Az esélyegyenlőségen alapuló költségvetés Az UNIFEM-ért Magyar Nemzeti Bizottság 2009 januárjában a közép-kelet-európai hajdani szocialista országok közül elsőként Magyarországon alakult meg. Az egyesület első konferenciáját a nők és férfiak esélyegyenlőségén alapuló költségvetés (gender budgeting) külföldi tapasztalatairól és magyarországi adaptációjának lehetőségeiről tartotta. A konferenciát Dobrev Klára, az egyesület elnöke nyitotta meg. A Budapesten rendezett első konferencián a hazai és nemzetközi szakértők színes és érdekes példákkal könnyítették meg a Magyarországon még szinte teljesen ismeretlen fogalom megértését, valamint a résztvevő önkormányzatok ötleteket is meríthettek az eddig még kiaknázatlan lehetőség hasznosításához. "A nők esélyegyenlőségét többek között gazdasági függetlenségük határozza meg, melyhez az állami segélyek és a szociális támogatások hozzájárulnak, de még ezeknél is sokkal fontosabb, ha a nők egyenrangú félként vehetnek részt a munkaerőpiacon, ha a férfiakkal egyenrangú partnerként tudnak munkát vállalni, és ezért egyenlő munkabért érdemelnek. Éppen ezért tennünk kell az ellen, hogy a kisgyermekes édesanyákat nem akarják foglalkoztatni, és egy 2-3 gyermekes édesanya ugyanazért a munkáért 25 százalékkal kevesebb bért kap, mint egy hasonló munkakörben dolgozó férfi" – hangsúlyozta köszöntőjében Dobrev Klára. "Magyarországon elengedhetetlen a gender szakértelem fejlesztése és kiterjesztése az államigazgatásban annak érdekében, hogy a nők és férfiak társadalmi egyenlősége megvalósuljon az élet valamennyi területén. Az igazságos forráselosztás alapja a társadalmi nemek szükségleteire érzékeny költségvetés" – mondta Rauh Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium esélyegyenlőségi szakállamtitkára előadásában. "Élete során minden harmadik nő találkozik valamilyen formában az erőszakkal" – mondta Nicole Kidman egy New York-i sajtótájékoztatón, amelyen az UNIFEM, az ENSZ által támogatott Fejlesztési Alapítvány a Nőkért nevű internetes kampány jószolgálati nagyköveteként szólalt fel. Gender budgeting jelenleg négy stratégiai területre összpontosítja a tevékenységeit: A nők szegénységének felszámolása és a kirekesztés csökkentése; a nők elleni erőszak felszámolása; a nők egészségügyi helyzetének javítása; a nemek egyenlősége a demokratikus kormányzásban békében és konfliktusokat követő rendezésben. Gender budgeting. Az UNIFEM az elmúlt években világszerte több ezer kezdeményezést támogatott, szakmai anyagokat és módszertant dolgozott ki annak érdekében, hogy a költségvetések, közpénzek és erőforrások tervezése, elosztása és újraelosztása során figyelembe vegyék a férfiak és nők eltérő szükségleteit. A költségvetések vizsgálata kimutatja, hogy a pénzügyi eszközök elosztása tovább mélyíti-e, vagy inkább csökkenti a nők és férfiak egyenlőtlenségét. A nemekre érzékeny költségvetésnek nem az a célja, hogy külön nőknek szóló költségvetés készüljön és nem is az, hogy több pénzt költsenek nőknek szóló programokra. Inkább arra irányul, hogy a rendelkezésre álló pénzeszközöket hatékonyabban osszák el a nők és a férfiak között. Bécsben hogy csinálják? Ausztria fővárosában már 2005 óta dolgozik egy olyan csoport, mely a nők és férfiak esélyegyenlőségének gyakorlati alkalmazásáért felel. Gerald Sirlinger, a bécsi városháza pénzügyi, költségvetési és statisztikai irodájának munkatársa előadásában példákkal mutatta be a több éve működő bécsi projektet. FRAUEN-WERK-STADT – Az iroda tanácsot ad az új lakások tervezésében és kivitelezésében, kutatásokat folytat a témában, figyelemfelkeltő akciókat hirdet, illetve Európa legnagyobb, nők által tervezett lakáskomplexumát építette fel a 21. kerületben. TÁVOLTARTÁSI TÖRVÉNY –A családon belüli erőszak esetében – a magyar gyakorlattól eltérően – jól működik: a rendőr a helyszínre érve elrendelheti az erőszakot elkövető 10 napos kitiltását a lakásból, még akkor is, ha az saját tulajdona – és még csak vérnek sem kell folynia mindehhez. EDUCATION BOX – Külön oktatási csomagot dolgoztak ki az óvodák és az általános iskolák tanulói számára. A box olyan meséket és dalokat tartalmaz, melyek szakítanak a berögzült nemi szerepekkel, a lányokat és nőket állítva főszerepbe, illetve a hagyományostól eltérő foglalkozásokba és helyzetekbe. Több óvodában megszüntették a lány és fiú játszósarkokat, hogy a gyerekek minél több játékszituációban kipróbálhassák magukat. Néhány évvel később a kísérleti óvodákba járó gyerekeknek sokkal nyitottabb elképzeléseik voltak pályaválasztásukkal kapcsolatosan. Gender budgeting lehetőségei Magyarországon Schadt Mária, a Pécsi Tudományegyetem professzora a konferencián elmondta – "a Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzatnál végzett kutatásaim során megfigyeltem, hogy nagyon kevesen érzékelik, hogy a költségvetésen mennyit javíthatna, ha a nők szempontjait is figyelembe vennék annak kialakításánál. Míg sokan tartanak attól, hogy a nemek esélyegyenlőségén alapuló költségvetés magas kiadásokat eredményez, valójában, ha következetesen véghez viszik, hosszú távon nagy hatékonysággal és jelentős innovációval jár." Az UNIFEM-ért Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület független, nonprofit szervezetként 2009 januárban került bejegyzésre a United Nations Development Fund for Women (UNIFEM) 17 Nemzeti Bizottsága egyikeként. A világszervezet stratégiai célkitűzéseit figyelembe véve alakítja saját misszióját. Elsősorban szemléletformáló feladata van, segíti a hazai gender-tudatos gondolkodást. Másodsorban technikai és anyagi támogatást nyújt az UNIFEM tevékenységéhez a fejlődő országokban. Emellett nemzetközi társadalmi és tudományos tapasztalatokat ad át a régiónkban és világszerte élő nők felzárkózásához. Esélyegyenlőségi kezdeményezésekkel és szemléletformálással segíti a magyar közvélemény alakulását. A nemzetközi UNIFEM székhelye New York-ban van, amely 15 regionális irodán keresztül végzi a munkáját. A budapesti konferencián Erika Kvapilova, a Közép-Kelet-Európai Régió pozsonyi központjának vezetője előadásában üdvözölte a magyarországi UNIFEM létrejöttét, és kifejezte reményét, hogy Magyarország be tud kapcsolódni a régiós kezdeményezésekbe elsősorban a béketeremtésben, nők elleni erőszakban folytatott küzdelemben, az alkotmányok gender-tudatossá tételében, valamint a nemek esélyegyenlőségén alapuló költségvetések kialakításában. Inkább ésszel mint pénzzel. Egy Pata nevű internetes felhasználó írta egy fórumon "...a gender budgeting szerintem elsősorban arról szól, hogy egyes társadalmi csoportoknak próbáljuk jobbá tenni az életét, inkább ésszel, mint pénzzel. Emellett a fenti dolgok normális országban férfiakat is érintenék, mert ők is részt vállalnak a gyerekkel kapcsolatos dolgokból. Az északi országokban pl. teljesen normális, hogy a férfi is kivesz egy fél évet, amíg ő van otthon a gyerekkel.

