Miközben nyakunkon a pénzügyi és gazdasági válság a magyar közigazgatás jelentős nemzetközi kihívással találja magát szembe, hiszen 2010-től részese a spanyol- belga- magyar csoportos uniós elnökségnek.
A kérdés az, hogy milyen állapotban is van a magyar közigazgatás, mennyire felkészült, miképpen illeszkedik az európai közigazgatási térbe?

Mint ismeretes, az Európai Unió soros elnökségét, az EK szerződés 203. cikkének megfelelően, az adott tagállam hat hónapra tölti be. A tagállamok egy előre meghatározott rotációs rendszer alapján követik egymást. A sorrendiséget a 2004-es bővítéshez alkalmazkodva, legutóbb a 2005- 2020-as ciklusra határozta meg az Európai Tanács. Az elnökség szempontjából mindig meghatározó a megelőző és a következő soros elnök szerepe. "A múlt, a jelen és a jövő" képviselői megosztják egymással tapasztalataikat és segítik egymást a felkészülésben. A hathónapos elnökségi periódust az Európai Tanács rendes júniusi és decemberi ülése zárja le. Magyarország 2011. első félévében tölti be a soros elnökséget.
A kérdés az, hogy milyen állapotban is van a magyar közigazgatás, mennyire felkészült, miképpen illeszkedik az európai közigazgatási térbe?

Az európai
közigazgatási térről1

Az Európai Unióban a közösségi közigazgatást szabályozó intézmény, testület és eljárási szabály nincsen, ami viszont nem jelenti azt, hogy Európában a nemzetállamok feletti közigazgatási jog fogalmának nincsen értelme. Ugyan nincsen formális szabályozás a közigazgatásra vonatkozóan, viszont létezik egy közigazgatási alapelvekből álló közös acquis, ami nem hivatalos acquis communautaire-nek tekinthető. Az uniós tagállamok által közösen elfogadott alapelvek alkotják az Európai Közigazgatási Tér (European Administrative Space) létrejöttének a feltételeit.
Az Európai Közigazgatási Tér a cselekvés közös szabványainak az együttese, amelyek a jog által meghatározottak és megfelelő eljárások és felelősségi mechanizmusokon keresztül érvényesülnek a gyakorlatban. 
Szükséges kiemelni, hogy az európai közigazgatási szabványokban rejlő harmonizálási lehetőségek hangsúlyozása nem azt jelenti, hogy az EU tagállamaiban mindenütt hasonló intézményeket kell létrehozni. A szervezeti formák és megoldások vonatkozásában a nemzeti sajátosságokat tükröző változatosság a jellemző, noha Magyarországon elsődlegesen a regionalizáció tekintetében a központi hatalom évtizedeken keresztül előszeretettel hivatkozott az uniós elvárásokra szervezeti kérdésekben is. A lényeg, hogy függetlenül az intézményi formáktól, a nemzetállami szervezetek működése során figyelembe kell venni az alapelveket, és alkalmazni kell azokat a standardokat, amelyek érvényesek az EU-tagállamokban.    A Európai Unióban nem a szervezeti azonosságban, hanem a közigazgatási jog alapelvei tekintetében jött létre konszenzus.

Az európai közigazgatási jog legfőbb alapelvei

Hatékonyság és hatásosság- A hatékonyság, mint a közigazgatás és a közszolgálat egyik fontos értéke, azután jelent meg a közigazgatásban, miután az állam vált a közszolgáltatások gazdájává. A költségvetési korlátok következtében a hatékonyság és a hatásosság felértékelődött a közszolgáltatások területén is. A hatékonyság, a felhasznált közpénzek és az elért eredmények közötti megfelelő arányt jelenti. A hatékonysághoz kapcsolódik a hatásosság, ami azt jeleníti meg, hogy a közigazgatás teljesítménye mennyire sikeres a kitűzött célok elérésében
Megbízhatóság és kiszámíthatóság - A közigazgatási szerveknek döntéseikben követniük kell az általános szabályokat, amelyeket részrehajlás nélkül hatáskörükben alkalmazniuk kell mindenkivel szemben. A hangsúly a semlegességen és az alkalmazás általános érvényességén van.
A kiszámíthatóságot és a megbízhatóságot szolgálja az arányosság követelménye, a korrekt eljárás elve, a közigazgatási cselekvések időszerűsége, a professzionalizmus és a közszolgálat integritása. A közszolgálat szakmai integritása a pártatlanságon és a szakmai függetlenségen alapul.
Nyitottság és átláthatóság - A nyitottság azt jelenti, hogy a közigazgatás elérhető a külső vizsgálatok számára, míg az átláthatóság az ellenőrzés és a vizsgálat céljának a megvalósítását teszi lehetővé. Általános szabályként a közigazgatásnak átláthatónak és nyitottnak kell lennie.
A nyitottság és az átláthatóság két sajátos célt szolgál a közigazgatásban. Egyrészről a közérdeket védik, csökkentve a hibás közigazgatási döntések és a korrupció valószínűségét. Másrészről az egyéni jogok védelme szempontjából lényegesek, mivel magyarázzák a döntéseket és hozzásegítik az érdekelt feleket ahhoz, hogy fellebbezési jogukkal élhessenek.  
Közfelelősség - Általá-nos értelemben a számonkérhetőség azt jelenti, hogy az egyén és a hatóság köteles megmagyarázni és megindokolni lépéseit, tetteit. A közigazgatási jogban ez úgy jelentkezik, hogy bármely hatóságnak felelnie kell cselekedeteiért, akár más hatóság vagy törvényhozó, illetőleg bírói szerv előtt. A közfelelősség azt is megköveteli, hogy egyetlen szerv sem vonhatja ki magát más hatóságok felülvizsgálata vagy ellenőrzése alól. A közfelelősség lényeges olyan közigazgatási értékek szempontjából is, mint a hatékonyság, hatásosság, a megbízhatóság és a kiszámíthatóság.

