A nők tippelése mindig pontosabb, mint a férfiak állítása.
  Rudyard Kipling

Beszélgetés
dr. Makár Orsolyával,
a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Osztály munkatársával

– Gondolom, azon nincs vita, hogy manapság egy nőnek nehéz elhelyezkednie. Ha fiatal és még nincs gyereke, azért, hogy biztosan szülni akar, akinek már van gyereke, annak azért, mert biztosan sokat lesz otthon a beteg gyerekkel, az idősebb nők pedig a koruk miatt kapnak nehezen állást. Mit tud a minisztérium tenni az előítéletek eloszlatása érdekében?
– A jogalkotás az egyik legfontosabb tényező. E téren nem állunk rosszul. Jó a szabályozás, pontosan lehet tudni, hogy mi az, amit megtehet a munkáltató, mi az, amit nem. A minisztérium abban sokat tud segíteni, hogy ezek a jogszabályok minél szélesebb körökben ismertté váljanak. Ugyanis a kismamák és a munkáltatók jó része alig ismeri a jogszabályokat. Tudunk olyan dokumentált esetekről, amikor terhes nőket kirúgtak a munkahelyükről, ami pedig jogszabályba ütköző. Legyünk jóindulatúak és feltételezzük azt, hogy a munkáltató ezt nem tudja, ami persze nem mentesíti őt a felelősség alól, de gyakori az is, amikor a cég arra hivatkozik, hogy a kismama nem ismeri a jogait, vagy ha igen, nem mer majd lépni.
– Hol tájékozódhatnak a munkavállalók és a munkaadók a legfontosabb, nőket érintő törvényekről?
– Az egyenlő bánásmód törvény és a Munka törvénykönyve pontos eligazítást ad. Aki ismeri ez utóbbit, az pontosan tudja, hogy a munkavállalókat erős védelmi háló veszi körül. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség megteremtéséről szóló törvény pedig biztosítja a lehetőséget ahhoz, hogy akit sérelem ér, az hatósághoz fordulhasson. Olykor az is elég, ha az Egyenlő Bánásmód Hatóság a panaszosnak megírja, hogy milyen jogszabályra hivatkozzon munkáltatójánál. Ám, ha ez nem elég, akkor a hatóság szankciókat szabhat ki a munkáltatóra. És ott van még a másik fórum, ahonnan jogorvoslat várható: a Munkaügyi Bíróság is.
– Sok panasz érkezik az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz?
– Sajnos nem annyi, mint ahány atrocitás éri a munkavállaló nőket.
– Mik a jellemző esetek?
– A szexuális zaklatásról még szemérmesen hallgatnak a nők. Napjainkban főleg az anyaság miatt diszkrimináltak keresik meg a hatóságot. Az ilyen ügyekben többnyire sikerrel járnak el a szakemberek.
– Hogy lehet egy munkáltatóra rábizonyítani, hogy az anyaság miatt diszkriminál egy nőt?
– Például, ha elbocsát egy terhes asszonyt. Ezt tiltja a törvény.
– És átszervezésre hivatkozva?
– A terhes nő védettséget élvez. Mint ahogy védett a nő a szülés után is. A távolléte alatt nem lehet kedvezőtlenebb helyzetbe hozni, mint amilyenben korábban volt.
– Tehát nem lehet lefokozni.
– Nem, bizony!
– És ha mégis, akkor perel, majd megnyeri a munkaügyi pert, és utána másra hivatkozva rúgják ki.
– Az lehetséges, de azért egy vesztes per után kétszer is meggondolja a munkáltató, hogy miként dönt. Szerintem visszatartó ereje lehet annak, ha kiderül, hogy x munkáltatót ennyire büntették meg, y munkáltatóról megjelenik, hogy ilyen-olyan diszkriminatív eljárásokat alkalmaz.
– Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megalakulása óta érezhető változás?
– Igen. Sokat segít az is, hogy a közbeszédben, a sajtóban egyre gyakoribb téma a diszkrimináció. Talán ennek is lehet a következménye, hogy anyasági korba ér egy olyan generáció, amelynek nő tagjai már sokkal tájékozottabbak, akiket már nem lehet félretolni, lehurrogni, akik fel merik emelni a szavukat, ha igazságtalanságot tapasztalnak. Örömmel látjuk azt is, hogy egyre több munkáltató ismeri fel, neki sem jó, ha mindenkinek felmond, aki szült, szülni fog, netán gyanús, hogy szülni szeretne, vagy már gyereke van. Célravezetőbb olyan intézkedéseket bevezetni, amelyek a jól képzett nők tudását hasznosítják.
– Van erre példa?
– A Szociális és Munkaügyi Minisztérium minden évben meghirdeti a Családbarát munkahely pályázatot, amelyre sok olyan cég jelentkezik, ahol figyelnek a dolgozókra, legyen az kisgyermekes nő, vagy kisgyermekes férfi.
– Ugyanakkor hallottunk olyan szupermarketről, ahol piros szalaggal jelölik azokat a nőket, akik éppen menstruálnak. Ők ugyanis többször mehetnek ki a mosdóba. Minő humanizmus!
– Erről az esetről mi is hallottunk. És még hányról nem tudunk, aminek - mint már említettem - az az oka, hogy az érintettek félnek a hatósághoz fordulni. Visszatérve a családbarát munkahelyekre, azt tapasztaljuk, hogy ezek a cégek ügyesen szervezik a munkavállalók munkarendjét, engedélyezik a távmunkát, tartják a kapcsolatot a szülési szabadságon lévő dolgozóikkal, és nem jótékonysági, hanem gazdasági megfontolásból. Ezek főként olyan cégek, ahol sok a magasan kvalifikált munkatárs, akikhez ragaszkodnak a munkaadók, hiszen a továbbképzésükbe már nem kevés pénzt fektettek. Mi a piacon működő vállalatok jó példáinak megismertetésével próbáljuk ösztönözni a többi munkaadót, hogy ők is vezessenek be bizonyos intézkedéseket. Hiszen az nem kerül semmibe, hogy amikor a munkavállaló bejelenti, hogy gyermeket vár, leüljenek vele beszélgetni. Kérdezzék meg, mikorra tervezi a távollét megkezdését, és hogy nagyjából mennyi időre tervezi az otthonmaradást. Így a cég is tervezni tudja a saját és a kismama jövőjét is. Mert az sem megoldás, hogy a dolgozó gyed, gyes után váratlanul megjelenik a munkahelyén és feladatot kér. Ismerünk olyan munkahelyet, ahol a visszatérő kismamának megengedik, hogy fokozatosan kapcsolódjon a munkába. Kezdetben dolgozhat részmunkaidőben, majd néhány hónap után napi 8 órában.
– Ez a minisztérium is családbarát intézmény?
– Úgy gondolom, sok téren a minisztérium törekszik. Ide vissza lehet jönni szülés után, és a köztisztviselői törvény megengedett keretein belül, a kötött munkaidő ellenére is sok mindenben igyekszik rugalmasnak lenni.
– Hogyan értékelné egy tízes skálán a magyar női munkavállalók helyzetét?
– Még nem adnék öt pontnál többet, bár már vannak kiemelkedő jó példák, és fejlődünk. A skálán az ötös szám körül mozgunk.
– Hogy a nők mikor tudnak visszatérni a munkába az attól is függ, el tudják-e helyezni a gyerekeket bölcsödében, óvodában.
– Bölcsődéből jelen pillanatban kevés van. Ennek részben az az oka, hogy míg korábban a három év otthonlétet a legtöbb nő kihasználta, most egyre többen rájönnek arra, hogy három év után iszonyatosan nehéz visszamenni a munkaerőpiacra.
– És mi a helyzet az óvodai férőhelyekkel?
– Óvodából jól állunk. Nincs olyan gyerek, akit ne tudnának felvenni valahol az országban.
– De a kiskunfélegyházi gyerek nincs kisegítve azzal, hogy csak Budapesten lenne számára hely!
– Igaz, hogy például az agglomerációban élők sokszor nehéz helyzetben vannak, hiszen az óvodai helyhez jutás joga nem a gyerekhez kötődik. Hiába lenne jobb a gyereknek, ha azon a településen járna óvodába, ahol az édesanya dolgozik, kénytelen a lakóhelyi óvodába menni, mert a szülők ott fizetik az adót.
– És hogy lehetne növelni a bölcsődék számát?
– Jobban ki kellene használni a családi napközikben rejlő lehetőséget. A '90-es években sorra zárták be az óvodákat és a bölcsődéket. A hosszú időre igénybe vehető gyed és gyes mellett a gyerekek többségével az édesanya maradt otthon. A családok jelentős része anyagilag nem győzte a fizetős bölcsődéket és az önkormányzatnak sem volt kerete a kieső normatív támogatás pótlására. Az 1200 bölcsőde száma rövid idő alatt 600-ra, majd még tovább csökkent. A Bölcsődék Országos Módszertani Intézete a probléma kezelésére alternatív megoldást keresett, és rá is bukkant Angliában a családi napközire, amelynek ott már komoly hagyományai voltak. Ezt a modellt igazították a hazai viszonyokhoz, és 2003-ban egy kistelepülésen létrejött az első kísérleti családi napközi, amely akkora sikert aratott, hogy azonnal hozzáláttak a szakmai háttér kiépítéséhez. A családi napközi egy kisvállalkozás, amely egyrészt munkalehetőséget teremt a működtetőnek, másrészt alternatív megoldási lehetőség az ellátórendszerből kimaradt gyermekek elhelyezésére. A szülőknek megoldást nyújt ahhoz, hogy gyermeküket elhelyezzék és visszatérjenek a munka világába. A családi napközi 20 hónapos kortól 14 éves korig fogad gyermekeket, legfeljebb 5-7 fős csoportokban. A családi napközit üzemeltető legtöbbször saját otthonában várja a gyermekeket, így azok, akik ide járnak családias légkörben töltik el a napjukat. A különleges igényű gyermekek számára is megoldást jelent, hiszen az étkezéssel kapcsolatos problémákra is tudnak azonnal reagálni, illetve lehetőség van egyénre szabott foglalkozásokra is. Meg kell említeni, hogy a családi napközi rugalmasan alkalmazkodik a szülők igényeihez, időbeosztásához, mert a két fél közösen alakíthatja ki a családi napközi nyitva tartását. A családi napközi megoldást jelent a 20 hónapos-6 éves kisgyermekes szülők részére ugyanúgy, ahogy a 12-14 éves kiskamaszok iskola utáni elhelyezésére is. A napközi működtetőjét kiterjedt fejlesztőrendszer segíti, különböző továbbképzéseken vehet részt, szakintézményekhez vagy a Családi Napközi Egyesülethez fordulhat tanácsért. Azok, akik hálózatban működnek, biztos hátteret tudhatnak maguk mögött, példa erre a Fehérkereszt Egyesület családi napközi hálózata. A kisvállalkozás elindításához három szakhatóság (ÁNTSZ, tűzoltóság, helyi építésügyi hatóság) és az önkormányzat engedélye (a működési engedély iránti kérelmet a székhely szerint illetékes jegyzőhöz kell benyújtani) szükséges. Az nyithat napközit, aki elvégzi a felkészítő tanfolyamot, vagy megfelelő szakképesítéssel rendelkezik. A napközik működésének színvonalát és feltételeit a hatóságok rendszeresen ellenőrzik, működik a gyermekjóléti jelzőrendszer is, de a legszigorúbb kontrollt a szülők jelentik. Jelenleg megközelítőleg 200 családi napközi várja a gyerekeket országszerte, és a kedvező feltételek miatt reméljük, hogy számuk dinamikusan nőni fog. A családok körében rendkívül népszerű ez a forma, így igény van továbbiak nyitására. Az idei év során, a pályázati lehetőségek kihasználásával, még több családi napközi indulhat.