– A nők és férfiak esélyegyenlőségén alapuló költségvetés (gender budgeting) fontosságát hangsúlyozó budapesti konferencián azt mondta: "A nők egyenjogúságának nincsenek jogi akadályai, de hiányzik a megfelelő társadalmi szemlélet. Ne tekintsük gonosz nőnek, rossz anyának azt, aki a gyerek egy-két éves kora után visszamegy dolgozni. Hiszen nagyon sokféleképpen lehet boldog és kiegyensúlyozott családban élni. Szóval, azt hiszem, elsősorban előítéleteken múlik." – Valóban előítéletekről van szó?
– Szerintem nagyrészt igen! A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nők és a férfiak között nagyon hagyományos, nagyon tradicionális a munkamegosztás, ami több száz éven keresztül jól működött, de az utóbbi 30–40 évben nagyot változott a világ. Érdemes megnézni, hogy miért van az, hogy a munkaadók megbízhatatlan munkaerőnek tartják a gyerekes édesanyákat, amit a két nem közötti hatalmas bérkülönbség is mutat: amíg nincs gyerek, addig a nők és férfiak közötti bérkülönbség csak 8 százalék, erre Európában akár büszkék is lehetnénk! De az első gyerek után ez már 16 százalékra, a második–harmadik gyerek után pedig 25–26 százalékra nő a különbség. Míg egy 2–3 gyerekes édesapát szívesen fölvesznek a munkaadók, mondván, hogy ő a megbízhatóság mintaképe, ugyanazzal a tudással, ugyanazzal a végzettséggel, egy 2–3 gyerekes édesanyának szinte esélye sincs a magyar munkaerőpiacon elhelyezkedni. Vagy, ha el is helyezkedik, akkor jóval kisebb fizetésért. És természetesen ez a 25–26 százalékkal alacsonyabb bér okozza majd azt is, hogy a nők nyugdíjasként 25–26 százalékkal kevesebb nyugdíjból kénytelenek majd élni.
– Miért az édesapa a megbízhatóság mintaképe és nem az anya?
– Azért tartják a munkaadók az anyát megbízhatatlannak, mert a gyerekkel kapcsolatos feladatok a magyar társadalomban egyértelműen az édesanyához kötődnek.
– Milyen feladatokra gondol?
– A gyerekkel kapcsolatos mindennapi teendőkre, például: elvinni az óvodába, a bölcsődébe, az osztálykirándulásra, odafigyelni az ebédpénz-befizetésre, szülői értekezletre járni, ha beteg a gyerek, az édesanya marad otthon. És miért az édesanya marad otthon? Mert neki alacsonyabb a fizetése, tehát a család számára kisebb a kockázat, ha az ő munkája, munkahelye kerül veszélybe. Ez egy ördögi kör, amiből – szerintem – csak nagyon sok munkával és viszonylag nehezen lehet kitörni.
– A kitöréssel egyetértek, de hogyan?
– Nagyon sok mindenen kell változtatni! Az első lépésnek azt tartom, hogy erről már lehet nyíltan beszélni. Korábban, ha az ember a női esélyegyenlőségi problémákra utalt, azonnal megkapta, hogy, itt vannak az erőszakos feministák, a nagy szájú kékharisnyák! Úgy látom, hogy ma már ez az ellenállás tompul. Ennek többek között az egyik oka az lehet, hogy hazánkban nagyon kevés gyerek születik. Márpedig nekünk, magyaroknak ez nagy tragédiánk. Az európai uniós statisztikákból pontosan lehet látni, hogy ott születik több gyerek, ahol a nők gazdasági önállósággal rendelkeznek.
A gazdasági önállóság részben természetesen állami támogatásokon és segélyeken keresztül valósul meg. Ebben egyébként Magyarországnak nincsen szégyenkezni valója, GDP-arányosan mi költünk a legtöbbet az otthontartó támogatásokra. Nincs még egy ország, ahol három éven keresztül lehet otthontartó támogatást, illetve segélyt kapni! De a gazdasági önállósághoz ez önmagában nem elég. Ennél talán még fontosabb, hogy tudnak-e a nők, édesanyák önálló jövedelemre szert tenni, és ez az önálló jövedelem vajon ugyanannyi-e, mint amennyit az apák kapnak. Ahol megvan ez a fajta gazdasági önállósága a nőknek, ott több gyerek születik. Franciaországban, Dániában, Norvégiában, Svédországban többek között azért is születik több gyerek, mert van elegendő bölcsőde, így az anya vissza tud menni dolgozni 4 órában, 6 vagy éppen 8 órában, kinek mire van igénye. Ez az egyik nagyon szoros összefüggés, a másik pedig az, hogy azokban az országokban születik több gyerek, ahol a férfi-nő kapcsolatok sokkal kiegyensúlyozottabbak. Ahol a gyerekkel kapcsolatos feladatokból a férjek is kiveszik a részüket, ahol van például papa-gyed. Ahol az egészen pici kisbabának nemcsak édesanyja, hanem édesapja is van, ahol a szülői értekezleten, a játszótéren ott vannak az apák is. Ezek azok az országok, ahol a nők merik vállalni a második és a harmadik gyereket is, ahol meg béklyóba köt a sok ezer éves megszokás és a maradi hagyomány, ott kevés gyerek születik.
– Vannak olyan dolgok, amit jobb, ha az anya vállal. A nőknek nagyobb a tűrőképességük és érzékenyebbek, bizonyos kérdésekben jobb konfliktuskezelők. Vegyük például a szülői értekezleteket...
– Ez egy nagyon fontos kérdés, mert a női esélyegyenlőség, az egyenjogúság sosem jelenti azt, hogy teljesen egyformává kellene válnunk. Mi nők és férfiak különbözőek vagyunk, és ez így jó, ettől izgalmas és teljes az egész. Vannak dolgok, amiben a nők jobbak, és vannak dolgok, amiben átlagban a férfiak. Szerintem a nők semmivel nem okosabbak és ambiciózusabbak, mint a férfiak és nem is tehetségesebbek, csak pont olyannyira okosak, mint ők! Nagyon sokat beszélünk arról, hogy vannak olyan szakmák, amelyek rendkívüli módon elnőiesedtek. Például nagyon jó lenne, ha sokkal több férfi tanító és tanár lenne az általános iskolákban, mert a gyerekeknek igenis szükségük van női és férfi mintákra, éppen azért, mert különbözőek vagyunk. De ma még kínos erről beszélni. Azt a fiút, aki tanítónak vagy netalán óvodapedagógusnak megy, azt kinézik, férfiatlan dolognak tartják. Az elmúlt 30–40 évben nagyot változott a világ, az 1960-as évek végétől tömegesen kezdtek el a nők szakmát tanulni, főiskolára, egyetemre járni. Ma már a közgazdaságtudományi és a jogi egyetemekre majdnem 60 százalékban lányok járnak és a műszaki egyetemen is rohamosan nő a számuk. Ez már a női emancipáció, amit ráadásul mindig kritikusan nézünk...
– Említette, hogy Magyarországnak nincs szégyenkezni valója, GDP-arányosan mi költünk a legtöbbet az otthontartó támogatásokra. Nincs még egy ország, ahol három éven keresztül lehet otthontartó támogatást, illetve segélyt kapni. A napokban felröppent egy hír, miszerint a kormány változtatna ezen, és egy évre csökkentené az otthontartó támogatást.
– Ez a téma mindig a viták kereszttüzében van. Ha például az édesanyák számára lehetővé tesszük, hogy dolgozhassanak, abban a pillanatban jönnek az ilyen típusú rémtörténetek! Akkor az ellenzék részéről azonnal az a vád ér bennünket, hogy az összes gyereket bölcsődébe akarjuk adni, és megszűnik a gyes és a gyed. Nem, nincs erről szó! Ugyanakkor vannak olyan elképzelések, amelyek a gyes és a gyed rendszerét rugalmasabbá tennék. Az előző kormányok gyakorlatilag ehhez egyáltalán nem nyúltak hozzá. A mostani reformcsomagban a kormány azt javasolja, hogy a gyed adásának feltétele fél év helyett 12 hónap munkaviszony legyen, és csak annyi időre járna ez a támogatás, amennyi ideig előtte a gyermek édesanyja dolgozott, de a gyes változatlan marad. Ezzel kiküszöbölnénk azt, hogy ugyanannyi gyedet kapjon az az édesanya is, aki csupán pár hónapnyi munkaviszonyt tud igazolni a gyermekvállalás előtt, és az is, aki már több évet dolgozott. Persze akinek két évet meghaladó előzetes munkaviszonya volt, az továbbra is két évig kapná a gyedet Az elmúlt pár évben nagyon sok minden változott. Ilyen például az első hét a papával program, amit a kormány 2002-ben vezetett be. Ez arról szól, hogy amikor megszületik a gyerek, akkor a papának van egy hét plusz szabadsága, ami nemcsak a gyereknek fontos, hanem az édesanyának is. Ez egy rendkívül fontos női esélyegyenlőségi program. Fontos az is, hogy ha az édesanya a gyerek egyéves kora után visszamegy dolgozni, akkor megtarthatja a gyest, hiszen a gyermek elhelyezésével és az utazással kapcsolatban vannak pluszköltségei. Az is fontos, hogy azoknak a munkáltatóknak, melyek gyesről, gyedről visszatérő kismamákat alkalmaznak, jelentős járulékkedvezmény jár. A Start Plusz programokkal 15–25 százalékos járulékkedvezményeket kapnak. Ez mind-mind könnyíti az elhelyezkedést.
Volt olyan elképzelés is, miszerint, ha valaki úgy dönt, hogy mondjuk három év helyett csak két évig marad otthon és ezt előre megtervezi, akkor hadd kapja meg a három évre jutó gyest, adott esetben legyen magasabb abban a két évben a jövedelme. Úgy gondolom, hogy ezek az ötletek jó irányba vezetnek, mert az egész rendszert rugalmasabbá teszik. Tízmillió ember él ebben az országban, más-más családban, más-más értékrendben, muszáj a szabályoknak is kicsit alkalmazkodni. A szándék az, hogy arra bátorítsuk a családokat, a nőket különösen, hogy ne gyesre menjenek, hanem gyedre, hiszen alapvetően minden társadalomban az egyik alapérték, a gyermek. Az a cél, hogy a családot munkajövedelemből lehessen eltartani. A gyed egy biztosítási viszony, ami az előző, ledolgozott évek után teljesen természetes társadalmi szolidaritás. Az elmúlt években látjuk az eltolódást, hogy egyre többen gyesre mennek, ahelyett, hogy gyeden lennének. E tekintetben az biztos, hogy minden hasznos, ami az édesanyákat arra ösztönzi, hogy dolgozzanak. Legyen munkahelyük, végzettségük és utána vállaljanak gyereket.
Azt nagyon pontosan lehet látni, hogy akinek egyáltalán nem volt munkahelye, és szül egy vagy két gyereket, majd utána próbál meg elhelyezkedni, szinte kilátástalan a helyzete. Még akkor is nehéz, ha két–három évi munkaviszony után vállal gyereket, de így legalább van esélye. Ez nem magyar sajátosság, ez így van Svédországban, Svájcban, Németországban is.
– Ha nincs esély az elhelyezkedésre, jöhet a szociális és a munkanélküli segély, erről az önkormányzatok sokat tudnak mesélni.
– Igen, hogy ez ne így legyen, ebben az önkormányzatoknak fontos szerepük van. Egy civil delegációval voltunk Norvégiában, ahol nagyon jól működő esélyegyenlőségi szervezetek képviselői azt mondták, hogy amíg nincs bölcsőde, addig felejtsük el a nők esélyegyenlőségét. Ugyanis amíg nincsen megfelelő számú bölcsőde, addig egész egyszerűen nem lehet az egyenlő munkáért egyenlő bért és a gazdasági önállóságot a nők számára biztosítani.
– Úgy emlékszem, hogy rendszerváltás után a bölcsődék üzemeltetését nem ösztönözték...