A magyar közigazgatás teréről

Politika és szakma- A magyar közigazgatásra vonatkozó hazai eljárási és anyagi szabályok követik az Európai Közigazgatási Térre vonatkozó alapelveket és értékeket. Ugyanakkor a közigazgatásunk gyakorlatában az európai közigazgatási jog legfőbb alapelvei csak töredékesen és esetlegesen jelennek meg. A szabályozás és a gyakorlat közötti eltérés legfőbb oka a szakmai szempontokat egyre erőteljesebben felülíró pártpolitikai hatásban található meg. A magyar közigazgatás védtelenné vált a napi pártpolitikai befolyással szemben. A politika szakmát felülíró hatása leginkább a központi kormányzásban figyelhető meg, de jelentős mértékben jelen van az elpártosult önkormányzati szinteken, így különösen a fővárosi és kerületi önkormányzatok, a megyei önkormányzatok, a megyei jogú városok, valamint elsődlegesen a 10 ezer lakos feletti városok tekintetében.
A minisztériumok vezetési rendszerének 2006-os átalakítása következtében megszűnt a közigazgatási államtitkári tisztség és szerep. A minisztériumot irányító minisztert helyettesítő - korábbi politikai - államtitkár elvileg a tárca "vezetője", miközben a minisztériumok szakállamtitkárságokra bontva végzik feladatukat. A szakállamtitkárok közül elvileg a koordinációs szakállamtitkár a kvázi közigazgatási államtitkár, viszont nem rendelkezik olyan jogi felhatalmazással, amely tényleges vezetési jogosítványokkal ruházná fel a szakállamtitkárságok felett. A helyzetet még tovább bonyolítja -   a gyakorlatban a szakmai álláspontot leginkább "felülírja" - a miniszteri, illetve államtitkári kabinetek működése. A kabinetek alapvetően a tárca politikai vezetésének eszközei, tevékenységükben a politikai, illetve a PR szempontok a meghatározóak, gyakran a szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyható, zavaró körülmények csupán.
A politikai kormányzás magyarországi gyakorlata csökkenti a közfelelősséget, gyengíti a hatékonyságot, a megbízhatóságot és nyitottságot, összességében veszélyezteti a kormányzás sikerét.
Az önkormányzati hivatalok működése tekintetében a szabályozás egyértelműbb, mint a kormányzati szinten. A hivatal irányítója a polgármester és vezetője a jegyző. A hivatal belső működése és a szakmai tevékenység szempontjából elvileg a jegyző az ügy ura. Ezzel szemben egyre gyakrabban és több helyen a polgármester napi szinten beavatkozik a hivatal munkájába, elsődlegesen a személyzeti kérdésekben, de nem kivételes a konkrét ügyintézésre történő ráhatás sem. Jól jellemzi a politikai és a szakmai szempontok elhatárolásában jelen lévő zűrzavart az építésügyi hatóságok átszervezésének kérdése. Az átalakítás ügyében nem a szubszidiaritás esetleges sérülése volt az érv a politikusok részéről, hanem az, hogy megszűnhet a polgármesterek és a képviselő-testületek befolyása a konkrét építési ügyek tekintetében. Márpedig a helyi szabályozás joga változatlan maradt a települési önkormányzatoknál, viszont a konkrét hatósági ügyintézés, alapvetően szakmai szempontok figyelembevételével koncentrálódott és integrálódott. Ennek következtében az önkormányzati, helyi politikai döntések nem csorbulnak, viszont valóban megnehezült a helyi politika eseti ügyekbe való beavatkozása. Úgy gondolom, hogy ezzel nem sérült az önkormányzatiság, sőt erősödött azzal, hogy a helyi szabályozás és tervezés iránti igény felértékelődött, valamint - amennyiben ténylegesen jól működnek a körzeti építésügyi hatóságok - javul a hatósági munka színvonala, gyorsasága, törvényessége és korrupció mentessége. (Természetesen a változás csak akkor támogatható igazán, a szakmai szempontok mellett, amennyiben mindez nem nehezíti meg az ügyfelek életét.)

A regionális és/vagy megyei közigazgatási hivatalok kálváriája

Az Országgyűlés a kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról szóló 2006. évi CIX. törvénnyel módosította az Ötv. 98.§ (1) be-kezdésének első mondatát, amelynek következtében az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését ellátó fővárosi, megyei közigazgatási hivatal megnevezését, közigazgatási hivatalra módosította.
Az Alkotmánybíróság - 90/2007. (XI. 14.) AB határozatában - úgy ítélte meg, hogy az Ötv. módosítása csak kétharmados szavazatarányú mó-do-sítással alkotmányos, ezért a törvényi szabályozást és az az alapján hozott - 297/2006. (XII. 23.) számú - kormányrendeletet 2008. június 30-ai hatállyal megsemmisítette.
Tekintettel arra, hogy az Al-kot-mánybíróság által meg-adott határidőn belül az Országgyűlés nem döntött az ügyben a kormány - 177/2007. (VII. 1.) számú - rendeletben szabályozta a kérdést. Ez a "megoldás" nyilvánvalóan alkotmánysértő volt. 2
Az Alkotmánybíróság 812/B/2008. AB határozatában november 3-án már az említett kormányrendeletet mi-nősítette alkotmánysértőnek, és felhívta az Országgyűlést, hogy 2008. december 31-éig tegyen eleget jogalkotási kötelezettségének. Kérdés az, hogy mi történik az Országgyűlésben? Jelenleg nem látni, hogy miképpen alakul az alkotmányos szabályozás, lesz-e egyáltalán konszenzus a kérdésben. A józan ész szerint nincs más megoldás, mint az alkotmánysértő törvényi szabályozás előtti állapot visszaállítása, vagyis újból a megyei közigazgatási hivatalok fogják gyakorolni az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését. (Megjegyzendő, hogy a regionális közigazgatási hivatali rendszerben is a megyei "kirendeltségek" végezték ezt a munkát.) 3
Az előzőekben írtak alap-vetően technikai jellegű vitáról szóltak, miközben a tartalmi kérdések lennének a lényegesek. Miképpen változott, változott-e az érdemi munka?
Meggyőződésem, hogy a közigazgatási hivatali munka regionalizálása nem hozott érdemi és tartalmi előrelépést a közigazgatási munkában. A regionális közigazgatási hivatalok központjának "véletlenszerűen" kijelölt megye hivatalának vezetője és vezető munkatársai felértékelődtek. Ezzel a döntéssel a régiót alkotó megyék köztisztviselői közötti szakmai versenyt kizárták, a lefokozott "kirendeltségi" munkatársak alárendelt szerepbe kerültek. Mindez a szakmai munka színvonalát, a hatékonyságot és hatásosságot nem növelte. A székhely kiválasztása eldöntötte a képességet is, látszólag. A hatékonyság és hatásosság elve csorbult.
Ugyanakkor nem történt változás a tényleges munkavégzésben sem azáltal, hogy a megyékben folyt továbbra is az érdemi munka. A megkettőzöttség viszont lassította a tevékenységet, valamint a magyar e-közigazgatás állapota miatt a másodfokú iratok utaztatása is előfordult, míg a hivatalok működésével összefüggő, funkcionális döntések általánossá és mindennapossá tették a regionális iratmozgatást. Arra vonatkozóan, hogy mindez mibe is kerül, nincsenek nyilvános és megbízható adatok.
Jelentős mértékben romlott a regionalizált közigazgatási hivatali szervezeti rendszer áttekinthetősége. Igazi kihívást jelent, ha valaki esetleg egy megyei kirendeltségen tevékenykedő vezetőt vagy ügyintézőt szeretne elérni a regionális hivatal honlapján keresztül.
Tudjuk jól, hogy 1990 és 1994 között egyszer már működött regionális közigazgatási hivatali rendszer Magyarországon, amelynek felszámolásakor sem történt elemzés az előnyökről és hátrányokról, mint ahogy ez az elemzés most is elmaradt. 