Nőt az uniós intézmények vezetői posztjaira!
Brüsszel, 2008. július 16.

Az európai lakosság 52 százaléka és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 59 százaléka nő, ám a döntéshozatalban részvételük korántsem tükrözi ezt az arányt.
Ez ellen a helyzet ellen lépett fel Margot Wallström biztos asszony és a hozzá csatlakozó európai parlamenti képviselő asszonyok hétpárti csoportja. A csoport alapító tagja és egyik fő támogatója dr. Gurmai Zita, az Európai Szocialisták Nőszervezetének elnöke és az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának alelnöke.
Az elkövetkező választásokra készülve céljuk az, hogy az uniós intézmények négy vezetői posztja közül legalább egyet nő töltsön be. A biztosoknál tett látogatások egyik állomásaként 2008. július 15-én Neelie Kroes biztosnál jártak, aki büszkén említette, hogy maga is "kvótanő", és kifejezetten támogatja a kezdeményezést. Az intézményközi női hálózat következő találkozója szeptemberben lesz, melynek célja, hogy pártjaikat és nemzeti kormányukat is mozgósítsák annak érdekében, hogy a legközelebbi európai választások során minél sikeresebben szerepeljenek a nők, és ezáltal a politikai életben való részvételük is erősödjön.

Család- és nőpolitika az Unióban

Válaszol: dr. Gurmai Zita, az Európai Szocialisták Nőszervezetének elnöke, az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának alelnöke

