Esély a felemelkedésre

Nyírtasson 2400 megawattos gáztüzelésű erőmű épül. A másfél milliárd euró, azaz mintegy 400 milliárd forint költségből megvalósuló beruházás jövőre kezdődik, s építése 2015-ig fejeződik be. A kapcsolódó beruházásokkal együtt több ezer családnak teremt majd munkahelyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben és térségében. A döntően áramtermelő nagyüzemet, amelyet 100 hektáros területen hoznak létre, a legszigorúbb környezetvédelmi követelmények szerint építik meg. A turbinái a működés során zajt, szagot nem bocsátanak ki, semmilyen módon nem zavarják a környezetet. A tervek szerint kapcsolódó beruházásként az erőmű hőjének felhasználásával zöldség-, fűszer- és dísznövény-termesztés indulhat a térségben, valamint szárító üzemeket, továbbá melegvízi haltenyésztést és halfeldolgozót létesíthetnek.

Eddig a hír, ami országszerte egy csapásra ismertté tette a kis szabolcsi település nevét. De vajon mit szólnak a helybeliek a hirtelen jött hírnévhez, mit várnak, mit terveznek a település vezetői és lakói, mire fordítják majd a befolyó pénzeket, mik a legégetőbb problémák, feladatok, amiket most majd meg lehet oldani? Milyen változásokat hozhat a beruházás a település és a kistérség életében? Erről kérdeztük Nyírtass község első emberét, Papp László polgármestert.
Nyírtass ősmagyar település - kezdi a beszélgetést Papp László -, Tas vezér szálláshelye a mai napig megőrizte az egykori vásárhely körül kialakult körkörös településszerkezetét. Nyírtasson nincsenek egyenes utcák, a templom köré épültek a házak. A falu évek óta gyengén, lassan fejlődik, rengeteg problémával küszködik, amelyek megoldásra várnak. A beruházás, reményeink szerint, nagy lehetőségeket teremt a községnek, lesz bőven helye a pénznek! Az egyik és talán a legnagyobb problémát a belvíz-elvezetés hiánya jelenti, hiszen egy-egy esőzés után sártengerré válik a falu, "nyakig csizmában" lehet csak közlekedni az utcákon, mivel a csapadékvíz elvezetése nem megoldott. Az önkormányzat már többször pályázott forrásokra a belvíz-elvezetés rendezésére, de még soha nem sikerült nyernünk. A beruházás megvalósulása révén befolyó pénzből ennek megoldására most végre lesz lehetőség.
Terveink között szerepel egy Egészségcentrum építése is. Jelenleg az egyháztól bérelt, rossz állapotban lévő ingatlan ad otthont a védőnői szolgálatnak, ahol néhány négyzetméteren történik az ellátás. Az új Egészségcentrumban lenne háziorvosi rendelő, gyermekorvosi rendelő, védőnői szolgálat, valamint fogorvosi rendelő és talán egy laboratórium is. A kiviteli tervek megvannak, a telek megvan, most már talán pénz is lesz rá. Ugyancsak kész kiviteli terveink vannak a Faluház kialakítására. A Vay-kastély rekonstrukciójával szeretnénk létrehozni az új közösségi intézményt, amelyben könyvtár, házasságkötő-terem és művelődési központ is helyet kapna. Szeretnénk a szociális hálót is tovább erősíteni. Településünkön a 2165 lakos közül hatszázan nyugdíjasok, a rászorulóknak jelenleg is biztosítunk házi gondozást, otthoni étkeztetést és működik öregek napközi otthona is. Ezeknek a szolgáltatásoknak a színvonalát szeretnénk emelni és bővíteni. Tervezzük például egy bentlakásos otthon építését is. Vannak tehát terveink szép számmal, és az erőmű-beruházás megvalósulásával most már esélyünk is.
Valóban nagy lehetőség ez a falunak - mondja végezetül a polgármester. - Bízom abban, hogy új munkahelyek létrejöttével az itt élők könnyebben tudnak majd a munkaerőpiacon elhelyezkedni, ezáltal javul a falu lakóinak életminősége. De bízom abban is, hogy kiegyensúlyozható lesz a község. Jelenleg csak vegetál a falu, fogy a lakosság, csökken a születések száma. Az erőmű léte remélhetően fiatal, energikus, gyermekes családokat vonz majd hozzánk, intelligens, kvalifikált embereket. A szellemi színvonal emelkedése pedig magával hozza a település gazdasági felemelkedését is. Lakosaink örülnek a lehetőségnek.