Körjegyzőség korlátok
és határok

Az önálló jegyzőség alakításának 1990-es liberális szabályozási feltétele következtében az a tévhit vált általánossá, hogy a települési önkormányzás elengedhetetlen feltétele az önálló hivatali munka. Elsődlegesen a pénzügyi megszorítások és kényszerek hatására növekedett a körjegyzőségek száma, ugyanakkor a körjegyzőség alakításának jelenlegi feltétele ésszerűtlen korlátozást tartalmaz azáltal, hogy csak az egymással határos települések alkothatnak körjegyzőséget. A földrajzi határok és a tényleges megközelítésen alapuló együttműködések nem minden esetben felelnek meg egymásnak, így az országban sok helyen akadálya az új körjegyzőségek alakításának, illetve meglévő körjegyzőségek bővítésének a törvényi szabályozás. A változtatás kétharmados támogatottságot igényel. Kérdés csupán az, hogy miképpen érhető el az - amúgy valamennyi párt által támogatott - abszurd szabályozás mielőbbi megváltoztatása.
A jegyzők feladatát érintő másik változtatási igény a speciális szakértelmet igény-lő ügyeknek a kistérségközpont jegyzőjéhez történő telepítése. A mai jegyzői hatáskörök gyakorlásának koncentrálása szakmai szempontból vitathatatlanul indokolt, viszont nem hagyható figyelmen kívül az ügyfél és annak érdeke sem. Amennyiben a hatáskör-integráció nem jár az ügyfél számára hátránnyal, abban az esetben a változtatás támogatandó. Ehhez azonban az e-közigazgatás valóságossá tételére van szükség.
A magyar közigazgatás európaivá válásának elengedhetetlen feltétele, hogy az e-közigazgatás valamennyi települési végponton valósággá váljon, a köztisztviselők ne bürokraták, hanem jó értelemben vett közszolgák legyenek, valamint a szakmai minőség értékké váljon. Mindezek megvalósítására szükség lenne, hogy a közelgő magyar soros elnökség idején bizonyítani tudjuk, hogy a magyar közigazgatás az Európai Közigazgatási Tér szerves része.
Dr. Zongor Gábor
a TÖOSZ főtitkára

Hír: Spanyolország, Belgium és Magyarország közös pályázatot írt ki a 2010-2011-es spanyol-belga-magyar csoportos EU-elnökség közös logójának kialakítására. A pályázaton a három ország művészeti felsőoktatási intézményeinek nappali tagozatos hallgatói indulhatnak. Forrás: Miniszerelnöki Hivatal - november 18.
1 Lásd részletesen: Dr. Józsa Zoltán: Az európai közigazgatási tér összefüggéseiről - Magyar Közigazgatás 2003. 12.szám
2 Lásd: Ivancsics Imre: A közigazgatás és az új szabályozás - ÖNKormányzat 2008. július 8- 9. oldal
3 Lásd 2. oldal Sólyom Z. anyagát.

Lehetséges-e az önkormányzati rendszer korszerűsítése
a pénzügyi válság közepette?

Válság és kezelése^*

Az önkormányzatokra ma is sokan, mint a tanácsrendszer örökösére tekintenek, holott a központi hatalom túlterjeszkedésének legfőbb ellensúlyai, a helyi közjólét legfőbb forrásai. Ha az önkormányzatok sikeresek, akkor az adott település/megye lakossága elégedett, a különböző kisebb-nagyobb vállalkozások szívesen települnek oda. A helyi önkormányzati rendszer sokat tett a politikai és gazdasági rendszerváltás negatív hatásainak enyhítéséért, a politikai demokrácia kiteljesítéséért. Ugyanakkor látnunk kell az 1989-90-ben létrejött rendszer gyengeségeit és azt is, hogy a helyi önkormányzatok a gazdasági versenyképesség fontos tényezői. Az önkormányzati rendszer megfelelő korszerűsítése jelenti az egyik megoldást a gazdasági-társadalmi problémák orvosolására éppúgy, mint ahogy a globális versenyben való helytállás tekintetében is sok múlik rajtuk. Azt állítjuk, hogy a magyar közszféra reformjának sikere jelentős részben az önkormányzati rendszer átalakításán múlik.

A helyi politikusok érzik a magyar önkormányzati modell működésének problémáit. Ma az önkormányzatok többségükben a forráshiányt neveznék meg gondjaik legfőbb okaként. Sok önkormányzat talál megoldást e problémájára, mások helyzete reménytelen. Sikeres megoldások ismertté tétele, elterjesztése az önkormányzati rendszer egészének stabilitását eredményezheti, vagyis sok magyar állampolgár juthat jobb minőségű, ügyfélbarát helyi közszolgáltatásokhoz.

A magyar önkormányzati rendszer áttekintése

Magyarország központosított állam, három választott közigazgatási szinttel rendelkezik. Az első, települési szinten az európai normákkal teljes mértékben összhangban lévő önkormányzatok állnak. A második szinten lévő megyei önkormányzatok helyzete meglehetősen ellentmondásos. Erős politikai legitimitással, közvetlen választott testülettel rendelkeznek, ugyanakkor tényleges gazdasági autonómiájuk korlátozott, gazdaság- és területfejlesztés vonatkozásában szinte eszköztelenek. Valódi saját forrással - helyi adók kivetésének jogával és számottevő megosztott adókkal - nem rendelkeznek. A harmadik, a központi kormányzat a széles körű feladatdecentralizáció ellenére túlsúlyra törekszik. Ez látszik a dekoncentrált szervek számának alakulásában és a területfejlesztés intézményrendszerének kialakításában.

Önkormányzatok a statisztikai adatok
tükrében

Nemzetközi összehasonlításban az önkormányzatok mérete és a helyi feladatellá-tás tág köre alapján a magyar rendszer az erősen decentralizált rendszerek közé tartozik.

A legfontosabb problémaként a hazai önkormányzatok elaprózottságát szokták említeni.  A hazai rendszer azért problematikus, mivel a fejlettebb országokban kialakult különböző - jellemzően kötelező feladatellá-tási, társulási formák lehetőségét nem iktatták az önkormányzati törvénybe (Ötv.). Tulajdonképpen a pénzügyi szabályozás 2004-ig ösztönözte az elaprózott feladatellátást.

