Közösen vállalunk némi rosszat, hogy mindnyájan megmeneküljünk

Beszélgetés dr. Herczog László szociális és munkaügyi miniszterrel

– Folytatja az Út a munkához programot? Netán tervez változtatásokat?
– Mindenképpen folytatni szeretném. A változtatásról még korai nyilatkozni. A minisztérium minden programot folyamatosan monitoroz, elemez. Akkor avatkozom be, ha a visszajelzések alapján ez indokolt. Most például romaszervezetek jelentkeztek, hogy változtatni kellene a közmunkaprogramon, de még nem mondtak konkrétumokat. Hogy a közfoglalkoztatásnak helye legyen a foglalkoztatáspolitikában, azt egyértelműen támogatom. Ne legyen félreértés, nem azt gondolom, hogy ez generális megoldás, de azt igen, hogy ez egy fontos elem azokon a településeken, ahol kevés a munkalehetőség, nincsen ipar, illetve főleg olyan munkavállalók vannak, akik nem rendelkeznek szakképzettséggel.
– Ahogy én hallom, a lakosságnak tetszik ez a program. Azoknak is, akik dolgoznak, és azok többségének is, akik enélkül munkanélküliek lennének.
– Pontosan ez a program lényege. Azt persze hozzá kell tennem, hogy mindenkinek lehetőleg olyan munkát kell ajánlani, ami a képzettségének (vagy képzetlenségének), végzettségének megfelelő. Nem véletlen az elnevezés: Út a munkához. A munka világába belépni korántsem egyszerű. Aki alapvető készségekkel sem rendelkezik, mondhatni funkcionális analfabéta, annak képzési programokat is biztosítani kell. Például azért, hogy megismerje az alapvető jogait, hogy megértsen egy munkaszerződést, miáltal kevésbé lesz kiszolgáltatott.
– Hogyan szeretne gondoskodni a képzett emberekről, akiknek veszélyben van a munkahelye?
– Miután a források szűkösek, a munkahelyvédő programokkal alapvetően a gazdaságos munkahelyeket kell megcélozni. A cél az, hogy a munkáltatónak megérje megtartani a dolgozóit. Sajnos a munkáltatók - támogatás reményében - olykor kissé dramatizálják a helyzetüket, ami nehezíti a források elosztását. Rövid idő alatt nehéz kideríteni, ki a valóban rászorult. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ha a munkáltató perspektívában gondolkozik, nem lehet érdeke, hogy olyan szakembereket bocsásson el, akikre a válság elmúltával ismét szüksége lehet. Következésképpen azt gondolom, hogy sokat segíthetnek a munkaidő rugalmasabb beosztására irányuló szabályok. Most például a parlament előtt van egy - a munkaidőt érintő - törvényjavaslat, amit minden parlamenti párt támogat. Ez a gyakorlatban úgy nézne ki, hogy, aki most, a szűkülő válság miatt 38 órában foglalkoztatja a dolgozóit, az a következő évben, amikor fellendül a kereslet, 42 órás munkahetet alkalmazhat. Ennek a szabálynak van egy felső határa, a 44 óra. Ez nem léphető túl. Tehát, ha valaki mondjuk a 40 órát leviszi 30-ra, a következő évben nem emelheti 50-re, hanem csak maximum 44-re. És ha erről megállapodnak a munkavállalóval, a bérük sem változik (sem a rövidebb, sem a hosszabb idejű munkahéten). További lehetőség az úgynevezett 4+1-es program: négynapos munkahét mellett azon a napon, amikor a munkavállaló nem dolgozik, olyan képzést kapjon, ami bővíti ismereteit.
– Mit szólnak a szakszervezetek a rövidített munkaidőhöz?
– Ez a program most indult el, így eredményről még nem tudok beszámolni, de hallom, hogy némely szakszervezet, már elfogadta, de olyan is van, például a Vasas Szakszervezet, amelyik nem egyezett bele, ami nyilvánvalóan elbocsátásokat eredményezhet. Ez egy nagyon reális konfliktus. Én személy szerint úgy gondolom, hogy átmenetileg egy rövidebb munkaidő és némi keresetveszteség még mindig jobb, mint az, hogy elbocsátásokra kerüljön sor. És valószínűleg nem vezetnek célra az egyéni túlélési stratégiák sem, sokkal inkább a közös fellépés, a megegyezés. Közösen vállalunk némi rosszat, hogy mindnyájan megmeneküljünk.
