Az év elején tervezett közel egymilliárdos hiánynál jóval kisebb deficittel zárja az évet a Zala Megyei Önkormányzat.  A 2007-re tervezett 933 millió forintos működési forráshiányt már az első három negyedévben is jelentősen mérsékelte a fideszes vezetésű és többségű megyei közgyűlés. A megtakarításoknak köszönhetően év végére 500-600 millió forintra mérséklődik a deficit. A megyei közgyűlés elnöke, Manninger Jenő által előterjesztett jövő évi költségvetési koncepcióban 2008-ra a megye számára a központi állami támogatások további, mintegy 40 millió forintos csökkenését prognosztizálja.
A zalai megyegyűlésen Varga László, a korábbi szocialista elnök kritikával illette a november végén megszavazott, 20 millió svájci frankos (mintegy 3 milliárd forint értékű) megyei kötvénykibocsátást. Meglátása szerint a hitelfelvételnek tekinthető kötvény hosszú évekre előre eladósodáshoz vezet, és csak az intézmények működési költségvetéséből lehet a törlesztéseket kigazdálkodni. Manninger Jenő válasza szerint a törlesztés majdani mértéke jóval alatta marad a megye törlesztési képességeinek.
A zalai cigány és horvát kisebbségi önkormányzatok ugyancsak szót emeltek a 2008-as költségvetési tervezet ellen, mert az ideihez hasonlóan jövőre sem szerepel a támogatásuk. A cigány önkormányzat tíz, a horvát közel 4,5 millió forintos támogatásért folyamodott, de - hivatkozva arra, hogy a központi költségvetés az átalakuló támogatási rendszer miatt szintén nem tervezett számukra támogatást - ezért a megye sem szerepeltet nekik címzett összeget.
A zalai közgyűlés végül nagy többséggel elfogadta a jövő évi költségvetési koncepciót, amely mintegy 4,4 milliárd forintos kiadás mellett közel 3,3 milliárd forintos bevétellel számol.

Nehéz helyzetben vannak a megyék. Még az ideinél is nehezebb esztendőre számíthatnak a megyei önkormányzatok - nyilatkozta Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke a megyei napilapban. A megyei önkormányzatok idén eddig összesen 70 milliárd forintnyi kötvényt bocsátottak ki, sorra értékesítik az ingatlanjaikat, a kicsit jobb helyzetben lévő Dunántúlt kivéve szinte valamennyi megyei önkormányzat komoly finanszírozási gondokkal küzd.  
Ódor Ferenc, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a napilapban a politikát tette felelőssé a kialakult helyzetért. Úgy fogalmazott, hogy a kormányzó szocialista és liberális párt már a helyhatósági választás előtt el akarta érni a megyék megszüntetését, de ez a javaslat nem kapta meg a szükséges parlamenti többséget. Eldöntötték tehát, hogyha törvénnyel nem sikerül, akkor a finanszírozással "lehetetlenítik el" a megyéket. Egy kivételével mindenütt fideszes vezetésűek a megyék, és ez még inkább zavarja a kormánypártokat - nyilatkozta Ódor Ferenc.

 

Lemondott Kecskés János, Rákócziújfalu polgármestere. A közügyeket a képviselő-testület döntése szerint a grémium korelnöke viszi tovább az időközi választásig. A falu első embere - aki négy jelölt közül győzött 2006-ban - egészségi állapotára hivatkozva november 6-án írásban nyújtotta be lemondását. Papp Józsefné vezeti átmenetileg a Szolnok melletti kistelepülést, mert annak alpolgármestere nem volt. Ő maga is helyettesítőként látja el a jegyzői feladatokat. A több mint kétezer lelkes Rákócziújfalu közéletét az utóbbi években a polgármester és a kilenctagú képviselő-testület közötti megromlott viszony jellemezte, és emiatt több per is folyik a bíróságokon.