Az önkormányzatok helye a hazai
jogrendszerben

Ma a települési önkormányzatok jelentős jogi, pénzügyi és feladatellátási autonómiával rendelkeznek. Szemben az 1990 előtti tanácsrendszerrel, ma már a települési önkormányzatok nincsenek alárendelve a megyéknek, vagyis a megyék nem bírálhatják felül a települések döntéseit, nem irányíthatják pénzügyeit. Ugyanakkor a megyék - az önkormányzati középszint - ma nem lehetnek alanyai  semmiféle településközi fiskális kiegyenlítő rendszernek. Ezeket a központi kormányzat - szinte kézivezérléssel - működteti. Jelentős feszültség - és tegyük hozzá pazarlás - forrása a megyék és megyei jogú városok egymás mellett élése. 

Külön problémát jelent az 1990-ben kialakult főváros-modell, amely a jelentős hatékonysági tartalékok mellett azért is megoldandó probléma, mivel ezzel a működéssel Budapest kiszorul a nagyvárosok globális és regionális versenyéből.

A jelenlegi keretek jogi alapja az alkotmány és az 1990-es önkormányzati törvény. Mindkét törvény kiemelt védettséget élvez: csak kétharmados többséggel változtatható meg. Mind az alkotmány, mind az önkormányzati törvény meghatározzák az önkormányzatok függetlenségének gazdasági alapjait. Ezek a saját bevételek, a vagyon és az állami támogatások. Nálunk hiányzik néhány olyan, jelentős szabadsággal bíró megkötés, amely más országokban létezik. Ilyen például:

- a központi jóváhagyás a költségvetés valamely részéhez, pl. tőkeköltségvetés vagy hitelfelvétel;

- a központi biztosítás a kö-telező helyi alkalmazotti létszámhoz, bár az ágazati törvények egyes esetekben előírnak minimum sztenderdeket a helyi közfeladatok ellátásához;

- a helyi folyószámla a Magyar Kincstárban vagy a Nemzeti Bankban való tartásának, illetve kincstári biztosi aláírás követelménye. A helyi önkormányzatok szabadon választhatják meg számlavezető bankjukat, illetve vehetnek igénybe banki szolgáltatásokat.

Önkormányzatok
a helyi feladatellátásban

Az önkormányzatokról szóló törvény szerint a ha--tó--sá-gok a következő feladatokért felelnek: temetőfenntartás, közvilágítás, helyi civil szervezetek támogatása, településfejlesztés, környezetvédelem, helyi lakáspolitika, egészséges ivóvízellátás, szennyvízelvezetés, árvízvédelem, folyékony települési hulladék elhelyezése, helyi közutak és egyéb közterületek karbantartása, helyi közösségi közlekedés, közterületek tisztántartása, helyi tűzvédelem, részvétel a helyi energiaellátásban, helyi munkanélküliség problémájának kezelése, óvodai ellátás, általános iskolai ellátás, alapfokú egészségügyi és szociális ellátás, helyi kultúra és sport ellátása, valamint a helyi kisebbségek jogai érvényesülésének biztosítása.

Pénzügyi finanszírozási
autonómia

A magyar helyi önkormányzatok jelentős pénzügyi szabadsággal rendelkeznek. Költségvetésüket alkotó működési és felhalmozási pénzalap szabadon átjárható, a deficites pozíció kialakulását nem korlátozza szabály, meghatározott keretek között hitelt vehetnek fel. Az Ötv. 88.§-a azt mondja ki, hogy a direkt és indirekt (kezesség, garanciavállalás) adósság éves terhe nem haladhatja meg saját korrigált bevételük 70 százalékát.

A helyi önkormányzatok nem részei a kincstári rendszernek, folyószámla-vezetésüket magán kereskedelmi bankok látják el. A pénzügyi szolgáltatások igénybevételénél (a kötvénykibocsátás szervezésétől eltekintve) a közbeszerzési szabályok érvényesek.

A központi kormány csak a költségvetési törvényben vállalhat kezességet az önkormányzati adósság után.

Helyi adók

A magyar önkormányzatok kivethetnek helyi adókat. A kivethető helyi adónemeket, a kivetés szabályait külön, egyszerű többséggel elfogadott és megváltoztatható törvény szabályozza. A szabályozás megfelel a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájában foglalt követelményeknek. A helyi adók a kormányzati szektor bevételeiben viszonylag szerény súlyt képviselnek.

A magyar önkormányzatok saját bevételei között a helyi adók meghatározó súlyt képviselnek, de összes bevételükben ezek súlya 15 százaléknál nem több. Problémát jelent, hogy az összes helyi adóbevétel mintegy 85 százaléka egyetlen adónemből, a helyi iparűzési adóból származik. 

A központi
forrásszabályozás

A forrásszabályozásnak része az adómegosztás és az állami hozzájárulások és támogatások rendszere. A rendszer elvileg a kötelező feladatokhoz igazodó alanyi jogon járó, a kötelező feladatok költségét teljes mértékben nem fedező állami hozzájárulásokon és a helyi fiskális kapacitás növelésében érdekeltséget teremtő adómegosztáson alapul. A gyakorlatban a forrásszabályozás egyre inkább központilag vezérelt.

A pénzügyi válság hatása

A helyi önkormányzatok
finanszírozási helyzetének változása

Az önkormányzati rendszerben a korábbi pénzügyi feszültségek, kockázatok mellett új jelenségek is tapasztalhatók, amelyek az eladósodás növekedésében, kockázatosabb hiteltermékek igénybevételében mutatkoznak. Mindez a jelenlegi pénzügyi válság közepette komoly figyelmet igényel.

Az önkormányzatok pénzügyi helyzetének
néhány jellemzője

A magyar önkormányzatok a növekvő mennyiségű feladataikat egyre kevesebb erőforrásból látják el. A kiadások reálértéken hullámzó növekedést/csökkenést mutatnak, ráadásul tartalmazzák a fejlesztések adatait is, ami tovább növeli a ciklikus hatást, és elfedik a működési költségvetés problémáit.

Az önkormányzatok részesedése a kormányzati kiadásokból stabil részarányú (22-25% között ingadozik). Bevételeikben a központi szintről kapott hozzájárulások és az adómegosztás csökkenő arányt képviselnek.

Ebből jól látszik, hogy a hiány a választási években rendszeresen ugrásszerűen nő. A szektor egésze nem tekinthető szélsőségesen eladósodottnak, de fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a 2006. évi helyi választások után az önkormányzati adósság növekedése folytatódott.

Az önkormányzati szektor
kiadásainak változása

A kiadásokat funkcionális bontásban nézve a szerkezet stabilitását tapasztaltuk. Meghatározók az oktatási, egészségügyi, szociális és igazgatási kiadások. A helyi gazdaságfejlesztésre viszonylag kevés forrás jut.