– Az Európai Tanács barcelonai csúcsértekezletén (2003-ban) azt a célt tűzte ki a tagállamok elé, hogy 2010-ig a 3 év alatti gyermekek legalább 33 százaléka részére, a 3 és az iskolaköteles kor közötti gyermekek legalább 90 százaléka részére a gyermek-felügyeleti intézményeket biztosítsa.
Ezt azzal a szándékkal tette, hogy ennek révén növekedjen a nők munkaerő-piaci részvétele és hozzájáruljon a teljes foglalkoztatás megvalósításához.
Első korcsoport: 3 év alatti gyermekek
5 tagállam érte el a barcelonai célkitűzést (33%): Dánia (57%); Belgium (82%); Franciaország (43%); Svédország (41%); Hollandia (35%).
20 tagállam az elkövetkező 3 és fél évben jelentős lépéseket tesz, köztük olyanok is, melyeknél ez most még a 10 százalékot sem éri el. Például: Ausztria (9%); Csehország (8%); Németország (7%); Görögország (7%); Olaszország (6%); Magyarország (6%); Lengyelország (3%).
Mindez azt mutatja, hogy a 3 év alatti gyermekek ellátása nagyon alacsony szintű.
Második korcsoport: 3 és az iskolaköteles kor közötti gyermekek
Több tagállam is teljesítette már a barcelonai célkitűzést (90%), illetve közel áll hozzá, például: Belgium; Franciaország; Spanyolország; Dánia; Olaszország; Svédország; Németország; Magyarország; Hollandia.
A második korcsoport esetében jobb a helyzet, de a gyermekellátó intézmények nyitva tartása nem minden esetben egyezik meg a munkaidővel.
– Milyen az EU tagállamainak viszonya a családhoz és a családpolitikához?
– A családszerkezetben végbement számos változás és az egyén növekvő kultusza ellenére Európában továbbra is a család marad a társadalom záróköve. A családra vonatkozóan minden politikai irányzatnak (legyen az "bal-" vagy "jobboldali") van elképzelése.
A legfontosabb kihívások: a népesség fogyása és a társadalom elöregedése; a családokat összetartó kapcsolatrendszer formáinak növekedése és fellazulása; a nemek közti újfajta viszony és annak a családra gyakorolt hatása; a család és a fizetett munka viszonyában beállt változás; az egyén növekvő kultusza, amely veszélyezteti a nemzedékek közti szolidaritást.
A család fontos eleme a sikeres gazdaság- és társadalompolitika kidolgozásának, mely a következőkre kell, hogy irányuljon: jobb életminőség mindenkinek; a foglalkoztatás növelése, elsősorban a nők és az idősek esetében; fenntarthatóbb szaporodási szint; a társadalmi integráció magasabb szintre emelése; a gyermek- és az idősgondozás minőségének javítása, a szolgáltatás szélesebb körre kiterjesztése; összetartóbb társadalom, a nemzedékek közti "háború" elkerülése.
A többi politikához képest azonban a családpolitika számos országban háttérbe szorul. Mivel a családdal kapcsolatos dolgok java magánügynek minősül, finom egyensúlyt kell teremteni a magán- és az állami hatáskörök között. Az egyes kormányok dolga eldönteni, mikor és hogyan avatkoznak be. Az Európai Uniónak nincs közvetlen beleszólási joga a tagállamok családpolitikájába, ám fontos szerepet játszik a kapcsolódó politikák formálásában (foglalkoztatás, társadalmi integráció, szociális védelem, nemi egyenlőség).
A közelmúltban több felmérés is készült a családhoz való viszonyra vonatkozóan. A 25 jelenlegi uniós tagállam mellett Bulgária, Románia és Törökország területén végeztek ilyet. Az eredményeket téma szerint csoportosítva tették közzé.
– Életminőségük szerint hogyan viszonyulnak az európai polgárok a család intézményéhez?
– A felmérések tanulsága szerint az európaiak az életminőség megítélésében kulcsszerepet tulajdonítanak a családi kapcsolatoknak. Ez inkább a család részéről nyújtott támogatáshoz és a partnerkapcsolatban éléshez kapcsolódik, mint a gyermekvállaláshoz. Utóbbinak kisebb a jelentősége. Úgy tűnik, a család fontosabb az új tagállamok, mint a régiek polgárai számára, bár utóbbiakat nem szabad egy tömbként kezelni. A déli uniós tagországok (Portugália, Spanyolország, Olaszország, Görögország) lakói számára a család fontossága nagyobb, viszonyulásuk inkább az új tagokéval rokon.
– Milyen a gyermekvállalási hajlandóság?
– Az alacsony termékenység Európa-szerte gond. Elsősorban a magasan képzett nők vonakodnak gyermeket vállalni. Az államnak ugyanakkor nem szabad "kézi vezérlésre kapcsolni". A közvélemény elutasítja a közvetlen állami beavatkozást a születések számába és a családok életébe, melyek bizonyos viselkedési mintákat erőltetnek (a házasságkötésre való adminisztratív eszközökkel történő ösztönzés, a válás illetve az abortusz megnehezítése). Ehelyett az olyan, támogató jellegű beavatkozásokat hajlandók elfogadni, amelyek a választási lehetőségek számát bővítik, nem pedig szűkítik. Persze ez sem biztosíték arra, hogy a kívánatosnak tartott lehetőséget választják.
– Létezik-e még és milyen mértékben a nemzedékek közti szolidaritás?
– Ennek a kérdésnek azért van különös jelentősége, mert a népesedési változások és a jóléti állam pénzügyi nehézségei miatt a gyermekek és az idősek gondozásának terhe egyre inkább a családok vállára kerül. Kérdés: hajlandók-e erre az aktív korú polgárok?
A gondozás terhének a családok vállára való visszahelyezése kétélű fegyver: egyrészt csökkenti az állam jóléti kiadásait, viszont növeli az egyén, elsősorban a középkorú asszonyok terheit – éppen azokét, akiket az állam a munkaerőpiacon szeretne tartani.
A felmérések során a válaszadók közül a fiatalabbak nagyobb készséget mutattak arra, hogy az idősebbek gondozását vállalják, míg az idősebb korosztályokhoz tartozók (maguk az érintettek) inkább saját erejükre szeretnének hagyatkozni.
Ez az eredmény rámutat arra, hogy sokkal nagyobb mérvű a nemzedékek közti szolidaritás, mint azt a nyilvános (médiában, politikai színtereken folyó) viták sugallják. Emellett egy másik felmérés tanúsága szerint az európaiak (EU-25) nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a nemzedékek közti ellentéteknek.
A fentiek mellett még meg kell jegyezni, hogy a felmérések alapján elmondható, a tagállamok lakóinak 85 százaléka nem érzékel konfliktust a nemzedékek között. Az átlagnál egyedül Görögországban és Franciaországban rosszabb a helyzet, mert ott a társadalom csupán 75 százaléka vélekedik így.
– A család és a társadalmi integráció egy másik alapkérdés.
– A családi támogatás a fizetett munkahellyel rendelkezés mellett a társadalmi integráció második pillére Európában. Utóbbi (a munkahely) azonban önmagában nem elegendő, szükség van a család által is nyújtott kapcsolati hálóra. Emellett a család sok esetben pénzügyi támogatást is jelent, főleg ott, ahol az állam jóléti funkciói gyengék. A kirekesztődés elsősorban két társadalmi csoportot fenyeget: a munkanélkülieket és azokat, akik mögött nem áll család - az egyedülálló, kisgyermekes szülőket. E két csoport viszonyulása a leginkább kritikus a társadalommal szemben.
– Hogyan tudják Európa asszonyai összeegyeztetni a munkát és a családot?
– A munkaképes korú lakosság 10–20 százalékának jelent problémát a munka és a családi élet összeegyeztetése. Elsősorban a kisgyermekes családok esetében van ez így. Főként a munkaidő hossza jelent problémát. A részmunkaidős foglalkoztatás a heti 20–34 órát dolgozó nők esetében nagy könnyebbség. A férfiaknál nincs különbség e téren – feltéve, hogy hetente legfeljebb 48 órát dolgoznak.
