Folyóiratunk folyamatosan figyelemmel kíséri az időközi önkormányzati választásokat, valamint a helyi és az országos népszavazásokat. A korábbi ciklusokhoz viszonyítva úgy tűnik, hogy sem a polgármesterek, sem az önkormányzati képviselő-testületek tagjai nem ülnek nyugodtan a babérjaikon. Megfigyelhető, hogy az elmúlt évekkel ellentétben, ebben a ciklusban a közéleti aktivitás sokkal élénkebb, több településen a közélet szereplői a 2006-os őszi önkormányzati választások eredményét igyekeznek korrigálni. Előző lapzártánk óta, a március 20. és április 21. közötti időszakban tizenegy településen tartottak időközi választásokat. Polgármester hét helyen mondott le, képviselő-testület két helyen oszlatta fel magát és két helyen haláleset miatt kényszerültek új polgármestert választani.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádcéce új polgármestere Bodnárné Kucsma Erzsébet, korábbi alpolgármester lett. A falu 154 választópolgára két független jelöltre voksolhatott a március 30-án megtartott választáson. Bodnárné Kucsma Erzsébet 70, vetélytársa, Csató István 57 szavazatot szerzett. Polyefkó István, Hernádcéce korábbi fideszes polgármestere 2007 decemberében mondott le, ezért kellett a településen időközi választást kiírni.

A Vas megyei Nagysimonyi új polgármestere Lábos András. A 1017 fős település 809 választásra jogosult polgára közül 439-en járultak a szavazóurnához március 30-án, érvényes szavazatot 437-en adtak le, melyek közül 340-et, a voksok 77,8 százalékát szerezte meg Lábos András. A másik jelölt, az ugyancsak független Csillag Sándor József 97 szavazatot kapott. A megválasztott polgármester, aki eddig alpolgármesterként irányította a testület munkáját, civilben vállalkozó, feladatát pedig társadalmi megbízatású polgármesterként szándékozik ellátni. Az előző polgármester, Szlama József (Fidesz) decemberben egészségi okok miatt nyújtotta be lemondását.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákócziújfaluban március 30-án megtartott választás eredményeként a község polgármestere Papp János lett. A település 1586 választásra jogosult lakójából 883 élt szavazati jogával, az érvényes szavazatok száma 878. A vezetői posztért öten versengtek, Papp János, az SZDSZ jelöltje 332 szavazatot szerzett (37,81 százalék), Bodor Zoltán (független) 213, Kollár János (független) 156, Bekéné Patvaros Mária (MSZP) 127, míg Bencsik Mihály (Magyar Kommunista Munkáspárt) 50 voksot kapott. A korábbi elöljáró, Kecskés János egészségi állapotára hivatkozva mondott le.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Besenyődön Laskai Tiborné Dusinszki Mária nyerte meg az időközi polgármester-választást. Az április 6-án megtartott voksoláson a 483 szavazásra jogosult besenyődi lakos közül 364 adta le voksát, így a részvétel 75,36 százalékos volt. Az érvényes szavazatok száma 357 volt. Laskai Tiborné Dusinszki Mária 194 szavazatot (54,34 százalék) szerzett, Dusinszki Mihályra 141-en, a harmadik helyen végzett Fazekas Jánosra 22-en szavaztak. Mindhárman független jelöltként indultak a választáson. A korábbi önkormányzati vezető, Kálmándi István halála miatt kellett polgármester-választást kiírni a településen.

A Veszprém megyei Kemenesszentpéteren Kövi Tibor szerezte meg a szavazatok többségét. A 800 lakosú település 418 szavazópolgára jelent meg az április 6-ai voksoláson, az érvényes szavazatok száma 416 volt. A polgármesteri székért két független jelölt versengett, Szabadi János a szavazatok 33,17, Kövi Tibor 66,83 százalékát szerezte meg. Az eddigi független polgármester, Máhig József halála miatt kellett időközi választást tartani Kemenesszentpéteren.

Időközi önkormányzati választást tartottak április 6-án a Békés megyei Körösnagyharsányban is, ahol a szavazópolgárok Máté Pált választották meg a település elöljárójának. A település képviselő-testülete korábban feloszlatta magát, ezért a szavazópolgárok képviselőket is választottak. A választáson az 545 szavazópolgár közül 448-an voksoltak, az érvényes szavazatok száma 447. A héttagú képviselő-testületet 21 jelölt közül választhatták meg, hatan a Fidesz és az egyesület színeiben, a többiek pedig függetlenként indultak. A választópolgárok négy független és három Fidesz-Körösnagyharsányi Hagyományőrző Egyesület színekben indult képviselőjelöltnek szavaztak bizalmat. A polgármesteri székért ketten indultak, Makra Tibor, a település korábbi vezetője függetlenként, Máté Pál pedig a Fidesz és a Körösnagyharsányi Hagyományőrző Egyesület közös jelöltjeként mérette meg magát. Máté Pálra 243 érvényes voks érkezett, a független jelöltként indult Makra Tiborra 204-en szavaztak.

