KÓRH4ZI SZÁMHÁ3ORÚ

Folyamatos tiltakozások közepette, február elején, Lovasberényben tartott zártkörű találkozón egyeztek meg a koalíció vezető politikusai a régiók baloldali képviselőivel a kórházi átalakításokról. Eredménye lapzártánkig nem derült ki, mert a régiókban még tovább egyeztetnek a részletekről. A tiltakozási hullám mindenesetre folytatódik. Arra is van példa, hogy a helyi MSZP és az SZDSZ a Fidessszel összefogva emelte fel a szavát a kórház várható bezárása ellen. Alább kis körképet adunk az országban történtekről.

 

Az ország előtt álló feladatok közül az egészségügyi reform a legnehezebb feladat, az átfogó átalakítás azonban elkerülhetetlen, ezért a reformot végigviszi a kormány. Mindezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök erősítette meg február 12-én, tavaszi parlamenti ciklus-indítójában. Az ügyben két fontos dolgot jelentett be: nem kérnek a kórházban fekvő beteg gyerekét ápoló szülőtől kórházi napidíjat. Továbbá beszélt arról is, hogy a reform részeként 15 kistérségi, korszerű járóbeteg-ellátó központot hoznak létre olyan területeken, ahol ma nincs ilyen ellátási forma.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Mindeközben folynak a tiltakozások az ország különböző pontjain a várható kórházbezárások, ágyszámcsökkentések ellen. Vannak megyék, ahol a miniszteri döntést megelőzendő maguk határoztak kórházi összevonásokról. A végső döntés azért kerülhetett Molnár Lajos (SZDSZ) egészségügyi miniszter kezébe, mert az egyeztetésre törvény által felhatalmazott, túlnyomórészt ellenzéki vezetésű regionális egészségügyi tanácsok (RET) politikai okból nem vállalták fel a feladatot. Alább arról adunk hírt, hol indult akció a helyi egészségügyi intézmény védelme érdekében.
Fejér megye: a móri városi kórházban ötven aktív ágyon gyógyítják a betegeket, s több mint duplájára nő, mintegy száz körül alakul a krónikus betegek ellátását szolgáló krónikus ágyak száma - jelentette be Molnár Albert (MSZP), Székesfehérvár egyik országgyűlési képviselője. Mint elmondta Lovasberényben olyan megállapodás született, miszerint a kisbéri kórházzal együtt 50- 60 ezer ember egészségügyi ellátását végző móri kórházban indokolt 25 belgyógyászati, továbbá 15-15 szülészet-nőgyógyászati, illetve sebészeti aktív ágy fenntartása.
Fejér megye két súlyponti kórháza közül a Fejér Megyei Szent György Kórházban a korábbinál 71-gyel több, összesen 1057 aktív ággyal végzik majd a gyógyítást, s 550-re emelkedik a krónikus ágyak száma. A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház a kvóta felett 12 intenzív ellátásra alkalmas aktív ágyat tarthat fenn, 511 aktív ágyon gyógyíthat és 188 krónikus ágyon ápolhatják a betegeket.
Jász-Nagykun-Szolnok megye: a két súlyponti kórház mellett valamennyi meglévő is működőképes marad a jövőben - jelentette be Rózsa Endre szocialista országgyűlési képviselő. A mezőtúri kórház 91 aktív és közel 90 passzív ággyal működik majd tovább.    A jászberényi kórház 200 aktív ágyat kap, és passzívakkal együtt 312 ággyal rendelkezik majd.
 Botka Lajosné, Szolnok szocialista képviselője azt tudatta, hogy a szolnoki MÁV Kórház 28 belgyógyászati, 30 ortopédiai, 30 reumatológiai és 50 mozgásszervi rehabilitációt segítő, azaz 138 aktív ágyat jegyezhet, és a passzívakat hozzáadva több mint 250 ágya lesz. A tervek szerint viszont a MÁV-kórházakat összevonják a Honvéd kórházzal. 
A szakminiszteri javaslathoz képest a képviselők szerint ez a megállapodás kedvezőbb, mert a régió három megyéje közül ágyszám szempontjából Hajdú-Bihar "túlreprezentált" volt a Jász-Nagykun-Szolnokiakkal szemben.
Miskolci Szent Ferenc Kórház: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat által működtetett intézmény fennmaradásáért a vezetés petíciót intézett a miniszterelnökhöz és a szaktárca vezetőjéhez. Azzal érvelnek, hogy fennállásuk óta gazdaságilag stabilak, soha nem volt szükség a működés biztosításához önkormányzati támogatásra. Most a tüdőgyógyászati és a reumatológiai ellátás működőképessége válik kétségessé az eddig jól bevált szakmai centrumok szétverésével.