– Hogyan birkózhat meg a jelen kihívásaival az állami családpolitika a polgárok szerint?
– A közvélemény-kutatásban résztvevőket megkérték, nevezzék meg azt a három területet, amelyeket szerintük az államnak kiemelten kellene kezelnie a gyermekes családok helyzetének javítása érdekében. A következő opciók közül választhattak: szülési és szülés utáni szabadság; gyermekfelügyelet; gyermekek után járó juttatások; rugalmas munkaidő biztosítása; megfelelő lakáskörülmények; adókedvezmény; a munkanélküliség csökkentése; fogamzásgátlás és családtervezés hozzáférhetővé tétele.
A kapott eredmények alátámasztják a jelenlegi politikai irányvonalat: a válaszok többsége a munkahely-teremtést és a foglalkoztatás növelését jelölte meg a legjobb szociálpolitikai eszköznek a gyermekes családok esetén is. A régi uniós tagállamok lakói emellett a rugalmas munkaidőt és a gyermek-felügyeleti szolgáltatásokat (bölcsődét, óvodát, napközit) jelölték meg. Ezzel szemben a 10 új tagállamban a gyermekekhez kapcsolódó pluszköltségek állami csökkentését illetve kompenzálását, valamint gyermekgondozási támogatást várnak el az államtól.
Összegzésképpen elmondható, hogy a felmérések alapján úgy tűnik, a család sok szempontból még mindig jól működik Európában, a polgárok java a megfelelő életminőséghez nélkülözhetetlennek tartja. A család és a munka világa kapcsolatát azonban át kellene formálni, elsősorban a hosszú munkaidő és a munkahelyi stressz vonatkozásában, támogatni kellene pénzügyi szempontból és megfelelő háttérszolgáltatások biztosításával.
– Gondolom, többféle családpolitika létezik az Unió tagállamaiban.
– Unió-szerte minden államban létezik családpolitika, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség biztosítását, illetve a munka, a társasági és a családi élet összeegyeztetését szolgáló politika.
A családpolitikáknak mindenütt alapeleme a gyermekek jóléte az erkölcs, az egészség és a nevelés terén, csakúgy, mint annak elősegítése, hogy a szülők a családban, a munkában és a társasági életben egyaránt kibontakozhassanak.
A férfiak és nők közötti egyenlőségnek nemcsak a munkában, hanem a családi teherviselésben is történő érvényre juttatása ihlette a családpolitikákat a skandináv országokban. Egy olyan környezetben, ahol a munkahely messze esik a családi tűzhelytől, és ahol a munka gyermekszülés és -nevelés miatti megszakítását a vállalatok nem mindig nézik jó szemmel és kezelik megértően, részben a munka és a családi élet összeegyeztetésére irányuló intézkedésekben rejlik az olyan családpolitikák lényege, amelyek a gyermekek társadalmi beilleszkedését hivatottak elősegíteni.
– A gyermekek társadalmi esélyegyenlőségének biztosítására irányuló szándék is vezérelheti a családpolitikákat.
– Gyakran a szorongatott anyagi helyzet áthidalása és a családi kötelezettségekből adódó kiadások megtérítése a cél. Ide tartoznak még azok a különböző intézkedések is, amelyek az olyan nehézségeken kívánnak segíteni, amelyekkel – a gyermekeik iránti kötelességeiknél fogva – főként a kisgyermekes apák és leggyakrabban az anyák szembesülnek a munkaerőpiacon.
– Más modellek a kérdést nem annyira a család, mint inkább a társadalom szempontjából közelítik meg.
– Itt a szegénység ellen a jövedelem újrafelosztása révén vívott küzdelem egyik formájáról van szó, de anélkül, hogy e politika mindig szükségszerűen együtt járna a különleges családi terhek kompenzálásával.
Végül léteznek olyan, kifejezetten születésközpontú családpolitikák is, melyek egyértelműen a születések újbóli fellendítésére irányulnak abban az Európában, ahol túlságosan kevés gyermek születik.
Gyakorlatilag a családok érdekében végrehajtott családpolitikai intézkedéseknek két fő ága létezik: egyrészt a közvetlen anyagi juttatások, másrészt pedig a gyermekfelügyelet területén nyújtott – támogatott vagy ingyenes – szolgáltatások (pl. bölcsődei, óvodai, védőnői hálózatok). Ügyelni kell arra, hogy ezek az intézkedések elősegítsék a munka és a családi élet összehangolását.
– De az is fontos, hogy a bölcsődei-óvodai szolgáltatások mindenki számára álljanak nyitva, és mindenki számára megfizethetők legyenek.
– Bizonyos politikák nagy hangsúlyt fektetnek az óvodai infrastruktúrára, a vonzó feltételekkel járó, nevelési célra kivett szülői szabadságra, a javadalmazott tevékenység és a családi élet összeegyeztetését, valamint a szülői szabadság után a munka világába való visszatérést elősegítő politikára.
Más rendszerek inkább kedvező adózási feltételeket biztosítanak az egy fizetésből élő családok számára, és az otthon maradó szülő segélyt kap a gyermek születése után néhány évig.
Néhány országban ötvözik a két rendszert: egyrészről kompenzálják a gyermekneveléssel járó többletköltségeket, másrészről olyan intézkedéseket is hoznak – például szülői szabadság bevezetése, óvodai és ingyenes bölcsődei hálózat biztosítása –, melyek összeegyeztethetővé teszik a munkát a szülőkre háruló kötelességekkel. A pénzügyi támogatások és a családoknak nyújtott szolgáltatások ilyen keveréke hatékonynak tűnik.
– A családi kötelezettségek, illetve a családi élet és a munka összeegyeztetése tekintetében a férfiak és nők közötti egyenlőség kérdése nyilvánvalóan igen fontos ahhoz, hogy az európai családok új lendületet kaphassanak.
– Ezzel párhuzamosan meg kell szüntetni a férfiak és nők közötti jövedelemkülönbségek strukturális okait, amelyek többek között abból adódnak, hogy a gyermekek felügyeletének és nevelésének terhei nagyon gyakran egyedül a nőkre hárulnak.
A demográfia és a születési ráta szempontjából igen fontos szerepet játszik a férfiak és nők közötti egyenlőség és egyensúly elérése – vágyaik, ízlésük és adottságaik függvényében – megélhetésüket, a szülői, családi és háztartási kötelezettségek megosztását, illetve a politikai vagy más közérdekű tevékenységekben való részvételüket tekintve. A nők nagy többsége szeretne – jogosan – a férfiakhoz hasonlóan szakmai karriert, gyerekeket és lehetőséget arra, hogy a társadalom formálásában is szerepet tölthessen be.
Európában mindenütt a gyermekvállalási kor kitolódása figyelhető meg, amely a termékenység alakulására nézve is következménnyel jár, még akkor is, ha a modern orvostudomány és a közegészségügyi kutatások lehetővé teszik az idősebb kori meddőség kockázatának csökkentését. A késői gyermekvállalás oka egyrészt a hosszabb ideig tartó tanulmányokban keresendő, másrészt sokáig tart, amíg a leendő szülők mindketten megfelelően biztos és jövedelmező állást találnak ahhoz, hogy gyermeket vállalhassanak. E tekintetben a fiatalok munkanélkülisége és egyes – főleg nők számára fenntartott – állások bizonytalansága a termékenységet és a családi életet csak negatívan befolyásolhatja. Általánosságban véve az európai gazdasági és társadalmi élet szervezeti formája, melyben a fiatalok egyre később kezdenek folyamatosan dolgozni, és a munkavállalók egyre fiatalabb korban kényszerülnek elhagyni a munkaerőpiacot, valamint a fiatalok újfajta életmódja nem ösztönzi a családalapítást és a gyermekvállalást.