– Visszatérve még az Út a munkához programhoz, mit szól ahhoz, hogy egy somogy megyei önkormányzat nem ad segélyt azoknak, akik dohányoznak, isznak vagy kávéznak?
– Korábban nem hallottam erről. Ez nem jogszerű, ahogy az Alkotmánybíróság is kimondta.
– Ez az eset felveti azt a kérdést, hogy a minisztérium tudja-e ellenőrizni a támogatások elosztását?
– Azt igen, hogy a pénzeket jogszerűen használják-e fel, de egy helyi rendeletet mi nem bírálhatunk felül. Márpedig az imént említett esetben erről van szó. Gyakorta fordulnak hozzánk, hogy döntsünk egy-egy jogértelmezési vitában, ám ilyenkor csak annyit tehetünk, hogy elmagyarázzuk, mit tartalmaz a jogszabály, de minden levél végére odaírjuk, hogy az Alkotmánybíróság vonatkozó határozata értelmében a minisztérium jogértelmezést nem adhat ki, és nem állíthatja egy konkrét esetről, hogy jogellenes. Erről ugyanis csak a bíróság dönthet.
– Ön azon ritka szakemberek egyike, aki a rendszerváltás óta - különböző kormányok alatt - az államapparátusban dolgozik. A leghosszabb időt a jelenlegi minisztériumban töltötte el. A hivatal neve és tevékenységi köre ugyan párszor változott, de ön maradt. Most az első ember, van-e olyan elképzelése, amit eddig nem sikerült megvalósítania?
– A Munka Törvénykönyve átfogó felülvizsgálata, amit mindig úgy képzeltem el, hogy a szakma, az érdekképviseletek és a kormány szoros együttműködésében történik. A közalkalmazotti illetményrendszert is szívesen átalakítanám. Itt most nem a bér mértékére gondolok, hanem az egész rendszerre. Most egy egységes illetménytábla érvényes, tíz fizetési osztállyal és tizennégy fokozattal. Szerintem sokkal életszerűbbek lennének a szakmai bértáblák. Ez a jövő. Most fő feladatomnak azt tekintem, tudomásul véve és egyetértve a kormánnyal, hogy a kiadáscsökkentések elkerülhetetlenek, hogy a megszorítások ne a leghátrányosabb társadalmi csoportokat, rétegeket találják meg. Tehát, hogy az elvonások differenciáltan történjenek. Az intézkedések nem sodorhatják veszélybe egy család élelmezését, lakhatását, a gyerekek fejlődését.
– Nagy a harc a kormányon belül?
– Ezt nem mondanám. Inkább az a gond, hogy nagyon kevés az idő, és nagyon kevés a pénz. Márpedig nagyon rövid idő alatt megtalálni a legjobb megoldást, különösen nehéz. Szeretek sakkozni, ezért innen veszem a példát: öt perces partiban az ember mindig pontatlanabb, mint amikor két óra gondolkodási ideje van. Tehát nagyon gyorsan kell cselekedni, ezért több a hibalehetőség. A kormány minden tagja egyetért abban, hogy védőernyőt kell tartanunk a legrászorultabbak fölé, a kérdés csak az, hogy miként lehetséges ez hat százalékos GDP-csökkenés mellett. Rettenetesen szűkülő források között kifeszített kötélen kell táncot járni.
– Elég nagyot kockáztatott azzal, hogy elvállalta a miniszterséget, több szempontból is. Rövid idő alatt kevés sikert lehet elérni, és az sem biztos, hogy azután, hogy - a pozíció elfogadásával - a rendszerváltás óta először letette a voksát egy párt mellett, egy más színű kormány is megtartja majd.
– Nem párt mellett tettem le a voksom. Szakember voltam, és vagyok, a pártpolitikától mindig távol tartottam magam, és ezen a miniszteri székben sem kívánok változtatni. Meggyőződésem, hogy a kormány és a kormánypártok az két minőség. Még ha nagyon szeretik is egybemosni őket. Én egyértelműen a kormányzati célok megvalósításában szándékozom közreműködni. Másrészt nagyjából már a pályám végén vagyok. Idén leszek 60 éves. Nagyon hosszú közszolgálati karrierre már nem számíthatok. A miniszteri posztra nem jelentkeztem, lelkileg sem voltam rá felkészülve, soha nem is ambicionáltam. Amikor miniszterelnök úr felkért, gondolkozási időt kértem. Megkérdeztem barátokat, szakembereket, akik nagyon bíztattak. Ilyen helyzetben nem lehet nemet mondani. Úgy gondolták, hogy talán tudok segíteni. Ez volt a fő mozgató rugó.

