Mindenütt lehet már postapartner!

A Postapartner Program az ez év elején meghirdetett negyedik ütemmel országos szintre emelkedett, valamennyi megyében lehet már pályázni postai szolgáltatás üzemeltetésére. Az uniós irányelveknek megfelelően rövidesen megnyílik az európai piac a postai szolgáltatások területén is. A felkészülés részeként a Magyar Posta 2007 őszén indította el Postapartner Programját, melynek keretében postai szolgáltatások ellátására keres partnereket.

A posták üzemeltetését közbeszerzési pályázat keretében, több ütemben hirdette meg a társaság. Az első 2007 októberében kezdődött négy megyében, melynek eredményeként 31 posta működtetésére kötöttek szerződést tavaly nyáron. A program újabb két ütemmel folytatódott a múlt év tavaszán, illetve októberében. Ez év elején pedig immár a negyedik ütemben Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Nógrád és Zala, illetve Komárom-Esztergom megye szerepel összesen 390 posta bevonásával. Az utóbbi megyében azokra a postahelyekre lehet újra jelentkezni, amelyekre az első ütemben nem találtak partnert.

Információs napok
a kamarák szervezésében

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara február első hetében információs napokat tartott a negyedik ütemben érintett megyék székhelyén. A több mint 250 érdeklődő számára a posta partnerszervezetei - házigazdaként a területi kamarák, valamint a regionális munkaügyi központ, a Magyar Fejlesztési Bank és a KISOSZ - adtak tájékoztatást a postapartneri működésről, mint üzleti lehetőségről, a program részleteiről és eredményeiről, továbbá arról, milyen támogatásokat, segítségeket lehet igénybe venni a pályázás során. A résztvevők által feltett kérdésekből, hozzászólásokból kitűnt, hogy az érdeklődők többsége ma már jól ismeri a programot, és tudja, hogyan kell pályázni, illetve milyen támogatások, kedvezményes hitelekkapcsolódnak hozzá.
Győr-Moson-Sopron me-gyében hatvanöt postára lehet jelentkezni, ennek hírére a megyeszékhelyen teljesen megtelt a kamara konferenciaterme. Sokan érkeztek önkormányzatoktól, sőt, több polgármester úgy érezte, érdemes személyesen meghallgatni, milyen lehetőségeket jelenthet számukra a Postapartner Program.
Salgótarjánban is hasonló volt az érdeklődés, talán azért is, mert Nógrád megyében még több - szám szerint hetvenhat - postára lehet pályázni. Az önkormányzatok képviselői mellett vállalkozók is szép számban megjelentek. Az egyik népszerű téma a támogatási lehetőségek köre volt. Felmerült kérdésként például, hogy amennyiben az önkormányzat sikeresen pályázik, és valamennyi jelenlegi postai munkatársat alkalmazná, ez esetben mindannyiuk után igénybe vehető-e a bér- és járuléktámogatás. A munkaügyi központ képviselője  megnyugtató válasza szerint elegendő forrás áll rendelkezésre a programban.
Ebben az ütemben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében érintett a legtöbb, szám szerint 148 posta. Egy vállalkozó az iránt érdeklődött, hogy a nyertes hol működtetheti a postai szolgáltatást. A válasz szerint ez lehet a jelenlegi posta vagy akár más helyszín is, mint egy üzlet, kávézó, a pályázati felhívásból pedig megismerhetők mindazok a feltételek, amelyeknek a szolgáltatóhelynek meg kell felelnie.
Zala megyében hatvannyolc posta kínál lehetőséget a vállalkozó szelleműek számára, és közel ugyanennyien vettek részt a zalaegerszegi fórumon is. Ott arra kérdeztek rá többek között, hogy mely szolgáltatásokat kell a leendő postapartnernek kötelezően nyújtania. Az érdeklődő megtudta, a cél az, hogy az ügyféligények ne sérüljenek, tehát ne változzon jelentősen a szolgáltatási kör. 
Az információs napokon tartott előadások anyaga megtekinthető a www.posta.hu/postapartner oldalon, amelyekből azok is tájékozódhatnak, akik esetleg nem tudták az előadásokat személyesen meghallgatni. Ott érhető el továbbá a közbeszerzési pályázat előminősítési felhívása is, amely alapján postapartnerségre lehet jelentkezni Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom,  Nógrád és Zala megyében.

Kottász Gergely 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenkilencedik évfolyam, 1-2. szám * 2009. január-február
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.