– Korábban a bölcsődék száma sokkal több volt. A 90-es évek legelején szinte tudatosan szétverték a magyar bölcsődei hálózatot. Az Antall-kormánynak volt egy minisztere, aki janicsárképzőnek nevezte a bölcsődéket. Az volt az ideológia, hogy a nők maradjanak otthon. Akkor születik majd sok gyerek, ha a minél több főállású édesanya lesz. A bölcsődék számát nézve 1998-tól rohamos csökkenést tapasztalunk, ami magyarázható a gyermekszám csökkenésével és azzal, hogy az önkormányzatok számára is egyre nehezebbé válik a gazdálkodás. De nem csak ez volt az oka! A bölcsődeépítés egyáltalán nem volt napirenden. A statisztikai adatokból pontosan lehet látni, hogy nagyjából 2002-től indult el a bölcsődék építése, rohamosan nőtt a bölcsődei normatíva, de tény, hogy így is csak közel a felét fedezi a költségeknek.
– Gyakran halljuk az önkormányzatoktól, hogy a bölcsőde az egyik legdrágább szociális intézmény.
– Igen, de hozzá kell tenni, hogy a 90-es években egyáltalán nem volt a bölcsődének normatívája! 1996-ban a Horn-kormány vezette be a bölcsődei normatívát, majd utána a Fidesz-kormány alatt ez reálértékében gyakorlatilag nem változott.
A világon mindenütt a bal- és a jobboldal között ez alapvető különbség. Így van ez Németországban is, a mama maradjon otthon. Alapvetően tradicionális női szerepeket támogatnak, ez is a konzervatív pártok sajátossága.
– Egy ötödik ciklusát betöltő, nagy tapasztalattal bíró polgármester asszony egyszer azt mondta nekem, hogy milyen szerencse, hogy nem adták el a város bölcsődéit!
– Igen, most mekkora szükség van rá! Fontos hozzátenni, hogy természetesen minden polgármesternek igaza van, amikor azt mondja, nincs pénz. Most mindenre kevesebb pénz jut. Nem is biztos, hogy 2009 a legideálisabb év arra, hogy azért kampányoljanak, hogy építsenek újabb és újabb bölcsődéket, hiszen a világgazdasági válság miatt nagyon sok a probléma. Most inkább a társadalmi szemléleten szeretnék változtatni, a bölcsőde fontosságára szeretném felhívni a figyelmet, hiszen a pénz mindig kevés lesz. A főtér kikövezése, a főtéren lévő szökőkút, a művelődési ház vagy a színház felújítása, mind fantasztikus dolog. De az én rangsoromban a bölcsőde egy kicsit előrébb szerepel. Nagyon jó volna, ha egyre több és több olyan polgármestert lehetne látni, aki nem a főtér kikövezésével, hanem az új bölcsőde építésével kampányol. Ami nagyon nehéz, mert általában ma Magyarországon a társadalmi közhangulat bölcsőde-ellenes. Egy közvélemény-kutatás szerint az embereknek több mint 90 százaléka szükséges rossznak tartja azt. A megkérdezettek többsége szerint a gyereknek hároméves koráig az anyja mellett, és ami a legfontosabb, csak az anyja mellett van a helye. Erről érdemes beszélni. Ne tekintsük rossz anyának azokat, akik úgy gondolják, hogy a gyereknevelés és a család mellett más is fontos. Én például büszke vagyok arra, hogy a gyerekeimnek egy olyan értékrendet adok át, ami arról szól, hogy a család a világon az első és a legfontosabb dolog. De a család az nem feltétlenül bezár, hanem olyan, aminek én is neki tudom vetni a hátamat, és éppen az ő segítségükkel tudok helyt állni az egyetemi oktatásban, vagy adott esetben bármelyik közéleti feladatban. De a magyar társadalomban ezt nem tekintjük értéknek, sem a munkaadó, sem a munkatársak, sem a média, hiszen azt halljuk nap mint nap, hogy csak az a jó anya, aki otthon marad.
– De a gyesen lévő édesanya otthoni munkáját sokszor maga az apa, a férj se értékeli! Már a 80-as években készültek olyan felmérések, amelyek azt igazolták, hogy a három évig otthon lévő kismamák egy jelentős része gyakran az alkoholhoz nyúlt, de olvashattunk depresszióról és megromlott családi életről is.
– A szülés utáni depresszió is tabutéma! Nagyon sokan felháborítónak tartják, hogy a kismamának mindene megvan, a gyerek is milyen gyönyörű, aztán mégis problémája van. Biztos valamilyen úri huncutság! Egyszer egy szociológus azt mondta: "bezzeg régen, amikor a nőknek csak otthon kellett lenniük és szervezték a társadalmi életet, akkor nem volt idejük depressziósnak lenni" – szerintem ez megalázó a nőkre nézve! Miközben pontosan kimutatható, hogy a kismamáknak közel a fele szenved szülés után depresszióban, hormonális okokból eredően is közel 10–15 százalékuk szorulna orvosi kezelésre, ha merne beszélni róla, és nem tartaná a környezete egész egyszerűen hisztériának. Ezek is olyan témák, amikről olyan bonyolult és nehéz beszélni. Sajnos, mindig egy-egy tragédia kapcsán döbbenünk rá, hogy Atyaúristen! lehet, hogy ha kibeszéltük volna ezt a problémát, ha nem söpörjük a szőnyeg alá, akkor meg lehetett volna előzni.
– A példák azt mutatják, hogy a bölcsőde nemcsak abban segíthet a fiatal mamának, hogy könnyen visszatérjen a munka világába, ennél többről van szó! Ha az önkormányzatnak van bölcsődéje, az egy szerencsés helyzet, de mi van akkor, ha nincs erre pénz? Ebben az esetben jó megoldás lehet a Csana?
– A családi napközi nagyon fontos. Valóban, a bölcsődéket nagyon drága fenntartani. Különösen azokon a kistelepülésen, ahol egész egyszerűen nem tudja magának megengedni az önkormányzat. De nemcsak a kistelepüléseken, a nagyobb településeken is van létjogosultságuk. Ha az önkormányzat nem tud bölcsődét működtetni a kisgyerekek elhelyezésére, akkor a családi napközi létesítése sokkal olcsóbb megoldást jelent. Erről bővebben a www.csanainfo.hu internetes portálon érdemes tájékozódni, szerintem, jól tesszük, ha felhívjuk az önkormányzatok figyelmét erre a portálra.
Családi napközinek azt hívjuk, amikor egy családban az édesanya, a nagymama, a nagypapa vagy bárki más úgy dönt, hogy a saját gyerekei mellett 5–6 vagy akár 7 gyereket is befogad, és napközben ellátja őket. Nyugdíjas pedagógusok, otthon lévő gyeses, gyedes kismamákról van szó. Vannak olyanok, akik főállásban már évek óta ezt csinálják, és fantasztikusan jól működik. Nagyon fontos, hogy a családi napközi is megkapja az állami normatívát és a családi napközinél lehet kérni szülői hozzájárulást.
Az a családi napközi, ahol az önkormányzat nem járul hozzá, az a jómódú családok napközije, és önkormányzati hozzájárulás nélkül havi 30–40 ezer forintba kerül egy gyerek ellátása, ez nagyon sok pénz!
– Ha nem járul hozzá...
– Egyáltalán nem feltétel, de én most mégis azért lobbiznék, hogy az önkormányzatok gyerekenként havonta 20–30 ezer forinttal támogassák a családi napköziket, ami nagyságrendben sokkal kevesebb, mintha bölcsődét üzemeltetnének, ugyanakkor olyan családok számára is elérhetővé válik, akiknek szerény a jövedelmük. Ne felejtsük el, azok az édesanyák, akik el tudnak menni dolgozni, megtarthatják a gyest munka mellett is a gyerek hároméves koráig. Tehát 23 ezer forintnyi plusz állami támogatást kapnak, ami adott esetben családi napközire is költhető.
– Van erre példa?
– Igen, több helyen is működik önkormányzati támogatással családi napközi, mint például Zsombón, Sokorópátkán, Kerecsenden és Salgótarjánban, ami véleményem szerint az önkormányzatok számára a legolcsóbb és a leghatékonyabb megoldás. Azért is jó a településeknek, mert ott helyben munkát ad néhány embernek, és lehetővé teszi 5–6 másik édesanya számára, hogy munkát vállaljon. A családi napközinek van még egy nagy előnye, nyitva tartás szempontjából sokkal rugalmasabb, és előnyös a speciális képzést igénylő gyerekeknél is, ha például nyugalmazott gyógypedagógus "vezeti" a családi napközit.
– A családi napközi mióta létezik, mennyire ismert az önkormányzatok körében?
–Több mint tíz éve. A bölcsődei normatíva emelésével párhuzamosan emelkedett a normatívájuk és vált egyre hozzáférhetőbbé. És most, hogy a szabályokat is enyhítették – mert voltak olyan ÁNTSZ előírások, amelyek nem voltak racionálisnak –, úgy tűnik népszerűbb lehet. Szerintem történelmi szerepe lenne az ÖN-KOR-KÉP-nek, ha sikerülne a családi napköziket elterjeszteni...
– Rajtunk nem múlik! Mit kell tudni? Egy ilyen vállalkozás kiválthatja a bölcsődéket?
– Egy kistelepülésen, ahol bölcsőde működtetésére nincs lehetőség, ott mindenféleképpen. Természetesen a bölcsőde nagyon sok pluszt tud. A bölcsőde nem egy gyermekmegőrző hely, hanem egy fejlesztő intézmény. Az a gyerek, aki adott esetben valamilyen hátrányból indul, 6–7 éves korára, mire iskolába ér, bölcsőde nélkül már behozhatatlan hátrányt szenved. Fontos, hogy hány mesét hall, fogott-e a kezébe színes ceruzát stb. A bölcsődének olyan szerepe van, ami kifejezetten hosszú távon jót tesz a gyereknek.
– A bölcsődéknek jelentős szerepük volna a hátrányos helyzetű térségekben...
– Biztos, hogy így van, megszűnt az a világ, amikor nagymamák, nagypapák vették körbe a gyereket, rendkívül ingergazdag környezetben. Minden elismerésem azé az anyáé, aki egy kislakásban is tudja biztosítani azt az ingergazdag környezetet a gyereknek, amire szüksége van. Tudom, hogy nagyon sokan vannak ilyenek, de beszéljünk erről is nagyon őszintén. Én jó anyának tartom magam, de én sem vagyok képes 12 órán keresztül folyamatosan rajzolni és mesét mondani. Nagyon-nagyon élvezem a gyerekeimmel töltött időt most is és akkor is, amikor kicsik voltak. De igaz az a gyerekmondás, "hogy óvónéni, hogyan lehet, hogy a mamának dolgoznia kell, te pedig egész nap itt játszol velünk". Hát igen, ez egy kőkemény munka!
– Még nem beszéltünk a női kvótáról!
– Igen, ez is fontos, de nem csak a politikában. Nagyon örülök annak, hogy ettől az évtől a Kossuth- és Széchenyi-díj bizottság tagjainak már 30 százaléka nő. Ha megnézzük a Kossuth- és Széchenyi-díjasok arányát, azt látjuk, hogy 1990 óta a női díjazottak száma alig éri el a 10 százalékot. Ezzel a témával is tabut döntögetünk, hiszen korábban még senki nem tette fel ezeket az egyszerű kérdéseket. Azt láttam, hogy akit szembesítettem ezzel a statisztikával megdöbbent. Amikor színészekkel, művészekkel, tudósokkal beszéltem, megkérdeztem, hogy egyébként március 16-án meg szokta-e nézni az újságot, hogy ki kapott Kossuth- és Széchenyi-díjat. És akkor kiderült, hogy az az első dolguk, hogy megnézik, ki kapott, miért kapott, miért nem ő kapott stb. De még soha, senki nem tette fel azt a kérdést, hogy hány nő és hány férfi részesült ebben a kitüntetésben. Ezért fontos ilyen kérdéseket feltenni, mert önmagában a kérdés is elindíthat egy olyan gondolkodást, ami elvezethet a változáshoz.
– Jó, akkor kérdezek! Mi a helyzet a díszpolgárokkal? Mert erre az önkormányzatoknak nagyobb hatásuk van.
– Nagyon jó kérdés!