A közgazdasági bontású kiadások alakulásában figyelemre méltó a bérjellegű kiadások részarányának növekedése. Az önkormányzatok a kormányzati szektor legnagyobb foglalkoztatói. A 3,6 millió legálisan foglalkoztatott munkaerő jelentős hányadát, mintegy 470 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak közszolgálati jogviszonyban. Ebben nincsenek benne az önkormányzati tulajdonú társaságok keretében foglalkoztatottak.

Adósságállomány
és szerkezete

Az önkormányzatok pénzügyi helyzetére, kötelezettségeire vonatkozó adatok néhány fontos jelenségre hívják fel a figyelmet.

Az önkormányzatok átrendezték pénzügyi kötelezettségeik összetételét, az általuk kibocsátott kötvények részben (a banki statisztikák tanúsága szerint rövidlejáratú) bankhiteleket váltottak ki.

A pénzügyi kötelezettségek növekedését a szektor deficitje nem indokolta.

A kibocsátott kötvények jelentős részben a szektor pénztartalékait növelték.

Más vizsgálataink szerint  az önkormányzatok kölcsönforrás bevonása - egyelőre legalábbis - nincs összefüggésben az EU-s pályázatokkal. A pályázatok nyertesei és a nagy kibocsátók nem egyeznek meg, de a támogatás intenzitása sem indokolja a kölcsönfelvételt.

Az önkormányzatok gyorsuló eladósodása egyelőre nem mutatkozik a bankok által megítélt hitelképességben. A hitel visszafizetés elsődleges biztosítékát jelentő helyi adórendszer körüli bizonytalanságok, a biztosítékként leköthető vagyonelemek számának csökkenése nem zavarja a bankokat. A legalapvetőbb az a meggondolás, hogy a magánszektornál ezen ügyfélkör kevésbé kockázatos, a helyhatóságok jogutód nélkül nem szűnhetnek meg, és "végső mentsvár"-ként ott van az állam. Feltételezhető, hogy az erre az üzletágra berendezkedett bankok számos keresztértékesítési lehetőségeket is látnak a szektorban. Ezért elképzelhető, hogy a piaci pozíció megerősítése vagy növelése szinte mindenek feletti célként lebeg a döntéshozók előtt. Kérdéses, hogy a devizában történő hitelezés visszaszorulásával változik-e a bankok önkormányzatoknak szánt hitelkínálata, és az milyen kereslettel találkozik.

Miért a kötvény?

Felmerül a kérdés, hogy ezen instrumentum alkalmazása korábban miért szorult háttérbe, és most miért éli  újra reneszánszát? Azonban azt is látni kell, hogy az instrumentum zárt kibocsátású formájával élnek az önkormányzatok. Úgy gondoljuk, hogy e kérdés igen összetett, csak néhány szempont megfogalmazására törekszünk. A háttérbe szorulás megítélése során az egyik szempont a kibocsátás méretgazdaságossága. A kölcsönforrás-bevonás e formája bizonyos összeg alatt egyszerűen fajlagosan drágább, mint a bankhitel. Ez a szempont azt mutatja, hogy - nyilván nem függetlenül az EU-s források érkezésétől - egyes önkormányzatok jelentős forrásokat vontak, vonnak be. A másik szempont a rugalmasabb felhasználási és törlesztési lehetőségek. Ezek a lehetőségek (szabadabb felhasználás, halasztott törlesztési lehetőségek, hosszabb futamidők) viszont azt (is) valószínűsítik, hogy az instrumentumok előtérbe kerülése tükrözi a pénzügyi helyzet tényleges vagy vélt romlását, ezért az előremenekülés jelének is tekinthetjük ezeket. További szempont lehet a közbeszerzési eljárás kikerülése. A hazai tőkepiacon egyelőre nem látszik annak lehetősége, hogy az önkormányzati kötvényeknek likvid másodlagos piaca alakuljon ki, hiszen az állampapírok jelentős kiszorító hatással vannak.

A vállalt árfolyamkockázat megítélése igen nehéz, ráadásul a jelenlegi képviselő-testületek a növekvő kamatbevételek nyomán úgy érezhetik, hogy pénzügyi helyzetük javult, többet engedhetnek meg maguknak.

Az összkép mögött
nagyon eltérő helyzetek vannak

A pontos helyzetismertetéshez az is hozzátartozik, hogy bemutassuk az eladósodottság önkormányzattípusok szerinti jellemzőit. Sajtóhírekből is lehet tudni, hogy az adósságállomány növekedését megtestesítő kibocsátók jellemzően a nagy önkormányzatok. A falusi önkormányzatok hitelállománya kicsi, ők kevésbé tűnnek a bankok számára hitelképesnek, ráadásul az is látszik az adatokból, hogy a szállítói tartozásai e körnek fajlagosan a legmagasabbak.

A legkedvezőbb pénzügyi helyzetben 2007-ben a fővárosi kerületek voltak. Kiemeljük a megyei önkormányzatok problémáját, hiszen e döntően kötelező feladatokat ellátó intézmények fenntartásával foglalkozó kör központi forrásellátása csökkent, a hitel visszafizetésére fordítható saját jövedelempotenciál alacsony.

A helyi önkormányzatok
kockázatai

Az önkormányzatok működési és költségvetési kockázatainak beazonosítása során négy fő kockázati forrást különítettünk el:
– külső tényezők;
– rendszerkockázatok;
– kormányzati intézkedésekből; és
– az önkormányzat tevékenységéből eredő kockázatok.

A beazonosított, konkrét kockázatok ugyanakkor sokszor a fenti négy forrás közül többnek az eredőjeként állnak elő:
– természeti katasztrófák;
– elaprózottságból eredő kiszolgáltatottság;
– túlzott feladatteher;
– forrásteremtési nehézségek;
– állami támogatások visszafizetése, egyes állami intézkedések következményei (ÁFA, ÖKOTÁM);
– menedzsmentproblémák, túlzott kockázatvállalás;
– a pénzügyi válság várható hatásai.

Természeti katasztrófák

A magyar önkormányzati rendszerben talán a természeti katasztrófák jelentik a legkisebb kockázatot, hiszen ezek súlya ritkán mérhető más földrészeken tapasztalt pusztításhoz, ugyanakkor mind a katasztrófaelhárító rendszerek, mind a szükséges támogatások általában megfelelően rendelkezésre állnak.