Az ilyen helyzetek javításához és a férfiak és nők közötti igazságos állapot eléréséhez ötvözni kell a családpolitikai és a nemek közötti egyenlőséget biztosító intézkedéseket. Ide tartoznak például a minőségi gyermekfelügyeleti intézmények – köztük a vállalati bölcsődék –, valamint adóügyi és szociális jogi intézkedések, amelyek arra irányulnak, hogy mind a nők, mind a férfiak össze tudják egyeztetni a gyermeknevelést a munkával és a társasági élettel. A még dolgozó, illetve továbbra is dolgozni kívánó nagyszülőknek is lehetővé kell tenni, hogy rugalmasabb munkaidő-beosztás mellett dolgozzanak. Így ők is jobban betölthetik nagyszülői szerepüket.
– Ha ezt nem sikerül elérni?
– Akkor nagy a kockázata annak, hogy a nők továbbra is nemet mondanak a gyermekvállalásra és a családi életre, és kizárólag szakmai karrierjükkel törődnek.
Arra is ügyelni kell, hogy az alkalmazott politikák könnyebbé tegyék a fizetett munkához való visszatérésre irányuló elhatározást, miután szülés vagy kisgyermek(ek) nevelése miatt valaki egy időre megszakította szakmai karrierjét. Ezzel kapcsolatban fontos lenne még a szülői szabadság alatti képzések szervezése, valamint a kisgyermekekkel való foglalkozást lehetővé tevő rugalmas munkaidő-beosztás kialakítása. Ennek a szellemében a szabadon választott részmunkaidős foglalkoztatást is bővíteni kellene, anélkül azonban, hogy megnehezítenék a teljes munkaidős foglalkoztatásba történő visszatérést, ha már nincs szükség a részmunkaidős megoldásra. Végül arra is ügyelni kell, hogy amikor egy anya vagy apa a gyermeknevelés céljából igénybe vett szülői szabadság után ismét munkába áll, ne kerüljön szakképzettségénél alacsonyabb szintű munkakörbe. Azt a tényt, hogy az illető nemrég vette igénybe a szülői szabadságot, nem szabad hátrányos tényezőnek tekinteni a gazdasági nehézségekből eredő létszámleépítések során.
Fontos, hogy a köz- és a magánszféra – amelynek "polgárbarátnak" kell lennie – olyan szociális politikákat, gyakorlatokat vagy újításokat vezessen be, illetve támogasson, amelyek megkönnyítik a gyermeket váró vagy nevelő párok munkavégzését. Nemcsak szónoklatokról és jogi rendelkezésekről van itt szó, hanem olyan kollektív és pszichológiai hozzáállásról is, mely szerint a gyermek nem akadályozó tényező, és így a családanya vagy apa sem "kevésbé termelékeny vagy versenyképes elem". Ösztönözni kellene a vállalati, illetve az egyazon övezethez tartozó vállalatok közös szervezésében működő bölcsődék létrehozását célzó, fokozatosan kialakuló kezdeményezéseket. Az ilyen intézmények ugyanis igen hasznos szolgáltatást nyújtanak a szakmai feladatokat is ellátó pároknak, akiknek kevesebbet kell így utazniuk, és az időbeosztásuk is egyszerűsödik.
Az is fontos, hogy a köz- és a magánszféra megértse azokat a problémákat, amelyek a kisgyermekes apák hivatása gyakorlása során merülhetnek fel, amikor szülői szabadságot akarnak kivenni, vagy családi okok miatt csökkenteni akarják munkaidejüket.
– Mit tehet a köz- és a magánszféra?
– Meg kellene teremtenie annak a feltételeit, hogy az apák is többet foglalkozhassanak gyermekeikkel. A szociális partnereknek fontos szerep jut ezzel kapcsolatban.
Általánosságban az apákat ösztönözni kell arra, hogy valóban vegyék ki részüket az összes családi feladatból, különösen, ami a nevelést illeti. Számos szociológiai tanulmány megállapításai szerint ugyanis az apa "hiánya" jelentős problémákat okozhat a gyermeknevelés terén.
A már alkalmazott vagy bevezetendő politikák tehát különfélék, a megoldandó problémák is különbözőek, ám a célok egybehangzóak: lehetővé tenni mindazoknak a férfiaknak és nőknek, akik szeretnék, hogy családot alapítsanak és gyermeket vállaljanak. Mindamellett a kutatások egyöntetűen azt mutatják, hogy az európaiak gyermekek iránti igénye nincs kielégítve, és a harmadik gyermek iránti, oly gyakran hallható vágy is beteljesületlen, gyakran pénzügyi vagy anyagi okokból, illetve – főleg az anyák esetében – a család és a munka összeegyeztetésével kapcsolatos problémák miatt.
Nem csak az anyagi szempontok játszanak azonban szerepet. Az Európai Unió a világ egyik legfejlettebb és leggazdagabb része ugyan, most mégis a látens nyugtalanság időszakát éli. A "dicsőséges harminc év" után a gazdasági bizonytalanságok, a környezet állapotának rosszabbodása és az éghajlatváltozás miatti aggodalmak, a globalizáció bizonyos negatív következményei, a modern társadalmak bonyolultsága, a polgárok bizalmának a kormányok cselekvőképességével szembeni megrendülése Európa-szerte pesszimizmust szült, ami aligha kedvez a születéseknek. Több európai országban hosszú idő után most először az az érzése a szülőknek, hogy valóban nem tudnak jobb jövőt biztosítani gyermekeiknek.
– Hogy alakul a női foglalkoztatottság az Unióban?
– A megújuló lisszaboni stratégia két gazdasági prioritásra, a tartós gazdasági növekedésre és új, minőségi munkahelyek teremtésére kíván összpontosítani. A gazdasági növekedés és az új munkahelyek teremtése érdekében célként fogalmazták meg – többek között – Európa vonzóbb befektetési célponttá történő átalakítását, jobb és több munkahely létesítését, a tudás és az innováció fejlesztését.
A lisszaboni stratégia megvalósítása lehetetlen a nők szerepének növelése nélkül. A férfiak és a nők közötti egyenlőségi politikák alapvető eszközei a gazdasági növekedésnek, a jólétnek és a versenyképességnek. Mára egyértelművé vált, hogy nem tartható a lisszaboni célkitűzésekben megfogalmazott, 2010-re előirányzott 70 százalékos foglalkoztatási arány. Ehhez ugyanis öt év alatt 22 millió új munkahelyet kellene létesíteni. Kedvező jelenség ugyanakkor, hogy a munkaerőpiac az utóbbi évek reformjainak köszönhetően ellenállóbbá vált, s EU-átlagban még mindig kevesebb munkahely szűnt meg, mint amennyi képződött.
Az elmúlt években fontos fejlemények sora zajlott a női esélyegyenlőség térhódításának terén. Az EU számottevő haladást ért el a nemek közötti egyenlőség megteremtésében, melyben az egyenlő bánásmódról szóló jogszabályok, a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésének elve, a nők helyzetének erősítését szolgáló intézkedések, cselekvési programok, a szociális párbeszéd és a civil társadalommal folytatott párbeszéd fontos szerepet játszott. Az Európai Parlament, különös tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságra, fontos szerepet töltött be az előrehaladásban. Az esélyegyenlőségi politika a célok két központi területének vezérfonala: a növekedésé, a foglalkoztatásé, illetve a demográfiai változásoké. Szüksége lesz a kohéziós politika teljes támogatására, amelynek új programozási időszaka idén kezdődött el.
A férfiak és a nők közötti egyenlőségi politikák alapvető eszközei a gazdasági növekedésnek, a jólétnek és a versenyképességnek. Az európai munkaerő termelékenységi potenciáljának teljes kihasználása érdekében lényeges a nők részvételének és állandó jelenlétének előmozdítása a munkaerőpiacon, valamint a férfiak és nők közötti különbségek megszüntetése minden területen.
A nemek egyenlősége megteremtésének útján a jelentés alapján az alábbi prioritások állnak a középpontban:
A női foglalkoztatás mennyiségi és minőségi javítása, a növekedést és a foglalkoztatást célzó európai stratégia új ciklusának keretében.
A gender szempontok integrálása a munka minőségének valamennyi szempontjába.