Sz. K.

* * *

– Minisztersége alatt mennyi valósult meg az Út a munkához programból?
– A 60 százaléka, egy év alatt. Ami hátra van: az emberek visszavezetése a közmunkaprogramból a nyílt munkaerőpiacra.
– Egy szakmai fórumon kritikai éllel azt kérdezte egy polgármester, hogy a programból miért az önkormányzatok kapták a legtöbb feladatot, hiszen enélkül is sok teher nehezedik rájuk.
– Mert kérték. Tessenek visszanézni a tavaly nyári sajtót, amikor a monoki polgármester és a hozzá csatlakozók azt mondták, hogy tudnának ők több munkát is adni az embereknek a településen, ha a kormányzat biztosítaná hozzá az eszközöket. Akkor én, önkormányzati emberként, azt mondtam, most szaván fogom a polgármestereket. Tudtam, hogy igazat beszélnek. Kaptak eszközt, és egyre több helyen látni az eredményt. Például tisztábbak lettek a települések. A válság hatása az is, hogy egyszer végre kitakarítjuk ezt az országot, és elkezdjük renoválni a lepusztult romatelepeket. Az emberek örülnek ennek. A többi között azért, hogy végre érvényesíteni tudják alapvető elvárásaikat, és mert sokan munkához jutnak.
– És mit mondanak a szakemberek?
– Még azok is, akik az elején nagyon aggályosnak tartották a programot, publikációkban is elismerik, hogy komoly szerepe lehet a társadalmi ellentétek csillapításában.
– Azt is kifogásolják a polgármesterek, hogy komoly anyagi terhet jelentenek a munkavállaláshoz szükséges orvosi vizsgálatok, valamint a munkaeszközök beszerzése.
– Ami az eszközöket illeti, megszületett az a kormányrendelet, aminek értelmében a regionális fejlesztési tanácsok kiírják az eszközökre és dologi kiadásokra igénybe vehető pályázatokat. Tehát betonra, téglára, ásóra, kapára, fűrészre. Amiben a polgármestereknek igazuk van, az a foglalkoztatással kapcsolatos egészségügyi jogszabályok körüli anomáliák. Noha közfoglalkoztatás eddig is volt, csak nem ilyen volumenben, most erősödött föl a foglalkozás-egészségügyi lobbi, amit meg kellett szelídíteni, jobb belátásra kellett bírni. Ugyanis egy foglalkozás-egészségügyi vizsgálat sok ezer forint lenne, ha arra szakosodott vállalkozó orvosok végzik. Mi azt képviseltük, hogy az önkormányzattal szerződésben lévő szakemberek végezzék ezt, de három hónapos harc volt, hogy belátásra bírjuk a szakmát. Még most is vannak olyan foglalkozás-egészségügyi vállalkozások, amik azzal fenyegetőznek, hogy ők bizony nem fogják hagyni, hogy az önkormányzatokkal szerződésben álló orvosok kétezer forintért végezzék a közmunkások vizsgálatát.
– És mi a helyzet a munkavédelmi oktatással?
– Rengeteg hivatalnok és bürokrata a szabályokhoz túlzottan ragaszkodva a közfoglalkoztatást érintően most számon akarja kérni azokat az előírásokat, amelyek egészen másfajta munkavégzésre vonatkoznak. A szakállamtitkár most kezdi az egyeztetést a szakhatóságokkal, és megpróbálja rávenni őket, hogy ne büntetéssel fenyegessék az önkormányzatokat, hanem segítsék a munkájukat. Magyarul: a kormánynak bele kell avatkozni, és a tártárcákkal együtt változtatni kell a törvényi előírásokon. Nem azt mondom, hogy ne legyen védelme a közmunkában foglalkoztatottnak, de azt igen, hogy az előírások életszerűek legyenek.
– Miért kötelező a 90 munkanapos foglalkoztatás?
– Nem kötelező. Lehet hosszabb is, de rövidebb, nem. Így nem fordulhat elő, hogy egy hétre alkalmaznak valakit, aztán meg szélnek eresztik. Ez azért is nagyon fontos, mert csökkenti a feketefoglalkoztatás esélyét. Ugyanis a 90 munkanap és a biztos jövedelem csábítóbb lehet, mint egy bizonytalan kimenetelű feketemunka.
– Az önkormányzatok azt szeretnék, hogy megkaphassák azt a másfél millió hektár földet, ami most állami kezelésben van, de nem az állam tulajdona. A polgármesterek azt mondják, hogy ezeken a földeken hasznos munkát végezhetnének a közmunkások.
– Ezzel egyetértek. Már kezdeményeztem is Bajnai miniszterelnök úrnál, hogy a kormány kötelezze a Nemzeti Földalapot, hogy szociális földprogramokra adja ki a földeket, ahol valóban hasznos, értékteremtő munka folyhatna.
– Mikor lesz elérhető az önkormányzatok számára a munkaügyi központok számítógépes rendszere, hogy lássák, kinek, mikor jár le a jogszerző ideje?
– A munkaügyi központok, illetve a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal tájékoztatása szerint a közös adatbázis egyszerűsített változata jól működik. Tehát a legfontosabb információcsere, a legfontosabb adatok megismerése már most lehetséges, de nyilvánvaló, hogy ennek a rendszernek ennél többet kell tudnia. Ez az év hátralevő részében megoldódik, éppen úgy, mint az alkalmi munkavállalói könyv elektronikus regisztrálása, amivel az év elején még gondok voltak.
– A tárca élére most új miniszter jött. Mit hagy hátra neki?
