tartják számon az önkormányzatokat, s az önkormányzati vállalkozásokat, tehát ezeket jól ismerik a hét régióban. Ugyanakkor ezeknek az egységeknek az is a dolguk egyébként, hogy ha valamilyen okból ők nem tudnak forrást szervezni a helyi projekthez, akkor maguk helyett keresnek és ajánlanak más, kapcsolódni képes társaságot az RFH hálózata révén. A célunk az, hogy úgy ismerjenek az önkormányzatok, mint egy valódi partnert a fejlesztésekben, amelyik szervesen illeszkedik az európai uniós források és hazai fejlesztési támogatások fogadásában és felhasználásában hatékonyan közreműködő terület- és gazdaságfejlesztési intézményrendszerbe.
A cégcsoport területi szinten felvállalja a helyi önkormányzati és vállalkozói környezet, a foglalkoztatás és a településfejlesztés szolgálatát, ezzel is hozzájárul a lakosság életszínvonalának növekedéséhez. A piac által el nem ért területeken megjelenve, hiánypótló tevékenységet végezve, komplex módon segíti a hátrányos helyzetű térségek, a helyi önkormányzatok hitel- és tőkepiaci képességének az erősítését, a regionális gondolkodásmód fejlesztését, a térségi szereplők együttműködésének minőségileg magasabb szintre emelését Magyarországon.
- kó -
|