 

Balatonszabadi pályázati úton több mint 75 millió forint európai uniós támogatást nyert, mellyel kerékpárutat építhet a biztonságosabb munkába járás elősegítésére. A támogatási szerződésről szóló magállapodást 2008 tavaszán írták alá. A régióban Marcali, Paks, Tamási és Szekszárd után ez az ötödik kontraktus az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Program (ÚMFT DDOP) keretében.
A támogatás segítségével 1300 méter kerékpárút és egy, a Sió-csatornán átívelő kerékpár- és gyaloghíd épülhet. A bicikliút és a gyaloghíd megépítése nagyon fontos a község életében - mondja telefonos megkérdezésükkor a falu első embere, Molnár Árpád polgármester. - A település legnagyobb foglalkoztatója, azaz az önkrmányzat alkalmazásában csupán 80-90 ember áll, a helyi mezőgazdasági szövetkezet körülbelül 60-70 főnek ad munkát, azoknak a száma pedig, akik önmagukat foglalkoztató egységekben dolgoznak, szinte elenyésző. Így a Szabadiban élő több mint 3 ezer lakos jelentős többsége jár Siófokra dolgozni. A helybeliek kedvezően fogadták a bicikliút kiépítését. Ugyanis a Ságvár-Ádánd-Siójut-Szabadi-Siófok összekötő út, amin eddig a település centrumából Siófokra eljutottak a munkába menők, a legforgalmasabb út a megyében. Az új bicikliút nem érint majd egyetlen főutat sem, földutakon keresztül jut el Siójutig, semmilyen gépjármű nem közlekedik majd rajta. A forgalommentes bicikliút használata jelentősen megnöveli a kerékpáron közlekedők biztonságát, csökkenti a balesetveszélyt.
De örömmel fogadták a kerékpárutat a siófokiak is. Balatonszabadiban számos rendezvény van, falunap, tavaszi gála, őszi gála. Ezekre Siófokról mindig sokan érkeznek, és a biztonságos kerékpározás lehetősége tovább növeli az eseményeken való részvételi kedvüket - hangzik a rövid tályékoztató.
Befejezésként még hozzáteszi: a hét kerékpárútra pályázó település közül Balatonszabadi az egyetlen kistelepülés, amely ekkora összegű támogatást nyert a fejlesztésre. Nagy eredménynek tartja, hogy a 100 milliós beruházásból 25 milliót önerőből tudott előteremteni a falu, ráadásul hitelek felvétele nélkül.

 

Két legyet egy csapásra: önkormányzati
többletforrás-teremtés akár
50 millió forint állami támogatás igénybevételével

Az önkormányzatok hatékonyabb működését célzó pályázati források nyílnak meg, ami több száz milliós megtakarításokat eredményezhet