A Baranya megyei Pécsvárad új polgármestere Bíró Ferenc lett. A 4060 fős település 3309 választópolgárának 55,25 százaléka szavazott. Bíró Ferenc, független jelölt 928 szavazatot kapott, míg szintén független vetélytársaira, Kárpáti Árpádra 662-en, Bogos Csabára pedig 102-en voksoltak. A település korábbi független polgármestere, Zsáli János a közelmúltban jelentette be, hogy egészségi okokból megválik tisztségétől.

A Heves megyei Szűcsi új polgármestere az április 6-ai szavazás eredményeként Berta István lett. A voksoláson az 1364 választásra jogosult állampolgár 53,8 százaléka vett részt. A 729 érvényes szavazat közül 618-at kapott Berta István közgazdász, így fölényes győzelmet aratott a szintén független másik két jelölttel, Csal Elvirával és Kalcsó Benedekkel szemben. A korábbi polgármester, Szekeres István január 15-én lemondott megbízatásáról, ezért kellett kiírni a településen a mostani választást.

Önfeloszlatás miatt Balkány, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község választópolgárai polgármestert és önkormányzati képviselőket választottak április 13-án; az új polgármester Pálosi László lett. A település 5147 választásra jogosult polgára közül 3107-en szavaztak, az érvényes szavazatok száma 3058 volt. A polgármesteri tisztségért ketten versengtek, Marjánné Rinyu Ilona (MSZP - Összefogás Balkányért Egyesület) és Pálosi László (FIDESZ-MPSZ). Pálosi László a szavazatok 51,34 százalékát szerezte meg. A tizenhárom önkormányzati képviselői helyért 41 jelölt indult, közülük 21 független volt, tíz az Összefogás Balkányért Egyesület, öt a Fidesz-MPSZ, három az MSZP - Összefogás Balkányért Egyesület közös jelöltje volt, a MAGOSZ egy jelöltet önállóan, egyet pedig a Fidesz-MPSZ-szel közösen indított a választáson.

A Hajdú-Bihar megyei Hajdúbagos új polgármestere Gyenge István lett az április 13-ai választást követően. A választásra jogosult 1618 polgár közül 722 fő jelent meg a voksoláson, az érvénytelen szavazatok száma 7 volt. A vezetői posztért három független - Szabó Lukács, Halmos Sándor, Krafcsik Andrásné - és egy FIDESZ-MPSZ-jelölt, Gyenge István versengett. A polgármester Gyenge István lett, aki a voksok 44,9 százalékát szerezte meg. Istenes Gyula, a település korábbi polgármestere nem hivatalos testületi ülésen jelentette be, majd írásban december 22-én közölte képviselőtársaival lemondását.

Tekán István független jelöltet választották polgármesterré április 20-án Bakonykoppányban. A Veszprém megyei faluban a három független jelölt közül a győztes 42 szavazatot kapott, a második Pluhár Imrére 40-en voksoltak, míg Strommelné Dolog Évára 13-an szavaztak. A névjegyzékre felvett 187 választópolgár közül 96-an adták le szavazatukat, egy voks érvénytelen volt. A bakonyi településen az eddigi polgármester lemondása miatt kellett időközi választást tartani.

Áprilisban további három településen lesz időközi önkormányzati választás. 27-én Bárdudvarnokon és Nyúlon polgármestert és képviselőket, Lőkösházán polgármestert választanak.

Népszavazás

Fenti időszakban Szentgotthárd és Bakonya önkormányzata népszavazást tartott, Nyíregyházán pedig a helyi választási iroda kiadta közleményét Oros településrész önállóvá válásának kezdeményezése ügyében.

Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete határozata alapján a heiligenkreuzi hulladékégetővel és a Rába és Lapincs folyók Ausztria felől érkező szennyezésével kapcsolatban 2008. április 6-án Szentgotthárdon helyi népszavazást tartottak. A voksoláson a választásra jogosult polgárok 59,27 százaléka jelent meg, a szavazás eredményes volt. A szavazópolgárok jelentős többsége elutasította a hulladékégető megépítését.

A bakonyai képviselő-testület népszavazással igyekezett megtudakolni, hogy a helyiek szerint a település belterületén lévő körforgalomtól merre építsék tovább az utat. A Pécstől légvonalban tizenkét kilométerre lévő zsáktelepülésre a közút Kővágószőlősön és Golgotán át kacskaringós szerpentinen át vezet. Ezen az úton a bakonyaiak közül csak a busszal utazók járnak. Mindenki más a falut Kővágótöttössel összekötő, az egykori tsz által épített szervizutat használja. A bakonyai szavazók többsége a 6-os útra szavazott. A népszavazás eredményes volt.

Oros településrész önállóvá válásának kezdeményezése ügyében Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése döntött a településegyesítés megszüntetésére irányuló helyi népszavazás elrendeléséről. A népszavazás időpontját 2008. április 27-re tűzték ki.

 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizennyolcadik évfolyam, 4. szám * 2008. április
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.