|
Időközi önkormányzati választások
Korábbi jelentkezésünk óta hét településen tartottak időközi választást. Öt esetben vetődött fel a település vezetőjének cseréje, két helyen képviselőt választottak, önfeloszlatás egy ízben történt. A Komárom-Esztergom megyei Szomódon, ahol önfeloszlatás miatt voksoltak, a képviselő-testület tagjainak 9 fős létszámát figyelembe véve, hármat újraválasztottak, míg a korábbi polgármester, bár újra indult a tisztségért, nem nyerte el a bizalmat.
Ajka. Nagy Zoltánt, a Fidesz- KDNP jelöltjét választották önkormányzati képviselővé a Veszprém megyei Ajkán tartott időközi önkormányzati képviselő-választáson. A február 28-ai voksolásra, melyet Ajka 11. számú választókörzetében tartottak, a névjegyzékre felvett 843 választópolgár közül 426-an mentek el szavazni, ez 50 százalék feletti részvételi aránynak felel meg. Nagy Zoltánra 265-en szavaztak, másodikként Gráczonyi Anna(független) végzett 151 szavazattal, míg Gunics Sándorra (független) 10-en voksoltak. A választást haláleset miatt tartották.
Budapest, Rákosliget. Rózsahegyi Péter, a Fidesz- KDNP közös jelöltje nyerte el a legtöbb szavazatot március 1-jén, a budapesti XVII. kerület Rákosliget városrészében megrendezett időközi önkormányzati választáson, amelyet egy képviselő lemondása miatt tartottak. 38 százalékos részvétel mellett Rózsahegyi Péter a szavazatok 69 százalékát (1032 szavazat) szerezte meg. Második helyen végzett Parrag Noémi, az MSZP- SZDSZ közös jelöltje 15,6 százalékos (234 szavazat) eredménnyel.
Szomód. Cellár Józsefet választották meg március 1-jén a Komárom-Esztergom megyei Szomód polgármesterének. Cellár József, aki korábban a képviselő-testület tagja volt, a leadott szavazatok 43 százalékát szerezte meg, míg a korábbi polgármester 33 szavazattal kapott kevesebbet. Szomódon december elején feloszlatta magát a testület, mivel a képviselők - állításuk szerint - nem tudtak együtt dolgozni a polgármesterrel. A település vezetői posztjáért hárman indultak, a 9 fős testület tagjait 19 jelölt közül választották meg.
Péteri. Molnár Zsolt független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást március 1-jén a Pest megyei Péteriben. Összesen hárman indultak a tisztségért, ketten függetlenként, egy jelölt pedig a Fidesz színeiben mérettette meg magát. A szavazáson a választásra jogosultak több mint 50 százaléka vett részt. A 864 voksoló közül 440-en választották Molnár Zsoltot, fideszes riválisa 278, a másik független jelölt pedig 130 szavazatot kapott.
Sajólászlófalva. Rácz Lajos független jelölt személyében új polgármestert választottak március 8-án Sajólászlófalván.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, 471 lakosú település 355 szavazásra jogosult lakója 3 független jelölt - Ferenci József, Rácz Lajos és Soós Józsefné - közül választhatott új polgármestert. A település választásra jogosult polgárai közül 258-an vettek részt a voksoláson, Rácz Lajos 159 érvényes szavazattal lett a település első embere. Az időközi önkormányzati választásra a korábbi polgármester, Bencs Simonhalála miatt került sor.
Nárai. Németh Tamás lett a Vas megyei Nárai község új polgármestere. A településen a 992 választásra jogosult közül 588-an adták le szavazatukat a március 22-ei időközi választáson. A voksok közül három volt érvénytelen. Németh Tamást 290 szavazattal választották meg, míg a szintén független Stifter Attila 240 szavazatot kapott, a harmadik helyen pedig Frank Gyula végzett 55 szavazattal. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert az előző polgármestert a bíróság a polgármesteri tisztséggel összefüggő bűncselekmény elkövetésében bűnösnek találta és jogerősen pénzbírsággal sújtotta, ezért tisztsége megszűnt. Az ítélet a volt polgármester választójogát nem érintette, így elindulhatott a választáson.
