Ahol nincs munkanélküli. Nógrád megye háborítatlan szépségű települése Berkenye sikeresen küzd a boldogulásáért. Svábok lakják, 670-en, bajor és türingiai testvérkapcsolatokkal. A biotermesztésre alapozták boldogulásukat, 1992. óta működik a hűtőházuk, hogy feldolgozott állapotban adhassák tovább a megtermelt gyümölcsöket. 7- 800 tonna bogyós gyümölcsöt fagyasztanak le, köztük híres málnájukat, amelyet nem gond így értékesíteni, főleg a svéd és finn piacon.  A faluszövetkezetük, mint Schmidt Józsefné polgármester elmondta, gazdaságosan működik, nincs hitelük sem. A külföldiek és a hazaiak által kedvelt Szent Anna fogadójuk a Széchenyi-terv és a Saphard-támogatás jóvoltából épült, 100 fős konferenciatermet is kialakítottak,  közétkeztetést, különböző rendezvényeket, tréningek szervezését vállalják, szabadidős programokhoz horgásztavukat, a Börzsöny kerékpár- és gyalogtúra lehetőségeit, a vadászatot és a környék idegenforgalmi kínálatát is felhasználják. A település büszke arra, hogy nincs közöttük munkanélküli.  A vendégeket szívesen ismertetik meg sváb hagyományaikkal, ételeikkel, ilyen a helyi sváb bableves. A közösségi összefogással létrehozott faluházban tekinthető meg a hajdani sváb kultúrát bemutató honismereti gyűjtemény.
H.A.

Változatlanul élénk az érdeklődés a Postapartner Program keretében meghirdetett posták üzemeltetésére. A Magyar Posta 2007 októbere óta 141 szolgáltatóhely működtetésére kötött szerződést. A nyertes pályázók példáján látszik, ma már Nyugat-Európához hasonlóan Magyarországon is jól működik a postapartnerség.


A Magyar Posta 2007 végén hirdette meg a hálózat átalakítását célzó Postapartner Programot. A postával együtt működhet többek között a boltos, a gyógyszerész, a virágos, a panziós és az önkormányzat is. A posták üzemeltetésének átvétele a helyi kisvállalkozásoknak lehetőséget biztosít a több lábon állásra, a közszolgáltatás egyben hosszú távra jelenthet üzletet.
Az új postapartnerek döntően társas vállalkozások és egyéni vállalkozók. Néhány települési önkormányzat is érdeklődik a lehetőség iránt, ami nem csoda, hiszen Európában erre már nagyon sok jó példa látható. Nem kell azonban már külföldre utazni, ha önkormányzat által üzemeltetett postát szeretne látni az érdeklődő. Magyarbóly Baranya megyében, a magyar-horvát határvonaltól alig néhány kilométerre fekvő település, valamivel több mint ezer lakossal. Itt 2008 tavaszán az önkormányzat vette át a posta működtetését. 
- Számunkra az volt a legfontosabb, hogy ne változzon semmi, ennek szellemében pályáztunk - mondja Blázsovics Attila, Magyarbóly polgármestere. Megvásároltuk az épületet, tehát ugyanott működik továbbra is a posta, ahol eddig. Mivel ugyanazok a munkatársak szolgálják ki az ügyfeleket, így ebben a tekintetben is jellemző a folytonosság. Ehhez nagy segítséget jelentett számunkra a munkaerő-piaci program keretében igénybe vehető bér- és járuléktámogatás. Nem változtattunk a nyitva tartáson sem, minden munkanapon nyolc órában látjuk el a postai szolgáltatásokat. 
A kiskereskedők is egyre nagyobb lehetőséget látnak a programban, ugyanis a több lábon állás számukra az  "életben maradást" jelentheti.
A Balaton északi partjához közel fekvő, több mint kétezer lakosú Szentkirályszabadja község központjában található a Honi élelmiszerbolt, amely márciustól otthont ad a postai szolgáltatásoknak. A településen belül a lakosoknak továbbra sem kell messzire menni, csak a szomszédos épületbe. A bolton belül a postarészt külön helyiségben alakították ki.
- Ausztriában láttam először néhány évvel ezelőtt a  "posta a boltban" megoldást, és nagyon megtetszett - meséli Katona István, a bolt vezetője. Már akkor elhatároztam, amint lesz erre lehetőségem, én is megvalósítom. Meggyőződésem ugyanis, azzal mindenki csak nyerhet, ha mindent - a csekkbefizetéstől a levélfeladáson át a bevásárlásig - egy helyen el tud intézni az ügyfél.
A boltot és benne a postát tulajdonképpen családi vállalkozásként viszi a helyben élő, kétgyermekes házaspár. Katona István főállása mellett - szintén a kereskedelemben dolgozik - egyéni vállalkozóként két boltot maga is működtet. Felesége a vállalkozás pénzügyi és könyvelői feladatait viszi, sőt, miután elvégzett egy postai tanfolyamot, most már a felvételi teendőkbe is be tud segíteni. A vállalkozás bővítéséhez a volt postai munkatársak foglalkoztatása esetén kérhető bértámogatást vették igénybe, így a létszám sem változott.
- Örülök neki, hogy továbbra is szükség van a tudásomra és a szakmai tapasztalataimra - mondja boldogan Csehné Bognár Erika alkalmazott. A munkakörülmények csak javultak a költözéssel, hiszen itt már van légkondicionáló, így a nyári nagy hőség is elviselhető.
Persze Katona István számára legalább ilyen fontos, hogy az ügyfelek is pozitívan állnak a postapartnerhez.
- Idáig is sokat jártam a postára a munkámból kifolyólag, és ezután is így teszek majd - véli Válint Péterné, helyi lakos. Gyakorlatilag észre sem lehetett venni a változást, hiszen minden szolgáltatást ugyanúgy igénybe tudunk venni, mint korábban. Az pedig nem jelenthet problémát, hogy néhány méterrel arrébb költözött a posta. 
           Kottász Gergely

 

 


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenkilencedik évfolyam, 6. szám * 2009. június
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.