Elaprózottságból eredő
kiszolgáltatottság, túlzott feladatteher
és a forrásteremtési nehézségek

Ezek a kockázatok jellemzően rendszerkockázatok, amelyek döntően a települések egy meghatározott körét, a kistelepüléseket sújtják. Ugyanakkor részben "bújtatott" kormányzati, parlamenti döntések is meghúzódhatnak a háttérben, amelyek a sikeres ágazati lobbitevékenység következményeinek továbbhárítását jelentik. Bár a városok esetében is megfigyelhetők a településekre rátestált feladatok és a rendelkezésre álló forrás aránytalanságaiból eredő problémák, de ezen települési kör költségvetési és feladatszervezési lehetőségei szélesebbek, rugalmasabbak, így könnyebben tudja azokat menedzselni. A kistelepülések számára leginkább az együttműködések, a társulások vagy a forráshatékony kiszervezési technikák jelenthetik a megoldást, csökkentve a költségvetési nyomást. A legtöbb olyan település, amely nem nyúl ilyen eszközökhöz, akut forráshiánnyal küzd, folyamatos működési hitelek felvételére kényszerül, amelyből hitelfelvételi spirálba, végül csődbe sodródhat a település. Ezen települések forrásteremtési képessége is rosszabb, jobban ki vannak szolgáltatva kevésszámú hitelintézetnek, még normális pénzügyi feltételek, nyugodt pénzpiacok mellett is.

Állami támogatások visszafizetése, egyes
állami intézkedések következményei

Miközben a rendszerszerű problémák hosszabb távon okoznak gondot, így könnyebb felkészülni rájuk, együtt lehet velük élni, ezzel szemben egyes kormányzati intézkedések hirtelen jelentős pénzügyi terheket jelentenek. Az állami intézkedés késése annak a rossz gyakorlatnak a terjedését eredményezte, amely mára jelentős számú, sokszor egyébként kiegyensúlyozott pénzügyi helyzetű önkormányzat számára okozhat komoly költségvetési egyensúlyvesztést.

Menedzsmentproblémák,
túlzott kockázatvállalás

A legtöbb önkormányzati csődeset a mai napig menedzsment- és nem rendszerproblémákra vezethető vissza. A jelen pillanatig ezek a pénzügyi nehézségek kis önkormányzatok esetében jelentkeztek, és függetlenek voltak az önkormányzatok tényleges anyagi helyzetétől. Az okai egyértelműen a felelőtlen gazdálkodásban, a kontroll hiányában vagy a szereplők összejátszásában kereshetők. A jelenlegi pénzpiaci válság, a források megdrágulása olyan helyzetet idézhet elő, hogy a korábban stabil, de túlzott kockázatot vállaló nagyobb városi önkormányzatok is nehézségekkel nézhetnek szembe.

 Az önkormányzati rendszer
szükséges reformlépései

Az önkormányzati rendszer komplex korszerűsítését négy dimenzióban lehetséges értelmezni. Ezek számbavétele nem érdektelen annak ellenére, hogy a gyors, "frontális" előrehaladás politikai feltételei hiányoznak. Ahhoz, hogy a jelenleg lehetséges lépések és a jövőbeli előrehaladás rendszerűek és jól ütemezhetők és nem utolsósorban konzisztensek lehessenek, fontos látni a rendszert jellemző koordinátákat.

Az alkotmányos berendezkedést érintő kérdések. Ez döntően az önkormányzati középszint kérdéseit (választott regionális önkormányzatok, netán a NUTS 1. szintnek megfelelő régiót), a kistérségi szint jövőjét, illetve az önkormányzáshoz fűződő jogok gyakorlásának és a kötelező társulás intézményének bevezetését érintő "csomag". Konszenzus van abban, hogy a középszint megerősítése szükséges (ennek stratégiai, politikai és közpolitikai kormányzási vonatkozásait tekintve egyaránt), vita van a középszint lehatárolását és a decentralizáció mértékét, valamint a kistérségek és az önkormányzati jog gyakorlását illetően.

A kormányzati feladatok kormányzati szintek közötti elosztásának újragondolása. Itt három kérdés vethető fel. Az első: szükséges-e, és ha igen, milyen jogi technikával a települések (község, város, nagyváros), illetve regionális képződmények (kistérség, megye/régió) közötti differenciált feladat- és hatáskör-telepítés? A regionális szint létrehozásával milyen körben következzen be a központi szintről történő feladatdecentralizálás, a helyi szintről a recentralizálás? Szükséges-e az agglomerációk esetében ezeket speciális önálló feladatellátó egységeknek tekinteni? Végül, de nem utolsósorban milyen legyen a kötelező társulások jellege? Települések meghatározott körére és/vagy méretgazdaságos feladatellátásra és/vagy meghatározott területi egységekre történjen ez?

A feladatellátás szervezési és szervezeti kérdései. Csökkenteni kell a költségvetési intézmények dominanciáját, újra kell gondolni a költségvetési szektoron kívüli feladatellátó egységek kérdéseit. Az intézményközpontúság csökkentésének együtt kell járnia a nem költségvetési rendben gazdálkodó szervezeteknél felhasznált közpénzek és közösségi vagyon feletti ellenőrzés erősítésével, különösen a kötelező önkormányzati feladatot ellátó (kvázi-fiskális szervezetek) gazdasági társaságok speciális corporate governance szabályainak bevezetésével. Ehhez nem kétharmados törvények, hanem például a gazdasági társaságokról szóló törvény módosítása indokolt.

A pénzügyi rendszer. Itt a helyi adórendszer átalakítása, a központi működtetési, kiegyenlítő, illetve fejlesztési transzferek allokációs mechanizmusainak, a támogatási rendszer egyszerűsítése és ösztönzővé tétele, a pénzügyi fegyelem további erősítése vetődik fel. A maastrichti kritériumok fiskális, hosszú távú teljesítése érdekében olyan költségvetési felelősségi rendszert szükséges kialakítani, amely biztosítja a fenntartható költségvetést és az önkormányzati túlköltekezés fékezését. Ehhez meg kell szüntetni az egységes önkormányzati pénzalap intézményét, és az "aranyszabály" alkalmazására van szükség. Ezzel egy időben biztosítani kell a forrásszabályozás kiszámíthatóságát. Ehhez érdemes alkalmazni azokat a nemzetközi gyakorlatokat, amelyek külön törvényben szabályozzák a kormányzati szintek közötti pénzügyi kapcsolatokat.

Az első két aspektus egyértelműen sarkalatos törvényekkel szabályozottak, így változáshoz széles politikai konszenzus szükséges. Rövid távon a második két területen látunk előrelépési lehetőséget.

Önkormányzatok
és a pénzügyi válság

Az önkormányzatokra a válság mindenekelőtt a már beharangozott költségvetési megszorítások és a hazai bankrendszer adaptációs és önvédelmi intézkedésein keresztül hat. Súlyosan érintheti az eladósodott önkormányzatokat a forrásköltségek növekedése és a szélsőséges árfolyamingadozás. Ráadásul a helyi gazdasági környezet változása (beruházások és foglalkoztatás csökkenése) akár helyi gazdaságélénkítő programot (pl. iparűzési adó csökkentése) tehet szükségessé.