 

December elején hét helyszínen, hat megyében időközi önkormányzati választásokat tartottak. Hat településen polgármester választás, két településen önkormányzati képviselő-testület választás is, egy helyen pedig önkormányzati képviselő választás volt.
Veszprém megyében, Balatonrendesen lemondott a korábbi polgármester. A  szavazásra jogosult három független jelölt közül  Takács Ferenc nyerte a választást. Olaszfalu lakói önfeloszlatás miatt polgármestert és önkormányzati képviselőket választottak. Az új polgármester Boriszné Hanich Edit független jelölt lett, a korábbi polgármesterrel szemben 339 szavazatot kapott, a  hétfős képviselő-testület tagjai is függetlenek.
Somogy megyében, polgármester választás volt, mert Böhönye polgármestere itt is lemondott. Dr. Szijártó Henrik Gyula (független jelölt), volt polgármester elsöprő fölénnyel nyerte a választást a másik független jelölttel szemben. A választók képviselőket is választottak a testület önfeloszlatása miatt.  A kilenc képviselő szintén független.
Nógrád megyében Endrefalván a polgármester halála miatt volt polgármester választás. Csóriné Botyánszki Ágnes független jelölt szintén elsöprő fölénnyel nyert a másik független jelölttel szemben.
Tolna megyében Gerjen választói a polgármester lemondása miatt voksoltak. Deák Sándor független jelölttel szemben Máté Dénes ugyancsak független nyert.
Baranyában a pécsi 07-es egyéni választó körzetben önkormányzati képviselő lemondása miatt volt választás. Az MDF- és az MSZP-SZDSZ közös jelöltjével szemben Dr. Páva Zsolt FIDESZ-KDNP-ÖPÉE-jelölt vehet részt a képviselő-testület munkájában.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Tiszalök polgármestere lemondott, ezért itt is polgármestert választottak. A négy függetlennel szemben a FIDESZ-MPSZ jelöltje nyert. Gömze Sándor 757 szavazatot kapott.
December 16-án Bács-Kiskun megyében Tiszaug  választói haláleset miatt választanak polgármestert,  Baranya megyében Töttösön  a polgármester lemondása miatt lesz választás.
  Egyforintos telket ígér a polgármester. Legkevesebb tizenkétmilliárd forint értékű beruházás valósul meg Kaposváron 2010-ig. Az önkormányzat szeretné, ha a kivitelezésben minél több kaposvári vállalkozó venne részt - mondta a polgármester a helyi vállalkozók részvételével tartott fórumon.
Szita Károly a következő két év városfejlesztési programjából azokat emelte ki, amelyeket mindenképpen megvalósítanak, akkor is, ha a pályázataikhoz nem kapnak támogatást. Ehhez az önkormányzat ötmilliárd forint értékben kötvényeket bocsát ki, továbbá állami támogatású hitelt vesz igénybe, a Magyar Fejlesztési Banktól.
A polgármester az Új munkahelyek, új utak, új otthonok című, négyéves várospolitikai programjában megfogalmazott, megvalósításra váró célok közül a belváros rekonstrukcióját, a vásárcsarnok átépítését, egy ifjúsági centrum kialakítását, száz önkormány-zati lakás meg-építését, évente 15-20 közművesített, egy forintért felkínált telek értékesítését, és egy 330 önkormányzati lakást magában foglaló épület felújítását emelte ki.
Mindehhez elsősorban a helyi vállalkozók jelentkezését várják - mondta a polgármester, hozzátéve: a pályázatok egy része már megjelent, illetve a közeljövőben megjelenik. Szita Károly arra kérte a résztvevőket, vegyék fel a kapcsolatot a programfelelősökkel, kérjenek információt, s ha kell, fogjanak össze annak érdekében, hogy a kaposváriak részvételével közösen kidolgozott várospolitikai programot kaposvári vállalkozók valósítsák meg.

 