Fővárosi, II. kerületi Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, Budai Gyermekkórház: Pártállásra való tekintet nélkül tiltakoznak a helyiek az intézmények bezárása ellen. A Fidesz-, MSZP-, SZDSZ-politikusok együtt demonstráltak a gyermekkórházért. Ezen túl a fideszes vezetésű kerület három évre vagy az új szabályozási terv megszületéséig építési és változtatási tilalmat rendelt el a területre. Ez nem akadályozza meg a bezárásokat, vagy átszervezéseket. Láng Zsolt, a budai kerület polgármestere szerint arra jelent garanciát, hogy az önkormányzatnak beleszólása legyen az intézmények sorsába. Arra van hatáskörük, hogy ne lehessen lebontani, vagy átépíteni az épületeket, illetve meghatározhatja, hogy mi működhet a területen.
Debreceni Kenézy Gyula kórház: Juhászné Lévai Katalin szocialista parlamenti képviselő azt ígérte: lobbiznak azért, hogy 925 helyett 1000 aktív ággyal működhessen a kórház. Ugyanakkor Rácz Róbert, a megyei közgyűlés fideszes elnöke 1100-ban jelölte meg a minimálisan szükséges aktív ágyak számát. Azt mondta, amennyiben ennél kevesebb lesz, úgy a jövőben csak megyei betegeket látnak el az intézményben.
A döntésnél állítólag az is latba esett, hogy a debreceni orvosegyetemi klinikákon még 1410 aktív ágy van. Ez pedig a Kenézy 844 ágyával elegendő a lakosság ellátására - állapították meg szakemberek. A Berettyóújfalui Területi Kórházban a korábban jelzett 378 helyett 344 aktív ágy működhet a jövőben.
Nyílt levélben fordultak a döntéshozókhoz a szülészeti és nőgyógyászati osztály dolgozói a tervezett ágyszámcsökkentés miatt. A mostani 135 ágyukat 28-ra csökkentené a szaktárca. "Hogyan lehet 28 ágyon 2600 szülő nőt elhelyezni, 4500 műtéten átesett beteget fektetni és összesen 7500 fekvőbeteget ellátni?" - kérdezik.
Balassagyarmati Kenessey Albert városi kórház: a Fidesz vezető politikusai elfogadhatatlannak tartják azt az ágyszámot, amelyet a kormányoldal juttatna a városi kórháznak a lovasberényi találkozó eredményeként. Medvácz Lajos polgármester és Balla Mihály országgyűlési képviselő arról értesült, hogy a városnak 329 aktív ágy jutna a jelenlegi 521 helyett. Molnár Lajos egészségügyi miniszter január 8-án még 417 aktív ágyat ajánlott az intézménynek, amit tárgyalási alapként elfogadhatónak tartott a fenntartó önkormányzat és a kórház vezetése is. Balla Mihály szerint az ország legrosszabb epidemiológiai mutatóival rendelkező Nyugat-Nógrád minimális egészségügyi ellátását is veszélyeztetnék.
Hódmezővásárhelyi városi kórház: demonstrációra hívta a város és térsége lakóit Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester. Emellett nyílt levélben fordult a kormányfőhöz, melyben arra kérte, a demonstráción személyesen ismertesse azokat az okokat, ami miatt a térség 60 ezer lakosa aktív fekvőbeteg-ellátás nélkül marad és hétszáz egészségügyi dolgozó munkája kerül veszélybe. A fideszes vezető úgy tudja, a jelenlegi 315 aktív kórházi ágy 70 százaléka szűnne meg Hódmezővásárhelyen. Be kellene zárni a fül-orr-gégészetet, a szemészetet, a bőrgyógyászatot, az idegosztályt, a vérellátót, a labort, a kórházi gyógyszertárat, a belgyógyászat egy részét és a sebészet meghatározó részét.
Sárvári városi kórház: a fenntartása mellett demonstráltak mintegy hatszázan a kisváros főterén, Dénes Tibor, fideszes polgármester irányításával. A miniszteri javaslat szerint nem jutna egyetlen aktív kórházi ágy sem nekik, miközben 30- 40 ezer embert látnak el kistérségi szinten. Szabó Lajos, a térség szocialista parlamenti képviselője a tüntetésen azzal érvelt, hogy a kórházban a gyógyító munka nem szűnne meg, a kórházat nem zárják be, inkább csak a rehabilitáció kerül előtérbe. A rehabilitációs ágyak terhére pedig belgyógyászati ellátásra is lehetőség lesz, és a több mint 200 kórházi munkahely sem kerül veszélybe.
Rózsa Ferenc, a Sárvári Gyógyfürdő Rt. vezérigazgatója beszédében viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisváros gyógyfürdőjébe tízezrével jönnek a zömükben idős turisták, akik számára biztonsági tényezőnek számít egy aktív ellátást nyújtó kórház közelsége.
