A Cothec finanszíroz, és hőmérsékletet kínál

Jól fűtött iskola és kollégium Veszprémben

A történelmi magyar nagyvárosok sok-sok értékes épülettel rendelkeznek. Polgármesteri hivatalok, iskolák, kórházak, könyvtárak működnek a történelmi falak között. Az épületek jelentős része megérett arra, hogy kívül, belül megújuljon, ám a városi büdzsék többnyire nem rendelkeznek elegendő pénzzel az ilyen, egyébként fontos feladatok ellátására. Ez az igény hozta létre öt évvel ezelőtt a győri Cothec Kft. szolgáltatási csomagját, melyben a cég az elavult fűtő-hűtő rendszerek rekonstrukcióját, annak tervezését, kivitelezését, finanszírozását, karbantartását és üzemeltetését vállalja közintézmények, társasházak számára. Minden gazdasági vállalkozást minősít az általa elvégzett munka. A Cothec Kft. több mint száz hazai épületegyüttesben tudta megvalósítani valóban európai színvonalú szolgáltatását.

A veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, illetve annak, a város másik pontján fekvő kollégiuma két
fűtési idény tapasztalataival rendelkezik.
Erről kérdeztük Ferencz Sándort, a Veszprémi Polgármesteri Hivatal városfejlesztési irodájának rekonstrukciós csoport vezetőjét. Jó döntés volt az iskola és a kollégium fűtésének rendbetétele, mert a megtérülés már az első év végén egyértelműen látható volt. A történetnek ez már a végeredménye, de érdemes az elejétől megismerni. A szakközépiskola több épületegyüttesből áll, a nagyon nagy méretű, a kollégiumot pedig három ötszintes épület alkotja.
Korábban kis gőzkazánokkal oldottuk meg a fűtést, de az elavult rendszer minden kínját át kellett élnünk telente. A Cothec Energetikai Szolgáltató Kft. által ajánlott megoldás azért volt a városi önkormányzat számára nagyon jó ajánlat, mert nem kívánt beruházási pénzt, levették a vállunkról a tervezés, a kivitelezés gondját, és a 15 évre megkötött hőszolgáltató szerződésben a berendezések üzemeltetését és karbantartását is vállalták.

A jót szokni kell

Mit gondol, miért tartózkodnak az önkormányzatok egy ilyen komplett szolgáltatói szerződés megkötésétől?
- Az újtól, az ismeretlentől tartanak talán, és a 10-15 éves futamidő hosszúnak tűnhet számukra. Lehet az önkormányzatoknál némi bizonytalanság abban, hogy melyik épület marad meg eredeti funkciójában: magyarán, hogy az iskola iskolaként működik-e majd másfél évtized múltán, vagy netán értékesíteni kell. Nekem is furcsa volt, hogy nem kellett dokumentum- és tervhalmazokkal futkosnom, mindent maga végzett el a cég. Nem terheltek bennünket a részletekkel, a fontos kérdésekben a megállapodás előtt döntöttünk. Abban persze biztosak lehettünk, hogy csak olyan elemeket építenek a rendszerbe, ami hoszszú távon működik, hisz 15 évig a Cothec vállalja az üzemeltetést. Ebből következően elemi érdeke, hogy műszakilag minden rendben legyen. Azt mondhatom, hogy szokatlan ez a teljes körű szolgáltatás Magyarországon. A jót valóban szokni kell. Az sem mellékes persze, hogy milyen referenciái vannak egy adott cégnek. A Cothec ilyen tekintetben is megbízható vállalkozás.

A vártnál jobb eredmény

Milyennek minősíti a rekonstrukciót és az első évek tapasztalatait?
- 2003-ban elkészült az említett oktatási intézmények fűtéskorszerűsítése, melynek keretében a Cothec megtervezte a rendszert, beépítette a korszerű gázkazánokat, nagyrészt a vezetékhálózatot is kicserélték. Az első téli szezonban nagyon sok tapasztalatot szereztünk, hogy miként lehet a termosztátokat beállítani. Hol, melyik helyiséget hogyan kell temperálni, hogy a kívánt hőmérséklet meglegyen. A rekonstrukciót végző cég szakembereivel közösen összegeztük az elvárásokat, és elemeztük a tényadatokat, a költségeket. Nagyon jó eredményt kaptunk. A második télen további hatékonyságot növelő tanácsokkal láttak el bennünket a Cothec szakemberei. Folyamatosan teszteltük, hol mit lehet az energia felhasználásban megtakarítani, és nagyon sok tartalékot sikerült feltárni. Az üzemeltetést természetesen tizenöt éven át ők végzik, de hogy a belső terekben is hatékony legyen az energia felhasználás, azt az intézmény használójának is érdemes tudni.
Terveznek-e további fűtésrekonstrukciót a veszprémi önkormányzati épületekben?
- Nagyon sok épületben kellene fűtéskorszerűsítést elvégeztetnünk. Terveink megvalósítását megfelelő ütemezés alapján végezzük. Az biztos, hogy a Cothec Kft.-t minden pályázatunkra meghívjuk, hisz a cég nemcsak európai megoldást kínál, hanem nagyon jó és megbízható szakember gárdával is rendelkezik.
(X)


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenhatodik évfolyam, 5. szám * 2006. május
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.