– Büszke vagyok arra, hogy az én időmben kidolgozott szociális rendszert az új kormányprogram is tartalmazza. Sokan beszélnek róla, és még az ellenzék sem utasítja el egyértelműen, ugyan nem szavazta meg, de elfogadhatónak tartja. Bár szigorúbbat szeretett volna, de azt elismeri, hogy a szociális rendszert úgy kell átalakítani, hogy bővüljön a munkakínálat. Na végre! Valamiben nemzeti konszenzus van. Az Út a munkához program talán legfontosabb eredménye, hogy paradigmaváltást eredményezett a foglalkoztatás- és szociálpolitikában. Arra keresett újfajta választ, hogy miként lehet pótolni a rendszerváltáskor eltűnt másfél millió munkahelyet, és hogyan kerülhet vissza a munka világába az a majd egymillió munkaképes ember, aki most szociális jövedelemből él. Szerintem legalább a fele szívesen dolgozna, ha lenne hol. A korábbi szociálpolitika arra rendezkedett be, hogy mivel nincs elegendő munkahely, ezért a szociális ellátórendszert próbálta meg bővíteni. Magyarul: elfogadta a helyzetet. Én és a munkatársaim pedig úgy gondoltuk, hogy ebbe nem lehet belenyugodni. Azt sem lehet elfogadni, hogy a többlet munkalehetőség majd adó- és járulékcsökkentést fog teremteni. Amikor egy polgármester azt kérdezi, miért kényszerítjük arra, hogy remegő kezű alkoholistákat foglalkozasson, akkor én azt válaszolom: tessenek arra gondolni, hogy ehhez képest a korábbi foglalkoztatáspolitika adó- és járulékcsökkentéssel próbálta meg a remegő kezű alkoholistát nem a közfoglalkoztatásba, hanem a nyílt munkaerőpiacra küldeni. Ez abszurdum! Tehát nekem az a meggyőződésem, hogy szociális ügyekben nem szabad olyan rendszert felállítani, amiben szociális jövedelemmel biztosítunk javuló életminőséget. Ezzel ugyanis krízis állapotokat, illetve rokkantság, fogyatékosság esetében tartós élethelyzetet kell kezelni. Minden más ügyben arra kell törekedni, hogy az érintett számára a munkán keresztül biztosítsuk a helyzetből való szabadulást és az életminőség javulását. Erről szól az Út a munkához program.
– Milyen említésre méltó változás történt még a majd' egyéves minisztersége alatt?
– Kevésbé látványos, de fontos, hogy elkezdtük a szakképzés - a gazdaság igényeihez történő - átalakítását. Eljutottunk odáig, hogy van törvényjavaslat a parlament előtt, annak elfogadása esetén már 14 éves kortól el lehet kezdeni a gyakorlati képzést. Ez régi óhaj. Egyetértés van az oktatási tárcával abban, hogy e téren is vállaljon szerepet a gazdasági szféra, akár úgy is, hogy saját szakképző intézményeket tart fent. Ezt hasznosabbnak tartom, mint hogy a települési önkormányzat legyen a szakképző intézmény gazdája, ugyanis neki nincs benne érdekeltsége. Tehát ebben az ügyben idegen szereplő. Egyébként is azt vallom, hogy profitot csak az élő munka termel, a gép nem. Tehát érthetetlen, hogy a munkások képzésével, jólétével kapcsolatos valamennyi költséget miért csak a közösség állja. Ezt a buta struktúrát a rendszerváltáskor vezettünk be. A francia szociális miniszter asszony mondta egy informális találkozón, hogy Franciaországban kifejezetten szoros együttműködés van a francia vállalatok és a kormány között annak érdekében, hogy ismét legyenek vállalati óvodák és bölcsődék, hiszen a gyár tulajdonosának érdeke, hogy az alkalmazottja nyugodtan dolgozzon, tudván, hogy a gyereke jó helyen van. A szociális területen három gondolat vezérelt engem. Az egyik, amit már említettem, hogy a szociális jövedelmekből élő emberek számára bővíteni kell a munkakínálatot, és tudatosan ösztönözni kell őket a munkavállalásra. A második dolog, ami foglalkoztatott, hogy ne csak kiutaljunk segélyeket védtelen emberek számára, hanem vigyázzunk is arra, hogy mások ne vehessék el tőlük. Sajnos egyre több híradás szól arról, hogy miként semmiznek ki idős, gyenge embereket, családokat. Azt gondolom, hogy a szociális ellátás nemcsak jog, nemcsak segélyek kiutalását jelenti, hanem olyan rendszer kell legyen, amely garantálja, hogy a köz pénzét az használja fel, aki rászorul. A harmadik dolog, ami már miniszterségem kezdetén foglalkoztatott, hogy túl sok szociális ellátási formát finanszíroz a közösség, ami meghaladja az ország teherbíró képességét. A munkatársaim azt mondták, nem a sokféleség a gond, hanem az, hogy ezekhez túl könnyű a hozzáférés. Külföldön igen szigorúan szabályozzák, hogy kinek mi jár. Más az elbírálás abban az esetben, ha valakinek nincs családja és vagyona sem, mintha valakit például jól kereső gyereke is támogathatna, netán még vagyona is van, amit aztán halála után a nem éppen gondos családtagok örökölnek. Ezért úgy gondolom, hogy e téren jobban kellene differenciálni.
– Roma kérdés?
– Megérett bennem, hogy a programok monitorizálásánál valamilyen módon lehetővé kellene tenni az etnikai hovatartozás mérését. Tehát nem általában nyilvántartani azt, például ki roma, de azt mindenképpen látnunk kellene, hogy a hátrányos helyzetű emberek számára készült programokba milyen százalékban és arányban kapcsolják be őket.
– Mit gondol a gyes idejének tervbe vett csökkentéséről?
– Egyetértek vele, mert fontosnak tartom a női foglalkoztatás bővítését. Európában a jólét forrása a munka. Nem lehet semmi mással kiváltani. Magyarország, ha jól akar élni, akkor a munkaképes állampolgárainak dolgozniuk kell, meg takarékosabban, ésszerűbben fogyasztani. Hiába jön akárhány tízezer milliárd európai uniós segély, ez az ország csak akkor fog jobban élni, ha többen és többet dolgozunk. Egyszerűen nem lehet mást kitalálni. Ha a parlament elfogadja, az új törvény 2010. május 1-jén lép életbe, és 2012. május 2-án lesz az első nap, amikor az átalakítás első érintettjei szembesülnek a változással. Tehát három év van a felkészülésre.
– Milyen további tervei vannak?
– Országgyűlési képviselő vagyok, tehát nem leszek munkanélküli. Több időm marad a családomra, főként az unokáimra...