– Köszönöm a beszélgetést.

Csiky Ildikó
Fotó: Pető Zsuzsa

A konferencia után Paks, Szigetszentmiklós, Berettyóújfalu, Gyula, Öskű, Sokorópátka, Budapesten a Fővárosi Önkormányzat, valamint a XIII. és a XV. kerület önkormányzata jelezte, hogy részt vennének a Gender budgeting programban.

A nő az a lény, amely végletes erejében és gyengeségében: képes elájulni, ha egy egeret vagy pókot meglát, és az élet legnagyobb rémületeivel sokszor rettenthetetlenül száll szembe.

Denis Diderot

Kvóta, ha mondom....

Női kvóta Magyarországon – ha igen, akkor miért nem?

Beszélgetés Dr. Ilonszki Gabriella politológussal
(Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézet)

– Politikai életünkben a rendszerváltás óta téma a női kvóta. Beszéljünk először arról, hogy a világ hol tart ma....?
– Sok országban történt előrelépés. A két példa ország: Belgium és Franciaország. Nem is kell mondani talán, hogy miért. Erős katolikus hagyományok,  patriarkális társadalmak. Mind a két országban – több-kevesebb sikerrel – szigorú alkotmányos kvótát vezettek be. Persze tudjuk, hogy azért, mert valamit bevezetnek, nem biztos, hogy politikailag rögtön eredményes is lesz. A belga esetben azonban sikerről beszélhetünk.
– Kínkeservvel vagy pedig...?
– Lehet mondani, hogy kínkeservvel, mert a jó kvóták azok, amelyek  büntetéssel szankcionálnak. Tehát megvan a jutalom, hogy bent vannak a nők, de megvan a büntetés is. A pártokat szigorúan szankcionálják, ha nem érvényesítik a kvótát.
– Ki büntet?
– Például az Alkotmánybíróság vagy egyszerűen egy peres, egy jogi eljárásban szabnak ki pénzbüntetést. Ennek eredménye, hogy a belga parlamentben 30 százalék fölötti lett a nők aránya. A franciák nem tudnak ilyen eredményt felmutatni, aminek következtében a pártok sokat fizetnek az államkasszába.
– Ki vagy mi akadályozza a pártokat abban, hogy teljesítsék a kvótát? Csupán az előítéletek?
– Ennél bonyolultabb a helyzet. Az egyik ok a választási rendszerben keresendő, ami gyakorta nehezíti a kvóta érvényesítését. De lehetnek politikai okai is. Például, ha  a pártokban nagyon erősek – mi úgy hívjuk – a kapuőrök, akik azokat a bejáratokat vigyázzák, amelyeken új szereplők mehetnének be a politikába. És akkor még ott vannak a társadalmi okok. Például, ha  maga a társadalom nem igényli a kvótát. Mi több, maguk a nők sem tolonganak, hogy bejussanak a döntéshozók közé.  Tehát nemcsak a párt kapuőrök  tiltása és a választási rendszer előnytelensége, hanem a női szavazók, illetve a potenciális nő politikusok relatív bizonytalansága is magyarázza, hogy a franciák még nem lépték át azt a bizonyos 30 százalékot, amit álomhatárnak tartunk.
– Mi, magyarok hol tartunk?
– Mindössze 10,6 százalékon. Ugyanott, ahol húsz évvel ezelőtt. Ezzel gyakran szoktam érvelni. Érdemes megnézni a mi húsz évünket és a többi országét.
– Szlovákia?
– 16 százalék. A posztkommunista országok közül mi állunk a legrosszabbul. Ehhez képest törvényi kvóta csak egy országban van, Szlovéniában. Az összes többiben vagy párton belüli szabályozásokkal, vagy a társadalmi közhangulat változásával értek el a mienknél jobb eredményt. A cseh társadalom például kevésbé patriarkális, mint a magyar. A lengyeleknél pedig nem állt be úgy a pártrendszer, nem merevedtek meg úgy a pártviszonyok, mint nálunk, ami által nagyobb teret kaptak a nők. Ők már a 20 százalék felett vannak.
– Nálunk mi a jellemző?
– A mi kvóta problémánk elválaszthatatlan attól, hogy a politikai rendszer  befagyott vagy – ha úgy tetszik – konszolidálódott. Nekem az a mániám, hogy a súlyos esélyegyenlőtlenség vagy lemaradás azzal függ össze, hogy 20 éve ugyanaz a pártelit ül a parlamentben. Két évtizede ugyanazokat arcokat látjuk. Márpedig ez a helyzet lehetetlenné teszi, hogy egy kisebbségi helyzetben lévő csoport, adott esetben a nők, rákészüljenek a politikusi szerepre, és hogy be tudjanak kapcsolódni a közéletbe. Ez probléma nemcsak a bekerülésnél, hanem a kikerülésnél is tetten érhető. Ha megnézzük a 2006-os parlament összetételét, azt látjuk, hogy a férfi képviselőknek csak a negyede új. Tehát 75 százalékuk ott ül már Isten tudja mióta. Miközben a női képviselők fele új. Ami azt jelenti, hogy  egyre nagyobb aránnyal szelektálódnak ki. Tehát:  aki nagy nehezen bekerül, az is, ha nem tud hasonulni, vagy nem veszi fel azt a stílust, azokat a módszereket, azokat a perspektívákat, nem követi azt a napirendet – ugye, ez most egy divatos szó –, amit a férfi politikusok szabnak meg, akkor megválnak tőle. Tehát bekerülni, nagyon nehéz,  kikerülni pedig iszonyatosan könnyű.  Magyarország a rendszerváltáskor – a női képviselők arányát tekintve – a nemzetközi rangsorban kb. a 40. helyen volt, most pedig a 123-on.