A pénzügyi válság hatására az Önkormányzati Minisztérium 2009. évi költségvetése a tervezet szerint az eredetileg előirányzott 66,6 milliárdról 62,4 milliárd forintra, vagyis 4,2 milliárd forinttal csökken. Gyenesei István, önkormányzati miniszter szerint a magyar önkormányzatokra úgy hat a pénzügyi hitelválság, hogy szűkíti az önkormányzatok mozgásterét, átírja a költségvetésüket. A miniszter szerint az önkormányzatoktól áldozatokat követel majd a Magyarországra begyűrűző pénzügyi válság, és ezt elsősorban a bérek befagyasztásában érzékelik majd a közszférában dolgozók. A visszavont költségvetésben mintegy 70 milliárd forint szerepelt önkormányzati bérfejlesztésre, a miniszter szerint várhatóan ezt az összeget, vagy ennek egy részét viszi majd el a válság hatása e területtől. Álláspontja szerint ugyanakkor a települések dologi kiadásait nem érintheti a válság hatása, mert az önkormányzatok már így is rendkívül szoros gazdálkodásra kényszerülnek. Közölte, úgy látja, az önkormányzati szféra inkább elviselője lesz a válságnak, mint aktív befolyásoló tényezője.

Az önkormányzati miniszter szerint a hitelválság várhatóan felgyorsítja a reformfolyamatokat, azonban szűkíti is a lehetőségeket. Jelezte ugyanakkor, csak akkor tartja elfogadhatónak, hogy az önkormányzatok új feladatokat kapjanak, ha ahhoz az állam hozzárendeli a megfelelő forrásokat is. Annak a véleményének is hangot adott, hogy az önkormányzatok intézményi, szervezeti autonómiája rendkívül erős, ugyanakkor ehhez nem társul megfelelő pénzügyi önállóság.

Az önkormányzati szövetségek felismerték a pénzügyi válságból a szektorra háruló veszélyeket, és több tekintetben kezdeményezőként léptek fel a várható következmények felmérésében, következményeik elkerülése érdekében. Molnár Gyula, a TÖOSZ elnöke szerint egyre fontosabb, hogy a politika vegye figyelembe az önkormányzatok véleményét, és ne hozzon döntéseket, annak ismerete nélkül. A legnagyobb önkormányzati érdekszövetség vezetője szerint különböző politikai erőknek érdekcsoportoknak együttműködve kell fellépniük. A TÖOSZ már a költségvetési egyeztetés alatt felvetette, hogy érdemes lenne új alapokra helyezni a költségvetés alapszámait. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) szerint több nagyvárosban is visszavágják a jövő évi kiadásokat, de az igazi reformokhoz módosítani kellene a törvényeken és az ágazati bérmegállapodásokon. Gémesi György Gödöllő polgármestere kevésnek tartja az átdolgozott költségvetésben az önkormányzatoknak juttatott állami források mértékét, és nem tartják méltányosnak hogy a nemzeti csúcs résztvevői a közigazgatáson, és  az önkormányzatokon próbálnak spórolni. A MÖSZ ezért a kormánnyal nagyobb befolyásra tör.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) évek óta folyamatosan felhívja a figyelmet az önkormányzatok túlköltekezésére, alulfinanszírozottságra és a pénzügyi-szervezési visszásságokra. Sepsey Tamás, az ÁSZ főigazgató-helyettese szerint nem fenyeget csődhullám, bár az ÁSZ a kistelepüléseket nem elemzi. Az Oso-Polar Kkt. és a Helyi Obszervatórium az ÁSZ FEMI megbízásából végzett, nem régen lezárult kistelepülési vizsgálata arra mutatott rá, hogy nem egyszerűen a települések mérete, hanem a rájuk nehezedő költségvetési terhek, végzett feladatok, illetve az esetlegesen önhibájukon kívül vagy éppen önhibájukból eredő pénzügyi kataklizmák vezethetnek az önkormányzati csődökhöz.

^* A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) és a Francia-Magyar Kezdeményezések Egyesülete (INFH) által a közelmúltban szervezett önkormányzati finanszírozási konferencián került első ízben az olvasók kezébe a Helyi Obszervatórium (LRMI) kiadásában, Dzsida Nóra szerkesztésében dr. Kovács Róbert és dr. Vigvári András vitaanyaga, melynek rövidített és szerkesztett változatát adjuk közre, bízva abban, hogy az itt leírtak olvasóinkat vitára, illetve véleményük közlésére ösztönzik.

Szerkesztette: Zongor Gábor

A vitaanyag teljes terjedelmében a www.onkornet.hu és
a www.localmonitoring.eu  oldalon olvasható.

Parlagon hever a megoldás?

Varga László, Taktaharkány polgármestere, a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás képviseletében meghívottként vett részt az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság novemberi ülésén. Akkori felszólalásában a szociális törvény tervezett módosításaival kapcsolatos aggályait fogalmazta meg és néhány javaslatot tett a problémák megoldására. A bizottság elnöke, Gy. Németh Erzsébet felkérte, hogy az elhangzott javaslatokat írásban is juttassa el a bizottsághoz. Varga László ezt meg is tette, a beadványt elküldte a bizottság valamennyi tagjának, Szűcs Erika miniszter asszonynak, valamint a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás elnökének. Levelét szerkesztőségünk is megkapta, így megkerestük a polgármestert.

– Polgármester úr, miért gondolja, hogy a kistelepülések működése veszélybe kerülhet, ha elfogadják a törvénytervezetet?

– A legnagyobb veszélyt abban látom, ha a rendszeres szociális segély finanszírozása  megváltozik. Ugyanis akkor a korábbi 10 százalékos önrész helyett 20 százalékot kell biztosítania az önkormányzatoknak. Ezt a legtöbb település önkormányzata egyszerűen nem tudja teljesíteni. Eddig sem volt könnyű a helyzetük, de most, a megváltozott gazdasági körülmények között, a ránk zúduló recesszió idején, amikor lépten-nyomon arról hallunk, hogy tömeges elbocsátások várhatók, végképp lehetetlenné válik a települések működtetése. Az önkormányzatok többsége nincs felkészülve az újabb és újabb munkanélküliek közfoglalkoztatásának megoldására.

– Mit tart a legfontosabbnak a javaslatból?