Sz. K.

* * *

Biztonságos, családi háttér nélkül lehet, de nem érdemes élni

Beszélgetés dr. Dietz Ferenccel, a nőbarát Szentendre polgármesterével

– Bizonyára nem véletlen, hogy egy polgármester nőbarát város programot hirdet. Azt gondolom, ilyet csak olyasvalaki tesz, akinek az életében fontos szerepet játszanak a nők.
– Ez így van. Szerencsére még él az édesanyám, és még két nagyon fontos nő, a feleségem és a lányom teszik teljessé a napjaimat. Sajnos a nagymamám decemberben meghalt, aki szintén hatással volt rám. De a család mellett, a munkahelyemen is érdemes minden nőre odafigyelni.
– Mit tanult a mamájától meg a nagymamájától?
– A család mindennél fontosabb, biztonságos, szeretetteljes családi háttér nélkül lehet, de nem érdemes élni. Én azért tudok nyugodtan dolgozni, mert tudom, hogy ahonnan reggel elindulok, és ahova este hazatérek, biztos pont az életemben.
– Mivel foglalkozik a felesége?
– Dr. Szántó Csilla bíró a Fővárosi Bíróságon. Gazdasági ügyekben, felszámolásokról dönt.
– Akkor neki nincs könnyű élete.
– Már csak azért sem, mert a szabadidejében jön velem a városi eseményekre, jelen van a kiállítás megnyitókon, kulturális rendezvényeken. Emellett még sok jótékonysági esemény ötletadója és főszervezője, például az Angyalmamák karácsonyi ünnepségnek, amit tavaly már harmadik alkalommal rendeztünk meg. A Vöröskereszt, a Karitas, illetve a Nagycsaládosok Egyesülete összeállít egy listát a rászoruló, szegény sorsú gyermekekről, akiket a módosabb szentendreiek megajándékoznak. Minden gyermek külön személyre szóló ajándékot kap.
– Könnyű ehhez megnyerni a szent-endreieket?
– Hála Istennek, minden évben "elfogyott" a teljes lista. A mi városunkból még nem veszett ki a lokálpatriotizmus, a szolidaritás, a másikra való odafigyelés képessége - de dolgozunk is érte, és nem hagyjuk, hogy eltűnjön. Ezt bizonyította az első jótékonysági városi bál is, melynek a bevételéből műszereket vettünk a helyi gyermekorvosoknak. Szentendrén abban a szerencsés helyzetben vagyunk, ha van egy jó cél vagy jó gondolat, akkor megmozdulnak az emberek.
– Mi köti önt Szentendréhez?
– Elsősorban a történelem, a család. Őseim az 1600-as években jöttek Szentendrére. Több családtagom itt volt képviselő, városi gondnok. Épületet, harangot, szobrot ajándékoztak a városnak. Tehát tevékeny résztvevői voltak a közéletnek. Itt születtem, itt jártam iskolába, itt udvaroltam, itt hallgattam előadásokat, koncerteket - ezer szálon kötődöm Szentendréhez. Amikor Pro Urbe-díjas nagybátyám, aki külsős bizottsági tag volt, 2001-ben meghalt, felkeresett egy független civil egyesület, hogy átvenném-e a helyét. A jogi bizottság elnökeként kerültem a testületbe, onnan jelöltek polgármesternek.
– Mint jogász-közgazdász nemcsak ötletei vannak, de meg is tudja őket valósítani. Hol tart a "Nőbarát város" program?
– Sok minden már megvalósult. Például a polgármesteri hivatal akadálymentesítése, elektromos, könnyen nyitható ajtókkal, gyereksarok létesítésével.
– Ez több, mint nőbarát.
– Valamennyi programelem ilyen. Fontosnak tartom hangsúlyozni is, hogy maga a szemléletmód, a gondolkodás, ami ténylegesen nőbarát, mert elsősorban a nők igényeire figyel, de ha bármelyik programelemet kiragadjuk, látható, hogy mindenkinek segíteni akarunk. A távnyitó, a pelenkázó asztal, a gyereksarok az ügyfélszolgálati irodán, azoknak a férfiaknak is szól, akik gyerekkel jönnek hozzánk. Nem véletlen, hogy a pelenkázónál férfi piktogram látható. Ezzel azt üzenjük, hogy férfiak is átvehetik az úgymond hagyományos női feladatokat. Folyamatban van már a női parkolók kialakítása, a térfigyelő kamerák elhelyezése és a járdák akadálymentesítése, hogy a babakocsisok, a kerekesszékesek és az idős emberek könnyebben közlekedhessenek. Amikor a 12 éves lányok HPV vírus elleni védőoltást kapnak, az a későbbiekben a fiúknak is védettséget jelent. Mint látja, a nőbarát a program egyben családközpontú is.
– Az ön fejéből pattant ki ez a gondolat?
– Bár csak így lett volna! Polgármesterként feladatom nemzetközi példák után kutatni, keresni, így találtam rá Párizs és Bécs kezdeményezésére. Megkerestük a külföldi kollégákat, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk. Meglepve hallottuk, hogy mindkét helyen, a testületi döntés előtt, egy erre szakosodott munkatárs, úgymond női szemmel, megvizsgál minden önkormányzati elképzelést. Amikor januárban bevittem a tervem a testület elé, először csodálkoztak, kicsit viccelődtek a férfiak, főleg a női parkolókon, de végül egyetértettek velem. Persze volt olyan lakos, aki üvöltve kikérte magának, hogy a parkolókkal diszkrimináljuk a nőket...
– És miért kell női parkoló, ami szélesebb, mint a hagyományos?
– Nem azért szélesebb, mert a nők ügyetlenebbek, mint a férfiak... A női parkolók azért szélesebbek, hogy a nők vagy akár a férfiak a babahordóval, a gyerekkocsival könnyebben ki-be tudjanak szállni. Amúgy ezeket olyan helyekre próbáljuk elhelyezni, ahol a gyerek nem tud rögtön kifutni az úttestre, ahol megfelelő közvilágítás van, esetleg térfigyelő kamera.
– Egyébként azért sem baj, hogy széles a parkoló, mert - csak kérdezze meg a feleségét erről - ha egy nő parkol, legalább egy férfi kaján mosollyal nézi, vajon sikerül-e a manőver. Ettől meg persze begörcsöl az ember lánya... Milyen további esélyegyenlőségi tervei vannak?
– Sajnos a költségek sok mindennek határt szabnak. Mindenképpen szeretnénk olyan burkolatot, amin a nők is könnyebben tudnak járni. A feleségem például többször mondta, hogy azért kell neki új cipő, mert a rossz burkolat tönkre teszi a magas sarkat. A nőbarát program új, legalább 20 másik fontos feladatot tartalmaz, de ezekről majd később szeretnék beszélni. Tudja, az a politikus végzi jól a munkáját, aki annyit beszél a terveiről, amennyit meg is tud valósítani.
– Egyetértek vele.
– De nem csupán ezért lesz jobb burkolat, hanem hogy az idősek, a mozgássérültek, a babakocsisok és persze a turisták is kényelmesebben közlekedhessenek. Aki eljön hozzánk, láthatja, hogy más várossal ellentétben, ahol csak papíron létezik a mienkhez hasonló program, nálunk folyamatos építkezés zajlik.Szép számmal érkeznek ötletek a lakosságtól is. Hamarosan találkozunk a civilekkel, hogy megbeszéljük, mit tudunk együtt megvalósítani. A minap nálunk járt Rauh Edit szakállamtitkár asszony, aki felkarolta és támogatja esélyegyenlőségi terveinket.
– Hány nő van a testületben?
– Négy. Két Fidesz-es, egy SZDSZ-es és egy MSZP-s. Ők mind kiálltak a program mellett.
– Jövőre is elindul a választáson?
– Valószínűleg igen. Van még néhány álmom, amit szeretnék megvalósítani. Az egyik legfontosabb az úgynevezett Dumtsa-program, amit konszenzussal fogadott el a testület. Dumtsa Jenő volt Szentendre első polgármestere 1872-ben, tevékenysége ma is példamutató. Ha teljes egészében megvalósul a róla elnevezett program, akkor Szentendre szebb, élhetőbb kisváros lesz, amely büszkén vigyázza hagyományait.

Sz. K.

