Az Akadémia elnöke szerint benyújtható a fejlesztési terv
"Az anyag ismeri a brüsszeli nyelvet."
Több száz kutató véleményezte a tervet

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szakértői az Új Magyarország Fejlesztési Terv (NFT II.) fő céljait elfogadják és egyetértenek azokkal. A kormányfő a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épületében az MTA elnökével és a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztossal közösen egyeztetett a fejlesztési tervről. A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Vizi E. Szilveszter hangsúlyozta, hogy a fejlesztési terv benyújtható, elmondása szerint több száz kutató együtt dolgozott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel, és véleményezte a dokumentumot.
"Ezt az anyagot mi tulajdonképpen alkalmasnak tartjuk arra, hogy Brüsszelnek benyújtsuk. Ez az anyag ismeri a brüsszeli nyelvet, azaz eleget tud tenni azoknak a követelményeknek, amelyeket az Európai Unió megkíván a tagországoktól" - mondta Vizi E. Szilveszter.
Véleménye szerint a program megfelelő alapot képez az ország olyan jellegű fejlesztéséhez, amelyben Magyarországnak nem volt része az elmúlt évtizedekben.  "Meggyőződésünk, hogy további javításokkal olyan nemzeti tervet tudunk letenni az asztalra, amely alapjául szolgálhat egy modern Magyarország megteremtéséhez" - jelentette ki. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke arra hívta fel a kormány figyelmét, hogy tudásalapú gazdaságra kell fordítani a fejlesztési források jelentős részét.  Hatalmas kihívás előtt áll az ország, hiszen 2007 és 2013 között 22,4 milliárd eurót, 8000-9000 milliárd forintnak megfelelő összeget szánhatunk fejlesztésre, de csak akkor, ha ezt pályázatokon elnyerjük - hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy a fejlesztési tervről szóló viták eddigi tapasztalatai alapján a kormány a szeptember 30-áig elkészítendő végleges tervezetben "érdemben fogja figyelembe venni a vitákban elhangzottakat". 

Fejlesztéspolitikai Napok

 Együttműködési keret-megállapodást írt alá a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ).  Az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtásának időszakáig szóló megállapodás szerint az ügynökség és a TÖOSZ közösen készíti fel az önkormányzatokat a fejlesztéssel járó tervezési és végrehajtási feladatokra. Ennek értelmében az ügynökség képviselői részt vesznek a TÖOSZ által kezdeményezett fejlesztéspolitikai napokon. A hét fejlesztési régióban tervezett eseménysorozaton polgármesterek és fejlesztéssel foglalkozó önkormányzati szakemberek vesznek majd részt.

 

 

Sikerrel pályáztak az önkormányzatok

Közel 190 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg az NFT pályázatokon elnyert támogatásokból. Az uniós pályázatokon nyertes önkormányzatok területén csaknem 7 millió ember él - az ő életminőségük javítását segíti az önkormányzatok és intézményeik 1372 nyertes pályázata. A megítélt 165 milliárdból - augusztus végéig - 45 milliárd forint jutott el a 706 nyertes önkormányzatokhoz.
Az uniós pályázatokon sikerrel pályázó önkormányzatok 84 százaléka 10 ezer fő alatti népességű település, ebből 30 kistelepülésen a lélekszám nem éri el a 200-at. A legtöbb pályázatot a főváros után Pécs és Miskolc nyújtotta be. Az első tíz legtöbb támogatást elnyert önkormányzat között szerepel Gárdony, Cegléd, Nyíregyháza, Debrecen, Hatvan, Gyula és Szolnok. A legtöbb uniós támogatást elnyert önkormányzat több mint 8 milliárd forintot fordíthat fejlesztésre, de az egy önkormányzatra jutó legalacsonyabb támogatási összeg is meghaladja az 1,3 millió forintot. Az egy lakosra jutó legnagyobb támogatási összeget a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzér önkormányzata nyerte, itt az egy főre jutó uniós fejlesztési forrás meghaladja az 1,6 millió forintot.
A nemzeti fejlesztési terv (2004 és 2006 között elérhető) operatív programjaira kiírt pályázatokon  összesen 694 milliárd forint sorsáról döntöttek az irányító hatóságok. Hatályos támogatási szerződése 14 ezer 183 projektgazdának van, 8 ezer 939 pályázónak 268 milliárd forint fejlesztési forrást már átutaltak. Támogatott projektek: AVOP (4047 projekt), GVOP (10019 projekt), HEFOP (2102 projekt), KIOP (164 projekt), ROP (755 projekt). 

Bővebben: www.nfh.hu

 


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenhatodik évfolyam, 9. szám * 2006. szeptember
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.