A magyarországi önkormányzatoknak az utóbbi években a központi források reálértéken történő folyamatos csökkenésével kell szembenézniük. Reményt jelenthet, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében új pályázati források jelennek meg a hatékonyságjavítás támogatására. A témáról megkérdeztük Pető Gábort, a MultiContact Consulting Kft. ügyvezető igazgatóját, az önkormányzati stratégiai tanácsadás egyik hazai szakértőjét.
Hogyan lehet biztosítani az önkormányzatok megfelelő működéséhez szükséges forrásokat a jelenlegi helyzetben, úgy hogy még fejlesztésre is jusson?
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb önkormányzat működésében fellelhetők olyan hatékonyságot gátló tényezők, amelyek a hosszú idők folyamán már annyira a gépezet részévé váltak, hogy azt a szervezet nem is észleli problémaként. Ezért célszerű egy külső, független szakértő bevonása, aki feltárja a hatékonyság ellen ható tényezőket, azonosítja a kiaknázatlan lehetőségeket. A hatékonyság javítása megtakarítások, többletbevételek, illetve minőségibb szolgáltatások formájában jelentkezik. Ennek elérésében segíthet a MultiContact Consulting Kft. által kidolgozott közszolgálati racionalizálási módszer, melynek lényege, hogy a közszolgálati tevékenységek átvilágítása alapján javaslatot tesz a jelenlegi működésnél minőségileg jobb, hatékonyabb struktúra kidolgozására.
Mennyibe kerül egy ilyen átvilágítás az önkormányzatnak?
Semmibe, sőt! A javaslatok megvalósításával az önkormányzat jelentős megtakarításokra, többletbevételekre tehet szert (akár az éves költségvetés 10%-ára is). A MultiContact közszolgálati tanácsadás szolgáltatását árgarancia mellett nyújtja, ami azt jelenti, hogy ha csupán a megbízási díjat meg nem haladó mértékű éves szintű megtakarítást, illetve többletbevételt tárunk fel, nem tartunk igényt a megbízási díjra. E mellett 2008-ban az Államreform Operatív Program keretében olyan pályázati források nyílnak meg az önkormányzatok részére, amelyek pontosan a hatékonyságjavító szervezetfejlesztési projekteket hivatottak támogatni projektenként akár 50 millió forint értékben 90-92 százalékos támogatásintenzitás mellett. A MultiContact teljes körű pályázati tanácsadási szolgáltatása keretében a pályázati források megszerzését is vállalja. Összefoglalva tehát az átvilágítás csak hasznot hozhat az önkormányzat konyhájára.
Befejezésül a komplex önkormányzati szervezetfejlesztéshez (pályázati tanácsadáshoz és közszolgálati racionalizáláshoz) kapcsolódó tanácsadói módszerről kérdeztük a MultiContact Consulting Kft. vezetőjét, aki elmondta, hogy a cég minden esetben egyedi terméket dolgoz ki, melynek része egy ingyenes felmérés az önkormányzatoknál. Pető Gábor kihangsúlyozta, hogy a cég ebben a témakörben nagy tapasztalttal rendelkezik, eddig sikeresen dolgozott többek között Budaörs város, Várpalota város, Csongrád város önkormányzatainak illetve, Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek.

www.multicontact.eu,

Tel: (23) 880 780

 

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ-nek) szervezésében
júniusban hetedik alkalommal találkozhatnak a határon innen
és a határon túl lévő magyar települések vezetői
a Magyar Polgármesterek Világtalálkozóján.

Időpont: június 28-30.
Gödöllő, Szent István Egyetem
Ismét eltelt két esztendő és június 28-30-án már hetedik alkalommal találkozhatnak a határon inneni és túli magyar települések első emberei a Magyar Polgármesterek Világtalálkozóján.
A világtalálkozó tervezett programja

június 28., szombat

10.00-12.00 Nagypályás futballmérkőzés
12.00 Ebéd az egyetemi ebédlőben
18.30-20.00 Magyar Szabadságért Díj átadása
20.30-22.00 Ünnepi megemlékezés a Magyar Szabadság Napja alkalmából