* * *

Orlando gyermekei

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Osztálya szervezésében MÁRCIUS A NŐKÉ címmel tartott rendezvénysorozatot  Dombóváron, Egerben és Budapesten.
A dombóvári esemény házigazdája Korózs Lajos államtitkár volt, aki beszédében kiemelte: még nem mondhatjuk el, hogy a nők egyenlő munkáért egyenlő bért kapnak. Hiába a teljes jogegyenlőség a munkaerőpiacon az álláspályázatoknál, mégsem indulnak egyenlő esélyekkel a nők az azonos képzettségű férfitársaikkal. Sőt, azt sem mondhatjuk el, hogy a társadalmi előítéletek és a belőlük fakadó diszkrimináció, vagy akár a nők elleni erőszak teljesen eltűnőben lenne.
A budapesti rendezvénynek a Petőfi Irodalmi Múzeum adott otthont. Az államtitkár elegáns humorral ecsetelte, hogy a nők elfogadását illetően ennyire konzervatív és feudális ország, mint Magyarország, kevés van Európában. Korózs Lajos beszédében a nők társadalmi drámáját hangsúlyozta: a tényeket arról, hogy bár több fiú születik, mégis több nő van, ami a nők életképességét bizonyítja, hogy több fiú  jelentkezik egyetemre, de mégis több lány diplomázik, mert a lemorzsolódás a fiúk között magasabb, ami a nők állóképességét bizonyítja. A magasabb kvalifikáltsággal egyenes arányban csökken a nők fizetése, a gyermekgondozás, a betegápolás, a családi gondok megoldása mind-mind a nőkre hárul, amiért lemondanak a jövedelemről. Végül a férfiak korábbi halandósága miatt egyedül maradnak a kis nyugdíjukkal... Megoldják ezt is, pedig már sokkal előbb küzdeniük kellett volna saját elfogadásukért, megbecsülésükért, egyenrangúságukért, de szociológiai felmérések bizonyítják, hogy a nők sokszor belemennek saját hátrányos helyzetük kialakulásába. Menekülő útvonal lehetne ez a megoldáskeresés labirintusában, de a teljességre törekvő emberi, társadalmi fejlődés nem nélkülözheti a női tapasztalatot, érzékenységet, felhalmozott tudást.
A rendezvényt irodalmi összeállítás gazdagította. Az  Orlando gyermekei  zenés-képes olvasószínház rendező-szerkesztője Bódis Kriszta mondta az előadásról: "A nő művészek által láthatóvá tett női tapasztalat reprezentációja a művészetben  folyamatos, változó és tudatos  alkotói küzdelem. Társadalmi célja pedig nem más, mint az egyenlő bánásmód elérése. Csakúgy, mint a nők esélyegyenlőségi törekvései a patriarchális társadalmakban. Az egyenlő esélyekért vívott küzdelem nem (ön)kirekesztő vagy (ön)szegregáló, ha kiindulópontja az a meggyőződés, hogy a társadalmi és történelmi okokból háttérbe kényszerülő speciális emberi tapasztalatok a teljességre törekvő emberi tudást gazdagítják. Egyszerre kell megértenünk, hogy a különbözőség másságában érték, és azt, hogy a legkülönbözőbb is ugyan annak a közös emberinek valamely változata."

* * *

Ismeretlen világok, megdöbbentő sorsok mélyére kalauzoló regényeiről, dokumentumfilmjeiről híres rendező-írónő a kortárs irodalom, s azon belül is a periférikus létállapot felől megszólaló irodalom egyik legnagyobb hazai képviselője. Bódis Kriszta 1967-ben született, az ELTE pszichológia és esztétika szakán diplomázott.

A társadalom különféle csoportjai, elsősorban a kiszolgáltatott, perifériára kerülő, hátrányokkal küzdő emberek, illetve a különféle kultúrák közötti mediációt tartja feladatának. Sokoldalú ember: nevéhez fűződik az az alkotást és pszichoterápiát ötvöző Bódis-módszer, amely a kreatív energiák felszabadításán keresztül teremt esélyt a lehetőségektől fényévekre került gyerekek fejlesztésére.
Bódis Kriszta neve a többi között olyan nagysikerű esélyegyenlőségi akciókhoz is kapcsolódik, mint a Nőttön Nő fesztivál, a Nő az esély turné, az Eszenyi Enikővel létrehozott Vígszínházbeli nőirodalmi olvasóteátruma, vagy a Centrál Kávéházban három éve működő, számtalan neves fellépőt és érdeklődőt vonzó, gender-szempontú Irodalmi Centrifuga. Ma már legenda, hogy Artizánként egyik meghatározó figurája és szerkesztő társa az Éjszakai állatkertnek, annak az első nagyszabású női antológiának, mely a női szexualitást - az ezirányú férfi irodalmat kiegészítendő - a női tapasztalat oldaláról közelíti meg. Talán az sem csoda, hogy lelki-szellemi rokonságuk okán dalszövegeket ír Palya Bea énekesnőnek.
Bódis Kriszta irodalmi pályáját egyébként költőként kezdte, 2006-ban például Párizsban Magyarországot képviselte a Biennale des potetes-en.
Filmes és írói munkássága párhuzamosan fut. 2003-ban Kemény vaj című regényével valósággal berobbant a kortárs irodalomba. A mű nemcsak témája miatt kavart port (egy nyomortelepen felnövő lány kálváriájáról szól: intézet, prostitúció, emberkereskedelem, szerelemnek tetsző rabszolgaság és a börtön stációival), hanem a kritika, a regényt megformáltsága miatt "a hitelességre törekvő szociográfiai környezetképen és a lélektanilag jól megrajzolt szereplőkön túl is" mesterműnek tartja. A Kemény vaj az Alternatív Nagy Könyv sikerlistáján harmadik lett. Mindezek előtt hosszú kutatómunka és résztvevő megfigyelést követően 2000-ben készült el első nagyobb  - Isten adóssága című - dokumentumfilmje az Ózdi, hétesi romatelepről. Bódis a telep sorsát és a filmben főszereplő család életét a film után is igyekszik segíteni. Ide kötik keresztgyerekei, a barátságok és felelősségérzete. Éppen ezért ide hozza el elsőként (majd 2007-ben) az említett Bódis-módszer modellprogramját.
Második filmje - a meglehetősen sokkoló Rabszolgavásár című, mely prostitúcóra kényszerített nőkről szól - már elismerést vált ki, ám Bódis a 2004-ben bemutatott és számos nemzetközi fesztivál díjjal kitüntetett Amari kris című dokumentumfilmjével kerül a szakma élvonalába. A világon először ő mutatja be az oláh cigány hagyományok egyik legarchaikusabbját, a cigány bíróságot, a románi kris-t. Bódis szerint a magyar kultúra testvér-része a roma kultúra és társadalom, aminek értékeire büszkének kell lennünk. 2006-ban ismét egy megkerülhetetlen regénnyel bizonyít, a kritika szerint ugyanis ilyen "alap" könyv az Artista, mely "egy intézetis kamaszlány kálváriáját írja le zseniális nyelvi megoldásokkal és dokumentumfilmes eszközökkel." A kritikusok külön méltatják a filmes és írói pálya találkozását: "csupán egy (ebben a kontextusban meglepő) nagy elődre utalnék, aki hasonló nagyvonalúsággal és intellektussal flangál (film- és egyéb) műfajok között, Woody Allennek hívják." Az Artistáról minden jelentős fórumon és műértő tollából olvashatunk méltatást: "Sem publicisztika, sem szenzáció, sem esettanulmány, sem szociográfia, sem dokumentumirodalom, hanem originális művészi alkotás." Bécsi felolvasóestjét követően egy osztrák kritikus a Nobel-díjas  Toni Morrison-hoz hasonlította, és a Burgtheater kifejezte abbéli szándékát, hogy a mű szinpadi változatát műsorra tűzze.