A munka és a magánélet összeegyeztetését segítő szolgáltatások mennyiségének és minőségének javítása.
A sztereotípiák elleni további küzdelem az oktatásban, a munkahelyen, médiában, valamint a férfiak szerepének hangsúlyozása az egyenlőség előmozdításában.
A politikák hatásvizsgálatában alkalmazható eszközök létrehozása.
Alapvető pozitív fejlemény, hogy egyre több nő áll munkába, és a nők iskolázottsági szintje ma már meghaladja a férfiakét. A foglalkoztatás terén az Unióban az utóbbi években elért folyamatos növekedés leginkább a nők foglalkoztatásának köszönhető. Az EU tagállamai 2000 és 2006 között mintegy 12 millióval több főt foglalkoztatottak, amelyből több mint 7,5 millió nő volt. A nők foglalkoztatási rátája minden évben növekedett, így 2006-ban elérte az 57,2 százalékot, ami 3,5 százalékponttal meghaladja a 2000-es arányt. Így reálisnak tekinthető a lisszaboni célkitűzés (60%) elérése. A férfiak foglalkozási rátája ugyanebben az időszakban kevesebb mint egy százalékponttal növekedett. Az 55 éven felüli munkavállalók körében a nők foglalkozási rátája szintén dinamikusabban növekedett, mint a férfiaké, és elérte a 34,8 százalékot, azaz 2000-hez képest 7,4 százalékponttal emelkedett. Ezzel párhuzamosan a nők munkanélküliségi mutatói 10 év óta most a legalacsonyabbak (9%).
E pozitív változásoknak köszönhetően a nők és a férfiak foglalkoztatási mutatóinak különbsége lényegesen, 17,1 százalékpontról (2000) 14,4 százalékpontra (2006) csökkent. Ugyanakkor magának a foglalkoztatási mutatók közötti különbségnek (ideértve a fiatalokét: 6 százalékpont a 15–24 év közöttieknél) a létezése is kérdéseket vet fel, elsősorban azért, mert a nők iskolai és egyetemi teljesítménye áltagosan jobb a férfiakénál.
A bérszakadék (gender pay gap) ezzel egyidőben ugyanakkor 2003 óta változatlan (15%), és 2000 óta csupán egy százalékponttal csökkent. A nemek alapján történő ágazati és foglalkozási szegregáció nem csökken, sőt, egyes országokban még növekszik is, ami azt jelzi, hogy a munkaerőpiacra újonnan belépő nők ugyanolyan ágazatokban helyezkednek el, és úgynevezett "női" állásokat töltenek be.
A döntéshozatalnál is hasonló a helyzet: a vezető pozíciókban dolgozó nők aránya a vállalatoknál továbbra is csak 33 százalék, és a helyzet a politikai színtéren is alig javult: a nemzeti képviselők csupán 23 százaléka, az európai képviselők csupán 33 százaléka nő.
A férfiak és a nők helyzete közötti különbségek a munka minőségének egyéb dimenzióiban is érezhetők, például a munka és a magánélet összeegyeztetése. Ezt jelzi a kisgyerekeket nevelő nők foglalkoztatási rátájának drasztikus csökkenése (átlagosan 13,6 pont), miközben a férfiaké növekszik. A kisgyermekes nők foglalkoztatási rátája csupán 62,4 százalék, míg a férfiaké 91,4 százalék (29 százalékpont különbség). A részmunkaidőben dolgozó munkavállalók háromnegyede (76,5%) nő, azaz ilyen munkaformában dolgozik minden harmadik nő, ugyanakkor csupán alig minden tizedik férfi. A nők gyakrabban írnak alá határozott időtartalmú munkaszerződéseket is (15,1%, azaz egy százalékponttal többen, mint a férfiak).
A hosszú távú munkanélküliség például szemmel láthatóan gyakoribb a nőknél (4,5%), mint a férfiaknál (3,5%). A nők rövidebb, lassabb és kevésbé jövedelmező pályafutása a marginalizálódás, kirekesztettség, szegénység veszélyét is magában hordozza, elsősorban a 65 évnél idősebbeknél (21%, 5 ponttal több, mint a férfiaknál).
A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó ütemterv új lendületet adott az ezirányú közösségi politikának. A munkaprogram szerint jelentős előrelépés történt az egyenlőség elvének az uniós politikákba történő integrálásában, elsősorban az ütemtervben kijelölt kiemelt fontosságú területeken.
A jogi szabályozás mindig is központi szerepet játszott a nemek közötti egyenlőség felé vezető úton. Az egyenlő bánásmódra vonatkozó jogszabályokat illetően a 2002/73/EK irányelv (Az Európai Parlament és a Tanács 2002/73/EK irányelve (2002. szeptember 23.) a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló 76/207/EGK tanácsi irányelv módosításáról) átültetésével kapcsolatos mulasztás miatt kezdeményezett eljárások befejeződtek, kivéve egy esetet, ahol az átültetés továbbra is részleges. A nemzeti átültető intézkedések megfelelőségének vizsgálata folyamatban van. Az EK Szerződés 226. cikkében említett eljárás első szakasza 2007-ben kezdődött. A nemzeti jogszabályok megfelelőségének ellenőrzése 2008-ban is folytatódni fog.
A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének felállítására 2007-ben került sor, feladata, hogy jelentős szakmai támaszt nyújtson a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos politikákhoz.
– Melyek a legégetőbb feladatok?
– Mivel a nemek közötti szakadékok – elsősorban a nők és a férfiak által betöltött munkaformák tekintetében (részmunkaidő, határozott időtartamra szóló szerződés, rosszabb minőségű és kevésbé megfizetett munkák) – továbbra is mélyek, a munkaerőpiac horizontális és vertikális szegregációja nem tűnt el, sőt egyes országokban erősödik is, a bérszakadék pedig változatlan, ezért e területen kell leghatékonyabban lépni.
Több erőfeszítést kell tenni a jobb, minőségi munkahelyek létrehozása érdekében. A minőségi munkák vonzzák a munkavállalókat, és lehetővé teszik, hogy teljes mértékben kiaknázzák termelőképességüket, valamint hogy hozzájáruljanak a társadalom átlagos életminőségének javításához. A nők és férfiak közötti egyenlőség a munka minőségének kulcsfontosságú összetevője. Az e téren tett erőfeszítések során fel kell számolni a munkaerőpiacon tapasztalható különbségeket, és meg kell vizsgálni a minőség valamennyi oldalát a nemek perspektívájából, ideértve az egészséget és a munkahelyi jólétet.
A foglalkoztatás, munkanélküliség és a bérezés terén kialakult szakadékoknak, illetve a munkaerőpiac szegregációjának jelentős mértékű csökkentése érdekében a növekedési és foglalkoztatási európai stratégia új ciklusában meg kell erősíteni a nemek között a foglalkoztatás terén fennálló különbségek felszámolását célzó törekvéseket.
Erőteljesebben kell támogatni a munka és a magánélet összeegyeztetését – a férfiak és a nők esetében egyaránt, nevezetesen a munkaszervezési módok, valamint az új és személyes igényekhez igazítható szabadságok segítségével: ezeknek támogatniuk kell az eltartottakért felelős nőket és férfiakat munkájukban, illetve ösztönözniük kell a háztartási és a családi feladatok nemek közötti egyenlőbb elosztását, a felelősség megoszlásának elvével összhangban.
Szakmai továbbképzéseket kell biztosítani a munkavállalók számára, hogy egész életük során kiaknázhassák képességeiket, ami megnyitja előttük az előrehaladás perspektíváját és lehetővé teszi, hogy a két nem kiegyensúlyozott arányban legyen jelen a felelősségteljes pozíciókban.
A munka és a családi élet lehetséges összehangolásának alapja a rugalmasságot és a biztonságot a nemek egyenlőségének perspektívájából ötvöző modern munkaszervezés, illetve a könnyen hozzáférhető, megfizethető és jó minőségű szolgáltatások megléte. Megkülönböztetett figyelemben részesült a szolgáltatásokhoz – elsősorban a gyermekfelügyelethez és az eltartott személyek egészségügyi ellátásához – való hozzáférés javítása.

