|
Vakációra készülnek
a közhivatalok?
Valóban ügyintézési szünet bevezetését tervezik a közintézményekben? Hirek szerint a közhivatalok egy része egy hónapra bezárna, a dolgozókat kötelező szabadságra küldenék. Európában van erre példa. Franciaországban bevált gyakorlat a többhetes közigazgatási "szünet". Hazánkban azonban több akadályba ütközik, és az ezzel kapcsolatos törvényi rendelkezés sem történt meg.
Szetey Gábor, kormányzati személyügyért felelős államtitkár nem cáfolta a hírt. Megerősítette, hogy az elképzelés törvényi szabályozása napirenden van, de a részletek még nem tisztázódtak. A jelenlegi elképzelés szerint a nyári szünet nem kötelezettség, hanem lehetőség volna a hivatalok számára. Azoknak a hivataloknak, amelyek a vakáció mellett döntenének, a bíróságokhoz hasonlóan, ügyelosztási tervet kellene készíteniük. A hivatali nyári szünet egyébként nem ismeretlen teljesen Magyarországon. A bíróságok (a cégbíróság kivételével) július végétől augusztus 20-ig ítélkezési szünetet tartanak. A versenyszférában a gyártó cégek egy része is leáll nyáron néhány hétre, a termelési szünetben végzik el például a karbantartási munkákat
Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára elképzelhetetlennek tartja a közhivatalok nyári vakációját. Véleménye szerint nem megoldható, hogy a fogyasztóvédelmi ellenőrök és a közegészségügyi-járványügyi felügyelők vakációzzanak, hasonlóan problémásnak tartja a földhivatalok és az okmányirodák leállását is.
|
Európai csoda
Már szerkezetkész a kontinensen egyedülálló méretekkel rendelkező kőröshegyi völgyhíd, amely 41,5 milliárd forintos költséggel épült. A csaknem 2 kilométer hosszú és 88 méter magas viadukt az M7-es autópályán épül Zamárdi és Balatonszárszó között. A hídon a kerékpáros-, illetve a gyalogosforgalom már megindult. A végleges átadás időpontját augusztusra tervezik az építők. A viadukt érdekessége, hogy a híd belsejében kiépítik a csapadékvíz-elvezető rendszert, és a völgyhíd saját szennyvíz-tisztítóval is rendelkezik majd. Szakértők szerint ennek köszönhető, hogy a Balatonba akkor sem kerülhet szennyeződés, ha a viadukton veszélyes anyagot szállító kamiont baleset ér.

|
"Gyakorló pedagógusként, szakértőként ritkán találkozom olyan értékfeltáró, óvó szemlélettel, amely segíti az egymás és önmagunk megismerését - itt megtaláltam -, hiszen az emberi és nemzeti kultúra értékeinek megjelenítése a mai rohanó világunkban elsikkad. A könyvcsalád óriási előnye, bármely tantárgyhoz, tanórához illeszthető, de használható önállóan is, életszerű, tökéletesen megfelel a mai kor követelményeinek. Nevel az igazra, a szépre, és a jó megbecsülésére."
Botka Nóra szakértő
Gyermekek és diákok jogairól
A Magyar Köztársaságban az 1991. évi vonatkozó törvény kihirdetése lehetővé tette, hogy jogszabályként alkalmazzák az ENSZ Egyezményt a Gyermekek Jogairól. Az évek múlásával egyre inkább a pedagógusok és a gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek érdeklődési körébe kerültek a gyermekeket és diákokat megillető jogok, számtalan kiadvány jelent meg a témával kapcsolatban, de a gyermekeknek való nagyon kevés. A pedagógusoknak szánt anyagok is többnyire csak egy-egy részterülettel foglalkoztak.
Évtizedes várakozásnak tett eleget az AGENDA Natura Kiadó, amikor tavasszal megjelentette a Purda Zsuzsanna-Zongor Klára szerzőpáros Gyermekjogi ABC-kiadványcsomagját. A kiadvány nem egyetlen könyv, hanem egy könyvcsalád, amely két könyvet: Gyermekjogi ABC, illetve, Pedagógiai kézikönyv a Gyermekjogi ABC-hez, és három gyermekeknek szóló füzetet: Gyermekjogok kicsiknek (5-8 éveseknek), Gyermekjogok nagyobbaknak (9-14 éveseknek), Gyermekjogok nagyoknak (15-18 éveseknek) tartalmaz.
A Gyermekjogi ABC-könyv-csomag hiánypótló; célja, hogy a gyermekek, az őket tanító pedagógusok, a gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek és a szülők is megismerkedhessenek a gyermekjogokkal. Purda Zsuzsanna családjogász, 1977-óta foglalkozik gyermekvédelemmel, ő írta a Gyermekjogi ABC című kötetet, míg Zongor Klára általános iskolai tanárként a pedagógiai kézikönyvet. A gyermekek számára készített füzetek közös munka eredményei. Éppen ez a kettős, jogi-pedagógiai szemlélet az, ami eddig hiányzott a megjelent munkákból, erőssége és érdekessége a kiadványnak.
(Bővebb információ és a megrendelőlap a: www.onkornet.hu-n található.)

