Partneri szerepben

Chen Hausu:

"Mikor a fivérek összedolgoznak,
a hegyek kinccsé változnak..."

Magyar és Kínai Önkormányzatok Partnerségi Konferenciája

A magyarországi befektetési lehetőségek régiónkénti bemutatásán volt a hangsúly azon a többnapos magyar-kínai konferencián, amelyet Budapesten rendeztek. A Magyar és Kínai Önkormányzatok Partnerségi Konferenciájára Kína 16 tartományából érkeztek gazdasági és önkormányzati szakemberek, hogy Magyarország régióival, terület- és gazdaságfejlesztési lehetőségeivel, közigazgatási rendszerével, turizmusával ismerkedjenek. Találkoztak a hazai önkormányzatok településpolitikusaival, a magyar gazdasági élet szereplőivel, döntéshozóival.

A Kínai Magyar Évadot tavaly szeptemberben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyitotta Pekingben. A nagyszabású rendezvénysorozat kilenc kínai nagyvárosban még most is tart, javarészt olyan helyszíneken, ahol eddig még nem volt jelentős magyar üzleti-kulturális jelenlét.

A hazai önkormányzatok közül városok polgármesterei, régiók, megyék tisztségviselői, üzletemberek, utazási irodák vezetői vettek részt a tanácskozáson. A konferencián Liu Zhi, a Pekingi Önkormányzat helyettes főtitkára beszélt a Pekingi Olimpiai Játékokról, Zhang Ze, Jinan város alpolgármestere ismertette Kína regionális politikai rendszerét, Li Xirong, Harbin város polgármestere Észak-Kelet Kína tradicionális iparát mutatta be, Cui Zhiwei, Sichuan tartomány Külügyi Hivatalának vezetője a nyugati fejlesztési programot ismertette. He Jifeng, a magyar-kínai testvérvárosi, tesrvérmegyei kapcsolatok lehetőségeiről tartott előadást. A kínai delegációt vendégül látták a magyar testvérvárosokban, ahol megismerkedhettek a településeken működő gazdasági közösségek szereplőivel.

Heliongjiang és Harbin delegációját Nyíregyháza, Wuhan delegációját Győr, Shaanxi delegációját Szeged, Jinan delegációját Tatabánya, Ningxi delegációját Érd, Gansu delegációját Kaposvár, Jilin delegációját Székesfehérvár fogadta.

Az eseményt bemutató sajtótájékoztatón Chen Haosu, a Kínai Külföldi Baráti Társaság elnöke és dr. Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára hangsúlyozta a program fontosságát. Chen Haosu elmondása szerint Kína és hazánk között először 2004-ben, baráti együttműködés keretében jöttek létre önkormányzatok közötti testvérvárosi kapcsolatok. Kína 1973 óta 130 országgal ápol baráti kapcsolatot, 1500 testvérvárosi kapcsolata van, ebből 13 már Magyarországon született. Újhelyi István államtitkár hangsúlyozta, hogy ez a találkozó Európa-szerte példaértékű, mert a konferencia keretében sikerült összehozni az állam, a megyék, az önkormányzatok és a gazdasági élet képviselőit. A tanácskozás elsődleges célja a kapcsolatfelvétel a partnerek között, amely kedvezően hathat a turizmusra és a sportra egyaránt, a települések közötti együttműködés a vállalkozók, a civil és a kulturális közösségek számára is lehetőségeket biztosít.

 

Baranya megyének Zhe Jiang kínai tartománnyal egyelőre nincs megkötött hivatalos együttműködési megállapodása. Egyre intenzívebbé válik azonban ezzel az egyetlen, Európán kívüli partnerrel a párbeszéd, mivel mindkét fél számára jól meghatározható előnyök származhatnak a kapcsolatépítésből a nagy távolság és népesség számának különbözősége ellenére. Ilyen megfontolások alapján tett hivatalos látogatást a baranyai delegáció Zhe Jiang tartományban. A találkozó után kölcsönös érdekek egyeztetésével meghatározták azokat a kiemelt együttműködési területeket, amelyek érintik a gazdaságot, a kereskedelmet, a turizmust és az oktatást. A Zhe Jiang-i Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem vezetői együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá 2003 decemberében.

Somogy megye:
Ahol íze van az életnek!

Elsősorban a turizmust és a taszári repteret ajánlotta a távol-keleti partnerei figyelmébe Sárdi Árpád, a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke Kaposváron, ahová a konferencia keretében látogatást tett Somogy megye kínai testvértartománya, Gansu küldöttsége.

A Kiváló Kínai Kereskedelmi Áruk Hivatalának vezérigazgatója úgy nyilatkozatott, hogy a kínai áruk európai exportközpontjának tekintik Magyarországot. A növekvő forgalom kiszolgálására egy új bázis létrehozását tervezik. Ez lehet akár Taszár is, bár igen nagy a konkurencia, többek között Szolnok is ajánlotta repterét és logisztikai létesítményeit. A megyeházi megbeszéléseket követően a gansui delegáció vezetője, Csao Seng-lan, a tartományi külügyi hivatal helyettes vezetője együttműködési megállapodást írt alá az egyetemeket érintő szakmai csereprogramról. A gansui egyetem már eddig is fogadott somogyiakat rövid távú szakmai kurzusokra - nyilatkozta Sárdi Árpád. A megállapodás alapján a jövőben évente két kínai szakember hasonló, a Kaposvári Egyetem és a megyeháza által közösen szervezett képzési programon vehet részt. A program célja nemcsak a kulturális, hanem az ipari és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése is.

Csiky Ildikó

 


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizennyolcadik évfolyam, 1-2. szám * 2008. január-február
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.