Pankasz. A Vas megyei Pankaszon Sebők Péter nyerte a március 22-ei polgármester-választást. A település 380 szavazásra jogosult lakója közül 132-en voksoltak a független jelöltként induló, a tisztséget társadalmi megbízatásban vállaló Sebők Péterre. A szintén független Törő Sándor - aki viszont főállású polgármester lett volna - 108 szavazatot kapott. A 247 leadott szavazatból hét volt érvénytelen. Pankaszon az előző polgármester, Fölnagy Géza lemondása miatt kellett időközi polgármester-választást tartani.
Népszavazások márciusban
Eredményes és sikeres volt a március 3-ai helyi népszavazás a Pest megyei Szigetmonostoron. A település polgárainak egyetlen kérdésre kellett választ adniuk: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Szigetmonostor település önkormányzata ragaszkodjon a Szigetmonostort Szentendrével összekötő, közúti közlekedést biztosító autós híd megépítéséhez, és hogy egy kerékpáros-gyalogos híd nem helyettesítheti az építendő autós hidat?" A népszavazáson 62 százalékos volt a részvételi arány, és a voksukat leadó 1138 szavazó 82 százaléka - szám szerint 942-en - az igen mellett foglaltak állást. Ez annyit jelent, hogy az önkormányzat mostantól köteles a közlekedési tárcával a tárgyalások során az autós híd megépítése mellett kiállni.
Március 29-én Bodrogon tartanak népszavazást arról, hogy: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Bodrog Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tulajdonában álló Bodrog, Kossuth Lajos utca 83. szám alatti ingatlant értékesítse a Somogy Megyei Önkormányzat részére azzal a céllal, hogy az ingatlanban családjukból kikerült súlyos magatartászavarral rendelkező, disszociális tüneteket mutató fiú ellátottak gondozására speciális gyermekotthon kerüljön kialakításra?"
Kolin Péter
Lapzárta után. Bizalom- és hitelvesztésre hivatkozva az MSZP március 21-ei tisztújító kongresszusán Gyurcsány Ferenc kormányfőként felajánlotta lemondását. Mint mondta, két hetet ad arra, hogy a lehetséges partnerekkel - az SZDSZ-es és a volt MDF-es, most független képviselőkkel - megállapodjanak egy válságkezelő szakértői kormány létrehozásáról. A lehetséges programról sok szó nem esett. Bejelentését felállva tapsolták meg a kongresszusi küldöttek, majd nagy többséggel újra pártelnökké választották. A szocialisták szándékai szerint a parlament április 14-én szavazna a parlamenti frakció által benyújtandó konstruktív bizalmatlansági indítványról. Másnap megkezdődtek a tárgyalások az új kormányfő személyéről is az SZDSZ és az MSZP vezetése között. Az SZDSZ ügyvivői azonban úgy határoztak: hivatalosan nem lépnek újra koalícióra a szocialistákkal. A Fidesz és a KDNP a parlament feloszlatását sürgeti. Az MDF is ezt szeretné, de ha ez nem kap többséget, akkor ők is tárgyalnak a következő kormány támogatásáról. Gyurcsány Ferenc a köztévében azt nyilatkozta: el tudja képzelni, hogy akár jobboldalról is jöjjenek tagok az új "nyitott, nemzeti kormányba." Azon viszont rendkívül csodálkozna, ha Bokros Lajos volt pénzügyminiszterből miniszterelnök lenne az MSZP támogatásával. "Szívesen elmondtam volna Nektek már korábban is, miért kell ebben a helyzetben új kormányt alakítani. Szívesen elmondtam volna, mert sokkal tartozom Nektek. De a belső késztetést felülírta a felelősség, ami egy ilyen bejelentéshez kötődik. Határozottan és gyorsan kellett lépni" - indokolta március 23-ai blogbejegyzésében a kormányfő, miért nem mondta el senkinek - a liberálisokat kivéve - a tervét. N. E.
|