– A probléma áthidalásaként, egyik lehetséges megoldásaként a következőket javasoltam: az idevonatkozó irányelvek és a törvény figyelembevételével a magyar állam a tulajdonában álló, a Nemzeti Földalaphoz tartozó, erdőgazdálkodásra, erdőtelepítésre alkalmas földterületeket vagyongazdálkodási, vagyonkezelési céllal ingyenesen adja át az önkormányzatoknak. Ha az önkormányzatokat ilyen módon földvagyonhoz, erdővagyonhoz juttatná az állam, az több szempontból is hasznos lenne. Egyrészt a munkaerőnek az erdőművelésbe való bevonásával emelkedne a közfoglalkoztatás színvonala, hiszen ezzel a foglalkoztatási formával értelmes, értékteremtő, valóban hasznos munkát lehetne végeztetni a munkájukat elvesztett, de munkavégzésre hajlandó polgárokkal, s megfelelő tevékenységet lehetne biztosítani az alul képzett, szakmával, esetleg 8 általános iskolai végzettséggel sem rendelkező munkaerő számára is. Másrészt, mindenki tudja, hogy fogy az ország erdőállománya. A privatizáció során az erdőterületeket felvásárolták, letermelték, az újbóli szakszerű telepítés nagyon sok esetben elmaradt. Ha az önkormányzatokat az állam erdővagyonhoz juttatná, biztosítható lenne a hatékony, hosszú távon tervezett erdőgazdálkodás. Harmadszor, a helyben való foglalkoztatás hozzájárul a településhez kötődés erősítéséhez, megállítja a vidékről városba történő elvándorlást, a kistelepülések elnéptelenedését. Negyedszer, a folyamatos erdőtelepítés jótékony környezeti hatásai már néhány év múlva jelentkeznek: javul a levegőtisztaság, lassul a talajerózió.

De van itt még egy említésre méltó szempont is, ami miatt ésszerű lenne az önkormányzatokra ruházni a földvagyont. A Nemzeti Vagyonkezelő Ügynökség folyamatosan értékesíti az állami földeket. Az árveréseken a kisgazdálkodók, a családi gazdaságok, az értékesíteni kívánt földterület szomszédságában lakó egyszerű gazdák sok esetben vásárlóként számításba sem jöhetnek, hiszen a tőkeerős spekulánsok, nagybirtokosok vannak jelen az értékesítés folyamatában. Olyan emberek juthatnak hozzá értékes földterületekhez, akiknek semmilyen kötődésük nincs a településekhez, anyagi haszonszerzés céljából a földet továbbértékesítik, nem teremtenek munkahelyet. A földpiac 2011-től megnyílik a külföldiek előtt is, ami jelentősen megnehezíti a magyar kisgazdák, termelők földhöz  jutását. De jelentheti ez azt is, hogy néhány éven belül többszörösére emelkedik a termőföld értéke. Ebből adódóan azok járnak majd jól, akik nem termelési, hanem befektetési céllal vásárolnak földeket, erdőket, legelőket, így Európa egyik legjobb minőségű termőföldje kereskedelmi árucikk lesz csupán. Ezt nem szabadna hagyni.

– Taktaharkány hogyan próbálja megoldani a foglalkoztatási gondokat?

– Az általam vezetett Taktaharkány nagyközségre nem jellemző az, ami sok más településre. Nagyon sok önkormányzat az egyre nehezebbé váló gazdasági helyzetben értékesíti területeit, ingatlanait. Mi mezőgazdasági földterületeket, erdőterületeket, legelőket vásárolunk, erdőket telepítünk, így az egyéb közmunkákon felül 20–30 embernek tudunk hasznos munkát biztosítani kora tavasztól késő őszig. Az a tapasztalatom, hogy ezek az emberek – megfelelő szakember irányításával és ellenőrzésével – jó minőségű munkát tudnak végezni az erdőművelés során. Meggyőződésem, ha a a településeken olyan munkát biztosítunk az embereknek, amellyel értéket teremtenek, és saját munkavégzésük során tapasztalják meg ezen munkák nehézségét, megtanulják becsülni a munkával létrehozott "terméket", esetleg közreműködnek annak megóvásában is.

– Volt-e már reagálás a politikusok részéről? Kapott-e valamilyen ígéretet?

– Három hét telt el azóta, hogy a beadványt benyújtottam, azóta senki nem keresett meg, senki nem reagált. A Szerencsi Kistérség, az ország 33 leghátrányosabb kistérségeinek egyike, az országos adatok bizonyítják, hogy vidékünkön a legmagasabb arányú a munkanélküliség, ezen belül is legmagasabb a képzetlen munkaerő aránya. Sajnos a térség, a Taktaköz, a Harangod-vidéke, hagyományosan mezőgazdasági jellegét lassan elveszíti, egyre több a parlagon hagyott földterület, jellemző az elszegényedés. Megjelent a munkaerőpiacon a Szerencsi Cukorgyár bezárása miatt "felszabaduló" munkaerő, új munkahelyek nem létesülnek, ezek az emberek bekerülnek a munkanélküli ellátásba, ahonnan, mint tudjuk, újra kikerülni nagyon nehéz.  Javaslatom megvalósulása esetén közvetett módon a magyar állam lehetne az egyik legnagyobb foglalkoztató, összefogásban a településekkel. Évekre tudnánk munkát biztosítani az itt élő emberek jelentős hányadának.

Erdélyi Zsuzsa

A levél teljes terjedelemben olvasható
a www.onkornet.hu oldalon.
Varga László polgármester e-mail címe:

Kampány a fogyatékossággal élők társadalmi elfogadottságáért. "Együtt a fogyatékossággal élőkért" néven indít társadalmi célú kampányt a kormány, amely a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségére hívja fel a figyelmet.
A december 3. és január 11. között zajló eseménysorozat célja a fogyatékossággal élő emberek iránti figyelem és megértés felkeltése, valamint annak tudatosítsa, hogy a fogyatékossággal élőket azonos jogok és azonos bánásmód illeti meg.
A kampányt három, fogyatékossággal élőket tömörítő szervezet - a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, valamint az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége - segíti. A témához kapcsolódóan www.egyenloesely.freeblog.hu elérhetőséggel blogoldalt is indítanak, melynek célja, hogy az egészséges emberek megismerkedhessenek a fogyatékossággal élő embereket érintő kérdésekkel, a témában illetékes szakembereknek lehetőséget nyújtson a véleménynyilvánításra, valamint bepillantást engedjen a reklámkampány kulisszatitkaiba.
Fenti időszakban több televíziós csatornán bemutatják társadalmi célú hirdetésként azt a négy kisfilmet, amelynek szereplői fogyatékossággal élők: vakok, hallássérültek, értelmi fogyatékosok és mozgáskorlátozott emberek.
A reklámfilmek azt kívánják tudatosítani, hogy a fogyatékossággal élőket többnyire társadalmi okok, nem pedig fogyatékosságuk akadályozza a mindennapi életben, hogy azonos jogok és azonos bánásmód illeti meg őket. A reklámfilmeket a kampány során a témával foglalkozó cikkek egészítik ki két hetilapban, amelyeknek szakmai tartalmához a támogató szervezetek is hozzájárulnak.