Bódis nem véletlenül híres munkabírásáról sem, 2006 ban - a majd három évig bontakozó kapcsolat eseményeit rögzítő - Falusi románc - meleg szerelem című dokumentumfilmjével "sokkolta" közönségét. A filmet  közel tízezren látták,  de már a bemutató vetítést meg kellett ismételni az érdeklődő tömeg miatt. Azóta  a filmet meghívták számos fesztiválra, köztük Los Angelesbe, és Torontóba is. Itt sem pusztán a leszbikus szerelem témája, hanem a film megközelítésmódja elgondolkodtató, egyben hatásos drámaisága hozott sikert.
2007-ben debütált Báriséj (nagylány) című gender-dokumentumfilmjével. A film egy békési lovári oláhcigány közösség nő-férfi szerepekkel kapcsolatos tradicióiról szól, női szempontból. A számos téves és előítéletes hiedelmet megdöntő alkotás a Magyar Kultúra Napján sokszínű közönséget vonzott, és ezért "felejthetetlen interkulturális találkozó" szellemében zajlott.
Bódis Kriszta pszichológusként, esztétaként és alkotó emberként szemináriumokon, alkotótáborokban és meghívott tanárként is igyekszik mindazt továbbadni, amit tud, amit tapasztalt: empátiát, kreatív írást, interkulturális szemléletmódot.
Bódist provokatív művésznek tartják, szereti megszólítani emberségünket, szereti a kihívásokat, fontosank tartja, hogy az alkotásnak legyen tétje, akár társadalmi tétje is. Leginkább különleges empátiájáért, szociális érzékenységéért és tudásáért, bátor hangjáért tisztelik. Szokták a kisebbségek nagyköveteként is aposztrofálni.
Inkább nemzetközi szakmai díjai vannak, miközben háromszoros Tolerancia-díjas, a 100 éves Nőnap alkalmából eddigi munkásságáért állami elismerést kapott, valamint a Tarka Magyar demonstráció egyik kezdeményezőjeként és szóvívőjeként Európai Emberség díjat vehetett át.
Nevéhez fűzödik a Tarka Magyar (erőszak és a kirekesztés elleni tömegdemonstráció) szervezése.  A magyarországi rasszista uszítások és tragikus események kapcsán hallatja hangját és aktív cselekvőként segít, szervezkedik, Azt vallja: a művészetnek van társadalmi szerepe.
Két gyermek édesanyja, és büszke együttműködő társára, kölcsönösségen alapuló kapcsolatukra. Mint mondta, számos terve van a jövőre nézve, és reméli, hogy a legtöbb meg is valósulhat belőle. Számára a siker nem népszerűséget vagy gazdagságot jelent. Sikerül-e létrehozni valamit, ami több, ami maradandó, ami működik, aminek tétje van, ami formál. Ha igen, akkor számára ez a siker.

* * *

– Olvastad Lennart Frick És rajta ki segít? című könyvét, ami egy hozzád hasonló szociálisan érzékeny nőről szól, aki mindenkin segíteni próbál, s közben magáról elfelejtkezik? Így van ez veled is?
– Meggyőződésem, hogy nem tehetem ezt a saját rovásomra. Az ember, ha ügyekért küzd, nem számolhatja fel önmagát. Biztos van olyan történelmi szituáció is, amikor mártírokra van szükség. Én azonban a hatékony tettek híve vagyok. Ahhoz energia és lelki béke szükséges. Az igaz, hogy a saját érdekek háttérbe szorítása mindenképpen feltétel. (Ezért vagyunk ilyen kevesen, akik valóban az életünk részeként tesszük azt, ami amúgy mindannyiunknak, vagyis a közösségben élő embernek kötelessége volna.) Azt kell felismerni, hogy meglehetősen sokan beleszülettünk az előnyökbe, és nem kiérdemeltük azt, tehát ha valóban komolyan gondoljuk az esélyegyenlőséget, akkor a meglevőből kell adnunk nekünk is. Energiát, tudást, ráfordítást másoknak (hátrányos helyzetben levőknek). A különféle ügyekért és emberekért folytatott aktivitásomra pedig nem a legmegfelelőbb szó a segítségnyújtás, még akkor sem, ha bizonyos karizmatikus aspektusai vannak. És a jótékonykodás is távol áll tőlem. Társadalmi tudatformálásról, működő modellprogramok fejlesztéséről és a művészet társadalmi szerepéről van szó, nem adakozásról, vagy ilyesmi. Azt nem tagadom, hogy sokszor nem veszem észre, hol a határ, és túl sok társadalmi munkát vállalok, fizikai és lelki értelemben is.
– Miből meríted azt a fajta lelkesedést, empátiát amivel szembemész a világgal, és cigányokat, prostituáltakat, elesett embereket segítesz?
– Remélem, hogy nem szembe megyek a világgal. A világ ilyen is. Emberséges, együttérző, lelkes. Meg persze másmilyen is. Életben kell tartani a pozitív oldalt. Ez a küldetés az örökségem.