Női vállalkozások Magyarországon

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából Magyarországon egyedülálló, hiánypótló tanulmányt készített a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány: az első országosan reprezentatív vállalkozónői kutatást. Annak ellenére, hogy a nemzetközi tapasztalatok egyértelműen bizonyítják a női vállalkozások kitüntetett szerepét az országok gazdasági fejlődésében, Magyarországon még mindig nincs ennek kellő mértékben tudatában sem a kormányzat, sem a gazdaságfejlesztéssel foglalkozó szakembergárda, sem a közvélemény. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy közel két évtizednek kellett eltelni a rendszerváltás óta ahhoz, hogy ez tanulmány elkészülhessen.
Az Európai Unió nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó, 2006-2010 időszakot átfogó ütemterve (Gender Equality Road Map 2006-2010) keretében hat prioritási területet határozott meg. Ezek egyike a nők és férfiak egyenlő mértékű gazdasági függetlenségének megteremtése. A hat prioritási területre a magyar Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakértői munkacsoportokat hozott létre. Ezek között található a vállalkozónői munkacsoport, amely az első, kormányzati forrásokból finanszírozott - ugyanakkor nagyon sok civil önkéntes munkára is építő -, deklaráltan a magyarországi női vállalkozók érdekében tevékenykedő testület.
A munkacsoport 2007-es - szűkös - büdzséjének nagy részét a további munkához nélkülözhetetlen, hiánypótló reprezentatív vállalkozónői kutatásra fordította, amelynek eredményei a tanulmányban olvashatók.

A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány

A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány 1990 elején alakult, 1998-ban elsők között kapta meg a közhasznú minősítést. 2003 óta akkreditált felnőttképzési intézmény, és ISO 9001 szabvány szerinti minőségirányítási rendszert működtet.
Az alapítvány küldetése a fenntartható gazdaság és az esélyegyenlőség előmozdítása az etikus, felelős és hatékony vállalkozói magatartás népszerűsítésén és fejlesztésén keresztül.
Tevékenységek: vállalkozói tanácsadás, vállakozói készségeket és ismereteket fejlesztő tréningek, szakmai rendezvények szervezése, kapcsolatépítési lehetőségek biztosítása, kutatás, szakértői tevékenység.
Célcsoportok: női vállalkozások, családi vállalkozások, induló vállalkozások (vállalkozni készülő magánszemélyek), növekedni szándékozó mikrovállalkozások.
Célok: a magyarországi vállalkozói kultúra fejlesztése, a vállalkozók szakmai ismereteinek bővítése, a kisvállalkozások versenyképességének növelése, a mikro- és kisvállalkozás-barát gazdasági környezet erősítése.
Alapítók: minisztériumok, vállalkozási érdekképviseleti szervezetek, oktatási intézmények, pénzintézetek.

Beszélgetés Horváth Annával,

a SEED Alapítvány ügyvezető igazgatójával

– Ki támogatja és miből működik az alapítvány?
– Rendszeresen senki nem támogatja, pályázunk. Az első 5-8 évben, a '90-es évek első felében viszonylag sok "pénzt" helyett támogatást kaptunk külföldi vállalkozásfejlesztési szervezetektől. Ez a pénz szerencsére megvan, és a hozama jelent valamiféle biztonságot. Ám ez a költségvetésünknek körülbelül egyharmada. A hiányzó pénzt pályázatokból próbáljuk megszerezni.
– Térjünk rá a kutatás eredményeire. Gondolom nem csak az én véleményem, hogy ez egy igen alapos munka. Meglepődtek az eredményeken?
– Mi nem különösebben. Az alapítvány munkatársai 15 éve látják a gondokat. A rendszerváltás óta világosan látszik, hogy a nők egészen más helyzetből kezdenek egy vállalkozásba, mint a férfiak. A tanulmány célja az volt, hogy ezt konkrét tudományos igényű adatokkal alátámasszuk.
– 1000 nőt kérdeztek meg.
– És nyolcvan férfit, hogy kontrollcsoport is legyen.
– Mik a legfontosabb megállapítások?
– Három szembetűnő különbség van a női és a férfi vállalkozók között. Az egyik a nők kettős leterheltsége, ami miatt eleve hátrányból indulnak. A család és a háztartás mellett nem könnyű egy vállalkozást elindítani, illetve abban helytállni. Talán ebből és persze a hagyományokból is adódik, hogy a nőket nagyfokú önbizalomhiány jellemzi. És nem jelent előnyt azt sem, hogy a nők foglalkoztatottsága jóval elmarad a férfiak mögött. Ebből több minden következik. Egyrészt, hogy a siker nagyobb esélyével indít el egy vállalkozást az, akinek munkatapasztalata van. Tudvalevő az is, hogy aki több időt tölt a munkaerőpiacon, annak kiterjedtebb a kapcsolatrendszere, anyagilag is jobban áll.
– Tehát a korábbi alkalmazottak sikeresebb vállalkozók lesznek...
– Igen. Nekik jobbak is az esélyeik. Nehezebb helyzetben vannak azok, akik 2-3 gyerekkel otthon töltött 6-8 év után nem tudnak alkalmazottként elhelyezkedni, vagy pedig egyszerűen nem tudják összeegyeztetni az alkalmazotti munkát a család ellátásával, tehát vállalkozásba kezdenek. Ők komoly hátránnyal indulnak.
– Ők a kényszervállalkozók?
– Így is hívhatjuk őket. A nemzetközi kategorizálás szerint indulhat egy vállalkozás azért, hogy egy ötletet valósítson meg, vagy azért, mert a vállalkozónak nincs jobb munkaerő-piaci alternatívája. Ez természetesen férfiakkal is előfordulhat, de a statisztikák azt mutatják, hogy az utóbbi nőknél másfélszer nagyobb mértékben fordul elő.
– Történt valami változás a rendszerváltás óta?
– Mivel ez az első országos reprezentatív kutatás e téren, tudományosan összehasonlítható adatok nincsenek, de azt lehet mondani, hogy sem a vállalkozó nők aránya (1/3) sem az alapvető problémák nem változtak. A nemzetközi kutatások azt bizonyítják, ahhoz, hogy a nők vállalkozói aktivitása erős legyen, három dologra van szükség. Egyrészt arra, hogy magas legyen a foglalkoztatottságuk, másrészt arra, hogy legalább a férfiakhoz hasonló mértékben hozzáférjenek a pénzügyi és a szociális tőkéhez, harmadrészt, hogy az önbizalmuk erősebb legyen. Talán meglepő, ez utóbbiban a legnagyobb a lemaradás.
– Az ember azt hinné, hogy ezen a legkönnyebb változtatni.
– Pedig nem. Amíg a magyarországi közvélekedés szerint a nőnek alapvetően mégiscsak a család összetartása a feladata, addig ez önbizalomhiányt, gátlást eredményez. Ezért érzi úgy az asszonyok egy része, hogy ha az otthoni munkán kívül mással is foglalkozik, azzal a családját károsítja meg.
– Nemzetközi összehasonlításban milyen a magyar vállalkozó nők helyzete?
– A vállalkozó nők arányát tekintve jó a pozíciónk. Ám ez csalóka eredmény. Ugyanis a női vállalkozások letrejöttét két körülmény motiválja: egyrészt a vállalkozóbarát környezet, ez pozitív motívum. A másik azonban nem az. Nevezetesen: a nem nőbarát foglalkoztatás. Nálunk sajnos ez a domináns, és ettől magas a vállalkozó nők aránya. Nyugat-Európában például sokkal alacsonyabb, pontosan azért, mert a munkaerőpiacon alkalmazottként normális feltétekkel tudnak elhelyezkedni. A mienkhez hasonló a helyzet Dél-Amerikában.