|
|
Kurucz Attilát választották
Kemenessömjén polgármesterének.
A május 6-án tartott időközi választáson két független jelölt közül választhatott a szavazásra jogosult 505 polgár. Kurucz Attila 162 szavazatot kapott, ellenfelére, Pados Zoltánra 147-en voksoltak. Az időközi választást az előző polgármester januári lemondása miatt kellett kiírni. A köztes időszakban a most megválasztott Kurucz Attila, alpolgármesterként vezette a nyolctagú képviselő-testületet.
Lemondott posztjáról Bátonyterenye szocialista polgármestere. A város vezetője döntését április 26-án a képviselő-testület zárt ülésén jelentette be. Vanya Gábor még az ülésen sietve leszögezte, lemondásának nincs politikai indítéka. "Azért mondok le polgármesteri megbízatásomról, mert elfogadtam egy másik felkínált lehetőséget, távozásomnak nem politikai oka van, csupán munkakörváltásról van szó" - fogalmazott Vanya Gábor. A hivatalos állásponttal szemben többek szerint azonban egészen más állhat Vanya Gábor távozásának hátterében. Bátonyterenyén auguszus 12-én tartanak időközi választást.
Nemet mondott a kormány
a pécsi közgyűlés felterjesztésére
Elutasította a kormány a pécsi közgyűlés felterjesztését, amelyet a tubesi radarügyben fogalmaztak meg. A pécsi önkormányzat a város közgyűlésének egyhangú döntése után élt azon kormánydöntéssel szembeni felterjesztési jogával, amely a NATO-radar telepítését Pécsre, a Tubes-hegyre jelölte ki. A felterjesztésre Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter válaszolt a kormány nevében. Az elutasítás indoklásában egyik fő érvként említi, hogy a helyszín kiválasztása minden lehetséges szempontot figyelembe véve, alapos előkészületek után történt meg. A kormány véleménye, hogy a pécsi lakosság körében felmerült aggályt, amely szerint a radarnak káros egészségügyi hatása lenne, nem támasztja alá egyetlen konkrét szakértői vélemény sem. Mindazonáltal figyelembe véve a pécsiek félelmét, olyan nyilvános mérőrendszert telepítenek, amely a radar által kibocsátott sugárzásról szolgáltat adatokat. Amennyiben pedig ez alapján mégis szükség lenne arra, azonnal végrehajtják a szükséges műszaki változtatásokat.
Előzményekről: Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése egyhangúlag döntött 2007. május 3-án arról, hogy a HM Építésügyi Hatósága által a Tubesre kiadott radar építési engedélyét megtámadja. Tasnádi Péter polgármester elmondta, hogy az elsőfokú engedély három ponton is sérti a Pécsi Építési Szabályzatot. Szakértők vizsgálták az elmúlt héten kiadott építési engedélyt, amit több ponton is aggályosnak találtak. A helyszín nem közelíthető meg közvetlenül közútról, nincs szenyvíz-elvezető csatorna, így veszélybe kerülhet a Tettyei karsztvízbázis, valamint a szaktárca nem kért előzetes elvi építési engedélyt. Az ellenzők és a civilek a döntéssel egyetértettek, üdvözölték. A Civilek a Mecsekért Mozgalom vezetője, dr. Vicze Csilla felvetette, hogy szerintük a változtatási tilalmat el kellene rendelni, hiszen csak ebben az esetben van garancia arra, hogy nem indul meg a radar építése.
(Forrás. www.baranyanet.hu)
Érdemes megismerni a HÖKA szolgáltatásait
A helyi önkormányzati költségvetési adatállomány (HÖKA) célja kettős. Egyrészt az adatok közreadásával és elemzési eszközök, mutatószámok kialakításával segíti a közszektor reformját, és ezen belül is a helyi önkormányzati pénzügyi rendszer továbbfejlesztését, másrészt a pénzügyi, ellátottsági információk és mutatószámok közzétételével - szándékuk szerint - növelik a helyi közszolgáltatási rendszer átláthatóságát, melynek ismeretében javítani lehet a helyi vezetés elszámoltathatóságát.
Az adatállomány - 1990-ig visszatekintve - egyedi helyi önkormányzati adatokat és összevont pénzügyi és ellátottsági adatokat tartalmaz, amelyek nyilvános forrásokból származnak. A helyi önkormányzati költségvetési adatállomány és az elemzési eszközök folyamatos fejlesztés alatt állnak. A szerkesztők az adatbázis működésével és az abban szereplő adatokkal kapcsolatos észrevételeket a hoka@mki.gov.hu e-mailcímre kérik.
(Bővebben:
http://hoka.mki.gov.hu)

|