Szombathelyi Markusovszky Kórház és szentgotthárdi Rehabilitációs Kórház: egyesítésükről rendkívüli ülésen döntött a Vas megyei közgyűlés. Az ülésről a kisebbségben lévő MSZP-frakció tagjai tiltakozásul kivonultak. Pajor András, a közgyűlés Fidesz-frakcióvezetője a lépést azzal indokolta, hogy az összevonással az aktív kórházi ágyak mellett egy 327 rehabilitációs ággyal rendelkező kórházi együttes jött létre, amely képes lesz biztosítani, hogy Szentgotthárdon is tovább folytatódjon a gyógyító munka. A megyében arra számítanak, hogy a rehabilitációs ágyak működtetésére a jövőben komoly uniós támogatások lesznek. Ezek megszerzésére az összevont intézmények nagyobb eséllyel pályázhatnak. Szücs Gábor, az MSZP megyei közgyűlési frakciójának vezetője azért tiltakozott, mert mindezt  az érintett települések lakosságát képviselő önkormányzatokkal nem egyeztették.
A miniszteri javaslatban, amelyet a Nyugat-dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács nem fogadott el, a Markusovszky Kórház 820 aktív ággyal szerepelt, 82 aktív ággyal rendelkezik a körmendi kórház, viszont sem a sárvári sem a celldömölki kórháznak nem jutna aktív ágy és a szentgotthárdi is aktív ágy nélkül, rehabilitációs kórházként működhetne.
A lovasberényi egyeztetésen a Markusovszky Kórháznak már 900 aktív ágyat juttattak volna azzal, hogy a celldömölki városi kórházban is maradna aktív ellátás, amire a megyei kórházzal szerződést kötnének. Sárvárnak és Szentgotthárdnak azonban még így sem lennének aktív ágyai. Ha viszont Sárvár is csatlakozna az új egyesített intézményhez - amit a sárvári önkormányzatnak kellene kezdeményeznie - egy új helyzet állhatna elő.
A kecskeméti Repülőkórház integrálódik a Bács-Kiskun megyei önkormányzat kórházába: a megszűnés helyett a korszerűen felszerelt repülő kórház beolvadásáról a honvédelmi miniszter és megyei közgyűlés elnöke állapodott meg. Szekeres Imre és Bányai Gábor elmondták: az így létrejövő intézmény működéséhez a honvédelmi tárca átadja a Repülőkórház ingatlankezelői jogát, minden szükséges orvostechnikai berendezését, valamint - a további tárgyalásokon kialakított feltételeknek megfelelően - a Repülőkórház jelenlegi munkatársainak egy részét a megyei önkormányzatnak. A kialakítandó új egészségügyi központ alapját képezi annak az uniós támogatással létrehozandó gyógyintézeti központnak, amelyhez a minisztérium minden támogatást biztosít.
A Repülőkórház mellett működő Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézet száztizennyolc fővel a március elsején megalakuló új Honvéd Egészségügyi Központ keretein belül folytatja működését, szolgáltatásait a lakosság is igénybe veheti. A tervek megvalósulásához Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere is felajánlotta segítségét. Márfai Péter, a térség szocialista országgyűlési képviselője úgy nyilatkozott, hogy az egészségügyi miniszter döntéséhez képest 60- 80 kórházi ággyal többre van szükség a megyében
Fővárosi Országos Gyógy-intézeti Központ: bezárása ellen tiltakoztak a kórház orvosai, dolgozói, betegei, mert a központ orvostovább-képzést is végez.
Pécsi Kerpel-Fronius Ödön Gyermekkórház: az intézmény ragaszkodna 75 aktív ágyhoz, s ennek aláírásgyűjtéssel adnak nyomatékot. Jelenleg 94 aktív ágyuk van, de az egészségügyi tárca eredeti terveiben egy sem szerepelt. Legutolsó ajánlatként 65-öt tarthatnának meg. A megyei önkormányzati fenntartású Baranya Megyei Kórház részlegeként működő gyermekkórház évente 6- 7 ezer fekvő- és 45- 60 ezer járóbeteget lát el.               Németh Erika

Kihirdette az egészségügyi miniszter az új kórházlistát, de egyelőre csak a szocialista frakció tagjainak - értesült a Népszabadság. A lap birtokába került, Molnár Lajos kézjegyével ellátott dokumentum szerint 16 ezer aktív ágy szűnik meg, az ápolást biztosító ágyak száma azonban 9 ezerrel több lesz. Biztosan megszűnik a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, a Schöpf-Mérei Ágost Kórház, a borsodi FMC dialíziscenter és a Kecskeméti Repülő Kórház.

 


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenhetedik évfolyam, 1-2. szám * 2007. január-február
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.