– A roma Budai család életét évek óta filmezed. Mire révbe értek, leégett a házuk.
– 14 éve küszködik ez a család, és egy pillanat alatt eltűnt minden, amiért nélkülöztek, dolgoztak.
– Az elesettekről, hátrányos helyzetűekről szóló filmekre igencsak nehéz lehet pénzt szerezni, hiszen a reklámozóknak nem igazán ők a célcsoportjai. Honnan kapsz pénzt? Felteszem, olykor még a saját pénzed is beleteszed egy-egy forgatásba?
– Vannak helyzetek, amikor nem dönthet a pénz.
– Hogy látod a nők helyzetét Magyarországon?
– Nem vagyok valami bizakodó. Mint a többi hasonló lemaradás, szerintem ez is súlyos. Ami igazán szomorú, az az, hogy a többség a probléma súlyosságát sem érzékeli. Nézzük a kérdést a művészet felől: Két irány jellemzi a nagybetűs (patriarchális) irodalmat gazdagító (kiegészítő) női művészeti aktivitást. Az egyik a női öntudatra ébredésből következő önreflexió, amiben a szerepválságokon át, a nemek közti különbözőség és hasonlóság kérdésein túl, a nők visszahódítják a nemükről való gondolkodást a férfiaktól. Továbbá sem hangban, sem tematikában, sem műfajokban - nem megfelelni akarnak az irodalom férfihagyományának -, hanem nyelvet keresnek és találnak. Felvállalják a női élmények és aspektusok új megfogalmazásának nehézségeit.
A másik irány az alárendelt szerepekre és viszont empátiára, érzelmi intelligenciára szocializált női tapasztalat hozadéka. Vagyis a kiszolgáltatottság megfogalmazása az áldozat oldaláról, ami nemcsak önterápia, de egyfajta lázadás és öntudatra ébredés is. Ennek a sajátosan női tapasztalatnak a következménye az a társadalmi felelősségvállalás, ami szintén jellemzi a női irányzatot. A nőmozgalom és a nők művészeti szerepvállalása a hasonlóan láthatatlan, elhallgatott és ezzel elnyomott társadalmi csoportok felé is húzóerő lehet.

A Nemzeti Ifjúsági Stratégia

egyik legfőbb sajátossága, hogy az ifjúságra nem mint problémára,
hanem mint erőforrásra tekint.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium felkérése alapján a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ és az intézmény LOGO Ifjúsági Szolgálata szervezte a IX. Település és Ifjúsága Konferenciát Budapesten a Magyar Kultúra Alapítvány budavári székházában. A program megvalósulásában az FSZH-Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat munkatársai is részt vettek.

A konferencián dr. Mészáros Miklós koordinációs szakállamtitkár (jelenleg miniszteri megbízott) hangsúlyozta, hogy az ifjúsági ügyekért felelős tárca kiemelt feladata a települési gyermek- és ifjúsági munka támogatása, a szakemberek szakmai-módszertani segítése, a professzionális szakma kialakítása. Ezek a feladatok megjelennek a Nemzeti Ifjúsági Stratégiában, ami hosszú távon - 2023-ig - határozza meg az ifjúságpolitika szakmai tartalmát és fejlesztésének irányát.
A Nemzeti Ifjúsági Stratégia egyik legfőbb sajátossága, hogy az ifjúságra nem mint problémára, hanem mint erőforrásra tekint. A stratégia másik fő sajátossága, hogy az ágazati-szakpolitikai szemlélettel szemben az ágazatközi megközelítést alkalmazza. Ezzel biztosítható, hogy egy speciális helyzetben lévő társadalmi csoport érdekeit az egyes szakpolitikák figyelembe vegyék, illetve érvényesítsék munkájuk során.
A stratégia fontos eleme az elsődleges megelőzés (primer prevenció), amely a gyermek és a fiatal formálódó személyiségét érő különféle veszélyes folyamatok kialakulásának okait szünteti meg. Ennek eszközei - többek között - a rendszeres szabadidős tevékenység szervezése, a kortárs kapcsolatok, közösségek, az alkalmazkodó együttlét képességének (döntéshozatal, felelősségvállalás) kialakítása és fejlesztése, illetve az aktív, öntevékeny életmód elősegítése.
Ennek a szemléletmódnak nemcsak a szakpolitikákban, hanem a helyi közösségek vezetésében is meg kell jelennie. A helyi döntéshozóknak látniuk kell, hogy a települési gyermek- és ifjúsági munka komplex rendszerének kiépítése, a strukturált párbeszéd a fiatalokkal olyan befektetés, amely sokszorosan megtérül.
A gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős tárca szakmafejlesztési prioritásai is ennek megfelelően alakulnak, vagyis: a szakmai munka végzéséhez szükséges személyi, tárgyi, intézményi feltételek megteremtésének elősegítésére koncentrál. Ugyanakkor ahhoz, hogy a települési gyermek- és ifjúsági munka mindenhol elismert és szükséges tevékenység legyen, elengedhetetlen a szakmai sztenderdek meghatározása, elfogadása és alkalmazása. Elkészült és működik már a Nemzeti Ifjúsági Információs és Dokumentációs Adattár, előkészületben van az ifjúságkutatás szakmai elvárásainak gyűjteménye, valamint a "Kapcsos Könyv", az ifjúságügy munka módszertani kézikönyve. Ahhoz, hogy valóban minden szakember számára elfogadott és használt módszertani kiadvány születhessen, szükség van a vitákra, a gondolatok, vélemények ütköztetésére.
A konferencia keretében Mészáros Miklós átadta Az év gyermek és ifjúsági mintaprojektnek járó elismeréseket. A kitüntető címmel a Szociális és Munkaügyi Minisztérium - szinkronban az Európa Tanács ajánlásával - a gyermek és ifjúsági területen kimagasló, innovatív, újszerű megközelítéseket alkalmazó projekteket és szolgáltatásokat ismertek el, amelyek szakmai megalapozottságuknál, módszertani kidolgozottságuknál, valamint gyakorlati bevezetettségüknél fogva adaptálhatók más szervezetek munkáihoz is.
Az eddig elismert projektek mind azt bizonyították, hogy a települések életében szerepet kapó gyermekek és fiatalok akartak és tudtak élni a lehetőséggel, hogy a települések vezetői egyre nagyobb számmal ismerik fel, hogy a lakóhelyből akkor lesz otthon, akkor lesz jövője, ha ehhez minden segítséget megadnak a fiataloknak.

A mellékletet írta és szerkesztette:
Szegvári Katalin
Fotók: Csiky Ildikó, Kolin Péter, Pető Zsuzsa
Készült a Szociális és Munkaügyi Minisztérium
megbízásából.