GEM Report on women and entrepreneurship

Nemzetközi tények: "gender gap" a vállalkozásban

– Csaknem az összes országban több a férfi vállalkozó, mint a női (Japán az egyetlen kivétel!).
– A 2:1 arány jellemző a legtöbb országra, Magyarországra is. (Kétszer annyi a férfi vállalkozó, mint a női.)
– Ennél (a nők szempontjából) kedvezőtlenebb az arány a következő országokban: Izland, Olaszország, Litvánia, Szerbia, Szlovénia, Svédország, Egyesült Királyság.
– A 2:1 aránynál kedvezőbb az arány: Ausztria, Brazília, Kína, Kolumbia, Dominikai Köztársaság, Görögország, Japán, Kazahsztán, Peru, Románia, Svájc, Tájföld, USA, Venezuela.
(Forrás: GEM Report on Women and Entrepreneurship, 2007)
– A nők vállalkozásai milyen arányban termelnek profitot, vagy inkább csak önfenntartók?
– Ezt is megkérdeztük a felmérés résztvevőitől; 16 százalék érzi növekvőnek a vállalkozását.
– A 16 százalék elég kevés.
– Egyébként általában jellemzője a magyar vállalkozásoknak, hogy viszonylag kevesen tudnak vagy akarnak növekedni, de azért a férfiak esetében jóval magasabb az arány.
– Látom, hogy a sikeres női vállalkozások főleg a szolgáltatások területén működnek.
– Ez nyilvánvaló, klasszikusan azokban a szakmákban vállalkoznak a nők, amikben egyébként is dolgozni szoktak.
– A felmérésen túl hogyan tudja az alapítvány a női vállalkozókat segíteni?
– Nekünk az alaptevékenységünk a tanácsadás és képzés. A képzési tematikát kimondottan nőknek állítunk össze. Ez egy önbizalomerősítő, önismereti készségfejlesztő blokkal kezdődik, ezután következnek a szakmai modulok, a marketing, a pénzügy, a vezetés, a menedzsment, a pályá-zatírás és egyebek.
– Ez ingyenes?
– Ha pályázati pénzből finanszírozzuk, akkor igen. A tanácsadás óradíjas, de csak jelképes összeget kérünk. Most már ötödik éve - egy privát amerikai alapítvány támogatásával - hatszor két napos programot tudunk szervezni, húszfős csoportoknak.
– Mit tapasztalnak egy-egy ilyen képzés után?
– Mivel Magyarországon kevéssé tudatosan vágnak bele az emberek a vállalkozásba, a résztvevők igencsak meglepődnek, hogy milyen sok mindenre kell gondolni a legkisebb vállalkozás menedzselése során is. Hihetetlen előnyt jelent, ha valaki egy ilyen komplex képzés után vág bele a vállalkozásába. Komoly lehetőség ez a nők számára öröklött hátrányaik kompenzálására.
– Mintha a nők kevésbé vállalnának kockázatot. Például félnek a hitelfelvételtől.
– Ez is az önbizalommal függ össze, amit állami szinten is erősíteni kellene.
– ????

Kapcsolati és pénzügyi tőke

– Az EU-országok legtöbbjében és Amerkiában is a női vállalkozók támogatása intézményi szinten zajlik. Ennek köszönhető, hogy a nők számára külön - tanácsadással együtt járó - hitelkonstrukciók léteznek. Nagyon jó amerikai példát tudok mondani, miként lehet a női vállalkozók kapcsolatrendszerét erősíteni. Érdekes, hogy miközben a családban, az ismeretségi körben, az önzetlen kapcsolatépítésben a nők nagyon jók, az üzleti kapcsolatteremtésben nem jeleskednek. Amerika egyik államában ezen úgy segítenek, hogy egy eljárás keretében minősítik a női vállalkozásokat. Első számú kritérium, hogy önálló értéket kell teremteniük, tehát nem lehetnek egy férfi tulajdonos vállalkozásának beszállítói. Ha megkapják a jó minősítést, akkor nagyon sokféle segítséget kapnak. Például kapcsolatépítő rendezvényeken összehozzák őket nagyvállalatokkal, amelyek logóval jelezhetik a honlapjukon, a termékeiken, hogy minősített női beszállítókkal dolgoztatnak.
– Hova tudják a javaslataikat előterjeszteni?
– A Szociális és Munkaügyi Minisztériumba, amely létrehozta azt a munkacsoport is, ahol a felmérés készült. Többek között tőlük reméljük, hogy itthon széles körben elterjed a 40 országon alapuló nemzetközi kutatás talán legfontosabb tanulsága, miszerint, társadalmi szinten a női vállalkozásokba történő befektetés jobban megtérül mint a férfiakéba. Ennek az az egyik oka, hogy a nők hajlamosabbak megosztani a környezetükkel anyagi és a szellemi tőkéjüket is.

A nők időnként olyasmit tesznek, hogy az ember csak áll és bámul. Egész életedben próbálkozhatnál, bizonyos dolgokban mégsem volnál képes olyan könnyedségre, mint ők. A lelkük mélyén valahogy könnyedek.
A lelkük mélyén.

Alessandro Baricco

A mellékletet szerkesztette:
Szegvári Katalin
Készült a Szociális és Munkaügyi Minisztérium
megbízásából.