
A Postapartner Program mellé mára számtalan társadalmi és országos szervezet állt.
Az egyik ilyen a Magyar Faluszövetség, amely a kezdetektől figyelemmel kísérte a folyamatot. A szövetség elnökét, Szabó Gellértet kérdeztük az együttműködés eddigi tapasztalatairól.
- Azt kell mondanom, eleinte voltak fenntartásaim a programmal kapcsolatban - kezdi az elnök, aki egyben a Bács-Kiskun megyei Szentkirály polgármestere.. Ez persze azt hiszem, érthető, hiszen minden polgármester foggal-körömmel védi településének közintézményeit, szolgáltatásait, melyek nagyban meghatározzák egy város vagy község fejlettségi szintjét és hangulatát. A fordulópont akkor következett be, amikor azt érzékeltem, hogy a Magyar Posta valóban az együttműködés, az együttgondolkodás igényével közelít hozzánk és a többi partnerszervezethez, nem pedig egyfajta "diktátorként".
Lehetőség a kis- és középvállalkozásoknak is
A polgármester szerint a program korrektségét igazolja az a tény is, hogy a negatívumokra és szenzációra hajhászó sajtóban kevés szó esik róla. Mindez annak köszönhető véleménye szerint, hogy a társaság nem engedi el a programban érintett munkatársai kezét, sőt, segíti őket, egyengeti az útjukat. Teszi ezt képzésekkel és olyan támogatási rendszerrel, amely azon pályázókat segíti, akik a posta munkatársait foglalkoztatják tovább. Ráadásul ez egy komoly lehetőség a helyi kis- és középvállalkozások, valamint az önkormányzatok számára.
- Azt látom - folytatja Szabó Gellért -, hogy ez nem a kistelepülések ellen történik, hanem egy magasabb szintű érdekért. Ez pedig az, hogy a posta sikeres nemzeti vállalata legyen Magyarországnak, amelynek a versenyképesség mellett gondja van a szolgáltatások színvonalának fejlesztésére és az ügyfelek érdekeire. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor az biztonságot jelent a teljes magyar lakosság és persze a postai dolgozók számára egyaránt.
A Magyar Faluszövetség elnöke szerint a Postapartner Program pezsgést hozott a kistelepülések életébe.
A település meghatározó szereplője a postás
- Minden település egy külön világ a maga hagyományaival, történelmével, sikereivel és kudarcaival - véli a polgármester. Ehhez a világhoz hozzátartozik a postás is. Óriási szüksége van ugyanis az embereknek a hírekre, különösen a pozitív tartalmúakra. A postás a bensőséges hangnemmel, az őszinteséggel jut el a lakókhoz, és ő biztosítja közöttük a kapcsolattartást is. A kistelepüléseken ugyanis még nem olyan elterjedt az internet vagy akár a mobiltelefon, hogy az teljes mértékben kiváltsa a postás szerepét.
A postai piac liberalizációjára hazánkban 2013-ban kerül majd sor. Ez azt jelenti, hogy addigra a Magyar Postának fel kell készülnie valamennyi területen a versenytársak érkezésére. A piacnyitásra való felkészülés jegyében meghirdetett modernizációs program része a Postapartner Program. Szabó Gellért szerint jól látható, hogy a Magyar Posta által kijelölt út helyesnek bizonyulhat az életben maradásra.
- A program szép példája a szubszidiaritás gyakorlati megvalósulásának - összegzi véleményét a polgármester. Ez az idegen szó foglalja össze azt a folyamatot, melyben érvényre jut a helyi és a magasabb szintű társadalmi érdek harmóniája. Nemcsak helyi szintre helyezi a döntési kört a felsőbb, de segíti is annak működését: szoftverrel, szakmai háttérrel, biztos szolgáltatásvásárlással életben tartja azt.
Kottász Gergely
A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Tálaló című vitasorozatának áprilisi témája a Budai Vár, ezen belül is a Honvéd Főparancsnokság romjának évtizedes rendezetlensége volt. A vár jelenlegi állapota és jövőbeni rendezése körül zajló vita nem új keletű, Budapest 65 éve nem tud dűlőre jutni a kérdésben.
|