június 29., vasárnap

10.00 Himnusz
10.00 Utasi Árpád
10.10 Dr. Gémesi György elnök, polgármester (köszöntő)
10.20 Dr. Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke (nyitóelőadás)
10.40 Bajnai Gordon miniszter (előadás)
11.00 Kósa Lajos, Debrecen város polgármestere (előadás)
11.20 Egy felvidéki polgármester előadása
11.40 Az Ezüstlánc-díjak ünnepélyes átadása
12.00-14.00 Fogadás az egyetem ebédlőjében
14.30-18.00 Szekcióülések az egyetemen
Településüzemeltetés-településfejlesztés: (szekcióvezető: Fazekas Sándor, a MÖSZ társelnöke; szekciótitkár: Kása Csaba) Helyszíne: az egyetem aulája
Előadók: Dr. Szaló Péter, az ÖTM államtitkára; Dr. Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere; Dr. Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere; Szarvas Tibor, a Településszolgáltatási Egyesület elnöke; Dr. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere
Önkormányzati reform: (szekcióvezető: Dr. Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkára; szekciótitkár: Dr. Fábián Zsolt, a MÖSZ főtitkára) Helyszíne: az egyetem színházterme. Előadók: Dr. Bujdosó Sándor, az ÖTM államtitkára; Dr. Fábián Zsolt, a MÖSZ főtitkára; Molnár Gyula, a TÖOSZ elnöke; Szepes Péter, Kutasó polgármestere
A magyar nemzet esélyei a határnyitás után: (szekcióvezető: Borbély István, a MÖSZ társelnöke) Helyszíne: az egyetem rektori díszterme. Előadók: Dr. Tabajdi Csaba EU parlamenti képviselő; Dr. Szájer József EU parlamenti képviselő; Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke; Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke
18.00 Vacsora az egyetem ebédlőjében
20.00 Sebestyén Márta népdalénekes műsora az egyetem aulájában
22.00 Polgármesteri klub az egyetem ebédlőjében (önköltséges áron)

június 30., hétfő

10.00-10.30 Záró plenáris ülés:
szekció állásfoglalások ismer-tetése; záró nyilatkozat elfogadása
10.30-10.50 Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke (előadás)
10.50-11.10 György Ervin, Kovászna megye prefektusa (előadás)
11.10-11.30 Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke (előadás)
11.30-11.50 Varga Mihály, az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottsági elnöke (előadás)
11.50-12.10 Polgármesteri Arany pecsétgyűrűk ünnepélyes átadása
12.10-12.30 Ünnepi záróműsor
12.30 Fogadás az egyetem ebédlőjében
A világtalálkozó fővédnöke: Dr. Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke
A rendezvény főszponzora a Raiffeisen Bank Zrt.

Kérjük, hogy részvételi szándékát és szállásigényét a jelentkezési lapon jelezze 2008. május 31-éig a szervezőknek a következő elérhetőségekre:
Magyar Önkormányzatok Szövetsége: 2100 Gödöllő, Pf. 57., E-mail:
Telefon/fax: 06 (28) 410-199.

Szállásigényléssel kapcsolatos információkkal Zimányiné Szendrő Mária áll rendelkezésükre a 06 (28) 410-199-es telefonszámon 8.00-12.00 óra között. Egyéb információval a fent megjelölt elérhetőségeken várjuk jelentkezésüket.
Szállásigényléssel kapcsolatban előzetesen jelezni kívánjuk, hogy a rendezvény helyszínén az egyetem felújított és új kollégiumi szobái kulturált elhelyezést biztosítanak.
A kollégiumban elszállásolt polgármesterek térítésmentesen használhatják a konditermet, szaunát, jakuzzyt, bowlingot. A megújult szobákban egy- és kétágyas szobafoglalásra van lehetőség.
A szobák az interneten megtekinthetők a következő címen:
www.sziekollegium.hu

Mivel a határon túli magyar polgármesterek - általunk ismert - címlistája a választások miatt nem teljes körű, kérjük, hogy polgármestertársaikat értesítsék a rendezvényről!

 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizennyolcadik évfolyam, 5. szám * 2008. május
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.