A választási rendszer
és a női országgyűlési
képviselők aránya

Az 1998-as választások során az MDF, míg a 2006-os választások alkalmával a KDNP kötött választási koalíciót a Fidesszel, de a parlamentben mindkét párt önálló frakciót alakított, így a 2. táblázatban is külön szerepeltetjük a rájuk vonatkozó adatokat.
A konzervatív pártok esetében a női képviseleti szint általában alacsonyabb. Érdemes megjegyezni, hogy a jelenleg legnagyobb konzervatív pártnál, a Fidesznél a női képviselők aránya csak a legutóbbi 2006-os választások során nőtt, de még mindig nem érte el az 1990-es szintet (természetesen, a változó választási sikerek fényében a számszerű érték változó). Igaz, hogy a párt 1990-ben még nem a konzervatív pártok családjába tartozott.
Az 1989 nyarán az ellenzék és a kommunista párt reformcsoportjai közötti tárgyalások során kialakított sarkalatos törvények közül az egyik a választási rendszert meghatározó törvény volt, amelyet 1989 őszén fogadott el az országgyűlés (XXXIV/1989). A törvény sajátossága, hogy női vagy más kisebbségi képviseletre vonatkozóan semmilyen kitételt nem tartalmaz, a tárgyalófelek inkább a kommunista–nem kommunista törésvonalra koncentráltak a tárgyalások során. Az MSZMP reformcsoportjai az egyéni körzetek túlsúlya érdekében küzdöttek, abban a reményben, hogy jelöltjeik nagyobb ismertségnek örvendenek, mint az új pártok új jelöltjei. Ezzel szemben az ellenzéki csoportok többsége az arányos-listás rendszert preferálta azon az alapon, hogy egy pártalapú arányos rendszerben jobb esélyekkel indulnak.
Az, hogy az új választási rendszer nem volt kifejezetten esélyegyenlőség-érzékeny nem jelenti azt, hogy semmiféle hatással nem volt a nőkre, hiszen a mandátumszerzési struktúrában (3. táblázat) fontos eltéréseket láthatunk a női és a férfi képviselők között. Az első választáson a "papírforma" valósult meg, hiszen az előzetes várakozásoknak megfelelően az egyéni körzetek hátrányosak, míg az arányossági elv alapján működő listák előnyösek voltak a női képviselők számára (a legelőnyösebb a legnagyobb körzetnagyságú országos lista volt). Később azonban a női mandátumok száma és aránya stabilizálódott az egyéni körzetekben (2006-ban pontosan ugyanannyi, mint 1994-ben), és számszerűen kétszer annyi nő szerez egyéni körzetekben mandátumot, mint az országos listáról, ahol a szám alacsony szinten szintén beállt. A területi listás mandátumok tekintetében volt csupán emelkedés az utolsó két választás során.

– A nők aránya az Országgyűlésben messze nem tükrözi, hogy Magyarországon egyre több a felkészült, tanult, vezetésre alkalmas nő. 
– Ez így van. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a nők nehezebben döntenek a politikai karrier mellett. Például a család iránti felelősségérzet erős visszatartó erő lehet.
– Tehát nem csupán a kapuőrök hibásak.
– Nem. De azért nem menteném fel őket. Ugyanis azok a nők, akik szeretnének bekerülni a politikába, komoly akadályokba ütköznek. Miközben a jelöltek között növekszik a nők aránya, a saját párttársaiktól valahogy mégsem kapnak elég bizalmat. Vagy, ha mégis felkerülnek a listára, ott olyan helyet kapnak, ahonnan lehetetlen bejutni az Országgyűlésbe. Itt tehát egyértelműen kimutatható a kapuőröknek a szerepe. Én rengeteget számoltam, mikor észrevettem, hogy valami rendszerjellegű probléma van. Ma már számokkal is bizonyítani lehet, hogy a női képviselők alacsony számának oka  nemcsak a női inaktivitásban vagy bizonytalanságban, az élethelyzetekben keresendő, hanem a politikai rendszerekben, illetve az azokat meghatározó szereplőkben.
– A nők szívesen szavaznának nőkre?
– Érdekes kérdés. Alig van olyan felmérés, amelyik a választópolgároktól azt kérdezte volna, hogy milyen parlamenti képviselőt szeretnének.  Nőt, férfit, helyi embert, egyetemi végzettségűt? Tapasztalataim azonban azt mutatják, hogy nincs nagy társadalmi ellenállás a női politikusokkal szemben.
– Már csak azért sem lehet, mert a népszerűségi listákon a nők igencsak előkelő helyeken vannak.
– Konzekvensen a nők vannak elöl. Mégis, például az egyéni választókörzetekben egyre kevesebb nőt indítanak a pártok. A választópolgárok fele 2006-ban egyéni körzeti szinten egyáltalán nem találkozott női jelölttel. Tehát a 176 körzetből 90-ben egyik pártnál sem volt női jelölt. És ezért nem a társadalom a felelős, mert a szavazópolgárok hivatalosan nem is mondhatják meg, hogy férfit vagy nőt látnának szívesen a körzetükben.
– Mivel érvel, ha azt kérdezik, hogy mi lenne jobb az életünkben, ha több nő képviselne bennünket?
– Igen. Ezt a kérdést azért is fel kell tenni, hogy elkerüljük a fordított sztereotípiákat. Ott vannak például a kapuőrök, akik nem feltétlenül férfiak. A méhkirálynő effektus a politikában is működik. Vannak nők, akik nehezen tűrik más nők jelenlétét. Ezért nem szabad azt hirdetni, hogy ahol nők vannak, ott simán megy minden, és  más a politizálás is. Ugyanakkor az is igaz, és ezt nemzetközi tapasztalatok bizonyítják, hogy ha a nők  létszáma meghalad egy bizonyos kritikus tömeget, és ezt olyan 30 százalék körül nevesíti a szakirodalom, akkor valóban nagyon sok minden megváltozik. Például más dolgok és más stílusban kerülnek napirendre. Mondok egy példát. Az Egyesült Királyságban a két parlamenti párt nem igazán szereti egymást, sokszor konfrontálódnak. Erősen férfiközpontú politikai világ ez. Amikor a 90-es években a Munkáspárt bevitt egy csomó nőt a parlamentbe, akik még ma is ott vannak, hirtelen kiderült, hogy mégiscsak lehet kompromisszumokat kötni. Például az adózási szabályokat a munkáspárti és a konzervatív párti női képviselők közös kezdeményezésére változtatták meg, mégpedig olyan szellemben, ami főként a gyerekes családoknak kedvez. Talán a férfiak is megváltoztatták volna, ha valaha eszükbe jut. De nem jut eszükbe.
Ehhez képest a magyar parlamentben alig születnek olyan döntések, amelyek összehoznák a két oldalt. Tehát 90-től napjainkig összesen 44 törvényjavaslat született a két oldalról jövő többpárti kezdeményezéssel.
A kvóta nemcsak az igazságossági, hanem a hasznossági elv érvényesülése miatt is fontos. Jobban működik az a politikai rendszer, ahol több szempontot képviselő, különböző tapasztalatokkal rendelkező emberek vannak. Ez nőkre és férfiakra egyaránt vonatkozik. Tehát itt nem valami filozófiai lilaságról van szó, hanem nagyon konkrét dolgokról; hogy miről fog vitatkozni az egyik parlament, miről  a másik, miről dönt az egyik, miről a másik.
– Milyen tendenciát lát?
– Nem vagyok túlzottan bizakodó, mert ez egy nagyon erősen politika-vezérelt ország. Gyenge a társadalom, a civil szféra. A politikában pedig nem látom az akaratot és a szándékot, hogy ezekhez a kérdésekhez hozzányúljanak. Nekem úgy tűnik, hogy a politikai világ egészen más kérdések mentén akar politizálni. A női kvóta nem tartozik a fontos témák közé.
–  A Női kvóta Magyarországon című könyvben olvastam öntől:  "Összességében a kvóta elleni érvek alapja, hogy a jelenlegi helyzet demokratikus, hiszen érvényesülnek a képviseleti demokrácia alapvető elvei minden állampolgárnak egyenlő szavazati joga és egyenlő részvételi lehetősége van, vagyis nincs diszkrimináció, érvényesül a politikai esélyegyenlőség."  Igen farizeus gondolkodás...
– Meggyőződésem, hogy pártállástól független politikai akarat és szándék nélkül ezen a területen nem lehet előre lépni. A változáshoz kellene a társadalmi nyomás is. Igen ám, de  egy  kifáradt  országban nem lehet arra számítani, hogy a nők, meg a nőket támogató férfiak "megszerveződnek", és fáklyás felvonuláson követelik a női kvótát.
– Azt hiszem, az élet más területein is hasonló a nők aránya, mint az Országgyűlésben.
– Nem tudom cáfolni. Az akadémián alig vannak nők. A felsőfokú oktatásban ott vannak a nők, de általában nem a hierarchia csúcsán.
– Ördögi kör: a parlament leképezi a társadalmat, a társadalom pedig a parlamentet.
– Nyugat-Európában egyre inkább figyelnek az arányokra. Szándékosan nem példálózom soha az északi országokkal, mert azok mindig egyenlősítő társadalmak voltak. Amikor 1906-ban Finnország független lett, az első választás után ugyanakkora lett a nők aránya a parlamentben, mint amilyen nálunk 2006-ban volt (10%). A finneknek  nem kellett kvóta, mert a társadalmi viszonyrendszer olyan, hogy e téren szabályozás nélkül is egészségesen működik. Nálunk egyetlen döntéshozó területen érvényesülnek a nők: a bíróságokon.
– Talán mert ott alacsonyak a jövedelmek...
– Hát ez az. Ezt mi húzzuk magunkkal a rendszerváltás előtti időkből.  Sajnos borítékolni merem, hogyha nem történik valami radikális változás, akkor 20 vagy 30 év múlva ez a világ is elférfiasodik. Ahogy emelkednek a fizetések, úgy szorulnak majd ki a nők ebből a hierarchiából is.