Roma szolidaritási menet volt Tatárszentgyörgyön. Szolidaritási menetet tartottak roma civil szervezetek és az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) képviselői Tatárszentgyörgyön december 9-én, hogy így tiltakozzanak a Magyar Gárda "a vidék közbiztonságáért" rendezvénye ellen. A cigány himnuszt énekelve vonultak a romák által lakott utcából a katolikus templomba, ott imát mondtak a II. világháború idején meggyilkolt zsidó és roma emberek lelki üdvéért.
A mintegy száz helybéli roma és az említett szervezetek vezetői vettek részt a tiltakozáson. Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke beszédében úgy fogalmazott: "ide kellett jönnünk, mert a gyilkos náci eszme ma jelen van Magyarországon, és jelen lesz Tatárszentgyörgy utcáin, ezért össze kell fognunk, nem hagyhatjuk, hogy félelmet keltsen egy szélsőséges csoport Magyarország egyetlen kisebbségében sem". Hozzátette, a nap üzenete: nem vagyunk magunkra hagyva, sokan vagyunk, és elegen ahhoz, hogy kiálljunk egymásért, és ne a gyűlölet, hanem a felebaráti szeretet vegyen körbe minden állampolgárt. Véleménye szerint a "béke egységét" testesítette meg az, hogy közéleti emberek, így Bíró András alternatív Nobel-díjas és Kende Péter író is részt vett a rendezvényen.
Berente Imréné Tatárszentgyörgy polgármestere szerint a Magyar Gárda félrevezette az önkormányzatot, mert a területet nem a kívánt célra, hanem a roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációra kívánják felhasználni. A település vezetője ezért a rendezvény előtti napon visszavonta azt a  korábban már jóváhagyott területfoglalási engedélyt, amelyben akkor a polgármester asszony úgy fogalmazott, hogy... "A község vezetése minden jó szándékú segítséget elfogad a falu közbiztonságának javítása érdekében, amelynek eszköze természetesen nem lehet a félelemkeltés, a kirekesztés, sokkal inkább a nevelő és felvilágosító jellegű rendezvények szervezése, és a kilátástalan helyzetbe jutott munkanélküliek számára helyi munkahelyek biztosítása.".

 

Változatlan stratégia, eltérő hangsúlyok
Bemutatkozott az új gazdasági miniszter


Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter december 5-én vette át kinevezési okmányait Sólyom László köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. A tárcavezető sajtóbeszélgetésen ismertette terveit, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium előtt álló legfontosabb feladatokat a GKM székházában.
Bizottsági meghallgatásához hasonlóan Kákosy Csaba ezen a fórumon is hangsúlyozta, hogy a gazdasági növekedés élénkítését, a digitális szakadék megszüntetetését és a vasút reformját tekinti legfontosabb feladatának. "Elsősorban szakpolitikusnak tekintem magam. Szeretném, ha unalmas politikusnak tartanának abban az értelemben, hogy a tevékenységem a megoldandó ügyekről szóljon" - mondta a miniszter, aki a tárca előtt álló 100 megoldandó feladatból 10 eredményes teljesítését már sikerként értékelné.
Kiemelt terület az információs társadalom, az informatika, ahol nem nagy költségvetésű állami programokra, hanem az internethasználat népszerűsítésére van égető szükség, hiszen a magyarok a görögökkel együtt az európai digitális írástudás sereghajtói.
Prioritás a közlekedés fejlesztése is, a ciklus végéig végrehajtandó közlekedési reform. Jövőre a pályaudvarok fejlesztésével folytatódhat a vasút helyzetének rendezése - tette hozzá a miniszter. Kis lépésekkel, például tisztább, újabb vonatokkal, elektronikus jegyrendelési lehetőséggel vonzóbbá lehet és kell tenni a vasutat. Az új tárcavezető a teljes piacnyitás várható hatásainak modellezése érdekében először csupán egyes vonalakra engedné be a magántársaságokat.
Ezzel párhuzamosan a közúti közösségi közlekedést is meg kell újítani a Volán-társaságok lehető leghamarabb bekövetkező privatizációjával, hiszen az uniós versenypiaci haladék csak 2012-ig szól. Itt sem elsősorban a magas bevétel elérése a cél, hanem a közszolgáltatás minőségének biztosítása friss tőke, szakmai tudás és menedzsment bevonásával.
Kákosy Csaba a GKM kabinetfőnökeként vezette a tárca átfogó intézményi stratégiájának kialakítását. Így a minisztérium élén bekövetkezett személycsere nem befolyásolja a 2010-ig megszabott, követendő stratégiát. Az évente készülő intézkedési terv teljesülését decemberben értékelik: ez ad keretet a munkának, a jövőben e téren sem várható változás.

 


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenhetedik évfolyam, 12. szám * 2007. december
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.