Sz. K.

"Nincsen szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem a barátjainkban leltük fel az egész világot."

Kölcsey Ferenc

Ifjúságkutatás
önkormányzati megrendelésre

Beszélgetés Diósi Pál és Székely Levente szociológusokkal

– Hogy kapta a megbízást?
Diósi Pál (D.P.): Már korábban is volt munkakapcsolatom a zuglói önkormányzattal. Gondolom, elégedettek voltak velem.
– Tehát már tudták, hogy mit várhatnak.
D.P.: Azt pontosan tudták, hogy alaposan dolgozom, és  nem vagyok hajlandó véletlenszerűen kiválasztott iskolai osztályokban, a megrendelő számára semmitmondó önkitöltéses kérdőíveket használni. Kizárólag reprezentatív mintával dolgozom, amely életkorra és nemekre pontosan leképezi az adott kerületben élő fiatalokat. Azt is tudták, hogy lehet velem előre gondolkozni egy munka megtervezése során. Így volt ez most is, a kutatás tervét a megrendelővel együtt dolgoztuk ki. Nem szerencsés, ha laikusok a kutatóhely nélkül mindent előre meghatároznak.
– Levente, hogy jutott a Vas megyei megbízáshoz?
Székely Levente (Sz.L.): Amikor ezt a kutatást készítettük, én még a Műszaki Egyetem Információs Társadalom- és Trendkutató Központjának voltam a munkatársa, ahol több hasonló munkát végeztünk már korábban is.
– Mi volt a benyomása? A megrendelők komoly szándékkal érkezetek, vagy csak "le akartak tudni" egy feladatot?
Sz.L.: Biztos vagyok benne, hogy valóban kíváncsiak voltak a kutatás eredményeire. Az egyetlen gond az volt, hogy a zuglóiakkal ellenetétben, ők kevesebb anyagi forrással rendelkeztek... Ezért nem kérdőíves kutatást végeztünk, hanem a fiatalokat közvetlenül fókuszcsoportos módszerrel kérdeztük meg, amelyet jól kiegészített az Ifjúság 2004 adatbázisa, valamint más korábban készült felmérések eredményei is.
– Gondolom, olvasták egymás kutatási beszámolóit...Nagy különbségek vannak a városi és a vidéki fiatalok közérzete, életvitele között?
Sz.L.: Igen is, meg nem is. Kétségtelen, hogy mások a lehetőségek. Én elsősorban ezt emelném ki. Egy falusi fiatal egészen más dolgokhoz fér hozzá, mint egy városi, de ez nem jelenti azt, hogy például a Vas megyeiek sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint a zuglóiak. Igaz ugyan, hogy a vidékieknek kevesebb a szórakozási lehetőségük, de igényeik (vágyaik, példaképeik stb.) nagyon hasonlóak, ráadásul az internet által kialakított felületek, a "közös nyelv", az azonos zenei ízlés tovább csökkenti a különbségeket.
– A globalizáció akkor ezen a területen is érvényesül.
D.P.: Én ezt azzal spékelném meg, hogy például az otthonteremtést illetően a vidéki fiatalok kedvezőbb helyzetben vannak. Ha megnézzük az országos felvételeket, amelyekben megvannak a településszerkezet szerinti metszetek is, a kizárólag fiatalok által lakott lakásokról, akkor azt látjuk, hogy minél kisebb egy  település, annál nagyobb, komfortosabb lakásokban élnek  a fiatalok.
– Téveszme, hogy vidéken kevesebb a magányos fiatal, mint egy nagyvárosban?
Sz.L.: Én ugyan nem emlékszem ilyen kutatási eredményre, de szerintem nem feltétlenül van így. Hiszen a városban eleve többen vannak, nagyobb a kortárscsoport, amihez egy fiatal hozzáfér. Több, az érdeklődésének megfelelő helyre (szórakozás, sport, kultúra) mehet el.
D.P.: Vidéki településekről idevágó saját kutatási eredményeim nekem sincsenek, de tudom, hogy budapesti és települési reprezentatív felvételben is vannak olyan eredményeink – mert erre figyeltünk –, hogy a fiataloknak nem egészen a fele állítja azt: van olyan stabil találkozóhelye, ahova úgy mehet be, hogy előre nem beszél meg senkivel találkozót, és mégis  ott találja a jó embereinek egy részét. Ugyanakkor azt is látom, hogy ez nagyon erősen életkor függő.  A fiatalok, amint elkezdenek dolgozni, megváltozik az időbeosztásuk, és egyre kevesebb a  törzshelyük. Inkább vendéglőkbe, mint klubokba, művelődési házakba, plázákba, aluljárókba, közterekre járnak. Míg a fiatalabbak, mivel haza nem vihetik a barátokat, mert nem férnek el, és pénzük sincs beülni valahova, megkeresik az otthonukhoz közel eső tereket, ahol "olcsón" együtt lehetnek. Az egészen ifjaknak, jól letapogatható módon, kutatási eredményekkel alátámasztható, hogy  napi életritmus típusú a szabadidős tevékenysége. Idősebb korban ez átalakul hetivé. Hiszen nincs idejük arra, hogy naponta összefussanak a haverjaikkal. Ismerek két fiatal lányt, akik már néhány éve diplomáztak, és minden  szerdán este 8 és fél 9 kilenc között találkoznak egy klubban, ahol csocsóznak.
– És ezzel eljutottunk az alapkérdéshez: a Vas Megyei Önkormányzat például mit hasznosíthat az ott végzett vizsgálat tapasztalataiból.
Sz.L: Főleg vidéken az egyik alapkérdés, hogy miként tartsák helyben a fiatalokat. Először a helyi gimnáziumban, majd utána, amikor továbbtanulnak, és később, amikor családot alapítanak. De az is foglalkoztatja az önkormányzatot, hogy mivel lehet visszacsalogatni egy – mondjuk a fővárosban végzett – orvost. A fókuszcsoportok résztvevőitől tehát azt kérdeztük, hol érzik jól magukat, vannak-e olyan szórakozóhelyek, ahova szívesen eljárnak. Vas megyében sok esetben előfordult olyan kritika, hogy nincs, vagy kevés az olyan hely, ahol a fiatalok összegyűlhetnek. Ugyanis a vendéglőket ők nem tudják megfizetni. Hiányoznak a "fapados" helyek, ahova bármikor bemehetnek és kortársaikkal találkozhatnak, ugyanakkor az is igaz, hogy nehéz őket bevonni, azonban ha egyszer sikerül, akkor tartós részvételre lehet számítani. A kutatás abban segíthet, hogy feltárja ezeket a problémákat, az önkormányzat pedig  gondolkodhat azon, hogy miként aktivizálja a fiatalokat. Persze ehhez először egy általános képet kell kapniuk a döntéshozóknak. Tudniuk kell, hogy kik élnek az adott területen. Milyen problémáik vannak, mit szeretnének, ott akarják-e hagyni a települést, vagy bizonyos feltételek mellett maradnának-e? A megyében élő fiatalok általános társadalmi-gazdasági helyzete mellett – amit a másodelemzések segítségével mutattunk be – arra voltunk kíváncsiak, hogy melyek a fiatalok komfortérzetének feltételei, miben tud segíteni az önkormányzat? Adott esetben nem feltétlenül sok pénzről van szó, más esetben igen. És ez természetes is: építsenek nekünk még egy iskolát, uszodát, vagy a kis faluba minden nyáron hívják el fellépni a Tankcsapdát. Ezek drága kívánságok. De vannak egészen apró igények is: tök jó lenne, ha lenne egy csocsóasztal a művelődési házban...
– Miután leadták a kutatás eredményét, kaptak  visszajelzést?
Sz.L:. Annyit, hogy erre gondoltak, örülnek neki,  használni fogják, használni akarják. Azóta többen is megkerestek, hogy valami olyasmit szeretnének, mint amit a Vas Megyei Önkormányzatnak csináltunk.
D. P:. Zugló esetében annyival egyszerűbb a helyzetünk, hogy már látjuk is mindazt, ami már a kutatásunk eredményeképpen  megvalósult. Sőt, már közelről megismerhettem a cselekvési tervüket is. A kutatás adatfelvétele 2007 tavaszán készült, és a 2008–2009-es évekre szóló cselekvési terv részben erre épül.
– Mondana példát?
D.P:. Két dolog messze kiugrott abból a tízes kérdéskörből, amire lehetséges önkormányzati tennivalóként figyeltünk. Az egyik, hogy égető szükség lenne egy hatékony helyi lakástámogatási rendszerre. A másik, hogy legyen a kerületben egy olyan hely, ahol naprakész információkat lehet kapni a külföldi tanulási és munkavállalási lehetőségekről. Ez már megvalósult. A Zuglói Ifjúsági Tanácsadó Irodába  felvettek egy embert, aki csak ezzel foglalkozik.
A hatékony lakástámogatást illetően nehezebb a helyzet. Bár 2007 decemberében elfogadták a tervet, de akkor még nem tudták, hogy milyen irányba megy a gazdaság. Jelenleg nehéz elképzelni, hogy lesz pénz a megvalósításra..
– Tehát a szándék megvolt.
D.P.: Olyannyira, hogy az idei költségvetésben egy jelentős összeget terveztek egy olyan önkormányzati tulajdonú épület rendbetételére, ahol majd 20 lakást tudtak volna kialakítani, részben fiatalok részére. Ennek megvalósulása most jobb időkre vár...
– Levente, ha ön dönthetne, mit hasznosítana a kutatásukból?
Sz.L.: Ha én lennék a Vas Megyei Önkormányzat egyik illetékese, akkor másféle kutatást rendeltem volna. Igen ám, de ahhoz több pénz kell, ami sajnos nem állt a rendelkezésükre. Ezért választottuk primer kutatásként az olcsóbb fókuszcsoportos és szakértői interjús módszert, amelynek fókuszában az információszerzési szokások, érdekérvényesítés, szórakozási, kikapcsolódási lehetőségek voltak.... Elsősorban a módszerből adódóan kimaradtak az olyan kemény dolgok, mint a lakáshoz jutás, a továbbtanulási és elhelyezkedési lehetőségek. Ezeket a témákat az Ifjúság 2004 másodelemzésének során tárgyaltuk, azonban ez óhatatlanul csak általános eredményeket tartalmazhatott, mert nem Vas megyei nézőpontból készült. Egy ilyen kutatást, ha reprezentatív módon akarom megcsinálni, akkor legalább ezer főt meg kell kérdezni. Ez pedig sok millióba kerül. Ugyanakkor azokról a területekről, amelyeket vizsgáltunk, sok hasznos és megvalósítható ötletet kaptunk a fiataloktól és az ifjúsággal foglalkozó szakértőktől. És ahogy látom, a Vas megyeiek  hasznosítani is tudták a kutatás eredményeit, ugyanis a megye ifjúsági cselekvésprogramja is ezeken az eredményeken nyugszik.
D.P.: A zuglói munka egy 600 személyes reprezentatív kérdőíves kutatás volt. A kérdezőbiztosok személyesen keresték meg a fiatalokat, akik nagyon konkrétan fogalmazták meg igényeiket. Többek között olyan "ifjúsági fészkekre", amelyekben kortársaikkal találkozhatnak, maguk alakíthatják időtöltésük tartalmát. Ennek lesz az eredménye az is, hogy a Cserepesház – Zuglói Művelődési Házban, és a Zeg-Zug Gyermekházban előbb-utóbb ilyen terek jönnek létre. És ami már ugyancsak megvalósult: 25 százalékkal megemelték a nehézsorsú diákok ösztöndíját.

Lehet szép ajánlásokat készíteni a társadalmi integrációról,
a szolidalításról meg az esélyegyenlőségről,
de mindez kevés az előrelépéshez

Beszélgetés Szaló Péter területfejlesztésért és építésügyért felelős szakállamtitkárral
és Jármi Gyöngyi területi tervezési referenssel
(Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium)

– Nem egy szakembertől hallottam, hogy Ön merőben új szemléletet képvisel.
Szaló Péter (Sz.P.): A helyi önkormányzatokról szóló törvény számtalan önkormányzati feladatot sorol fel a közvilágítástól a köztisztaság biztosításáig, az oktatástól és sport támogatásától a településrendezés és településfejlesztésig. Ez utóbbiakat korábban hagyományosan külön kezeltük. Európában és Magyarországon is újdonságnak számít a városi problémák, feladatok integrált kezelése. Az Európai Unió városfejlesztésért felelős miniszterei 2007 májusában fogadták el a Lipcsei Chartát, amely markánsan megfogalmazta az integrált városfejlesztés igényét. Ennek kapcsán a tagországok miniszterei elhatározták, hogy igyekeznek összehangolni a lépéseiket, félévente találkoznak, hogy egyeztessenek a szükséges tennivalókról, megvitassák a végrehajtás eredményeit. Hazánk aktívan részt vett a Lipcsei Charta előkészítésében.
A Lipcsei Chartát mi úgy értelmezzük, hogy a benne foglaltak egy része kormányzati, más része pedig helyi feladat. Vegyük például a klímaváltozást. Igaz, hogy a kormányzat nagyon sok mindent megtesz, hogy alkalmazkodhassunk a megváltozott időjáráshoz, de azt csak a helyiek tudják, hogy hol kell zöldterületeket, vízfelületeket létesíteni, átszellőzést biztosítani, vagy éppen egy falat borostyánnal befuttatni. Ezért is nagyon fontos a lakók intenzív bevonása a fejlesztésekbe, hiszen helyben lehet fontos kérdésekről megegyezésre jutni. Mert ugye lehet szép ajánlásokat készíteni a társadalmi integrációról, a szolidalításról meg az esélyegyenlőségről, de mindez kevés az előrelépéshez.
– Az integrált városfejlesztési stratégia igen markáns döntés volt.
Sz.P.: Valóban. Nemcsak kidolgoztunk egy módszertant, de azt is elértük, hogy a városrehabilitációs támogatási programokba beépüljön ez az új szemlélet. Eleinte ugyan nagy volt a morgolódás. Az önkormányzatok nehezen fogadták el, hogy csak akkor kapnak pénzt, ha elkészítik integrált stratégiájukat. Emlékszem, egy konferencián az egyik polgármester kifogásolta mikor megtudta, hogy neki egy integrált városfejlesztési stratégiát kell kidolgoznia. Ma már büszkék a települések, hogy képesek erre, és az említett polgármester azt mondta, hogy miután a stratégiát feltették a honlapjukra, hihetetlen érdeklődéssel fogadták a lakosok. A civil szervezetek, zöld mozgalmak, városszépítők és más kisebb-nagyobb helyi csoportok gyorsan észrevették, hogy az önkormányzat valóban kíváncsi a véleményükre.

– A kézikönyvben számomra az a rész a legizgalmasabb, amelyik a szegregáció kezelésével foglalkozik. Csabai Lászlóné nyíregyházi polgármester asszony már nyilatkozott erről ebben a lapban. Az általa vezetett városban e téren sokat léptek előre.
Sz.P.: Eleinte sok polgármester megkérdőjelezte a szegregáció okozta problémák kezelésének fontosságát. Elsősorban nem a szociális rehabilitációra szeretnénk koncentrálni – mondták.
– Holott ez  az egyik feltétele annak, hogy valaki pénzt kapjon.
Sz.P.: Igen, a megyei jogú városok esetében legalább egy szociális területnek bele kell kerülnie a rehabilitációs tervbe. Nagyon sokat dolgoztunk együtt a szociális tárcával, hogy a helyi szinten felmerülő problémák kezelési lehetőségeit is beépíthessük a kézikönyvbe.
– Végül is a többség belátta, hogy egy várost nem lehet úgy fejleszteni, hogy a külterületeken nyomornegyedek éktelenkednek.
Sz.P.:  E felé tereljük őket. Úgy látom, hogy ma már a polgármesterek többsége nem akarja kikerülni a problémát. Ha másért nem, hát azért, mert egyre többen kopogtatnak az ajtajukon segélyekért.
– Vannak-e már nyertes pályázatok?
Jármi Gyöngyi (J.Gy.): Sok pályázatról született már döntés. Különféle pályázati lehetőségek vannak. A megyei jogú városok jelentős része már benyújtotta projektjavaslatát, ezek nagy részének akciótervi nevesítése történt meg, többen már a projektek megkezdéséhez szükséges feladatokat végzik. A többi település, amelyek szintén integrált fejlesztést akarnak megvalósítani, kétfordulós pályázaton vesznek részt. A régiókban a legjobb pályázati anyagok már itt is bekerültek a második fordulóba, a projektfejlesztési szakaszba. A kisebb nagyságrendű, pontszerű fejlesztési javaslatokat egyfordulós eljárásrendben bírálták, ezeknél már minden régióban megszületett a döntés. Van, ahol már a támogatási szerződést is megkötötték.
– Hogyan készítik fel az önkormányzatokat a pályázatokra? A kézikönyv talán nem elég...
J.Gy.: A kézikönyv megjelenése óta több workshopot, konferenciát és egyeztetést szerveztünk, az irányító hatósággal közösen is, gyakran találkoztunk a pályázó önkormányzatokkal. Az irányító hatósággal szervezett nemzetközi konferencián spanyol és német szakértők is részt vettek, akik a szociális rehabilitációról mondták el tapasztalataikat. A visszajelzések alapján ezeket hasznosnak tartották a polgármesterek és városi vezetők, sok jó ötletet kaptak a külföldi szakemberektől. De a kézikönyv felülvizsgálata során is figyeltünk arra, hogy minél több gyakorlati ötletet, javaslatot és jó példákat bemutassunk az önkormányzatok igényeinek megfelelően.
– A gazdasági világválság miként befolyásolja az integrált városfejlesztést?
Sz.P.: Az én szűk szakterületemnek az építőipar is része, úgy gondolom, hogy a városfejlesztésre szánt uniós források a megrendelések hiányával küszködő építőipar talpra állításában is segíthetnek majd. Az uniós pénzek 2009-ben is rendelkezésre állnak, amelynek megvalósításában a lakosság és az önkormányzatok is érdekeltek. Az ehhez szükséges saját erő viszonylag alacsony. Tapasztalataim szerint ezt elő tudják teremteni az önkormányzatok. Ugyanakkor nélkülözhetetlen a magántőke bevonása. Csak két példa, mert jó néhány a kézikönyvben is benne van. Az egyik a IX. kerület rehabilitációja. A Tompa utca környékét egy városfejlesztő társaság újította meg francia banki finanszírozással. A másik példa itt a Kéthly Anna tér, ahol a hivatalunk is található. Egy magánvállalkozó újította meg a területet. Lebontotta a lepusztult épü-leteteket, de csak a terület kétharmadát építette be, létrehozott egy szép közterületet, amivel mindenki jól járt. Nemcsak az irodaház ér többet, de a szemközti házak lakásai is. Ugyan ez csak egy spontán, kisléptékű akció volt, de a polgármesterek az ilyen példákból értették meg, hogy "szabad a gazda", most már rajtuk múlik, milyen lesz a jövőben a település, amit irányítanak.

Szociális városrehabilitáció
a józsefvárosi
Magdolna negyedben

Budapest VIII. kerületében található a Magdolna negyed, amely – gazdasági és társadalmi értelemben – a főváros legnagyobb kiterjedésű krízisterülete (a Népszínház utca–Fiumei út–Baross utca–Koszorú utca–Mátyás tér–Nagyfuvaros utca által határolt terület). A negyed a város belső területén helyezkedik el és kedvező térszerkezeti és közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik. A társadalmi problémák felerősödése a nyolcvanas évek végétől datálható, s a rendszerváltást követő gazdasági válság különösen kedvezőtlenül érintette az eredetileg is alacsonyabb képzettségű, státusú lakosságot. A leromló társadalmi és fizikai környezet hatására a magasabb státusú lakosság jelentős része elköltözött és szegényebb rétegek áramlottak be a területre. A negyed lakossága jelenleg mintegy 12 000 fő, lakásállománya pedig körülbelül 5500 lakás.
A helyi képviselő-testület 2005-ben fogadta el a terület megújítását célzó, 15 évre szóló szociális városrehabilitációs programot. A  Magdolna Negyed Program (MNP) célja a negyed életminőségének fejlesztése, megfelelő lakhatási színvonal kialakítása, a romló társadalmi folyamatok megállítása és a társadalmi kohézió erősítése a társadalmi sokszínűség megőrzése mellett. A 2005 novemberében megkezdett és 2008. december végéig tartó MNP I. projekt a Fővárosi Önkormányzat által kezdeményezett integrált szociális városrehabilitációs modellkísérlet egyik helyszíne volt. Finanszírozása két forrásból eredt: a fővárosi Rehabilitációs Alap a 800 millió forintos teljes költség 83 százalékát, a 17 százalékos önrészt pedig kerületi önkormányzat biztosította. A Magdolna Negyed Program folytatása, az MNP II. projekt 2008 augusztusában kezdődött meg. A kiemelt projekt végrehajtásának anyagi forrását a KMOP-2007-5.1.1./B ÚMFT Közép-magyarországi Operatív Program Integrált szociális városrehabilitáció támogatási program biztosítja, 10 százalékos önkormányzati önrész mellett.
A MNP I–II. projekt több alprogramból áll, amelyek az alábbi beavatkozásokat tartalmazzák:

A lakóház felújítási alprogram. A negyed egyik legsúlyosabb problémája a lakóházak leromlott műszaki állapota, a komfortnélküli lakások magas aránya (14%). A bérlakások aránya még jelenleg is kiugróan magas a területen (36%), és számos épület még mindig teljesen önkormányzati tulajdonban van (mintegy 60 db). A program egyik fő célkitűzése a lakhatási körülmények javítása. Ennek érdekében megkezdődött az önkormányzati bérházak felújítása a lakók aktív bevonásával. A bérlők bevonása újszerű együttműködés kialakítását jelenti, melynek során erősíteni kívánják a környezetükért, annak megóvásáért érzett felelősséget a lakókban. A program részeként egy-egy ház bérlői maguk határozzák meg, hogy milyen felújítási munkákat végezzenek el, és a szaktudást nem igénylő munkák elvégzésében maguk is részt vesznek (pl. pince-, padlástakarítás, udvar zöldesítése, lépcsőházfestés stb). A felújítások négy épületben a befejezéshez közelednek, az uniós MNP II. projekt keretén belül pedig további 12 bérház kapcsolódik be a programba. Az önkormányzati épületek mellett további 7 társasház is felújítási támogatásban részesül.

A közterületfejlesztési alprogram célja a közterületi hálózat megújítása egy gyalogostengely létrehozásával, amely összeköti a helyi intézményeket és magában foglalja a negyed nemrégiben felújított parkját, a Mátyás teret. A park felújításának tervezése a helyi közösség részvételével történt, a közelben lévő iskolák diákjai pedig saját kivitelezésű "ülődombok" készítésével járultak hozzá a park új arculatához. A közösség bevonását a közterület megújításokba a GreenKeys uniós program is segítette. A minőségi közterületek kialakítása révén a negyed városközponthoz való kapcsolódása erősödik és valódi találkozási helyek jönnek létre.

A gazdasági alprogram a negyed gazdasági pozíciójának erősítését tűzi ki célul. A program részét képezi a helyi lakosság gazdasági aktivitását növelő és munkaerő-piaci pozícióját javító foglalkoztatási, képzési programok és támogató szolgáltatások, illetve a helyi – köztük is különösen a roma – kisvállalkozások indulását és megerősítését szolgáló inkubációs program. Fontos célkitűzése a programnak továbbá az üres üzlethelyiségek számának csökkentése, a negyed kereskedelmi tevékenységének élénkítése. 

A minőségi oktatás alprogram kulcsfontosságú elemét képezi a szociális városrehabilitációnak. Az első lépés a negyed általános iskolája és egy kerületi gimnázium összevonása volt, annak érdekében, hogy továbbtanulási lehetőséget biztosítsanak az ott tanuló gyermeknek és oldják az iskola teljes etnikai szegregációját. Az újjáalakult – és az uniós támogatás segítségével is megújuló – általános- és középiskola művészeti foglalkozásokat is biztosít diákjainak a MNP projekt keretében: egyrészt a számítógép, a digitális képrögzítés (fotó, film) és a drámapedagógia eszközeinek felhasználásával készített művészeti alkotó kurzus ("Kidpix digitális gyerekkor" program), másrészt Csámpai Rozália roma képzőművész foglalkozásai segítségével. Az MNP projekt keretében az iskola egy osztályában sikerült meghonosítani a "Ravasz róka" elnevezésű svéd oktatási programot is. Az iskola a helyi közösségi életben felnőttképzési programjai mellett más eszközökkel is meghatározó szerepet kíván betölteni ("nyitott iskola" programok). E célkitűzés érdekében szoros együttműködést alakít ki a szomszédságában megnyitott Kesztyűgyár Közösségi Házzal.

A szociális és bűnmegelőzési alprogram az itt élők biztonságát és biztonságérzetét hivatott növelni, így mérsékelni kívánja az antiszociális viselkedést és a fiatalkorúak bűnelkövetővé válását. Fontos része az úgynevezett "szomszédsági rendőr" rendszerének létrehozása, a helyreállító (resztoratív) konfliktuskezelési és közösségépítési eszközök megismertetése és gyakorlati alkalmazása, a szenvedélybetegek alacsony küszöbű ellátásának megerősítése, a drogfogyasztók utcai megkereső szolgálatának fejlesztése, valamint biztonságos kapuk, kapualjak kialakítása. Az érintett intézmények és szervezetek részvételével szakmai munkacsoport alakult, amely aktívan hozzájárult a negyed bűnmegelőzési programjának kialakításához. A program a fentieken kívül a lakosság új szemléletű tájékoztatását, a közbiztonság területén dolgozó szakemberek továbbképzését is magában foglalja.

A közösségfejlesztési alprogram célja a helyi társadalmi kohézió erősítése, a lakosság, a civil szervezetek bevonása a rehabilitációs folyamatba. A program két fő pillére a 2008 őszén megnyílt Kesztyűgyár Közösségi Ház és a Szomszédsági Tanács megalakítása. A közösségi házban kap helyet a MNP rehabilitációs irodája, az álláskeresési tanácsadás, a projekt keretében szervezett oktatási, képzési és szabadidős programok, továbbá az intézmény biztosít teret és fórumot a lakosságot célzó, illetve a lakosság és civil szervezetek kezdeményezésére létrejött programoknak. A programok fő célcsoportja a tizen- és huszonéves fiatalok. A Szomszédsági Tanács a negyedben élő és dolgozó embereket, szervezeteket kívánja tömöríteni, akik aktívan részt akarnak venni a negyed megújításának folyamatában.
A program megvalósításának legfontosabb eleme a partnerség kialakítása az érintett intézményekkel, civil szervezetekkel és az itt élő lakossággal, mely hosszú távon tudja biztosítani a programban elért eredményeket.

Forrás: RÉV8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt. honlapja (www.rev8.hu)

A mellékletet szerkesztette:
Szegvári Katalin
Fotó: Pető Zsuzsa
Készült a Szociális és Munkaügyi Minisztérium
megbízásából.